Eléggé el voltam szontyolodva anno, 2012-ben, mikor volt az a balhé a Nightwish zenészei és az énekesnőjük, Anette Olzon között: a nyilvánosság számára is érzékelhető gondok akkor kezdődtek, mikor Anette a turnéjuk közben lebetegedett, így néhány koncertet más vendég-énekesnőkkel tartottak meg, Anette megkérdezése nélkül. Ezen aztán az énekesnő besértődött, és akárhogy próbálták, nem ment tovább a közös munka, elváltak útjaik - Anette állítása szerint őt is ugyanúgy lapátra tették, mint anno Tarját, csak kevesebb felhajtással. Ezután én kicsit el is keseredtem, egyrészt azért, mert még ha 1szer váltás van, az még oké, mert hát van az úgy, hogy nem klappolnak a dolgok az eredeti énekessel, és akkor inkább hagyják a fenébe a közös munkát, jobb úgy mindenkinek. De jelen esetben már egy harmadik énekesnőről volt szó, ami szerintem már kissé túlzás... :/ Arról nem is beszélve, hogy az addigi 2 énekesnőjükkel is más-más stílusú zenét játszottak, így tartottam tőle, hogy a harmadikkal majd ismét eltérnek más irányba zeneileg is, ami esetleg már nem is fog nekem tetszeni egyáltalán... Másrészt úgy voltam vele, hogy jó, nyilván találnak majd a helyére mást, de vajon a színvonal is változatlan lesz-e, vagy erőltetetté válik tőle majd az egész... Mindezekre a kérdésekre a választ idén márciusban kaptuk meg, az "Endless Forms Most Beautiful" album képében, amin már az új énekesnőjük, Floor Jansen énekel: őt 2013-ban véglegesen bevették a zenekarba (azelőtt turné-énekesként működött közre a már Anette-mentes időkben), ahogyan a fúvós hangszereken játszó Troy Donockley-t is. Dobos fronton is történt változás: tavaly Jukka Nevalainen bejelentette, hogy egy időre felhagy a zenéléssel, egészségügyi okokból. Alvászavarban szenved ugyanis, ami olyannyira megviselte a szervezetét, hogy képtelen úgy koncentrálni a zenélésre, ahogyan azt magától elvárná, ezért inkább kényszerpihenőre ment. A zenekar ügyeinek intézésébe azonban még mindig besegít, továbbra is tagja maradt a Nightwishnek. Év elején már egészen biztató hírek érkeztek róla, miszerint már jobban van, de még így is 2-3 éven belül nem valószínű, hogy visszaül a dobok mögé. Így hát az albumot már Jukka egyik zenészbarátjával, Kai Hahto-val rögzítették, és vele járnak turnézni is.
További érdekessége még az albumnak, hogy a dalokban hallható kórus-részeket egy londoni csoporttal, a Metro Voices-szel vették fel. Emellett hallhatóak még rövid monológok is a dalokban, mégpedig a népszerű brit tudományos író, etológus és evolúciós biológus, Richard Dawkins tolmácsolásában (a neve egyből ismerős volt, aztán rájöttem, hogy jééé, én tőle tervezek is olvasni, néhány könyve már a várólistámon van :) ).
