Zene füleimnek...

Nem csinálok titkot belőle, hogy Alvinék csipetcsapata mindig is szívem csücske lesz, egyrészt mert egyazon megyéből származunk (Szabolcs-Szatmár-Bereg), és történetesen Nyíregyházán végeztem a főiskolát, szeretem azt a várost. Másrészt meg egyszerűen nem tudom nem szeretni azt, amivel időről időre előállnak. :)
Mint pl. ezt a 2001-es albumukat, amelyen a '80-'90-es évek pop és rock dalait dolgozták át (ahogy ők fogalmaztak: alvinosították). 
A számlistán zárójelben összeírtam, hogy az adott dalnak ki az eredeti előadója (lehetséges, hogy némelyik dal esetén tévedtem, úgyhogy javítsatok ki, ha rosszul írnám). Hát, kis túlzással: néhány feldolgozás még jobban is sikerült, mint az eredeti verzió, de voltak olyanok is, amiket eddig még nem igazán hallottam (az eredetit sem), ilyen pl. a 24/24, vagy az Elizabet. Mellesleg a 24/24-et nagyon megszerettem, az eredetit is. :)

Tracklist:

01. Arrivederchi amore (Flipper Öcsi)
02. Porsche szerelem (Cserháti Zsuzsa & Charlie)
03. Buzuki hangja szól (Delhusa Gjon)
04. Kihalt minden (Bonanza Banzai)
05. Szállj velem (Napoleon Boulevard)
06. Szeretlek is + nem is (R-GO)
07. Ki visz majd haza (Bikini)
08. Tűzvarázsló (V'Moto-Rock)
09. 24/24 (Exotic)
10. Féltelek (Color)
11. Elizabet (KFT)
12. Azok a boldog szép napok (Beatrice)

Nehéz egyet kiválasztani (és legszívesebben az összes dalt kijelöltem volna), de mivel most is csak egyet lehet, így legyen ez; ezt amúgy is imádom, az eredetijét is, meg a feldolgozást is. 

Alvin és a Mókusok - Kihalt minden
(az sem érdekel, hogy nem 100%-osan egyezik a szöveg... az átdolgozások/feldolgozások lényege amúgy sem az, hogy teljesen egyezzen minden... akkor eleve felesleges is lenne újra előadni, ha teljesen ugyanolyan lenne, mint az eredeti..)

Osztályzat: 10/8

Most ugorjunk kicsit még korábbra az időben (a '80-as évekből még amúgy sem blogoltam egyetlen albumról sem, szóval épp itt az ideje).
A Guns N' Roses nevezetű hard rock / metál csapat 1985 márciusában alakult, Kaliforniában. Valószínűleg nem létezik olyan ember a Földön, aki még ne hallotta volna legalább 1 dalukat - ez nem is csoda, hisz a világtörténelem egyik legsikeresebb és legtermékenyebb együtteséről van szó, akiknek mellesleg már világszerte 100 millió példányban vették meg a lemezeiket. 
Alapítótagjai: Axl Rose (ének), Izzy Stradlin (ritmusgitár), Tracii Guns (szólógitár), Ole Beich (basszusgitár), Rob Gardner (dob). Mivel a tagok egy része (Axl Rose és Izzy) a "Hollywood Rose" , míg mások (Tracii, Ole és Rob) az "L.A. Guns" elnevezésű csapatból érkeztek, így adta magát a helyzet, hogy egyesítsék a két csapat nevét, így hozva létre a Guns N' Roses-t. Épp hogy megalakultak, Ole Beich helyét Duff McKagan vette át, de több tagcsere is történt: Tracii Guns távozása után Slash lett a szólógitáros, és a dobos személye is lecserélődött Steven Adler-re. A csapat sokáig ebben a felállásban tevékenykedett, ami '85 júniusában lett végleges, és 4 nappal később már egy rövid turnéra is indultak, bár ekkor még nem nevezhetőek sikereseknek. Eleinte leginkább feldolgozásokat játszottak (Presley-től, vagy pl. a Rolling Stones-tól), de néhány saját daluk kezdetleges verzióját is játszották már ekkor, mint pl. a "Don't cry"-t. Egy idő után, hála a szinte folyamatos koncertezésnek, a Geffen Records fel is figyelt rájuk, melynek egy lemezszerződés lett a vége 1986-ban.
A jelenlegi bejegyzés témáját képező album a Guns N' Roses első stúdiólemeze. Érdekes, hogy eredetileg nem ezzel a borítóval akarták kiadni (ezt a mintát egy tetováló tervezte, eredetileg Axl Rose számára tetoválásként, ami egyébként fel is került az énekesre, a jobb alkarjára). Az eredeti borító durva, brutális volta miatt azonban több kereskedő is kikötötte, hogy ezzel a borítóval nem fogja árusítani a lemezt, ezért aztán az eredetiből belső borító lett, kívülre pedig felkerült ez a kereszt-minta, a csapat tagjait szimbolizáló koponyákkal.
A lemez dalait hivatalos közlés szerint a tagok együttesen szerezték, ám ez mégsem teljesen igaz: több dalt is korábbi csapataikból hoztak magukkal a tagok, vagy mindenesetre korábban íródtak.

