HTML

Kövesd a blogot Facebook-on is!

Zene füleimnek...

A blogon szereplő bejegyzések NEM KRITIKÁK! Úgy gondolom, a kritikákat hozzáértő emberek írják, én pedig nem vagyok kritikus, és ez a blog sem egy kritikai blog! Ez egy naplószerű blog, személyes gondolatokkal, történésekkel... Ha nem tetszik, amiket írtam, csak úgy, saját szórakoztatásra, akkor keressetek olyat, ami tetszik, és ne álljatok le szitkozódni, sértegetni, trollkodni. Köszöntem... Akik viszont a zenék miatt jöttek, és nem piszkálódni, azoknak üdv itt, és jó böngészést, zenehallgatást. =) ---------------------------------------------------------------------------------------------------Kedvenc vagy épp "nemkedvenc" albumaim gyűjtőhelye - egyszóval minden, amit valamikor, valahol hallottam, és amiről majd viszonylag röviden, nem túlragozva, kertelés nélkül majd jól megmondom a magamét. Ne lepődjetek meg egy-egy albumon, hogy mit keres itt: utálok úgy leszólni egy bandát, hogy nem is ismerem a zenéjüket... Ennek nem vagyok híve... Egyébként - mint ahogy hamarosan ki is fog derülni, ha tovább böngészel - leginkább a rock, metál műfajban, valamint ezek alműfajaiban kalandozom majd (néha lehetséges, hogy becsúszik 1-1 olyan lemez, aminek nem sok köze van ezekhez a műfajokhoz, de ha tetszik, akkor mindenképpen fogok ilyenekről is blogolni) A bejegyzésekben pirossal kiemelt trackekre felhívom figyelmeteket, mert nekem nagyon tetszenek. Hátha másnak is. Minden albumot pontozok 1-10es skálán, kiemelve az általam legjobbnak vélt dalt. Jobb oldalt különböző szempontok szerint böngészhettek is a bejegyzések között, valamint összegyűjtöttem néhány hasznos és érdekes linket is, ezeket is érdemes meglesni. :) Nem vagyok szakértő, se újságíró. Ezek kizárólag csak egy zenebolond firkálmányai az általa hallgatott/hallott albumokról - szigorúan szubjektíven. --------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha letöltés miatt tévedtél be, akkor csalódni fogsz: itt nincsenek letölthető albumok, és nem is lesznek. ----------------------------------------------------------------------------------------------- Az előadókkal illetve a megjelenésekkel kapcsolatos háttérinformációk forrása az előadók hivatalos oldalai, valamint a magyar és angol nyelvű wikipédiás oldalak. --------------------------------------------------------------------------------------- A blogot indítottam: 2010.07.27.

Heti toplistáim, új dalokkal:

(katt a képre)

weekly_top.jpg

Online látogatók száma:

Véleményezett albumok

Előadó, kiadó, év, nemzetiség, műfaj, értékelés

Címkefelhő

Kommentek

  • Slepy: Nekem is a Halo On Fire a kedvencem erről az albumról. :) (2017.06.09. 20:55) Metallica - Hardwired… to Self-Destruct (2016)
  • **Valcsa**: @Jurancsik Eszter: No igen, lassan már sajnos erről lesz híres a Nightwish, hogy minden énekesnőjüknek ilyen látványos módon kötnek útilaput a lábára... :/ Floor helyében én ezek után már nem lennék... (2016.11.23. 17:26) Nightwish - Once (2004)
  • Spectroli: Most nem értek egyet veled. A TNotB a kemény zene, egyik legnagyobb mesterműve. (2016.11.23. 17:10) Iron Maiden - The Number of the Beast (1982)
  • Jurancsik Eszter: @**Valcsa**: Felhagytak, amikor Anette-t kivágták a csapatból (véleményem szerint ugyanolyan gusztustalan módon, mint Tarját, csak kisebb hajcihővel...). Anette szólómezén bebizonyította, hogy tehet... (2016.11.23. 17:10) Nightwish - Once (2004)
  • **Valcsa**: @Jurancsik Eszter: Ez teljes mértékben így van. Kettejük hangja nagyon különböző, ezért sem értettem, miért kell erőltetni, hogy Anette régi Nightwish dalokat énekeljen... :/ Valljuk be, Tarja azért... (2016.11.22. 10:33) Nightwish - Once (2004)
  • Jurancsik Eszter: Sajnos annak idején Tuomas agyszüleménye volt, hogy Anette énekeljen Tarjás dalokat is. A gáz csak annyi, hogy Tarja operaénekesnő, Anette pedig más képzettséggel rendelkezik. Szép hangszíne van, és... (2016.11.22. 10:28) Nightwish - Once (2004)
  • Figy L M 1 ideYEeeah: A Lost In Forever hatalmasat szól. Nálam első hallásra átjött. :-) (2016.11.14. 20:51) Beyond The Black - Lost In Forever (2016)
  • **Valcsa**: @FigyL.M. 1 ideYEeeah: Mindenképpen. :) (2016.10.21. 14:34) Pokolgép - Metálbomba (2016)
  • Figy L M 1 ideYEeeah: @**Valcsa**: Pedig a Rudán-korszakuk a legjobb. :) Ajánlom figyelmedbe ízlelgesd azt is. Megéri ráfordítani az időt, és majd rájössz hogy eddig mit hagytál ki. De még nem késő. :) (2016.10.21. 14:32) Pokolgép - Metálbomba (2016)
  • **Valcsa**: @FigyL.M. 1 ideYEeeah: Reméltem, hogy a "Hol van a szó"-t nem fogod kihagyni a linkelésből. :) A Rudán-korszakból ezt az egy dalukat ismerem, de ezt szeretem is. :) (2016.10.21. 00:14) Pokolgép - Metálbomba (2016)
  • Utolsó 20

