Lassan 1 éve készülök bejegyzést írni erről az albumról, de valahogy mindig elmaradt, pedig igazán jó kis korong ez... :/
Eddig nálam magasan ez a lemezük viszi a prímet: dallamos, ütős, és bár nem minden dalukat fordítottam le, hogy megértsem, de szövegileg sincs baj vele, egyáltalán nem "gagyik". Mindenképpen kidolgozottnak tartom.
A lemez alapkoncepciója szerint a dalok egy "A beteg"-nek hívott rákbetegről szólnak, és mindez egyfajta rock-operának tekinthető: a dalok maguk egy önálló történetben állnak össze a trackek előrehaladtával. Elmesélik az eljövendő halálát - a halál egyfajta parádé formájában jön el érte - , túlvilági tapasztalatait, és életére vonatkozó későbbi észrevételeit. Önmagában véve tehát egyáltalán nincs vidám hangulata a lemeznek, sőt elég nyomasztó, mint ahogy a cím is mutatja: egy baljós, sötét parádézásra számíthat az, aki a lemezt behelyezvén megnyomja a Play gombot...
Ennek ellenére viszont zenei világában egy igazán remek album, amit én személy szerint évek óta szívesen hallgatok.
Még mindig emlékszem az első találkozásra a zenéjükkel: egy zenecsatornán láttam meg a "Teenagers" c. dalukból készült videót, mikor az még friss és ropogós volt (egyszóval a lemez megjelenése környékén, 2006-2007-ben), aztán elkezdtem szó szerint vadászni a lemezeikre... :D Bár azóta már kicsit gyengusnak érzem a Teenagers-t az album többi trackjéhez képest, mindenesetre nálam ez ébresztette fel az érdeklődést Gerardék zenéje iránt. :) Imádom az ilyen szerencsés véletleneket, mikor jó időben vagyok jó helyen. =)
Tracklist:
01. The End
02. Dead!
03. This is how I disappear
04. The sharpest Lives
05. Welcome to the Black Parade
06. I don't love You
07. House of Wolves
08. Cancer
09. Mama
10. Sleep
11. Teenagers
12. Disenchanted
13. Famous last Words
14. Blood (ez egyfajta rejtett dal - eredetileg majdnem 3 perces, ám maga a dal csak 1:30-tól kezdődik)
Kellemes meglepetés, hogy a srácoknak sikerült egy olyan hírességet is becserkészniük egy dal erejéig, mint Liza Minnelli, akit a "Mama" c. dalban hallhatunk vokálozni.
Nem mintha rászorulnának bármilyen "sztár" vendégszereplésére azért, hogy sikeresek legyenek a dalaik: személy szerint mindegyiket nagyon szeretem. A lemezt először végighallgatva kezdődött a "Famous last Words"-szel, aztán sokat gitározgattam az "I don't love You"-t, ami pedig leginkább kedvencnek bizonyult, az a:
My Chemical Romance - This is how I disappear
(Mindenféle elragadtatás nélkül osztályzom ennyire ezt a lemezt... Ami jó, az jó - ezt el kell ismerni. =) )
Osztályzat: 10/10
Kommentek