Visszamenőleg még azért jócskán van "egy néhány" album az Amorphis diszkográ- fiájában, amiről eddig még nem írtam - és bizony mindjárt érkezik az új korong is (egészen pontosan szeptember 4-én). Addig mindenképpen szerettem volna a legutóbbi lemezükről firkantani pár sort, meg hogy mégis hogy tetszett. :)
A "Circle" a 11. stúdiólemeze a csapatnak (és ennyi lemez elkészítésére durván 30 évük volt, szóval azért egész termékeny zenekar, ezt meg kell hagyni...). A Circle úttörőnek számít bizonyos tekintetben, ugyanis az ezt megelőző 4 albumon Marco Hietala, a Nightwish énekes-basszerosa producerkedett, ezt viszont már nélküle készítették el, valamint ez a lemez már (a korábbiakkal ellentétben) nem a finnek nemzeti eposzán, a Kalevalán alapszik, hanem egy finn szövegíró, Pekka Kainulainen történeteit vette alapul (aki egyébként már több Amorphis-albumon is fő szövegíróként működött közre). Az ominózus történetet maga a szövegíró foglalta össze: "A főszereplőnek már születésekor rossz lapokat osztott a sors. Mindig is kívülállónak érezte magát, olyasvalakinek, aki nagy eséllyel szorul a társadalom peremére. Egy válságos periódus után azonban véletlenül felfedezi önnön belső erejét. Egy másik korból, egy másik helyről kap iránymutatást, és ezzel lehetővé válik, hogy átvegye az irányítást, hogy változtasson a sorsán. Finn Karélia múltjából nyeri el azt az erőt, amellyel átformálhatja elátkozott életét, rátalálva a spirituális törzsére. Ez a történet a túlélésről szól." (forrás: hammerworld.hu) Szintén a Hammerworld bejegyzésében olvasható Tomi Joutsen énekes fejtegetése arról, hogy a lemez miért éppen a "Circle" ("Kör") címet kapta: "Annak idején, ha valami különösen fontos dolgot kellett megbeszélni, a bölcsek összeültek egy körben. Csak úgy bárki nem kerülhetett be közéjük, de ezen sztori szerint a főszereplőt meghívják maguk közé a bölcsek."
Tagok: Tomi Joutsen (ének), Esa Holopainen (szólógitár), Tomi Koivusaari (ritmusgitár), Niclas Etelävuori (basszusgitár), Santeri Kallio (billentyűk), Jan Rechberger (dobok)
Tracklist:
01. Shades of Gray
02. Mission
03. The Wanderer
04. Narrow Path
05. Hopeless Days
06. Nightbird's Song
07. Into the Abyss
08. Enchanted by the Moon
09. A New Day
10. Dead Man's Dream (Bonus Track)
Fifty Shades of Grey... ja ez nem az... Hát, nem is tudom, mivel kezdjem... :/ Én ezt a lemezt nem igazán tudom hová tenni... A Silent Waters idején szerettem őket nagyon, anno 9*-ra értékeltem azt az albumot, aztán szó szerint folyamatosan távolodtam tőlük, egyre kevesebb pontokat osztogattam a lemezeikre... Aztán itt ez a Circle, és csak csóválom a fejem... Annyira tehetséges zenekar az Amorphis, akkor mégis miért nem tudnak valami igazán ragadós, maximálisan rabul ejtő anyagot szervírozni a rajongóiknak? Úgy érzem, hogy ők arra játsszanak, hogy hozzák a kötelezőt, azt' csókolom, mosom kezeimet... Mert bizony, esélyes, hogy az Amorphis vérbeli és (le)törhetetlen rajongóinak ez a lemez is ékes darabja lett a gyűjteményüknek.
De akkor menjünk szépen sorban a dalokon (mármint azokon, amikben kicsi fantáziát is láttam...):
A "Mission" volt az első a sorban, amire azt mondtam, hogy egészen jó. De végig hiányérzetem volt ettől is, valami még úgy kellett volna bele. Az viszont kétségtelen, hogy ami a legnagyobb erénye ennek a dalnak, az a szólógitár-rész, ami végig szól az ének alatt, egyértelműen feldobja az egészet, én legalábbis ezt nagyon szeretem benne.
A következő dal, a "The Wanderer" is tetszett, az előzőhöz hasonlóan ez is hörgésmentes, csak zene és ének, ne bonyolítsuk.
A "Narrow Path"-nek az eleje fogott meg leginkább. Aztán meg igazából a többi része is. Nem tévedek, ha azt írom, hogy ez az egyik (ha nem a legjobb) dal az egész korongon.
Bár kellemesen indít, de a "Nightbird's Song" pont egy olyan dal, amit én nagyon nem szeretek... A hörgés alapjában jöhet, valami kellemesebb zenei alappal tálalva, de ez így annyira dark, hogy a hideg kiráz tőle... :/ (Bár a refrén már megint egész tetszetős.)
És úgy nagyjából ennyi... Jelöltem még ki néhány dalt, amit még szívesen hallgatok a számlistáról, a többivel meg úgy el vagyok, de ha nem muszáj, inkább nem repetáznék...
Igazán nagy kedvenc egyik sem lett most, de a lemez legjobbja, amit tényleg bármikor és akár egymás után sokszor is meg tudok hallgatni, az számomra ez a dal:
Amorphis - Narrow Path
Az előző lemez szintjén hozta, de a korábbiakét nem sikerült megugrani. Ezek után pláne nagyon kíváncsi vagyok az új albumra, és csak reménykedni merek, hogy végre összekapták magukat, és innovatívabbak lettek kicsit, nem csak a bevált sablont ismételgetik untig, mert ez már megy, és csakazértsem akarnak kimozdulni a komfortzónájukból... Az albumról eddig kijött "Death of a King" pl. már haladás, ezekkel a kicsit keleties szólamokkal határozottan tetszik, ahogyan a dal ritmusa sem épp megszokott tőlük. :) Na de: még egy hónap, aztán meglátjuk, hányadán is állunk... Ez a lemez egyelőre csak ennyire volt elég:
Kommentek