Korpiklaani - Kulkija (2018)

**Valcsa** 2019.01.20. 13:25

korpiklaani_kulkija_2018.jpg3 évvel az előző, Noita címre keresztelt lemezük után (amit én egyébként nagyon szerettem *-*) tavaly ősszel megjelent (egyik) kedvenc finn zenekarunk új, 10. lemeze is, Kulkija cím alatt, mely annyit tesz: "Vándor".
A zenekar történetében ez a lemezük sikerült a leghosszabbra, és az énekes-frontember Jonne Järvelä szerint, ők ezzel a legelégedettebbek az eddigiek közül, remekül szórakoztak az alkotás és felvétel folyamán. Ráadásul az eddigi dalaikkal szemben a Kulkija dalai sokkal természetesebb  hangzásúak is, ahogyan ők fogalmaztak: ezek mindegyikét tudják majd színpadon is játszani - ami nem sokban fog különbözni az album-verziótól.
Azt már jóelőre beharangozták, hogy ez bizony nem egy hagyományos Korpiklaani lemez lesz, ennek ellenére mégis kissé csalódottan hallgattam az album dalait... Nem ez lesz az az album, amit előszeretettel fogok később is előszedni, vagy ajánlgatni olyasvalakinek, aki most szeretne ismerkedni a csapat zenéjével, mert bizony szerintem van ennél sokkalta jobb lemezük is.

Megjelent: 2018.09.07.

Tagok:

Jonne Järvelä (ének, gitár)
Matti "Matson" Johansson (dobok)
Kalle "Cane" Savijärvi (gitár)
Jarkko Aaltonen (basszus)
Tuomas Rounakari (hegedű)
Sami Perttula (harmonika)

Tracklist:

01. Neito
02. Korpikuusen kyynel
03. Aallon alla
04. Harmaja
05. Kotikonnut
06. Korppikalliota
07. Kallon malja
08. Sillanrakentaja
09. Henkselipoika
10. Pellervoinen
11. Riemu
12. Kuin korpi nukkuva
13. Juomamaa
14. Tuttu on tie

Természetesség ide vagy oda, engem ezekkel a dalokkal most nem sikerült úgy elvarázsolniuk és annyira az ujjaik köré csavarniuk, mint amire számítottam, és mint ahogyan azt tenni szokták. Alapból nagyon kedvelem a zenéjüket, és bár csak 2 albumról blogoltam, minden alkalommal találtam több olyan dalt is a lemezeken, amiket aztán sokáig még napi szinten hallgattam. Itt sajnos kevés ilyen van, és nagyrészt ezeket is keresni kellett... :/
Az egyik ilyen a Harmaja, és ez kivétel is, mert ez speciel első hallásra belopta magát a szívembe - mondhatni nem én kerestem, ő talált rám. :) Amolyan kis szívfacsarós, gyönyörű a dallam, amit végigvezetnek a dalon, Jonne dörmögő éneke pedig csak megfűszerezi ezt. Már emiatt a dal miatt is megérte előszedni ezt a lemezt.
Az ez után következő Kotikonnut szintén egy nagyon szerethető, kellemesen dallamos dal, nincs túlspilázva, ez "csak" tisztességesen oda van rakva. :) 
Szintén ezt a sort folytatva jutunk el a Korppikalliota c. szerzeményig, ami a kissé vidámparkos/cirkuszos felütése után komolyra vált, előszed egy egész jó kis dallamot, és szintén ezt végigvezetve a dalon operál picit metálosabb harsh vokállal és kórussal - majd a viszonylag hosszú, 5 és fél perces dal közepén a folkot elhagyva inkább csak metálba csap át, hogy aztán újra előhozza a dallamokat. :) Egysíkú is lehetett volna, de szerencsére ezekkel a váltogatásokkal egy nagyon izgalmas darab lett belőle.
A többi dalról igazából csak címszavakban tudok nyilatkozni...
A Neito-val csak szimplán elvagyok - kezdésnek egész jó, kellően felvezeti a lemezt. A Korpikuusen kyynel is dallamos, de ez inkább ilyen mulatós-pop dalba csap át, emiatt nehéz kicsit komolyan venni. Jó-jó, de nem az igazi. Az Aallon alla-val szintén ez a gondom, nincs meg az egyensúly, olyan kis énekelgetős, semmi extra, bennem legalábbis semmit nem mozgatott meg.
A Pellervoinen az ír kocsmazenét idézi, és bár ének abszolút nincs benne, még ez is egy különleges momentuma, kellemes 3 perce az albumnak. :)
A Juomamaa szintén a jobbak közé tartozik még, erről sem kapcsoltam el. :) A többit viszont nem tudom mire vélni. Engem ez a nagy "természetesség" és szabadság nem győzött meg, és bizony én is vándor módjára kóboroltam egyik daltól a másikig, sokat pedig se szó, se beszéd ott is hagytam a dal negyedénél, felénél (félreértés ne essék: 1szer végighallgattam a teljes albumot, utána - szégyen vagy sem, de - már csak azokat, amik tetszettek is, ezeket viszont többször is.)
Nagyon sajnálom, de annak fényében, hogy a Noitára 8-at, a Manalára pedig 8.5-öt adtam, erre ennél több pontot nem tudok adni, csalódás volt, mert nagyon vártam a lemezt, és kár, hogy nem tudtam megszeretni. :( 

