Zene füleimnek...

Szeretem a lila színt - ergó a borító is bejön. :) Az első pluszpont.
A csupazene-cuccokat nem szokásom csípni, a finn csapat mégis megnyert magának. Ez végső soron nem meglepő, mert tudnivaló eset, hogy a finnek metálban nagyon otthonosan mozognak.
A zenei skálájuk a szimfonikus metál és a komolyzene között mozog, tökéletes harmóniát találva a két - egymástól irtózatosan messze álló - műfaj között.
A csapat tagjai egyébként komolyzenét is tanultak - azért kíváncsi lennék, hogyan kanyarodott mégis a metál felé az ízlésük. :))
Felállásuk szerint a 4 tagból 3 csellózik, emellett van még egy állandó dobosuk is.
Emellett jellemző rájuk, hogy szeretnek vendégelőadókkal dolgozni. Erre az albumra is felkerült néhány dal, amiben közreműködött pl. Corey Taylor (Slipknot), Adam Gontier (Three Days Grace), Cristina Scabbia (Lacuna Coil), Till Lindemann és Richard Z. Kruspe (Rammstein), valamint a dobos Dave Lombardo (Slayer).
Bár a Worlds Collide a banda hatodik stúdióalbuma, nekem mégis ez volt az első tőlük. Valahol hallottam az I don't care-t, ami baromira tetszett, nah meg már régóta ismerősen csengett a zenekar neve, így hát úgy gondoltam, legjobb lesz, ha elejét veszem az ismerkedésnek. :)

Tracklist:

01. Worlds Collide
02. Grace
03. I'm not Jesus [feat. Corey Taylor]
04. Ion
05. Helden [feat. Till Lindemann]
06. Stroke
07. Last Hope [feat. Dave Lombardo]
08. I don't care [feat. Adam Gontier]
09. Burn
10. S.O.S. (Anything but Love) [feat. Cristina Scabbia]
11. Peace

A 10. tracket kevéssel leelőzve, de az album legjobbja szerintem:
Apocalyptica feat. Adam Gontier - I don't care
(Amit youtube-on találtam, az egyik sem ilyen verzióban volt... én meg azt a változatát nem szeretem... :S Itt kicsit gagyi a videó. De a zene a lényeg.)

