Zene füleimnek...

A Green Day-ben nem mást, mint Amerika egyik leghíresebb punk-rock csapatát tisztelhetjük. A tagok még 1987-ben kezdték pályafutásukat. Billy Joe Armstrong (énekes/gitáros) és Mike Dirnt (basszusgitáros) ekkor 15 éves volt, és akkori bandájukat Sweet Children-nek nevezték el. Azóta már jócskán felnőttek a srácok (mindegyikük túl van a harmadik x-en), és Tré Cool dobossal kiegészülve készítik zenéjüket. Hetedik lemezük "American Idiot" címmel jelent meg, amely a banda első koncepciós albumának is számít (Az ilyen típusú albumon - méghozzá az egész albumon - egy adott téma, gondolat, eseménysorozat kerül feldolgozásra. A dalok külön-külön is érthetőek, de teljes képet csak a dalok egésze ad.).
Még mindig emlékszem az első találkozásomra a Green Day-jel. A közelemben lakó egyik leányzó adta kölcsön az ő GD-lemezét (történetesen ezt, az American Idiot-ot), kb. 5 évvel ezelőtt. Elkezdtem hallgatni. Aztán csak hallgattam, és hallgattam, szakadatlanul. Nagyon sokáig kedvenc albumom is volt. Azt is megfigyeltem, hogy ha irtó fáradt vagyok, elég bekapcsolnom ezt az albumot, és már ki is röppen az álom a szememből: dinamikus, pörgős, énekelhetős... szeretgethetős egy album ez. :)
Az első dal, ami megtetszett tőlük (gondolom, sokan vannak még így ezzel, hisz ezeket játszották legtöbbször a rádiók és a zenecsatornák is), a "Boulevard of Broken Dreams" volt. Aztán pedig a "Wake me up, when September ends".
Némelyik tracknél mindig is olyan érzésem volt - hangulati és dallambeli változások együttes hatására -, mintha több dalt is egybegyúrtak volna. Aztán most, hogy rákerestem részletesebben, kiderült, hogy azért éreztem így, mert így is volt. :D Ilyen pl. a "Jesus of Suburbia" és a "Homecoming", amelyeknél mindkét dalt további ötre lehetne még bontani.
Nem tudom, hogyan sikerült nekik ennyire jól összehozni ezt, de a lényeg, hogy sikerült, és egyik kedvencem marad az album, ez már hótziher. ;)

Tracklist:

01. American Idiot
02. Jesus of Suburbia
03. Holiday
04. Boulevard of Broken Dreams
05. Are We the Waiting
06. St. Jimmy
07. Give Me Novacaine
08. She's a Rebel
09. Extraordinary Girl
10. Letterbomb
11. Wake me up, when September ends
12. Homecoming
13. Whatsername

És akkor az én választásom: a Green Day egyik leghíresebb és legjobb zenéje:
Green Day - Boulevard of Broken Dreams

Osztályzat: 10/10

Először is: minden ide tévedő látogatómnak nagyon boldog, sikerekben, örömökben, józenében gazdag új évet kívánok. ;)
Picit rég jártam már erre. Igaz, sem a tatár, sem egyéb más nemzet sem kerget, és nem célom összecsapott értékeléseket sem írni. Vagy élhetnék akár a Black-Out szavaival is: "Ez nem verseny, nem eszik forrón, se' nyersen." :)) Most viszont megérett az idő rá, így ismét hoztam egy tök jó albumot, amit a továbbiakban bezony be fogok mutatni. :))
Ha forrásaim nem csalnak, és nem számítjuk a promo- és egyéb kislemezeiket, akkor ez a banda 9. lemeze. Egyik barátom révén akadtam rájuk, kábé 3 éve: épp erről az albumról mutatta A Körúton c. dalt. Nagyon megtetszett, aztán jött a szokásos: irány beszerezni az egész albumot. Azóta hallgatom - és még nem unom. :D
A Black-Out bármily' hihetetlen, de már 1992 óta létezik. Engem meglepett, mert majdnem velem egyidős a csapat fennállása. Szerintem bármelyik mai "frisshusi" rockzenekarral felvehetnék a versenyt, sőt, simán kerülnének ki belőle győztesen, ugyanis semmi "régi íz" nem érzik a zenéjükön - amit, bevallom, én speciel nem szeretek (talán Ossian-t is épp ezért nem hallgatok... nah de majd még velük is teszek azért néhány próbát, nem adom fel olyan könnyen. :D).
12+1 felvételt tartalmaz a CD. Az első tracket amellett, hogy egy részen még Az Operaház Fantomjára is hasonlít (kb. 1:06-nál), nagyon feldobja a női vokál - Kozma Orsi vendégszereplése. Kowa hangját és őt magát pedig egyszerűen nem tudom nem szeretni. ^^ A többi dalt inkább nem is részletezem, hisz akit érdekel, úgyis meghallgatja... vagy talán már meg is tette. :P
Az viszont elszomorított, mikor meghallottam, hogy alighogy rátaláltam a csapatra, az ezt követő albumot már nem Kowával fogják készíteni...:S Akkor döntöttem úgy, hogy én erre nem vagyok tovább kíváncsi... De azért reménykedem, hogy most, hogy az új énekes is lelépett, ismét végérvényesen összeáll a banda, és a "Kowalsky meg a Vega" mellett a "Black-Out" is - újjászületve hamvaiból - Kowával az élén dübörög tovább.

