Épp pszichológia-tanulás közben hallgattam az albumot (furcsa szituáció Amorphis hallgatásra, de ha az ember fősulis + ráadásul kollégista és muszáj mással osztozkodnia a szobán, akkor minden lehetőséget meg kell ragadni zenehallgatásra); már akkor tudtam, hogy legközelebb ideje lesz erről írni. :)
Így hát ez a bejegyzés - mint ahogy a címből világosan kitűnik - az Amorphis elnevezésű banda kilencedik stúdióalbumáról, név szerint a Skyforger-ről fog szólni, illetve a vele kapcsolatos gondolataimról.
Bár az együttes már 1990 óta fenn áll, én sajnos csak a Skyforger megjelenésekor ismerkedtem meg a zenéjükkel, egy jóbarátom által. Ő nagy death metal rajongó, és bőszen ajánlgatta a csapatot. Én pedig rövid ízlelgetés után beleszerettem.
A legfontosabb, amit nekem ez az album mai napig ad, az az, hogy eszembe juttatja, úgymond megidézi azt a pár évet, amit ezzel a barátommal töltöttem, illetve azzal a baráti körrel, ami akkor körülvett engem. Suliváltás után akaratlanul is gyengült/megszakadt a kapcsolat velük... Sokszor szeretek ehhez az albumhoz menekülni az emlékekért.
A csapattal kapcsolatban: érdekes, hogy először nem is magának az "Amorphis"-nak ajánlottak lemezszerződést, hanem az Abhorrence nevű bandának, amit Tomi Koivusaari gitáros alapított, és egy ideig ebben zenélt. Ám az Amorphis indulásával egyidőben feloszlott az Abhorrence, így a lemezszerződést a Relapse Records már egy nem létező bandának tette, így Tomiék válaszul az Amorphis addigra már elkészült demóját küldték a cégnek, és persze teljes volt a siker. :)
Mindenesetre mesterien állították össze az albumot, és magukat a dalokat. Szeretem az Amorphis-hangzást.
A kezdés higgadtnak mondható. A "Sampo" lágy zongorabetétjével indul az album, majd a folytatás is hasonló; kiugrás leginkább - véleményem szerint - a "Majestic Beast", ami erőteljes "hörgés-énekkel" indít, és negatív érzéseket keltő dallamvezetéssel; feketével megfestett arcok, ahogy egy sötét erdőben bolyongnak... bennem leginkább ezeket a képeket jeleníti meg a hörgős rész, az éneknél viszont valami olyat képzelnék, hogy egy óriási máglya mellett énekel az énekes. Az ének jócskán puhít a dolgokon, még ha úgy is érezzük, hogy a srácok menten lezúzzák a fejünket a helyéről. :D Az album legfolkosabb track-je pedig talán a "Highest Star" és a címadó "Skyforger" + a "Godlike Machine" utolsó perce.
Tracklist:
01. Sampo
02. Silver Bride
03. From the Heaven of my Heart
04. Sky is mine
05. Majestic Beast
06. My Sun
07. Highest Star
08. Skyforger
09. Course of Fate
10. From Earth I Rose
+ Bonus Track: Godlike Machine
A kedvenc track:
Amorphis - From the Heaven of my Heart
Magam sem tudom, miért. Egyszerűen csak ez a kedvencem az albumról. Legelőször ez tetszett meg, és nagyon sokszor hallgattam. :)
Osztályzat: 10/8,5
Kommentek