A legjobb dal (a Harmaja mellett) mindenképpen ez. Biztosan a csapat is érezte, hogy telitalálat lesz ez a daluk, mert ehhez készült hivatalos videó is. :)

Korpiklaani - Kotikonnut

 

Eddig megjelent klippes dalok:

 

10/7

 

Bővebben a zenekarról:

https://korpiklaani.com/
https://www.facebook.com/korpiklaani/
https://www.instagram.com/official_korpiklaani/?hl=hu
https://twitter.com/_korpiklaani

Címkék: folk metal 2018 7* [finn] ¤Nuclear Blast¤ #Korpiklaani# |blog 2019|

Szólj hozzá!

Beyond The Black - Heart of the Hurricane (2018)

**Valcsa** 2019.01.16. 21:42

beyond_the_black_heart_of_the_hurricane_2018_album_front_cover_lemez_borito.jpgA zenekarról túl sokat talán nem is kell írnom, az eddigi lemezeikről korábban már blogoltam, ott részletesen ki is vesézgettem, hogy kik ők és honnan jöttek.
A Beyond The Black nevezetű német szimfonikus metál csapat 2014-ben kezdte meg működését, és nem kevés sikerrel: nekem már első hallásra, a 2015-ös bemutatkozó albumuk után teljesen olyan érzésem volt, mintha egy hosszú évek óta együtt zenélő, vérprofi csapatot hallgatnék. Láttam bennük fantáziát - aztán az idő engem igazolt, azóta is szépen ível fölfelé a karrierjük, aminek én szívből örülök. :) A többes szám persze nem teljesen helyes így, hisz a kezdőcsapatból már csak az énekesnő Jennifer Haben "tartózkodik" a zenekarban, a többiek 2016 júliusában felettébb furcsa módon léptek ki, kvázi egyszerre... Ilyenkor azért elmélázok, hogy vajon mi lehetett az ok, elvégre zenészek ilyet nem gyakran csinálnak, pláne egy egyre sikeresebb zenekar esetén...
A Beyond The Black legutóbb 2016-ban jelentkezett stúdióalbummal, még a régi csapattal, szóval épp itt volt az ideje, hogy újabb hallgatnivalót tárjanak a nagyérdemű elé, a több mint 2 év alatt hallhatóan eléggé jól összeszokott új zenekarral.

Megjelent: 2018.08.31.

Tagok:

Jennifer Haben (ének)
Chris Hermsdörfer (szólógitár, háttérvokál)
Tobi Lodes (ritmusgitár, háttérvokál)
Stefan Herkenhoff (basszus)
Kai Tschierschky (dobok)
Jonas Roßner (billentyűsök, háttérvokál)

Tracklist:

01. Hysteria
02. Heart of the Hurricane
03. Through The Mirror
04. Million Lightyears
05. Song For The Godless
06. Escape From The Earth
07. Beneath A Blackened Sky
08. Fairytale Of Doom
09. My God Is Dead
10. Dear Death
11. Scream For Me
12. Freedom
13. Breeze
14. Echo From The Past (Bonus Track)
15. Parade (Bonus Track)