Tracklist:

01. Welcome to the Jungle
02. It's So Easy
03. Nightrain
04. Out ta get me
05. Mr. Brownstone
06. Paradise City
07. My Michelle
08. Think About You
09. Sweet Child o' Mine
10. You're Crazy
11. Anything Goes
12. Rocket Queen

Őszintén bevallva, én sosem rajongtam a Guns N' Roses zenéjéért... Ha már '80-as évek, akkor inkább Metallica... Ennek ellenére nemrég elkezdtem G N' R-t hallgatni, és az a helyzet, hogy kezdem megszeretni. :) Ez az első lemezük pl. kifejezetten ütősre sikeredett. A Welcome to the Jungle abszolút egyik kedvencem, ahogyan a Paradise City is, a Sweet Child o' Mine-t meg Guitar Hero-n mindig is imádtam játszani. :D Emellett a három legismertebb daluk mellett azért sikerült egy új kedvencet is találni rajta, a Nightrain-t. 
No de felesleges tovább ragoznom a dolgokat; a legeslegjobb dal a lemezen:

Guns N' Roses - Sweet Child o' Mine

Osztályzat: 10/8

El is kezdem a 4. blogévemet, mégpedig egy magyar albummal, ami bár kicsit régi, de még mindig megállja a helyét, nem csak a hazai palettán. ;)
A Road-ot mindig is szerettem: az első dalok között volt a "Nélküled", amit hallottam tőlük, és mindenképpen ígéretes volt, bár továbbra sem ezt tartom a csapat legjobb dalának, viszont maga az album joggal indulhatna "a legjobb Road-album" címért (az meg mindenképpen tiszteletre méltó, hogy szerzői kiadásban jelent meg ez a "Nem kell más" cédé, szóval nem volt senki, aki "hátulról" betolja őket a rivaldafénybe: önerőből kerültek oda.)
Ezen igazából az sem változtat, hogy jónéhány dalról az a benyomásom, hogy ezt már hallottam valahol, mert még ha csak feldolgozásokat játszanának, vagy "magyarításokat", akkor is nagyon szeretném azt, amit csinálnak.^^ (Pl. a Zorallt annak idején a feldolgozásai miatt szerettem meg, mert az Ákos-féle "Valami véget ér" c. dalt imádom, ahogyan feldolgozták. ^^)
Pl. ismerős a dallama a "Nem kell más"-nak (ahogy láttam, többen írták neten, hogy Bon Jovi "It's my life" utóíze van a dolognak, és azért ebben tényleg van némi igazság), a "Go"-nak (ennek a verse-része hasonlít Gloria Gaynor "I will survive"-jára, egyébként meg teljesen olyan, mint Robbie Williams "Supreme"-je), és a "Tűnj el"-nek is (ez kétségkívül a Black "Wonderful life" c. dalára hajaz, mondhatni átirata annak).