Osztályzat: 10/8

Tudom, sok rockszerető emberke egyenesen falhozcsapná ezt az albumot. És be kell vallanom: én sem rajongok az értelmetlen, bugyuta szövegekért (akkor se, ha van benne rejtett tartalom). VISZONT! Kövezzetek meg, de nekem ez teljes mértékben átjött. :D Nem kell tőlük eget(erdőt)rengető dolgokat várni, és akkor csalódás sem fog érni senkit. Egy egész kellemes, laza 40 percet simán el lehet tölteni a cédével, ha már kicsit megcsömörlöttünk az észvesztő zúzástól. Sőt, néhol kifejezetten élvezet hallgatni, megidézi az erdő hangjait, és tényleg úgy érezheti magát az ember, mintha erdőben, fák között sétálgatna.
Egyrészt, amit nagyon fontos tisztázni ez esetben: egy nagyon sokrétű, változatos dallamvilágú lemezt tarthat a kezében a nagyérdemű, sok műfajt mos egybe. A csapat dalairól nem árt tudni, hogy ők maguk is azt vallják, hogy nem lehet őket beskatulyázni egyetlen műfajba se (állítólag a nevükben a "Magashegy" jelzi a zenei világ csúcsát, az "underground" a legalját - a Magashegyi Underground zenéje pedig pontosan eme két végpont között helyezkedik el). Én azért mégis merészeltem becímkézni, hogy valamilyen szinten a blog zenei témájába be tudjam illeszteni az albumot.
A csapatról nagyon keveset tudni, elvégre nem csámcsognak rajtuk a tévécsatornák és rádiók... Egy "botrányukról" olvastam csak: 2008-ban visszautasították a Fonogram-díjra jelölést, amit állítólag azzal indokoltak, hogy túlzásnak tartják az emeltdíjas SMS-eket, amikkel a rajongóiknak lehetett volna rájuk szavazni. Ráadásul, ami ritkaságszámba megy egy előadó esetében: az általános véleményekkel ellentétben a Magashegyi Underground támogatja az internetes, ingyenes zeneletöltést. Ez azért elég furcsa, de ez csak még egy plusz pont a bandának. Ők legalább nem a rajongóik pénzén akarnak meggazdagodni. És igen, persze lehetne azzal is védekezni, hogy de mennyi pénzükbe kerül az előadóknak, mire elkészítenek egy lemezt... csakhogy tudnivaló dolog, hogy a hobbi pénzbe kerül, szóval nem értem a rinyálást...mindegy... Ők hobbiból zenélnek, a zenélés öröméért. Aki meg szeretné hazavinni megfogható formában, úgyis meg fogja vásárolni boltban. Ez tök okés.
Nekem az egyedüli momentum a banda esetében, ami mondott valamit: az énekesnőjük, Bocskor Bíborka neve. Ő ugyanis a Megasztár 3. szériájában szerepelt, ám nem jutott sokáig. Mégis úgy tűnik, ahhoz elég ismert lett, hogy együttesével lemezeket dobjanak piacra - ellentétben sok olyan megasztárossal, akik Bíborkánál feljebb küzdötték magukat a verseny képzeletbeli létráján (most nem csak a 3.-ra gondolok, hanem az összes többire is). Ebből is látszik, hogy egyáltalán nem az számít, hogy ki milyen helyezéssel végez egy ilyen tehetségkutatóban, hanem hogy az ismertségével hogyan tud sáfárkodni. Ráadásul, ha értesüléseim nem csalnak: Bíborkáék második nagylemeze "Ezer város" címmel tegnap már meg is jelent. :) Ezek után arra is kíváncsi lettem. ;)

Tracklist:

01. Suttogó
02. Lány iPod-dal
03. Metróhuzat
04. Szívtakarítás
05. Fesztivál
06. Rongyolódó
07. Szerelemtabletta
08. Ónos ablak
09. Írott nő
10. Kicsi égitest
11. A fogyó Hold felé
12. Nyár, némafilm

A legelső M.U.-dalom a "Kicsi égitest" volt, nagyon szeretem, és irtósokszor meghallgattam már, most mégis egy másikat fogok ajánlani a lemezről, ami szintén nagyon jól sikerült. :)

Magashegyi Underground - Metróhuzat

Osztályzat: 10/7,5

Nosztalgia. :)
Körülbelül 11 éves lehettem, mikor egy német zenei csatornán legelőször találkoztam Avril-től a "Complicated" című dallal. Ez volt az első dal, amit megtanultam angolul énekelni. ^^ Emellett nagyon sokáig példaképem is volt ez a leányzó (régen énekesnőnek készültem... aztán rájöttem, hogy nem nekem való az a világ. :)) ).
Azzal sem tévedek, ha azt állítom, hogy ez a legtöbbet hallgatott albumom, és bár teljesen más irányba kanyarodott a zenei ízlésem azóta, ez a "lightrock", softrock album mindig is meghatározó lesz számomra.
Talán azért is éreztem ennyire közel magamhoz, mert Avril is elég korán kezdett zenélni: a francia származású kanadai lány ezt az albumát 18 évesen készítette, de zenei karrierje egészen 14 éves korára, 1998-ra nyúlik vissza, amikor is megnyert egy énekversenyt, aminek eredményeként együtt énekelhetett Shania Twain (szintén kanadai) énekesnővel egy koncerten.
Egy biztos: az erre vevő kamasz/tinilányok körében (akik - meg merem kockáztatni, hogy - ezután is maradtak a rock vonalon) kultuszt teremtett, és az album megjelenésének időszakában sokan dédelgettek közülük Avriléhez hasonló zenei karriert. :)
A gitározás iránti szenvedélyem pl. ekkor kezdődött.