Annyira szeretnék már ismét beleszerelmesedni és belefeledkezni egy lemezbe, és annyira szerettem volna, hogy ez az album legyen az, de továbbra sem akar összejönni. :/ Az első lemezüknél még nagyon megvolt a varázs, és bár zeneileg sokat fejlődtek, most meg már kicsit Within Temptation koppintásnak érzem - ami még nem is lenne feltétlenül baj, mert azért szerencsére még a saját hangjukat is meg tudták valamelyest őrizni (apropó, a WT-t is jobban szerettem, mikor ilyen populárisabb, csupadallam slágereket gyártottak). De valahogy túlontúl biztonsági játéknak érzem, amit a BtB csinál (és ez bizony hosszú távon nem biztos, hogy kifizetődő lesz): hozzák a megszokott színvonalat, továbbra is kifogástalan a zenekari munka, Jennifer hangja pedig még mindig gyönyörű és nagyon technikásan használja, remekül bánik vele (ami nem utolsó szempont...). Mégis valahogy végig vártam, hogy úgy igazán hasson rám, de ez elmaradt... :( 
Önmagukban a daloknak egyébként szinte mindegyike nagyon fülbemászó, valószínűleg szívesen fogom még később is elővenni ezt a lemezt - és ezért is volt nehéz most is a kijelölgetés a számlistán. Amiket nem szerettem, az a Million Lightyears, bár magam sem tudnám megmondani, miért nem. Egyszerűen csak ez így ebben a formában valamiért nekem nem jött be, túl sablonos, vagy fene tudja... Az Escape From The Earth refrénje meg (szerintem) nagyon-nagyon hasonlít a Backstreet Boys - Incomplete c. dalának verséjére, és részben emiatt sem nyerte el a tetszésemet... :/
Ami pedig leginkább tetszett, az (többek között) a zseniális hangulatú Song For The Godless, az (ahogy párom nevezte: vikinges) folkos intrótól kezdve minden nagyon ott van ebben a dalban. :) 
Viszont ami szerintem a legjobb, legfogósabb dal lett az albumon, az ez:

Beyond The Black - My God is Dead

 

...és természetesen ezúttal sem ehhez készült hivatalos videóklip, szóval jó kérdés, meddig fog elérhető maradni az audió a youtube-on... :/ Remélem, sokáig, mert szerény véleményem szerint, ha csak 1 dalt hallgatsz meg a lemezről, ez legyen az. Nem mondom, hogy kihagyhatatlan és szanaszét technikázzák az egész dalt - de ez nem is az a dal, ahol meg kell mutatni, hogy mit tudnak (bár ezek az epikus harsh-vokál részek azért nagyon jól sikerültek - na ilyet sem gyakran szokott művelni a BtB, pedig lehetne, mert az egész dalt feldobja. :) ) Ez így remek, ahogy van. 

Eddig megjelent klippes dalok:

Bár valahogy kicsit többet, mást, újszerűt vártam volna tőlük, végeredményben így is nagyon kellemes perceket szereztek nekem a zenéjükkel. :) Ha több nem is, de a 8 pont azért jár.

10/8 

Bővebben a zenekarról:

https://www.facebook.com/beyondtheblackofficial/
http://beyond-the-black.com/de/
https://www.instagram.com/p/BspzO7SHxJM/

Címkék: melodic power metal 2018 8* symphonic metal #Beyond the Black# [német] ¤Napalm¤ |blog 2019|

Szólj hozzá!

Seether - Poison the Parish (2017)

**Valcsa** 2018.11.18. 19:34

seether_poison_the_parish_album_front_cover.jpgIgazán nagy kedvencem valószínűleg sosem lesz a zenekar (egy-egy bulijukra viszont nagyon szívesen eltévednék, és énekelném torkom szakadtából a kedvenceket tőlük :)) ), de időről időre mindig muszáj vagyok visszatérni hozzájuk, és kicsit azért tűkön is ülök az új lemezeik megjelenésekor, hogy mihamarabb hallgathassam a dalokat. :) Ez most is így volt: bár csak most van időm blogolni róla, de már hónapok óta aktívan terítéken van nálam ez a korong, és persze jó néhány dal kedvenc is lett. :)
Ezt a 7. lemezt egyébként a 2014-es Isolate and Medicate c. albumuk folytatásának szánták, és kicsit talán tényleg karcosabbra, súlyosabbra is sikeredett, mint az elődje (vagy akár az eddigiek közül bármelyik). Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy  túlművészkedték volna az albumot - sőt, viszonylag sok olyat találtam rajta, amit biztosan később is jó szívvel fogok előszedni, és újrahallgatni.

Megjelent: 2017. május 12.

Tagok:

Shaun Morgan (szólóvokál, gitár)
Dale Stewart (basszusgitár, háttérvokál)
John Humphrey (dob)

Tracklist:

01. Stoke the Fire
02. Betray and Degrade
03. Something Else
04. I'll Survive
05. Let You Down
06. Against the Wall
07. Let Me Heal
08. Saviours
09. Nothing Left
10. Count Me Out
11. Emotionless
12. Sell My Soul
13. Feels Like Dying (Bonus Track)
14. Misunderstood (Bonus Track)
15. Take a Minute (Bonus Track)

