Fejetlenség van. Fejetlenség mindenütt. Fejetlenség a magánéletemben, és fejetlenség egy olyan közösségben, ahol már több mint 4 éve tag vagyok, a kezdetek óta, egy zárt közösségből indulva, előttem cseperedett ekkora hatalmassá a site, tanúja voltam a tagok csatlakozásának... Eddig imádtam ott lenni, sokszor a világ gondjai elől is oda menekültem, kedves "netes ismerőseimhez", akik 4 év alatt már nem gyengén hozzám nőttek. De ez most megrendült, csalódtam (persze nem az ottani ismerősökben), és már igazából ott írogatni sincs kedvem semmit a nagyközönségnek, mert nem akarok én lenni a következő kitiltott azért, mert valaki jelent, hogy neki nem tetszik, amit írtam... Ennyit arról, hogy szólásszabadság van... Meg roppantul gerincesek az emberek - de igaz, egyszerűbb jelentgetni a főnöknek, ha nem tetszik valami, mintsem a másik elé állni, hogy ez nekem rosszul esett. Mindegy, ebbe nem is akarok belefolyni, csak ezután én is ezerszer jobban meggondolom, hogy ott hová és mit írok - ha egyáltalán írok...
Az viszont szerencse, hogy a saját blogomon nem kell magam moderálni (vagy legalábbis csak az általános, emberi kereteket megtartva - viszont úgy érzem, eddig sem sértettem meg senkit az emberi jogaiban/méltóságában, max. nem egyezett a véleményünk, de könyörgöm, ez egy ilyen világ, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz). Úgyhogy hoztam is egy újabb bejegyzést, igyekszem rövid lenni, és egy kis hallgatnivalóval szolgálni azoknak, akik ide tévednek. :)
Nos, szóval: a Silent Waters, amiről ma a fáma szól, a Amorphis nevezetű finn csapat 8. nagylemeze. Hát, nekem ez a lemez tetszett, szinte mindegyik dalt szerettem róla, de persze vannak, amiket különösképp, ezeket ezúttal is megtaláljátok pirossal kiemelve a számlistán. :)
Tracklist:
01. Weaving the Incantation
02. A Servant
03. Silent Waters
04. Towards and Against
05. I of Crimson Blood
06. Her Alone
07. Enigma
08. Shaman
09. The White Swan
10. Black River
11. Sign (bonus track)
Na hát ez is elég piros lett... :D De mit tegyek, ha egyszer tényleg szeretem ezeket, mindegyikőjüket. ^^
Azt pedig már most kijelentem, hogy fene tudja miért (talán az is közrejátszott, hogy most valamiért kifejezetten fogékony és érzékeny vagyok az Amorphis zenéjére), de eddig ez a lemezük talált be a legjobban - ezt pedig méltón tükrözi, hogy alig van olyan dal, amit ne tartanék kiemelkedőnek az albumról.
Az egyik szívem csücske a "Towards and Against", mégpedig az üteme és a zene miatt. :) Már a kezdő szólamok is szokatlanul csengenek. Aztán itt a címadó "Silent Waters", ami minden tekintetben telitalálat, és méltó címadó dala a lemeznek. Az "Enigma"-t muszáj szeretni, különleges kis darabkája ez a lemeznek (ahogyan a "Shaman" is). És persze meg kell említeni feltétlenül a "Her Alone"-t is, ez is kötelező darab mindenkinek, aki kedveli az Amorphist, vagy most akar ismerkedni a zenéjükkel.
Igazából 3 dal között vacilláltam, ami méltán pályázhatna a lemez legjobb dala címre. Számokban megadva: a 3., 6. és a 8. Ezeket én nagyon szeretem.
A legjobb dal helyett pedig szándékosan fogom most azt a kifejezést használni, hogy az album egyik legjobb dala:
Amorphis - Her Alone
Osztályzat: 10/9
Kommentek