Közreműködő zenészek: Floor Jansen (szólóvokál), Marco Hietala (basszusgitár, szólóvokál, akusztikus gitár, háttérvokál), Tuomas Holopainen (billentyűsök, zongora), Emppu Vuorinen (gitár), Troy Donockley (uilleann pipe, síp, bodhrán, buzuki, szólóvokál, háttérvokál), Kai Hahto (dobok)
Tracklist:
01. Shudder Before the Beautiful
02. Weak Fantasy
03. Élan
04. Yours Is an Empty Hope
05. Our Decades in the Sun
06. My Walden
07. Endless Forms Most Beautiful
08. Edema Ruh
09. Alpenglow
10. The Eyes of Sharbat Gula (instrumental)
11. The Greatest Show on Earth:
I. Four Point Six (05:47-ig)
II. Life (10:52-ig)
III. The Toolmaker (16:50-ig)
IV. The Understanding (18:00-ig)
V. Sea-Worn Driftwood (24:00-ig)
Így, hogy már számát sem tudom, hányszor hallgattam végig ezt az albumot, azt kell mondjam, hogy a félelmem alaptalannak bizonyult: Floor közreműködésével is zseniális a zenekar. Én úgy éreztem végig, hogy Floor hangja egyfajta átmenet Tarja és Anette énekstílusa között, mintha a két nőt egybegyúrták volna, és létrejött volna belőle Floor. :) Viccet félre: amennyire ellenszenves volt az elején Floor, most annyira megkedveltem, legalábbis a hangját mindenképpen. :)
Az, hogy leszerződtettek magukhoz állandósra egy fúvós zenész, szerintem nagyon-nagyon jó ötlet volt, én ugyanis imádom az ilyen hangszerekkel erősítő zenekarokat, oda vagyok a fúvós hangszerek hangjáért, szinte mindegyikéért. :) No meg pikantériát is ad a zenének, épp ezért, mert elég kevesen használják. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy bizony volt, hogy más zenekarok is eszembe jutottak az album hallgatása közben, és ez nem tudom, pontosan minek köszönhető... Pl. a "My Walden" 3. percétől kezdődően egészen a végéig totál Eluveitie-feelingje volt a dalnak, szinte már vártam, hogy Chrigel mikor hörög bele a zenébe. :D Az "Our Decades in the Sun" meg kiköpött Epica volt - hallgassátok meg, a 4. perctől különösen, még Floor hangja is eléggé hasonlít (csak Simone-énál mélyebb valamennyivel), meg az a hajlítás a refrénben is... Erről jut eszembe, hogy elő fogok már venni egy Epica-lemezt is, mert már kezd hiányozni, meg a blogon is rég volt szó róluk, ez meg így tűrhetetlen állapot... :)
Egyik kedvencem mindenképpen az "Élan" lett. :) Azt meg komolyan látni kellett volna, mikor tök véletlenül meghallottam a helyi rádióban (ami zömében popzenét nyomat, nyilvánvalóan...). :D Kevés hiányzott hozzá, hogy tapsikolni kezdjek, viszont egyértelműen végigénekeltem, anyumék meg csak néztek, hogy most meg ennek mi baja van... :'D Nem is tudom, hogy volt-e az "Amaranth" c. daluk óta ennyire rádióbarát zenéjük (bár ez még annál is lightosabb), amit a zenetévék is untig ismételgettek. :)
A "My Walden"-t is különösen megszerettem (bár azt nem tudom, hogy ennek köze volt-e ahhoz, hogy ennyire az Eluveitie zenéjével képzettársítottam :D), mindenesetre teljesen korrekt kis dal. :)
Az "Edema Ruh" számomra kicsit a régi Nightwish-t idézte meg, ez is egy nagyon fülbemászó, szerethető dal.
Az "Alpenglow"-t szintén megkedveltem, ahogyan a "Weak Fantasy"-t is, ami kevesebb keltás, fuvolás dallamot tartalmaz és több szimfonikus, dübörgősebb power metált.
A "The Eyes of Sharbat Gula" pedig tökéletesen bizonyítja, hogy rajongásig meg lehet szeretni egy dalt úgy is, hogy nem kapunk hozzá dalszöveget, egyszerűen csak a zene van, a hangok játéka, amit élvezni lehet, elveszni benne, majd megtalálni a visszavezető utat a valóságba. Nekem ez nagy kedvenc lett az albumról. Gyönyörű, érzelmes, intelligens dal, csodás dallamvezetéssel és zeneiséggel. *ömlengés vége*
Ezután pedig kapunk egy 24 perces "mini-show"-t egyetlen trackben, ami valójában 5 részből tevődik össze. Oké, értem, meg érzem én az igyekezetet, de nekem ez valahogy akkor sem lett kedvenc... :/
És hogy melyik az abszolút totális lekörözhetetlen "The Best" számomra az albumról? Talán jobban szeretném, ha kicsivel gyorsabb lenne ez a dal, de így is tökéletes persze, ezért is ezt választottam. :) Mellesleg ez a zenekar eddigi egyetlen klipes dala az albumról.
Nightwish - Élan
Bár mondhatni tökéletesre sikerült ez az albumuk is, mégis én személy szerint soknak éreztem azt a 24 perc magánakciót a végén... Ehelyett kaphattunk volna több különálló zseniális szerzeményt is, 24 percből vígan kitelt volna egy pár... :/ Ez most kicsit túl volt művészkedve, úgy érzem. Ettől eltekintve a szintet tartották, Floor is teljesen megfelelt az elvárásoknak, de ez a lemez most akkor sem tudott megfogni annyira, mint az eddigiek... Mindent összevetve: hajszál híján kedvenc lett az album. De azt a hajszálat azért most elég erősen hiányoltam...
10/9,5
Kommentek