Általában nem szeretek semmiféle kritikát olvasni az aktuálisan hallgatott (vagy engem érdeklő) albumokról, mert sokszor olyan bődületes baromságokba futok bele, és olyan szinten nem értek egyet a "nagybecsű kritikussal", hogy csak felhúzom magam rajta... :D De végül is, mindegy, mert már megszoktam, hogy nekem általában teljesen más tetszik (és nem tetszik), mint a kritikusok többségének...
Alapjában ez az album is jó értékeléseket kapott mindenütt, én viszont most úgy érzem, csöppet kevés volt. Annak ellenére, hogy szerettem hallgatni, a dalok egy része kissé unalmas volt. Szerencsére persze kivételek is akadtak (és persze némelyik daluk különösen Nirvana-utóízű továbbra is, de ez engem továbbra sem zavar :)) ).
A kezdés kicsit semmilyen volt, de aztán a Betray és Degrade-re már kezdenek belejönni. A basszus-szólamot imádom benne, maga a dal sincs túlbonyolítva, úgy egészében sem, a refrén is eléggé fogós - szóval itt már azért kezdtem reménykedni. :) Aztán a folytatás is hasonlóan jól sikerült, sőt még jobban: a Something Else verse-jét lehetetlenség nem-szeretni. :)) Nem mintha a refrén a középszerűség hibájába esne: van benne elég spiritusz ahhoz, hogy úgy érezzem, igen, ezzel a dallal most tényleg kaptam valamit. :)
Az I'll Survive elejétől végéig telitalálat. :) Picit nyugisabb, populárisabb ballada, kevesebb félhanggal és alterséggel. Simán el tudnám képzelni egy-egy bevállalósabb rádióban is. 
A Let You Down-ról az első, ami eszembe jut, hogy tipikus Seether: gyakorlatilag minden benne van, amiért őket szeretjük. :) A szöveg, a zene, a basszus lüktetése, ez a pikáns füstös-alter hangzás. (Az persze egyénfüggő, hogy valaki egyáltalán szereti-e őket - de aki igen, az ezt a dalt is fogja. :) )
Nagy-nagy kedvenc még a Let Me Heal is, egyedüli szívfájdalmam, hogy az erős kezdése után a refrénre picit silánnyá válik - de persze ezt is így szeretem, ahogy megírták (és biztosan sokáig elő fogom szedni újra és újra ezt a dalt is).
A Nothing Left 2 perc környékétől átvált egy totál más dalba - ezzel lehetett volna mit kezdeni, mert az egész dalban ez a cirka 1 percnyi kitérő ragadott meg leginkább.
Amiről még mindenképpen ejtenék néhány szót, az a Sell My Soul. A közönség egy nagy része sablonos, jellegtelen balladának tartja ezt a dalt - én ezzel is tudnék vitatkozni, mert személy szerint nekem biztosan ez lesz az egyik olyan szám a lemezről, amire még évek múltán is emlékezni fogok.

Összegezve: számomra a Seether teljesítménye albumról albumra nagyon hullámzó, mindegyiken vannak kellemes, emlékezetes pillanatok, amiket szívesen raktározok el magamban a rosszabb napokra - és nekem speciel kimondottan tetszik, hogy nem csaponganak a stílusban, ők így közel 20 év távlatából is megmaradtak azoknak a dél-afrikai srácoknak, akik anno zenélésre adták a fejüket. Viszont tagadhatatlan, hogy olykor piszkosul untam is magam, és (irgum-burgum, de) tovább is léptettem néha egy-egy számot. Ez pedig nem jelent jót.

Szinte egyértelműen ez a dal jutott eszembe, mint az album kedvence, így hát linkelem is. :)

Seether - I'll Survive

 

Eddig megjelent klippes dalok:

10/8

Bővebben a zenekarról: 

https://seether.com/

https://www.facebook.com/seether/

Címkék: 2017 hard rock post grunge alternativ rock 8* |blog 2018| #Seether# [dél-afrikai] ¤Concord¤

Szólj hozzá!

Three Days Grace - Outsider (2018)

**Valcsa** 2018.09.12. 22:18

three_days_grace_outsider_album_cover_borito.jpgNem vicc: ezt a bejegyzést még májusban kezdtem el írni... o.O Aztán közbejött egy költözés, "háziasszony" lettem, és munkahely mellett bizony elég sok téren helyt kell még állni (komolyan nem értem egyelőre, hogy ezt mások hogyan csinálják, úgy, hogy mellette még hobbijuk is van, gyereket nevelnek, stb...).
Most viszont már tényleg ideje, hogy jöjjön egy új lemezajánló - már csak azért is, mert marha rég volt már, és ha körbepakolnám magam azokkal a cd-kkel, amik arra várakoznak, hogy sorra kerüljenek a blogon, ajánló szempontjából, hát azt hiszem, ki sem látszanék közülük... :D Remélhetőleg most már kezd rendeződni az életem, lassan beállok egy "napirendre", amibe igyekszem valahogy a blogolást is beletuszkolni - mert továbbra is imádom csinálni (hiányzik is rendesen...), középiskolás korom óta fennáll a blog, annyi mindent átvészelt már, továbbra sem szeretném feladni... Főleg, hogy mindig van miről írni, mindig van mit ajánlani, mert a zeneipar sem pihen, ontja magából az újabbnál újabb szuperségeket, amiket bizony érdemes górcső alá venni alkalomadtán... :)

Mára a Three Days Grace új lemezét választottam, amit a megjelenés óta szinte végtelenítve hallgatok (és ezzel azt hiszem a bejegyzés végi pontszámot már el is spoilereztem... :D). Ez a korong a zenekar 6. nagylemeze - és a második olyan album, amit korábbi énekesük, Adam Gontier helyett Matt Walst-tal készítettek el.

