Így estére hoztam még egy album-ajánlót. (:
A Dalriadának már bérelt helye van a kedvenceim listáján. Egyszerűen fantasztikus, amit minden albumukon művelnek, különleges színfoltjai ők a magyar metálzenei palettának (és nem csak ennek).
Igaz, tartottam ettől a lemezüktől kicsit, féltem, hogy ez most túlságosan folkosra sikerült... :/ Elég csak meghallgatni az intrót: sehol egy hörgés, vagy basszus... vagy bármilyen tipikus metál-elem... Ez pusztán népzenei, úgy ahogy van (akárcsak a lemez outrója). "A Dudás" szintén nem nyerte el a tetszésemet (pedig ebből klip is készült, szóval elvileg kiemelkedő dalnak kéne, hogy számítson...), viszont a "Napom, fényes napom"-ra napokig rá voltam pörögve (még akkor is, ha eléggé erőteljesen népiesre sikeredett - a refrén mindenért kárpótolt, és azért az ének alatt - még ha csak a háttérben is, de - van hörgés ;) ). A lendület pedig nem hagyott alább, és minél többször hallgattam végig a "Napisten havát", annál inkább elvarázsolt ez a zenei világ.
Tracklist:
01. Intro (Felcsíki lassú csárdás)
02. A Dudás
03. Tündérkert
04. Napom, fényes napom
05. Napisten hava
06. Julianus útja
07. Puszta föld
08. Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári diadaláról (Saltarello)
09. Hírhozó
10. Borivók éneke
11. A juhászlegény balladája
12. Outro (Gyimesi)
Szokás szerint ezúttal is, míg írom az ajánlót, elkezdtem újrahallgatni a lemezt, most pl. a "Julianus útja" megy. Ez az akusztikus rész az elején baromira tetszik. *-*
A "Puszta föld" is jólesett (megjegyzem: a nyitánya ennek is nagyon ott van! o.O), már kezdett kicsit hiányozni a lemezről Ficzek András szólóéneke, örülök, hogy több dalban is hallható, igazából már nem lenne Dalriada a Dalriada nélküle - férfi énekben ő tartja a frontot az énekesnőjük, Binder Laura mellett, a bámulatos zenésztársaik pedig szintén igényes munkát nyújtanak a zenei alapban: Németh-Szabó Mátyás gitáros, Molnár István basszusgitáros, Rieckmann Tadeusz dobos és Ungvár Balázs billentyűs. A csapat oszlopos tagjaihoz többnyire társulnak még más zenészek is - pl. ezen a lemezen a Fajkusz Banda működött közre -, hegedűvel és egyéb hangszerekkel, melyek leginkább a dalok népzenei vonulatát hivatottak erősíteni.
Nos, hát ezúttal sem tudtam elkerülni, hogy utamba ne kerüljön néhány kritika erről a lemezről is... Hát, nem tudom, miért is lenne ez "mulatós metál", de a sok okos biztos marhára ért hozzá... -.- Én a részemről büszke vagyok a Dalriadára, hogy ilyen csapata is van hazánknak, akiknek volt bátorságuk valami újat meghonosítani, és nem csak a hagyományos értelemben vett metált nyomatják - az ilyen csapatokkal amúgy is már Dunát lehetne rekeszteni... Szerintem alapból ez lenne a cél, hogy azt a zenét, amit játszanak, azt minél inkább egyedivé tenni, valami különlegeset, igényeset alkotni, nem pedig azt csinálni, amit a többi x ezer banda... Nos, a Dalriada megtette, és úgy tűnik, egyre inkább megtalálják a saját hangjukat (talán az "Ígéret"-lemezzel kezdtek még inkább folkosabbá válni, és kicsit mintha a metál-tempóból is visszavettek volna - azért a korábbi lemezeiken voltak elvetemültebb hörgéssel, harsh vokállal készült negatívabb felhangú dalok is, ezeknek itt már - egyetlen tracktől eltekintve - nyoma sincs).
Tudom, elég unalmas már, hogy mindig ezzel jövök, de baromi nehéz egyet kiemelni a rengeteg szuper dal közül... :/ Ezúttal is több felvétel között vacillálok (ez sejthető volt, mert a lemez háromnegyedét már amúgy is kijelöltem pirossal, de hát ez van: ami jó, az jó :D). Ugyebár az első nagy kedvenc a lemezről a "Napom, fényes napom" volt. Akármennyire is folkos, nekem nagyon tetszik. A lemez címadó dala, a "Napisten hava" is nagyon fülbemászó, előszeretettel énekelgetem. :) A Hunyadi-Kapisztrán történet feldolgozása szintén nagyon jól sikerült. Ami kicsit kilóg a sorból, az "A juhászlegény balladája", talán ez a legkevésbé folkos az összes felvétel közül, itt inkább a power és a doom metál találkozik - akik kevésbé bírják a Dalriada népzenei-mivoltát, nekik valószínűleg ez tetszeni fog, úgyhogy bátran ajánlom.
Mindenki másnak viszont azt hiszem, ezúttal ezt fogom ajánlani (bár, nem sokkal előzte meg a "Julianus útja"-t), a legjobban persze akkor jár mindenki - akihez kicsit is közel áll a műfaj -, ha a lemezt úgy, ahogy van, meghallgatja :)) :
Dalriada - Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári diadaláról (Saltarello)
Számomra abszolút hozták az Ígéret-album színvonalát (amit anno szintén 10-esre értékeltem), imádtam ezt a lemezüket is. Még sok-sok ilyet kívánok nekik, mert ez így teljesen rendben van, és akik szeretik a Dalriadát, a maga népi-metálos zenéjével, továbbra is szeretni fogják a bandát (persze, azért nem árt tudni, hogy hol van a határ, milyen mértékben ildomos folkosítaniuk, de én úgy érzem, még egálban van a két műfaj, és remélhetőleg ez így is marad) . Akik pedig eddig sem szerették a dalaikat, ezután sem fogják, bármit is csináljanak... Szóval: hajrá, csak tovább ezen az úton! :)
Osztályzat: 10/10
Kommentek