Tracklist:

01. Losing Grip
02. Complicated
03. Sk8er Boi
04. I'm with You
05. Mobile
06. Unwanted
07. Tomorrow
08. Anything but Ordinary
09. Things I'll never say
10. My World
11. Nobody's fool
12. Too much to ask
13. Naked

Azért szerettem volna ezt kiemelni, mert nálam ezzel kezdődött minden:
Avril Lavigne - Complicated

(Korábban 10/10 lett volna, de mai szemmel mérve nálam már csak ennyi...)
Osztályzat: 10/7

A vizsgaidőszakomnak ugyan már 12.-én vége lett, mégis csak most vettem rá magam, hogy írjak. Mert hát mit is tudjak írni magáról az Epica-jelenségről - mondjuk olyat, amit nem tud már mindenki, és nem lesz sablonos tőle az egész bejegyzésem? Fantasztikus, úgy ahogy van, az üvöltözős dalbetétjeivel együtt - amitől tudom, sokan falnak mennének, de nekem ez is olyan szinten tetszik... hát, elég ritka, még az én screameléshez és hörgéshez edződött fülemhez mérve is... :)
Az Epica zenéjével furcsa módon hozott össze a sors. Mivel már elég régóta tudom, hogy létezik a banda, de soha nem hallottam még egyetlen dalukat sem, így rászántam magam, hogy beszerzek tőlük egy albumot, aztán "majd meglátjuk, hogy fog ízleni" alapon eldől, hogy mi lesz a későbbiekben. A választás erre az albumra esett. A kollégiumi szobámban feküdtem, majd' megölt az unalom, és bekapcsoltam. Leírhatatlanul katartikus élmény volt ez nekem, és nem is volt kérdéses, hogy közel fog-e kerülni hozzám az Epica. Persze sikerült. Olyan "első hallásra szerelem" lett. Az első döbbenetesen tetszetős daluk mindenképpen a Cry for the Moon volt, amit követ a Feint. Ez utóbbi dallal van egy elég fura történetem. :) Szintén koliban, ágyon fekve olvastam a Shiver (Borzongás) című könyvet, amikor úgy gondoltam, hogy mivel hangulatban eléggé illik az Epica a könyvhöz, így empéhármason, fülhallgatóval hadd menjen közben. ;) Furcsa véletlen, hogy pont a Feint-et kapcsoltam be, amiben van egy olyan rész, hogy "And I shiver...". Teljesen váratlanul ért, véletlensül sem gondoltam arra, hogy a könyvcímet a dalban fogom visszahallani. :D Hát, ekkor kissé én is beleborzongtam, hogy micsoda véletlenek vannak...
A holland bandának a "The Phantom Agony" az első hivatalos, stúdióalbumuk (ez előtt jelent még meg egy demójuk is, talán majd arról is fogok írni egyszer... Régebben egyébként "Sahara Dust" néven zenéltek, később "keresztelkedtek át" Epicává. :) ). Elég jó kezdet ez, be kell vallanunk. Még nem hallottam egy dalukat sem más lemezről, így kíváncsian várom, hogy milyen lesz a folytatás. :) Elég kevés tapasztalom van ebben a műfajban, de meg merem kockáztatni, hogy a szimfónikus metál bandák közül az Epica az egyik legjobb világszerte.
A Facade of Reality-ben (sok egyéb bandához hasonlóan) feldolgozásra került a szeptember 11.-i terrortámadás. A dalba még Tony Blair beszédéből is bevágtak részleteket (pl. azt, mikor a politikus arról beszélt, hogy a terrorizmus az új gonosz a mai világunkban).

