Első reakcióm, ami ezt a lemezt illeti, hogy ez más. Nagyon más, mint amit már a FOB-tól megszokhattunk. Igazából ebben a megállapításban a legtöbb rockot kedvelő ismerőssel egyet is értettünk. Amit a srácok ezen a lemezen művelnek, az mindennek nevezhető, csak éppen rocknak nem (így elöljáróban le is szögezném gyorsan, hogy sosem voltam rajongója a csapatnak, és valószínűleg ezután sem leszek...). Az is óriási rejtély, hogy címnek miért választották azt, hogy "Save Rock And Roll"... Ez egy cseszettül nagy félrevezetés, már nem azért... Semmi baj, hogy kicsit más irányba kanyarodtak, kell egy kis új szín, hogy ne legyen előbb-utóbb unalmas a zenéjük, de akkor, könyörgöm, ne nevezzék már rocknak...
Még viszonylag friss az album, április közepe-végén jött ki, a srácok ötödik stúdióalbumaként. A lemezen érezhetően nagyobb hangsúlyt kaptak a popzenei elemek (csak még mindig nem értem, hogy akkor mi a fenének kapta ezt a nevet a lemez...).
2009-ben egy kisebbfajta szünetet tartottak a tagok. Állításuk szerint kiábrándultak a zeneiparból, emellett túlontúl is a reflektorfénybe kerültek: a basszusgitáros/szövegíró Pete Wentz minden megmozdulása pletykalapok örökös témájául szolgált. Megérett hát az idő a pihenésre, ám a tagok hangsúlyozták, hogy belátható időn belül nem, de mindenképpen folytatni szeretnék a jövőben. Hát, ennek a 4 év kihagyásnak az eredménye ez a lemez lett, ami felér egy vérátömlesztéssel a csapat szempontjából. Teljesen megújultak; a zenéjük épphogy csak hasonlít a korábbihoz (talán ez is annak köszönhető, hogy a tagok igyekeztek levetkőzni magukról a rájuk aggatott "emó" jelzőt). A zenéjükkel együtt a tagok közül látványos átalakuláson ment át az énekes/gitáros Patrick Stump is: nem elég, hogy jó néhány kilótól megszabadult, még stílust is váltott. Előnyére - teszem hozzá. :)
Tracklist:
01. The Phoenix
02. My Songs know what You did in the Dark (Light Em Up)
03. Alone Together
04. Where did the Party go
05. Just One Yesterday (ft. Foxes)
06. The Mighty Fall (ft. Big Sean)
07. Miss Missing You
08. Death Valley
09. Young Volcanoes
10. Rat a Tat (ft. Courtney Love)
11. Save Rock and Roll (ft. Elton John)
A számlistát végigböngészve mindenképpen szembeötlő az is, hogy ezúttal vendégzenészekkel/énekesekkel is "felfegyverkeztek". Bár, azt ugyancsak nem értem, hogy a címadó dal, a "Save Rock and Roll" miért sikerült ennyire lagymatagra... Az csak egy dolog, hogy kicsit sem rock, az meg egy másik, hogy mit keres Elton John ebben a dalban... Ha meghallom azt a szót, hogy "rock", akkor előbb jut eszembe Bon Jovi, mint Elton John... Oké, hogy manapság már a műfajok nem tiszták, nagyon sok az átmosódás közöttük, de akkor is, ne legyünk már ennyire fogalomzavarban, hogy rocknak mondjunk egy olyat, ami kicsit sem az, de még csak köszönőviszonyban sincsenek... (Egyébként ez a lemez engem a Panic! at the Disco-féle albumokra emlékeztet. Annyi kivétellel, hogy ők a kezdettől fogva olyan zenét játszottak, amilyet. És hogy őket jobban szeretem, mint a FOB-ot, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag. Pedig még csak az énekes hangjára sem lehet panasz, hisz a Fall Out Boy-os Patrick hangja is elsőosztályú.)
Érdekessége az albumnak, hogy a dalokból készült klipeket össze szeretnék fűzni egyfajta filmszerű láncba (egynémely "fejezete" már el is készült ennek, hisz már néhány videójuk napvilágot látott az albumról). Azért kíváncsi leszek, hogy mi fog ebből kisülni a végére. :) Mindenesetre egészen eredeti ötlet.
A dalok boncolgatásába nem mennék most bele, mert igazából egyikről sem tudnék mit írni: van amelyik kifejezetten tetszik, és persze olyan is akad, amit a továbbiakban nem fogok túl sokszor meghallgatni... Viszont egy dal mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Mégpedig ez a dal a "Just One Yesterday": már a kezdőszólamairól is egyből Adele "Rolling in the Deep"-je jutott eszembe, és ez később sem változott; a verse és a bridge szerintem baromira hasonlít.
Mindazon rossz ellenére, amit fentebb már leírtam, mégis azt mondom, hogy egyáltalán nem rossz anyagot hoztak össze ezúttal sem. Más, mint amit eddig kaptunk tőlük (bár újra csak hangsúlyozom, hogy az eddigi dalaik sem nyűgöztek le...), de ha ezzel sikerül megbarátkozni, és túllépni rajta, akkor egy pörgős, dúdolászós háromnegyed órát szereznek nekünk a srácok. Csak inkább ne nevezzék rocknak, és akkor minden oké.
Albumkedvencem (a The Mighty Fall-t és a második tracket kicsivel leelőzve):
Fall Out Boy - The Phoenix
Leszámítva, hogy a megnevezett műfajában rock-albumként nem állná meg a helyét, zeneileg nem találok benne semmi kivetnivalót, így nyugodt szívvel osztályoztam ennyire magas pontszámmal.
Osztályzat: 10/8
Kommentek