Megjelent: 2018.03.09.

Tagok:

Matt Walst (szólóének, ritmusgitár)
Brad Walst (basszusgitár)
Neil Sanderson (dobok, háttérvokál)
Barry Stock (szólógitár)

Tracklist:

01. Right Left Wrong
02. The Mountain
03. I Am An Outsider
04. Infra-Red
05. Nothing to Lose but You
06. Me Against You
07. Love Me or Leave Me
08. Strange Days
09. Villain I'm Not
10. Chasing the First Time
11. The New Real
12. The Abyss

Sok olyan banda van, akiknek szeretem a zenéjét, szívesen hallgatom őket, de olyan, akiknek az új lemezük megjelenésének hírére felcsillan a szemem, és tűkön ülve várom, hogy kézhez kaparinthassam és végighallgathassam - na ilyenből csak kevés. Mindenesetre ha kedvenc zenekart kellene mondanom, kapásból a Three Days Grace lenne az első, akit benyögnék. Még így is, hogy igazán nagy szerelmem csak akkor lett a csapat, mikor Matt lett az énekes. (Ezzel meg valószínűleg sokan épp fordítva vannak...)
Igaz, még a lemez első single-je, a "The Mountain" meghallgatása után nem estem hasra tőlük. Aztán kijött a Right Left Wrong videója, és ott egyből éreztem, hogy helyben vagyunk, fogom én ezt szeretni most is. :)) Azóta is nagy-nagy kedvenc ez a dal - ha mást nem is, de ezt mindenképpen beiktatom a zenehallgatások alkalmával (persze olyankor, mikor épp nem valamelyik komplett album van terítéken). 
A sorrendben már nem vagyok biztos, de talán ezután függtem rá az Infra-Red-re, abszolút instalove volt ez is, első hallásra imádtam. ^^ És persze jött az I Am An Outsider - ami ugyebár a lemez címadó dala. Nem ez lett ugyan a kedvencem a korongról, mindenesetre érthető, miért épp ezt választották. Remekül sikerült kis nóta ez is, kellemesen hömpölyögtem végig rajta. A Strange Days-t pedig legalább olyan jó szívvel tudom ajánlani, mint a fentebb felsoroltakat. Nagyon fülbemászó, kellemes, egészen populáris track.
Ezeket leszámítva is akadt még bőven olyan dal, aminek kellemes perceket köszönhetek, szóval részemről: abszolút ajánlom, a zenekar eddigi rajongóinak egészen biztosan nem okoztak csalódást az új albummal, és jó esély van vele új rajongók toborzására is. :)

[Nagyon beteg dolog amúgy, ha én már így jó előre is alig várom a következő albumukat? :)) ]

Szerintem a legjobb dal a lemezen (és most sem volt egyszerű dolgom...):

Three Days Grace - Infra-Red

 

 Eddig megjelent klippes dalok:

Én még mindig nagyon szeretem azt, amit ez a négy srác időről időre elénk rak, még akkor is, ha a "kőkemény-metálarcok" továbbra sem tartják őket "vérbeli" rock/metal zenekarnak... Én ezzel nem feltétlenül értek egyet, részemről: még ennél is nagyobb figyelmet érdemelnének, mint amennyit most kapnak (szerencsére azért így is megtalálják a saját közönségüket). Rászolgáltak, és minden albumukkal újra és újra bizonyítják, hogy érdemesek lennének rá...
Az előző, "Human" album egy picivel talán nagyobb hatással volt rám anno, de a kilenc és háromnegyedik fél így is jár nekik. :)

10/9,5

Bővebben a zenekarról:

https://threedaysgrace.com/

https://www.facebook.com/threedaysgrace/ 

Címkék: hard rock 2018 9.5* alternativ metal #Three Days Grace# [kanadai] ¤RCA¤ |blog 2018|

Szólj hozzá!