Tracklist:

01. Adyta
02. Sensorium
03. Cry for the Moon
04. Feint
05. Illusive Consensus
06. Façade of Reality
07. Run for a Fall
08. Seif al Din
09. The Phantom Agony

"It doesn’t matter where we die.
It doesn’t matter that you cry.
We’ll take you with us."
(Facade of Reality)

Mivel az első katarzist ennek köszönhetem:
Epica - Cry for the Moon
Igazából nem pont ugyanilyen az albumon lévő verzió, de Simone annyira szép, és a hangja is elképesztő... Ebben a videóban meg mindkettő tökéletesen átjön. :) (Az albumos verzió azért jobb, mert a hörgős-ordítozós rész abban sokkal profibban van megcsinálva, bár nekem ez is tetszik). Ez a stúdiós zenélés meg egyszerűen lehengerlő. :) Csak ámulok és bámulok.
Jó ámulást-bámulást nektek is! ^^

Osztályzat: 10/9

Nyakamon a vizsgáim, de muszáj vagyok kis pihenőt tartani a nagy hajtás közben... Próbálom ezt a kicsi szabadidőmet is hasznosan tölteni, így hát jön mégegy albumajánló. ^^
Az 1994-ben, Kaliforniában alakult banda neve nem hiszem, hogy sokak számára cseng ismerősen. Én viszont már évek óta ismerem/hallgatom őket - pedig annyira nem is mondanám,hogy kiemelkedően tehetségesek lennének. A zenéjük is teljesen átlagos (mind az énekes hangja, mind a zene); legalábbis nekem mindenképpen... Első stúdióalbumuk címén sem gondolkodhattak sokat, hisz nemes egyszerűséggel a banda után nevezték el - elég sok előadó/banda él ezzel a lehetőséggel egy első lemez esetén, sőt már olyannal is találkoztam, ahol nem az első lemezzel egyezett a banda neve, hanem egy későbbivel.
Bandávál alakulásuk ösztönzőjeként egy középiskolai versenyt lehet felhozni, ahol indultak a srácok, és ezt követően jött az elhatározás, hogy együttest alapítanak. Ekkor még "Hoobustank" néven zenéltek (melynek a kiejtése mindenesetre egyezik a jelenlegivel). A találgatások ellenére a később "Hoobastank"-re változtatott név sem jelent semmit, bár olyan állítások is szárnyra kaptak, hogy esetleg egy német benzinkút elnevezéséből jött a banda neve.
Kezdetben helyi szórakozóhelyeken koncerteztek, többek között az Incubus-szal. '98-ban sikerült felvenniük első lemezüket (ami nem azonos azzal, amiről most szó van), az ugyanis teljesen saját készítésű volt, mindenféle komolyabb producer és lemezcég nélüli. A lemezen lévő dalok tartalmaztak szaxofonos részeket is, melyek rockzenével vegyítve érdekesek hangzást eredményezhettek. Ezután viszonylag nagy hírnévre sikerült szert tenniük Dél-Kaliforniában, így talált rájuk későbbi lemezkiadójuk is. A kiadó azonban úgy gondolta, hogy szaxofon kíséret nélkül jobb lenne a Hoobastank zenéje, így Jeremy Wasser távozott a zenekarból.
A bandatagok egyébként teljesen átlagos emberek, nincsenek különleges díszleteik és fellépőruháik, többnyire hétköznapi öltözetben állnak a rajongóik elé, ami dicséretes, hisz tulajdonképpen ezzel is azt mutatják, hogy ők sem különbek emberileg, mint bárki más.

Tracklist:

01. Crawling in the Dark
02. Remember Me
03. Running away
04. Pieces
05. Le You Know
06. Better
07. Ready for You
08. Up and gone
09. Too Little too Late
10. Hello again
11. To be with You
12. Give it Back

Talán az erős akusztikus gitár miatt, vagy mert alig találtam kedvemrevalót innen... vagy nem is tudom... de nekem erről az albumról ez a kedvenc. ^^
Hoobastank - Running away 

Osztályzat: 10/5