"Te sem vagy más,
Nincs szíved, és hazug a szád.
Te sem vagy más,
Veled ugyanúgy üres az ágy..."
(Tűnj el)

Tracklist:

01. A balhé
02. Jó hely
03. Nem kell más
04. A kígyó
05. Még-még-még
06. Annak él
07. Tűnj el
08. A spanyol
09. Go
10. Ez vagyok én
11. Nem kell más II.
12. Nélküled

"Köztünk a híd belül feszít,
hogy kettőnkre jutott egyetlen szív.
Nélküled nincsen, 
nincs, ami jó,
nekem te vagy a minden:
az árnyék, a fény, a csönd és a szó."
(Nélküled)

Hűha, hát most "koppintás" ide vagy oda (bár én azért nem nevezném koppintásnak ezt, hiszen abszolút magukévá tették az adott dalokat, a szöveg ugyebár totál más, és ritmikailag/hangszerelésileg és helyenként dallamilag is más...), így is sok dalt tudnék így hirtelenjében ajánlani az albumról, ráadásul épp azok a kedvenceim, amiknek megvan a "külföldi párja". A "Go" pl. abszolút kedvenc, pedig nem szeretem a sebességet, szóval a szöveggel nem tudok azonosulni, de ezzel együtt úgy ahogy van, ez nekem menthetetlenül tetszik :). Viszont, ami már a kezdetek kezdete óta iszonyat nagy kedvenc, ha Roadról van szó, az a:

Road - Nem kell más II.
(Az MR2 Akusztik-os variáció sem rossz, de abból mintha minden Road-íz kiveszett volna, bazira lightos lett úgy... :/ Szóval én inkább maradok az albumverziónál, ha már a lassú változatról van szó...)

Osztályzat: 10/9

Tegnap nem voltam gépközelben, így egy napot csúszott ez a bejegyzés, mégis változatlan örömmel jelentem, hogy már 3 éve írogatom ezt a blogot! :)) 
Ez idő alatt rengeteg jó és kevésbé jó albummal futottam össze, egészen pontosan már 176 albumajánlónál járok, és eddig 24 db 10*-os albumra bukkantam. Csak hogy egy kis "belső blog statisztikát" is tudjak mondani: 27919 lapletöltésnél járok (ami azt jelenti, hogy az indulás óta ennyiszer kattintottak már a blogra, vagy valamelyik bejegyzésre).
Mivel hobbiból, saját szórakoztatásra írom, ezért egyáltalán nem korlátoznak azok a kommentek sem, amik szerint nincs értelme a blognak, mert hülyeségeket írok (nincs két ugyanolyan vélemény... és véleményen vagy ízlésen leállni vitatkozni a világ egyik legfeleslegesebb, legértelmetlenebb dolga: attól mert szerinted szuper volt egy album, én még nem fogom felülírni a saját véleményemet, ha egyszer nekem meg nem tetszett...). Szóval én remélem, hogy még sokáig tudom ezt a blogot vezetni, ezzel az ide tévedőknek is jobbnál jobb albumokat ajánlani, és lehetőség szerint tovább népszerűsíteni ezt a zenei műfajt: ki tudja, talán épp itt tetszik meg egy előadó zenéje valakinek. ;)

Ezúttal is egy kicsit régebbi albumot szedtem elő - olyan igazán friss lemezt rég hoztam már, de hamarosan igyekszem szétnézni az újdonságok között is, és ajánlani valamit onnan is. :) Csak hát nem árt azért előásni a korábbi albumokat is, hogy ezek se merüljenek a feledés homályába, mert egyáltalán nem érdemlik meg; mint ahogy jelen poszt témája, az Apocalyptica harmadik stúdiólemeze sem (és annak is leginkább a speciál-verziója, ami valójában 2001-ben jött ki, de mivel az eredeti, "alap" korong 2000-es, így marad ez a dátum a címben).
A csapat beújított a torzításos effektjeivel, ezúttal már sokkal bátrabban használják ezt a megoldást, ezzel is sötét, baljóslatú hangulatot kölcsönözve a lemez dalainak. Nekem viszont még így is kicsit hiányérzetem volt, a későbbi lemezeik (amelyekről már korábban blogoltam) véleményem szerint sokkal jobban sikerültek ennél az albumnál...