CyHra - Letters To Myself (2017)

**Valcsa** 2018.03.24. 16:32

cyhra_letters_to_myself_2017_album_cover_borito.jpgNéhány hete találkoztam először CyHra zenéjével, mégpedig a Heartrage c. dalukból készült videójuk kapcsán - szokás szerint a heti zenei listámra keresgéltem újdonságokat, mikor belebotlottam. Csak úgy bekapcsoltam, hogy míg pakolászok, meghallgatom, hogy ez mi és mi tud - és már első hallásra rém ismerős volt az énekes srác hangja... Gondoltam - tisztára olyan, mint az Amaranthe exénekese, Jake E. Aztán belenéztem a videóba is, és bebizonyosodott a sejtésem... :) Történt ugyanis, hogy Jake E 2016 végén ideiglenesen otthagyta az Amaranthe-et, szünetre volt szüksége, 2017-ben pedig döntésre jutott: véglegesen szakít egykori csapatával. Döntését úgy magyarázta, hogy a zenekar elkezdett egy - szerinte - nagyon nem jó irányba menni, ezzel már nem tudott azonosulni, ráadásul kezdett háttérbe szorulni a szerepe is, kezdte feleslegesnek, háttérénekesnek érezni magát a csapatban, így pedig képtelen volt maradni. Az énekes hivatalos oldalán kiadott közleményében elmondta, hogy nagyon büszke a zenekarral elért sikerekre, és hálás a rajongóiknak is - viszont szomorkodásra sincs ok, hamarosan ismét visszatér egy jó hírrel. Ez meg is történt: az volt a jó hír, hogy a CyHra zenekar keretein belül tovább folytatja énekesi karrierjét, méghozzá ismerős arcokkal karöltve. Társult hozzá két egykori In Flames-tag: a 2010-ben kilépett gitáros, Jesper Strömblad és a 2016-ban a távozás mezejére lépett basszusgitáros, Peter Iwers. Jesper gitárostársa Euge Valovirta lett, aki korábban (egészen tavalyig) a Shining (szintén svéd nemeztiségű) black metal csapat gitárosa volt.  A dobos pozíció betöltésére pedig az ex-Annihilator-dobost - aki jelenleg a Luca Turilli's Rhapsody zenekar dobosa is - Alex Landenburg-ot is sikerült kölcsönkérniük. Csupa tapasztalt zenésszel a fedélzeten szinte borítékolható volt, hogy nem lesz ez a vállalkozás sem bukásra ítélve; a nagy kérdés csak az volt, hogy mégis mekkora sikerre számíthatnak így, a nagy elődök árnyékában kullogva, mennyire számítanak majd húzónévnek így külön-külön is, és a tehetségük vajon predesztinálja-e őket arra, hogy meg tudják ismételni a korábbi zenekaraikkal elért sikereiket... 

Megjelent: 2017.10.20.

Tagok:

Joacim "Jake E" Lundberg (szólóének)
Jesper Strömblad (gitár)
Euge Valovirta (gitár)
Peter Iwers (basszusgitár)
Alex Landenburg (dobok)

Tracklist:

01. Karma
02. Heartrage
03. Here to Save You
04. Muted Life
05. Closure
06. Letter to Myself
07. Dark Clarity
08. Holding Your Breath
09. Rescue Ride
10. Black Wings
11. Inside a Lullaby
12. Dead to Me

