Asking Alexandriát én igazából sosem hallgattam, tudtam, hogy vannak, meg hogy olyan nagyon üvöltözős metalcore cuccot nyomnak, azt' úgy ennyi. Nem éreztem különösebb késztetést rá, hogy akár csak egyetlen albumot is elejétől végéig meghallgassak tőlük (ez persze nem zárja ki, hogy valamikor tőlük is hozzak majd kipróbálásként egy lemezt). Az ok pedig, ami miatt emlegetem az A.A.-t, roppant egyszerű: a We Are Harlot-ot az a Danny Worsnop alapította, aki korábban az Asking Alexandria énekese volt. Érdekesség, hogy nem csak Danny, hanem a zenekar további három tagja is egy-egy másik csapatból igazolt át: a gitáros pl. a Sebastian Bach-ból, a basszeros a Silvertide-ból, a dobos pedig a Revolution Renaissance-ból. Eredetileg 2011-ben alakultak, legelső kislemezüket, a "Denial"-t viszont csak 2014-ben adták ki. Self-titled nagylemezük debütálására idén március 30-án került sor (illetve Németországban már 27-én kapható volt). A bemutatkozás sikeresnek mondható, az USA-ban rögtön az első héten 5000 példány fogyott a lemezből.
Danny és a gitáros Jeff George megismerkedése közös ügyvédjük kapcsán történt, na meg hogy 2010-ben ugyanazon a szilveszteri bulin kötöttek ki. Itt aztán jól össze is haverkodtak, lakótársak is lettek. Miután kiderült, hogy a zenei törekvéseik is nagyon hasonlóak, így kézenfekvő volt Danny számára is, hogy Jeffel készítse el régóta tervezgetett szólóanyagát, amibe meghívta dobosnak Bruno Agrát is. Aztán mikor összeismerkedtek a basszeros Brian Weaver-rel, egyszer csak azon kapták magukat, hogy ez lényegében már nem is igazán 1 emberről szól, ez már nem szólóprojekt, hanem zenekar lett. :) Azonban még az első élő showjuk előtt fel is bomlott a formáció, mert bár a zenekar többsége kész volt belevágni ebbe a zenekarosdiba, Danny akkoriban még aktív tagja volt az Asking Alexandriának, a két zenekarban való közreműködést pedig nem tudta volna összeegyeztetni kellőképpen. Így inkább maradt a gyökereknél, a "Harlot"-ból pedig végül semmi sem lett.
Aztán elérkezett a 2014-es év, amikor is ismét összeállt a négy srác, és felvették a "We Are Harlot" nevet (eredetileg a "Harlot" nevet szerették volna használni, de ez szerzői jogok tekintetében akadályokba ütközött, így lett végül a "We Are Harlot"). Első lemezüket 2014 nyarán tervezték megjelentetni, ez viszont átcsúszott a következő évre. Az évük viszont így is sikeres volt, fesztiválról fesztiválra jártak. 2015 januárjában aztán Danny bejelentette, hogy távozik az Asking Alexandriából, mert szeretne teljes erejével a "We Are Harlot"-ra koncentrálni. Emellett kifejtette azt is, hogy kezdte úgy érezni, hogy a csapat - ahogyan ő fogalmazott "sokkal jobban járna nélküle" (valószínűleg utalva ezzel alkohol- és drogproblémáira, amit nyilván nehezen tudtak a többiek tolerálni az évek során), valamint kitért arra is, hogy ő már nem szeretne az Asking Alexandriáéhoz hasonló "kemény zenét" játszani. Megjegyzem: az A.A. dalokban leginkább üvöltözött+hörgött, clean vokál rész elég kevés van bennük, így hát nem is csodálom, ha már "beleunt" kicsit ebbe, és mást szeretne csinálni... :/ Ahhoz képest az új zenekara már tényleg merően más irányvonalat képvisel.
A lemez érdekessége, hogy a 2011-ben demóként rögzíteni kezdett dalok közül is került fel néhány a nagylemezre, 1 legalábbis biztosan: a "Never Turn Back", aminek eredetileg "Rainmaker" volt a címe.
Tagok: Danny Worsnop (szólóének), Jeff George (gitár), Bruno Agra (dobok), Brian Weaver (basszusgitár)
Tracklist:
01. Dancing On Nails
02. Dirty Little Thing
03. Someday
04. Denial
05. Easier To Leave
06. One More Night
07. Never Turn Back
08. The One
09. Love For the Night
10. Flying Too Close To the Sun
11. I Tried
Még mindig rengetegen sírják vissza az Asking Alexandriába Dannyt, én viszont teljesen azt látom rajta minden felvételen, hogy ő megtalálta, hogy mivel szeretne foglalkozni, és teljesen boldog így, nagyon élvezi a zenélést a We Are Harlot-ban. :) Ezt a hangot meg kár lett volna üvöltözésre pazarolni... Arról nem is beszélve, hogy szerintem nem keveset ártott a hangjának ez az éveken át tartó intenzív durva hangszáltépés, amit az AA-ban csinált... Az élő felvételeken pláne kitűnik, hogy bizony nehezére esik a clean vokál, eléggé reszelőssé válik itt-ott a hangja... :/ Na jó, teljesen azért nem vetkőzte le egykori énjét sem, pl. a "Flying Too Close To the Sun"-ban ismét előbújik a core-hangja, amit mondjuk ebben a köntösben és ekkora mértékben még nagyon bírok.
A dalok bővebb elemezgetését kihagynám most: ami leginkább tetszik, az a Dancing On Nails (ezt hallottam tőlük legelőször), Denial, Easier To Leave - a többi pedig nagyjából ugyanazon a szinten áll, és bár 3 dal kimaradt a jelölésből, valójában a teljes albumot szívesen újrahallgatnám bármikor. :)
Nem mondom, hogy a We Are Harlot hiánypótló a zenei palettán, mert ez nem igaz: a hozzá hasonló zenekarokkal Dunát lehetne rekeszteni. Létjogosultsága viszont még így is simán van, mert bizony jól áll nekik ez a stílus, jók is benne, nagyon kellemes ez a zene, amit ez a 4 srác csinál. Szóval részemről: csak így tovább, várom a következő lemezüket. :))
Amit pedig elsődleges ajánlási céllal most kiválasztottam, mint a lemez legjobb dalát (megjegyzem: legalább ennyire jó a Denial is!), az a:
We Are Harlot - Dancing On Nails
10/8
Kommentek