Tracklist:

01. Path
02. Struggle
03. Romance
04. Pray!
05. In Memoriam
06. Hyperventilation
07. Beyond Time
08. Hope
09. Kaamos
10. Coma
11. Hall of the Mountain King
12. Until it Sleeps (Metallica cover)
13. Fight Fire with Fire (Metallica cover)
SPECIAL EDITION (DISC 2):
01. Path Vol.2 (ft. Sandra Nasic)
02. Hope Vol.2 (ft. Matthias Sayer)
03. Harmageddon (live in München)
04. Nothing Else Matters (live in München; Metallica cover)
05. Inquisition Symphony

Túl sokat egy klasszikus műfajú lemezhez nem lehet hozzáfűzni, még akkor sem, ha metállal van ötvözve: ennek a bizarr elegynek mindenesetre (továbbra is úgy gondolom) az Apocalyptica kétségkívül egyeduralkodója. :)
Tagadhatatlanul tehetséges mindegyikőjük, és zeneileg semmi kivetnivalót nem érzek a lemezen: egyedül annyi, hogy ami kicsit dallamosabb, azt' még inkább tudom szeretni. :)) Ha picit dallamosabb "szimfóniákat" játszanának (mint pl. amilyen a "Beyond Time"), sokkal jobban tudnám szeretni a munkásságukat, amit persze így is tisztelek és szeretek. :)
Az album megjelenésével a Metallica rajongók is örülhettek, ők is találhattak rajta kedvükre valót, elvégre az Apocalypticás srácok "Nothing Else Matters" átdolgozása mellett még további két Metallica-feldolgozás is helyet kapott a tracklisten - mégpedig micsoda szuper feldolgozások ezek! *-* A "Nothing Else Matters"-feldolgozást már ismertem korábban is, meg hát az a dal alapból ismertebb a Metallica-dalok közül is, a másik kettőt viszont én is csak most hallottam, és hát le a kalappal...
Mindig örülök, mikor az Apocalyptica vokalistákkal dolgozik: ezúttal két vokálos dal került a lemezre (a második cédére), mégpedig a Guano Apes "frontasszonyával", Sandra Nasic-kal készült "Path"-variáció, és a Farmer Boys-os Matthias Sayer vokáljával elkészített "Hope"-átdolgozás. Az albumról legelőször ez utóbbit hallottam, mármint a "Hope" alapdalát, ének nélkül: az egyik Hotdog-profilon szólt, háttérzeneként, egyből beleszerettem. *-* Miután sz*rráhallgattam ezt a számot, akkor kezdtem az albumot tetőtől talpig kibelezni, és akkor találkoztam a vokálos verzióval. Először annyira idegen volt és fura, később viszont nagyon megszerettem. ^^ A Farmer Boys dalait egyébként nem ismerem (majd utánajárok cseppet), így Matthias hangja sem volt ismerős, és idegenkedve is fogadtam, mert van néhány hangképzési hiba a dalban, ami jócskán rondít az összképen (bár nem tudom, hogy ez direkt akart ilyen fals lenni, vagy csak szimplán nem találta a hangot... de eleinte iszonyatosan bántotta a fülem...). Most viszont (szigorúan az alapdal miatt) azt kell mondjam, hogy jobban szeretem a "Path Vol.2"-nél is, ami a másik lehetséges alternatíva lett volna a "kedvenc" címre, így hát ezt választom:

Apocalyptica ft. Matthias Sayer - Hope Vol.2

A videóval lehetőség szerint kéretik nem foglalkozni, mert ez volt az egyedüli olyan a youtube-on, aminél a hangminőség normális volt... :/ Továbbá érdemes rákeresni Andi Kravljaca feldolgozására is: ő a Matthias által vétett hangi hibákat tökéletesen kiküszöbölte a coverében, és szívem szerint ezt a verziót linkeltem volna most a bejegyzésben is. :) Az osztályzat meg azért lett csak ennyi, mert hiányoltam a fülbemászó dalokat a lemezről: én csak egy-két ilyet találtam rajta, sajnos. :( Összességében nézve nálam ez a leggyengébb Apocalyptica album eddig.

Osztályzat: 10/7