Mivel évekig éltek és zenéltek a korábbi zenekaraikban, így kár is lenne tagadni, hogy némileg mindegyikük hozta a maga örökségét az előző zenekarából. Talán emiatt is sikerült végül ilyen izgalmas, sokszínű anyagot lerakniuk az asztalra. :) A felsorolt csapatok közül nekem még csak az Amaranthe-hez és az In Flames-hez volt szerencsém, és azt kell mondjam, ténylegesen hasonlít, az elektronikus effekteket és utómunkálatot ezúttal sem tudták elhagyni - bár én úgy gondolom, hogy nem is biztos, hogy indokolt lett volna, én pl. teljesen jól elvagyok ezzel így is, nem érzem, hogy átestek volna a ló túlsó oldalára.
Emellett azt is vegyük figyelemben, hogy mennyire nem lehetett ez egyszerű számukra, elvégre most konkrétan újra kellett kezdeniük mindent, összecsiszolódni, megtalálni a közönségüket, egy új karriert indítani. Az elképzelés is kész volt: modern, ugyanakkor súlyos anyagot akartak készíteni, szerintem ez is abszolút sikerült.
Attól, mert gyakorlatilag jelen van az In Flames kétötöde, még ne számítson senki valami természetfeletti zsenialitású, korszakalkotó dalokra, vagy önmagukat nagyon komolyan vevő zenészekre, akik csak "oldszkúl pjúr" metált hajlandóak játszani, és innentől kezdve fújolni fognak mindenféle modern technikára... Úgy érzem, itt sem izmozni akarnak ők, egyszerűen csak örömzenélni, abban a stílusban, ami leginkább jól esik nekik. Nagy divat fröcsögni az Amaranthe-ra, hogy milyen populáris sz*r az, amit ők nyomatnak, és köze nincs a metálhoz. Én pl. ezt őszintén lesz*rom (soha nem is érdekelt...), hogy mi mennyire metál, ha bejön. Az Amaranthe pedig nagyon is bejött, szeretem őket, Jake E-t is szerettem benne, és valószínűleg a CyHra-ra is vevő leszek a továbbiakban is, és igen, leginkább őmiatta, mert továbbra is fenntartom, hogy egy zenekarban az egyik legnagyobb húzóerő az énekes. Jelenleg is leginkább miatta kezdtem hallgatni az albumot, engem személy szerint a többi zenész nem is hozott volna lázba, tökmindegy, honnan jöttek...
Nem feltétlen kell elutasítani a zenében minden modernséget, és csak a régi, begyepesedett metál vonalon menni tovább... Nem zavar, hogy a CyHra is inkább a rádióbarátabb témákra, hangzásra helyezte a hangsúlyt, szerintem így is tökéletesen működik a dolog, nem kell ahhoz hörögni, meg egysíkúvá válni... Soha nem is értettem azokat, akik emiatt kikezdenek egy zenekart, és mocskolódnak... Tény, hogy "popmetált" játszó zenekarokkal már Dunát lehetne rekeszteni - és hangsúlyozom: szerintem a CyHra még ebbe a kategóriába se illik bele, némi egyediség azért van bennük, és mindenképpen van létjogosultságuk... - szemben a ténylegesen "12 egy tucat" csapatokkal, akiket én sem szívesen hallgatok. De szerencsére: nem muszáj hallgatni sem őket, sem mást ebből a stílusból, bőven van trasht meg black metált játszó zenekar, meg más olyan, ami ragaszkodik a metalzene gyökereihez, és nem hajlandó újítani. Semmi sem kötelező...
No de visszakanyarodva, és rátérve magukra a dalokra: a két beharangozó, amihez videó is készült (a Karma és a Heartrage) nem nyűgözött le maradéktalanul, de még így is maradtak olyan dalok a lemezen, amiket szívesen hallgattam, és valószínűleg sokáig fogok is még. :) Az egyik ilyen nagy kedvenc a Holding Your Breath. Lassan építkezik, és leginkább effektekkel dolgozik, de aztán a refrénben robbant, és úgy befészkeli magát a hallójáratokba, hogy aztán csak ezt dúdolgatom... :) (Aki nagyon ragaszkodik a gitárszólókhoz, annak is meglesz az öröme, ugyanis 2:15-től az is van benne... Meg aztán úgy 2:56-tól is. Csak mondom.)
A Muted Life is ezen a vonalon halad, hangulatilag, stílusilag, építkezésileg is nagyon hasonló, talán ez volt az első, amit megszerettem az album dalai közül. A lemez címadó dala, a Letter To Myself már egy sokkal dinamikusabb dal, és talán ez emlékeztet legjobban az Amaranthe-ra (főleg a refrén; és ezért is lep meg, hogy még a fikázóknak is tetszett ez a dal... Miért? Mikor kb. kiköpött Amaranthe-nóta... :D Vagy csak azért jó, mert nem az Amaranthe neve alatt jelent meg, ha ők lennének az előadók, már egy sz*r lenne, ugye? Szánalmas az ilyen...) A Dark Clarity is ezt a tempósabb témát vezeti tovább, 2:35-től pedig ismét kedveznek a gitárszólók szerelmeseinek. És igazából tényleg szinte mindegyik dalról tudnék valami jót mondani, van amelyik inkább a lírikusabb irányba ment el, némi szimfonikus effekttel és piánóval, mint az Inside A Lullaby, ami filmzenének is simán beillene, valami heroikus, nagyívű jelenetbe - de hasonlóan érdekes pillanatokat hoz a Dead To Me is, ami rögtön egy rap-betéttel indít, majd egy füstös-rekedtes énekkel folytatja a sort, gyakorlatilag az albumon leginkább kedvelt építkezési móddal itt is a refrénre nyílik ki zeneileg is igazán ez a történet (és talán tényleg csak ezt lehet egyedüliként a szemükre vetni, mint egysíkúságot, vagy zavaró tényezőt, hogy elég sok daluk építkezik zeneileg ugyanúgy). Én ezt a dalukat is nagyon szerettem egyébként.
Szóóval, szerintem igenis egy jó lemez lett ez. Nem mondom, hogy minden nap ezt akarom hallgatni, és éjjel-nappal, és CSAK ezt. De kellemesen technikás és dallamos, mindenből pont a megfelelő mennyiséget adagolták bele a srácok, én ezzel így teljesen jól elvagyok. Úgyhogy: hajrá tovább ezen az úton! :)

Nagyon fontolgattam, hogy melyiket kellene kiemelnem, végül ennél tettem le a voksomat. Választhattam volna a két klippes daluk közül is, de nekem egyik sem tetszett annyira nagyon... Inkább a Muted Life vagy a Holding Your Breath... De ezek meg persze nincsenek legálisan elérhetővé téve... Úgyhogy marad ez:

CyHra - Letter To Myself

 Eddig megjelent klippes dalok:

10/7

Bővebben a zenekarról:

http://cyhra.com/

https://www.facebook.com/CyHraofficial/

Címkék: metal 2017 electronic 7* [svéd] ¤Spinefarm¤ ¤Universal Music¤ |blog 2018| #CyHra#

Szólj hozzá!