Tracklist:

01. Ragadozó
02. Tetovált sorszám
03. Radioaktív
04. Ami vagy
05. Nincs végleg vége
06. Olyan az élet
07. Black-Out
08. A törvény ugyanaz
09. Poros út
10. Még egyszer
11. Ördögöt a falra
12. Mindenki, mindegy ki!
+ Bonus Track: A Körúton

Albumkedvenc:
Bár iszonyatos nagy kedvencem A körúton is, most mégis ennél maradtam:
Black-Out - Tetovált sorszám
(fene se érti, miért a "Szabadlábon" album borítója van a videóban... sebaj, a zene a fontos úgyis :D)

Osztályzat: 10/8

Erre a bandafelfedezésemre még mindig tisztán emlékszem. :) Először egy zenecsatornán hallottam őket, a "Misery Business" ment, és épp a végére kapcsoltam oda, de még nem túl későn ahhoz, hogy lássam a címet és az előadót. :P Úgyhogy ezek után irány a net, részletesebben utánuk néztem, aztán legelőször ez az albumuk lett meg, és egy időben eléggé rá voltam állva. Talán ennek is köszönhető, hogy ennyi "nagyonkedvencet" sikerült összehozni - nah meg persze elsődlegesen annak, hogy egész tehetséges banda a Paramore. ;)
A "Riot!"-album 2007 nyarán (júniusban) jelent meg, elsőként az USA-ban; ez a Paramore második stúdióalbuma. Az album címét a Paramore egyfajta érzelmi kitörésként értelmezi; állításuk szerint olyan gyorsan kavarogtak bennük a gondolatok és az érzéseik a lemez dalainak összeállítása/megírása közben, hogy szinte alig tudták kontrollálni ezeket; mondhatni "teljes volt a zavar", mivelhogy maga a riot szó is lázadást, zavart jelent (valószínűleg ezt akarták demonstrálni a borítóval is).
Érdekesség, hogy a felvételek alatt tartottak egy versenyt is, ahová YouTube-ra feltöltött videókkal lehetett pályázni, mégpedig a Born for this c. dalukban való vokálozásért. Azért ez is elég ritka a bandáknál, mikor valamilyen úton-módon, de próbálják belevonni a melóba a rajongókat. :)
A Misery Business az album 4 kislemeze közül elsőként jelent meg. Vitathatatlanul az egyik legjobb track az albumon, egyből sláger is lett, a zenecsatornák naponta többször is leadták a hozzá készült videót. Régen, mikor még hobbiból fordítottam dalszövegeket, ezt is lefordítottam. Szerintem nagyon vagány, úgy kompletten, az egész dal, és a videó is. :)
És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a zenei dolgok mellett a csapat énekesnője, Hayley Williams divatot is teremtett narancs/szőke/rózsaszín/vörös/konkrétan behatárolhatatlan színű hajával. Ami neki jól áll, utánzóinak viszont nem biztos... A hangja pedig tökéletesen passzol az alatta játszó zenekar stílusához/zenéjéhez. Se több, se kevesebb.

Tracklist:

01. For a Pessimist, I'm pretty Optimistic
02. That's what You get
03. Hallelujah
04. Misery Business
05. When it rains
06. Let the Flames begin
07. Miracle
08. Crushcrushcrush
09. We are broken
10. Fences
11. Born for this

Most igazán mellém szegődhetett volna valaki, aki segít kiválasztani a legjobbat... :S Ugyanis nálam a 9-es track kivételével mindegyik pirossal kiemelt egyforma szinten van...
De talán ami a legeslegjobban tetszik, az a:
Paramore - Crushcrushcrush

