Végre-végre írok erről a lemezről is - csak azt sajnálom, hogy ennyi idő eltelt az Uno albumuk meghallgatása óta - arról 2 éve blogoltam -, így nincsenek túl friss emlékeim arról, és valószínűleg nem fogom tudni valami eredményesen összehasonlítani az albumtrió tagjait (a Tré-t is igyekszem mielőbb meghallgatni).
Így, túl a albumtrió második lemezén, őszintén fogalmam sincs, hogy mi a köszvényes nyavalya baja van a sok "kritikusnak" (jó vicc...) ezekkel a lemezekkel. Ez már nem olyan, mint a Green Day zenéje? Miért, ezen mégis mit játszanak? Én hamisítatlan Green Day dalokat hallok, nem kevesebbet, nem másat, de persze, lehet, az én fülemmel van a baj (egyértelmű).
Könyörgöm, miért kell mindenben a rosszat keresni (méghozzá nagyítóval!)...? Valaki elindította ezt, hogy sz*r lett a Green Day, punktum, a többi meg ehhez tartja magát... Szerintem ez rohadtul nincs így... Sokan azt nehezményezik, hogy ezeken a lemezeken is csak ugyanazt hozza a csapat, mint a korábbiakon, hogy unalmas, mert mintha a régi zenéiket hallgatnák újra és újra. Kérdem én: miért, mit vártál? Mégis milyen zenét játsszanak, ha ők a Green Day? Nyilván nem fognak Apocalypticát... Ha meg másabb zenét játszanának, akkor meg hótziher, hogy az lenne mindenkinek a baja velük, mert hogy mennek a divat után, eladták magukat, stb.stb.... Az irányvonal ugyanaz maradt, és lehet, hogy kevesebb a slágergyanús szerzemény ezeken a lemezeken, de én tökéletesen jól el vagyok velük, még véletlenül sem nevezném csapnivaló f*stalicskának, amit kár volt kiadni... Kikapcsolódáshoz, laza zenehallgatáshoz kiváló. Sok esetben nem is kell ennél több.
A lemezen közreműködő zenészek: Billie Joe Armstrong (gitár, ének), Mike Dirnt (basszugitár, háttérvokál), Tré Cool (dob, ütőshangszerek), Jason White (gitár, háttérvokál)
Tracklist:
01. See You Tonight
02. Fuck Time
03. Stop When the Red Lights Flash
04. Lazy Bones
05. Wild One
06. Makeout Party
07. Stray Heart
08. Ashley
09. Baby Eyes
10. Lady Cobra
11. Nightlife (ft. "Lady Cobra")
12. Wow! That's Loud
13. Amy
Nem mondanám, hogy elfogult rajongója lennék a Green Day-nek, viszont mindig is mérföldkőnek számítottak a zenei ízlésem kialakulásában - ők voltak az első punk-rock csapat, akiket hallgattam. :) Azt meg minden értékelésemben leírom, hogy ez a csapat az én doppingszerem fáradtság és rosszkedv ellen - ezen a lemezükön sem volt ez másként, és én épp ezért értékelem bennük, hogy megmaradtak olyannak, amilyenek mindig is voltak. :) A Green Daytől szerintem sosem azt várta senki, hogy magasröptű vers-dalszövegeket írjanak... Arról nem is beszélve, hogy ha ők ezekkel a dalokkal/dalszövegekkel tudnak jelenleg azonosulni, akkor igenis ilyet írjanak, nem kell itt megjátszaniuk magukat, mert abból jó nem sül ki soha...
Ismét átfutottam kicsit a lemezhármas első korongját, az Uno-t - és azt kell mondjam, határozottan jobban sikerült a Dos. :)
Már egyből az album nyitánya is kellemes, mindemellett persze totál gríndéjes. :) Ez a két szólamban való éneklés nekem amúgy is zsánerem, szerintem eléggé nehéz így összehozni egy dalt, hogy tényleg két szólam legyen, és ne vlmi fals akármi... :/ (még ha rövid, akkor is...)
Első benyomástól függetlenül még a Fuck Time is teljesen okés volt. Ez a dal egyébként a Foxboro Hot Tubs dala - amit szintén a 4 Green Day-tag alkot, valójában a GD oldalprojektje ez, további zenészekkel kiegészülve, akik színtiszta garage rock-ot játszanak.
A "Stop When the Red Lights Flash"-ben kimondottan azt nyújták a Green Day-es srácok, amit az évek során már megszokhattunk tőlük: megszokott riffek, dallamok, ritmusok. DE! Ez akkor is működik, még mindig!
És elérkezünk a lemez egyik kedvenc pontjához (legalábbis számomra mindenképpen). :) A Lazy Bones bizony megérdemelten indulhat "a lemez legjobbja"-címért - de még lesz néhány ilyen, szóval ne siessünk ennyire előre...
A Wild One-t nem igazán tudom hová tenni... Nekem picit unalmas, de ettől eltekintve persze teljes mértékig hallgatható-kategória.
Kedvenc még a Stray Heart (ez is Foxboro Hot Tubs-szerzemény), valamint a Nightlife is, ahol egy "Lady Cobra" nevezetű hölgyemény vendégszerepel (a róla készült fotó látható a lemez hátsó borítóján is), aki tagja a "Mystic Knights of the Cobra" nevű zenekarnak - ez a track viszont nagyon-nagyon más, mint a lemezen szereplő összes többi - kicsit vontatottabb, lassabb, és furább a női rap miatt. Én viszont szeretem. :)
Ellentétben a másik két lemezzel, erre 13 dal került fel: a 13. az "Amy", ami a fiatalon elhunyt Amy Winehouse-nak állít emléket. (Szerintem egyébként remek dal.)
Ééés még picit rátérve a lemez cover-jére: ezúttal Mike Dirnt, a csapat basszerosa került borítóra - ez is eléggé ötletes, hogy mivel 3 ős-zenekartag van, így mindhárman kaptak 1-1 borítót (azóta egyébként 4 tagúvá nőtte ki magát a Green Day: 2012-ben csatlakozott állandó tagként Jason White gitáros).
Összességében jobb volt, mint az Uno, kíváncsian várom ezek után a Tré-t. :) Reményeim szerint hamarosan majd arról is érkezik egy röpke ajánló.
Az én kedvencem az albumról (a klip pedig tökéletesen passzol a nyári jó időhöz, még ha ez csak egy fan-made videó is :) ):
Green Day - Lazy Bones
Osztályzat: 10/8
Kommentek