A Van Halen is azok közé a csapatok közé tartozik számomra, akiktől még különösebben sosem hallgattam zenét, úgyhogy épp itt volt az ideje. 1978-ból (szintén véletlenszerűen) választottam ki a self-titled albumukat, amin azért találtam egy-két olyan dalt, amit valahol már biztosan hallottam, mert nagyon ismerősek voltak.... No de erről majd később. :) Most jöjjön egy kis történelem...
A Van Halen magját egy testvérpár, Eddie Van Halen gitáros és Alex Van Halen dobos képezték, akikhez társult David Lee Roth énekes és Michael Anthony basszusgitáros: így alakult meg 1972-ben az együttes. Első lemezükkel nem kevesebb, mint 6 évet vártak (1978. február 10-én jelent meg, szóval tegnap lett kereken 36 éves ez az album), ám mindenképpen megérte: addigra már összeszokott csapat voltak, tele gyakorlott zenészekkel, így a sikerhez minden adott volt, az pedig nem is késlekedett: bár a bemutatkozó lemezük után rengeteg negatív kritika érte őket a kritikusoktól, később mégis az egyik legmegbecsültebb hard rock zenekarrá nőtték ki magukat.
Az albumuk borítóképét egy klubban, a "Whisky a Go Go"-ban, Los Angelesben készült fotókból szerkesztették össze; itt a csapatnak gyakran voltak fellépéseik a '70-es években.
Énekesük, David Lee Roth 1985-ben kilépett a csapatból, hogy szólókarrierjét építgethesse. Helyére Sammy Hagar került, aki 1996-ig alkotott egy csapatot a Van Halen 3 alapítótagjával. Szerencsére Sammyvel is sikerült pozíciójukat megtartaniuk, több lemezt is kiadtak, majd Hagar is a távozás mezejére lépett. Ezután a Van Halen átmenetileg takaréklángra állította magát. Ennek a pangó időszaknak Roth újbóli belépése vetett véget: 2006-ban ismét csatlakozott egykori zenekarához, és 2012-ben már vele készült el a Van Halen legutóbbi nagylemeze, az "A Different Kind of Truth". A basszusgitárosi feladatokat 2006 óta Eddie Van Halen fia, Wolfgang látja el (aki nagyon fiatalon, 15 évesen került be egy ilyen híres, nagy múltú zenekarba: most márciusban még csak 23 éves lesz - fura, kereken 10 nap híján egyidős velem... :D). Így napjainkra a Van Halen szinte családi zenekarrá alakult: csak Roth lóg ki a sorból. :)
Tracklist:
01. Runnin' with the Devil
02. Eruption
03. You Really Got Me
04. Ain't Talkin' 'bout Love
05. I'm the One
06. Jamie's Cryin'
07. Atomic Punk
08. Feel Your Love Tonight
09. Little Dreamer
10. Ice Cream Man
11. On Fire
A lemezen helyet kapott két feldolgozás is: az egyik a "You Really Got Me", ami eredetileg egy The Kinks-dal (ennek az eredetijét azért sokkal többször hallottam, mint a Van Halen feldolgozását). A másik feldolgozás pedig egy (félig) akusztikus dalból készült, melynek szerzője John Brim énekes, bluesgitáros és dalszerző, a dal címe pedig "Ice Cream Man".
Amit még ismerek a lemezről, az az első track és a "Ain't Talkin' 'bout Love". (Nem is kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy melyik legyen ezúttal a kiemelt dal a lemezről. :) )
Összességében nekem ez bizony tetszett. :) Amire a lábam beindul, és olyannyira, hogy szinte már ülve is kezd izomláza lenni, mert önkéntelenül is annyit mozgatom ütemre, az már azért valami. :DD Szerintem mindent összevetve nagyon egyben van a lemez, megvan benne a kellő virtuozitás is, még sincs túllihegve - mindenből csak amennyi szükséges. Biztosra veszem, hogy nem ez lesz az utolsó Van Halen albumom. ;)
Az album legjobb dala pedig (számomra egyértelműen):
Van Halen - Ain't Talkin' 'bout Love
Találtam egy elég profi covert is erről a dalról. A dob üteme is teljesen más, jócskán át lett írva a zenei alap, modernizálva, szerintem kibeb*szott jó lett, nagyon érdemes megsasolni! http://youtu.be/yDN_tOQu2Ak
Osztályzat: 10/8,5
Kommentek