Osztályzat: 10/7

Első olvasatra nekem az album címéről a 30 Seconds to Mars "100 Suns" című dala ugrott be (már csak egy nulla hiányzik). És nem csak ez... Néhol az új LP-album dalaiban némileg fedezek fel 30STM-ízt.
Hát, nem jó ötlet volt részükről ez a nagy stílusváltás. Mint ahogy ők is nyilatkozták: lerombolták a régi bandát, és építettek egy újat. Csak szerintem akkor ehhez igazán dukált volna egy másik bandanév is, és kész. Csinálnak egy új bandát, az LP-t meg szépen elföldelik, ha már nem képesek tovább gyártani a zenéjüket azon a szinten. Nem rondítják a Linkin Park diszkográfiáját ilyen hozzájuk képest 0 albumokkal... Ennek már-már semmi köze a rockhoz/metálhoz, annál inkább az elektronikus zenéhez. Eddig (pontosabban az első két albumukon) tökéletesen tudtak bánni a két műfajjal - mármint az elektronikus és rock műfajokkal -, most viszont nagyon eldőlt a mérleg az előbbi javára. És ez nekem személy szerint nem tetszik.
Van egy olyan érzésem, hogy a Linkin Park jelenlegi rajongótáborát azok képezik, akik régen nem ismerték a zenéjüket. Mert egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy azok, akik olyanokon éltek, cseperedtek, művelődtek, mint a Hybrid Theory és a Meteora, azoknak bejön ez a felhigított, agyonmodernizált, szupertrendisített hanganyag, amit most az LP kínál fel a rajongóinak. Meg mondjuk olyanoknak, akik iszonyat távol állnak a rock és metál műfajoktól, és egyébként meg sem hallgatnák az LP zenéjét, ha nem lenne ennyire mű.
Az előző albumuktól sem ültem seggre (szépen szólva), A Thousand Suns-nál meg max. a meglepetéstől. Bár, igazából meg sem kéne, hogy lepjen, sejthető volt a Minutes to Midnight után is, hogy az irány nem fog megváltozni...
A dalokhoz sem tudok sokat hozzáfűzni. Ami a leginkább emlékeztet a régi LP-re, az a When They come for Me, a Blackout (egyedül csak ennél látom némiképp a metál irányzat érvényesülését, de ezt is iszonyúan összemixelték úgy a közepe táján) és a Wretches and Kings, de enyhén szólva ezek sem lettek kedvenceim. A lemez első klippes dala, a The Catalyst meg egyértelműen jobb lenne úgy, ha az a leányzó énekelné benne a Mike által elhadart szöveget, aki az első track-ben, a The Requiem-ben énekli, ha jól értem, akkor ugyanazt a szöveget. Mert ennek így nem sok értelmét látom, elég összevisszaság ez a szám, de még mindig jobb, mint jónéhány másik az albumon...
Egy dologban mindenesetre teljesen biztos vagyok: a Linkin Park napocskája (legyen akár ezer, mint ahogy az album címében írják...) nálam végérvényesen leáldozott...

Tracklist:

01. The Requiem
02. The Radiance
03. Burning in the Skies
04. Empty Spaces
05. When They come for Me
06. Robot Boy
07. Jornada del Muerto
08. Waiting for the End
09. Blackout
10. Wretches and Kings
11. Wisdom, Justice, and Love
12. Iridescent
13. Fallout
14. The Catalyst
15. The Messenger

Kedvencnek erről ez lett kiválasztva (már amennyire az...). Egész jó kis dal lenne ez, ha erősebb lenne benne a dob. Például.
Linkin Park - Burning in the Skies

Osztályzat: 10/6,5

Egész jó kezdés... és elborzasztó folytatás... :S
Nah jó, ennyire nem vészes a helyzet, de ez sem mozgatott meg bennem semmit.
Nos hát, mit is kell tudni erről a bandáról?
A Funeral for a Friend egy 2001-ben alakult walesi rockcsapat. A szóban forgó album a banda debütáló albuma, 2003 októberében került piacra. Az album borítójára egy belga szürrealista művész egyik munkája került. Tény, hogy szürrealista-létéhez méltóan fura egy festmény, de van hangulata. :)
Az album dalainak viszont nem mondanám, hogy lenne... Tipikus tini softrock beütése van az egésznek. Ez még jó is lehetne, ha nem gyártanák ennyire egy kaptafára a számaikat. Mert vitathatatlan: ember legyen a talpán, aki 2 dalukat meg tud egymástól különböztetni - mármint úgy általánosságban (én a Juneau-t meg tudom, de csak azért, mert ezt már elég sokszor meghallgattam :D).
Egyébként meglepő, hogy ennyire "no name" bandának számítanak itthon. Én sem hallottam róluk sehol (pedig idén még a Hegyalja Fesztivált is megjárták), a "csodatévő internet vezetett az ösvényen, melynek során rájuk leltem". :) Persze, azért nem bánom, hogy így történt, mert vannak jó pillanatai a lemeznek. Mint pl. a pirossal kiemeltek.

Tracklist:

01. Roockie of the Year
02. Bullet Theory
03. Juneau
04. Bend your Arms to look like Wings
05. Escape Artists never Die
06. Storytelling
07. Moments forever faded
08. She drove me to Daytime Television
09. Red is the new Black
10. Your Revolution is a Joke
11. Waking up
12. Novella

Az album legjobb dalának a Juneau-t választottam. Ha valaki ismerkedni szeretne a fiúk zenéjével, ezt mindenképpen tudom ajánlani. :)
Funeral for a Friend - Juneau

Osztályzat: 10/5,5