Már csak alig több, mint 2 hét van hátra az évből, szóval így, közeledve a végéhez úgy gondoltam, ideje végre tüzetesebben szemügyre ("fülügyre") venni néhány bandát, akiktől még nem igazán hallgattam semmit, maximum 1-2 számot. A választásom - így, rögtön első körben - a Dope-ra esett, mégpedig a legutóbbi, 2009-es albumukra (a csapat 6. nagylemeze 2014-re lett betervezve: én mindenesetre kíváncsian várom, mert így már elöljáróban annyit el is árulok a No Regrets-ről, hogy ez a lemez bizony nagyon adja...).
A csapat 1997-ben kezdte pályafutását, a zenekar gondolata először Edsel Dope (énekes, dalszerző) fejéből pattant ki. Hozzá csatlakozott a testvére, Simon (billentyűs poszton): kettejük kapcsolata abból a szempontból is érdekes, hogy gyerekkorukban a szüleik válása után ők is szét lettek választva, így a Dope zenekar alapját egy nem hétköznapi testvérpár alkotta. Hozzájuk csatlakozott Preston Nash dobos, Tripp Eisen gitáros és Acey Slade basszeros. A kezdeti években a csapat drogok eladásából tartotta fenn magát és kapcsolatuk a drogokkal amúgy sem meglepő: az énekesük felvett művésznevében és a csapat nevében szereplő "Dope" szó is utalás a drogokra. Ítélkezni ezúttal sem fogok, engem általában nem befolyásol a zenészek személye. Ha minőségi, igényes zenét játszanak, és úgy összességében a zenei munkásságuk tetszik, akkor nincs is mi másról beszélni. (Bár a dílerkedést tény, hogy ritka ocsmány dolognak tartom... a fogyasztást meg nemkülönben, de mindenkinek joga van, hogy úgy szúrja el az életét, ahogy akarja... A jogokkal úgyis mindig annyira kényelmes takarózni, és magyarázni vele az emberi hülyeséget...)
Tracklist:
01. Flat Line
02. 6-6-Sick
03. Addiction (ft. Zakk Wylde)
04. No Regrets
05. My Funeral
06. We are
07. Dirty World
08. Interlude
09. Violence
10. Best for Me
11. Bloodless
12. Scorn
13. Rebel Yell (Billy Idol cover)
14. I don't give a ...
15. Die, Boom, Bang, Burn, Fuck
16. Nothing For Me Here
A dalokban felbukkanó drog/pia téma már néha kissé zavaró, mert egyébként meg nagyon jó kis zenék lennének ezek... Na jó, az "Addiction" pl. úgy jó, ahogy van, meg itt amúgy is csak úgy jelenik meg ez a téma, hogy a partnerét hasonlítja a drogokhoz/piához, hogy kb. olyan függőséget tud okozni Ő is. :) Szerintem ez pl. egy egészen szerethető zene, tele szenvedéllyel és erővel. Tovább menvén a számlistán itt a "My Funeral", amit kifejezetten szeretek, a morbid téma ellenére is: a Dope-tól ez volt a legelső dal, amit hallottam (talán egy fősulis csoporttársam linkelte ki anno). Amiről még mindenképpen szeretnék pár szót ejteni, az a "Best for Me". Valahogy nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mennyire Sum41 utóíze van ennek a dalnak (leginkább a verse és a refrén). Viszont vannak pillanatok a lemezen, mikor a Metallica vagy épp a Bullet for my Valentine jutott eszembe (utóbbi pl. épp a "Best for Me"-ben az első refrén és a következő verse közötti rövid gitárriff miatt). A "Rebel Yell"-ben meg az a szép, hogy ez már legalább a második feldolgozás a dalból, amit hallottam, de ez is ezerszer jobban tetszik, mint az eredeti... :D
A "Die, Boom, Bang, Burn, Fuck" is érdemel azért pár szót. Ezt a dalt a maga 8:26-os időtartamával konkrétan 5 különálló számra lehet bontani: Die (00:00 - 02:20), Boom (02:20 - 03:30), Bang (03:30 - 04:30), Burn (04:30 - 06:00), Fuck (06:00 - 08:26). Ezek közül aminek a kiemelés szólt a tracklist-en, az a Die (bár azért az is bravúros, hogy hogyan csináltak 5 dalból 1-et).
No, már most a 3., 5., 7., 10., 16. szám az, ami leginkább kedvenc a lemezről, és igazából tényleg bármelyiket linkelhetném, de most legyen ez (ékes példája, hogy utolsókból lesznek az elsők) :
Dope - Nothing For Me Here
Osztályzat: 10/8
Kommentek