Most egy nagyon friss és (legalábbis általam) nagyon várt lemezről fogok írni. A youtube-on szeptember vége óta elérhető a lemez legálisan (maga a csapat töltötte fel a dalokat - hát nem jó fejek? ^^), hivatalosan azonban ma jelent meg. Én viszont úgy döntöttem, hogy nem várok tovább ezzel az ajánlóval, mivel az elérhetővé tétel óta szinte állandóan youtube-on lógok, szóval volt alkalmam bőven kivesézni és alkatrészeire szedni magamban a dalokat azóta. :)
Jelenlegi tagjai a csapatnak:
- Brendon Urie (szóló vokál, gitár, billentyűk)
- Spencer Smith (dobok)
- Dallon Weekes (basszusgitár, szintetizátor)
Így elöljáróban: a borító az egyszerűsége ellenére is nagyon tetszik (bár én személy szerint nem dohányzom, és azt sem szeretem, ha a közelemben pöfékelnek...).
A lemezt Brendon szülővárosa, Las Vegas inspirálta: anno tele keserűséggel hagyta el ezt a várost, tiniévei végén. Most újra visszatért, felnőttként, belevetette magát a különböző clubok nyüzsgő életébe és olyan tevékenységeket űz, amire pár évvel ezelőtt még nem érzett semmilyen vágyat. A lemez több dalszövege is Vegasban íródott. Az album címe (amit körülbelül így lehetne lefordítani: "túl furcsa az élethez, túl ritka a halálhoz") egyben egy Hunter S. Thompson regényben előforduló idézet, mely egyébként a "Félelem és reszketés Las Vegasban" c. regényben olvasható.
Az album eléggé személyesre sikerült: a "Miss Jackson"-ba pl. Brendon a saját fiatalkori első szexuális tapasztalatait csempészte bele. A "Vegas Lights"-ot a vegas-i önfeledt éjszakai élet himnuszának szánták a srácok, mely tökéletesen összefoglalja Urie érzéseit erről a témáról. A "Girl that You Love" pedig eredetileg franciául íródott egy ötnapos francia nyaralás alkalmával.
Tracklist:
01. This is Gospel
02. Miss Jackson (ft. Lolo)
03. Vegas Lights
04. Girl that You Love
05. Nicotine
06. Girls/Girls/Boys
07. Casual Affair
08. Far Too Young to Die
09. Collar Full
10. The End for All Things
Tény és való, hogy a dalok zenei/hangulati összetétele dalról dalra változik, de szerintem ez baromi izgalmassá teszi az egész albumot: a lemez hallgatása során konkrétan gőzöm sem volt, hogy a következő dalban miféle újdonság és zenei meglepi fog várni. Az is tény, hogy ebben a Panic!-ben bizony már annyi rock sincs, mint a kezdeti időszakukban, ez szinte már színtiszta synthpop (na jó, keverve némi dance elemmel, szóval az "alternatív rock" jelzőt is már csak nagyon visítva tudom ráhúzni erre az albumra). Nem feltétlen rossz, mert az a helyzet, hogy velem ez a 3 srác konkrétan bármilyen zenét meg tud etetni: amit ők csinálnak, tökmindegy, hogy milyen műfajban, rövid időn belül szívemcsücske lesz.
Szeretem, hogy bátran nyúlnak a kicsit merészebb effektekhez is: pl. a "Girl that You Love"-hoz foghatót én még tőlük nem hallottam (ez olyan tipikus synthpop dal), és ez annyira más, hogy az első döbbenetből felocsúdva máris imádtam. :D De még nagyon-nagyon sok dalt ki tudnék emelni a lemezről, most mégsem teszem. A lényeg, hogy pont az első dal, amit hallottam a készülő lemezről, a Miss Jackson tetszett ugyan, de nekem kicsit kezd egy kaptafára menni a Fall Out Boy és a P!ATD zenéje... :/ Erről a dalról is egyből a FOB legutóbbi lemeze ugrott be, mintha arra íródott volna, és egy véletlen folytán átkeveredett a P!ATD lemezére - ennek ellenére szeretem, és sz@rráhallgattam. :D. A "This is Gospel" nem kevésbé FOB-os (bár ez a szám nekem pl. kifejezetten nem tetszik).
Még annyit, hogy ami legeslegkedvencebb dalom a fent említett "Girl that You Love" mellett, az a "Nicotine" (a verse és a bridge részt különösen imádom, és az ütemét is), a "Casual Affair" szintén kedvenc (passz, hogy miért, talán a másságával tűnt ki nekem, meg a hangulatával), a "Collar Full"-ról kicsit a régi dalaik jutnak eszembe, ezt ezért szeretem, a "Far Too Young to Die"-jal meg egészen különleges kapcsolatba kerültem... Épp pár napja történt egy tragédia ismerősi körömben, egy fiatal, húszas évei elején járó srác távozott el közülünk egy csúnya baleset következtében, egyszerűen felfoghatatlan... Ő még tényleg túl fiatal volt a halálhoz. :( És fura, hogy erre a dalra kevéssel a tragédia előtt figyeltem fel... (és azért is kísérteties a dolog, mert valószínűleg a barátnőjétől tartott épp hazafelé, mikor bekövetkezett a baleset... érdekes egybeesés a dal refrénjének egy sorával is: "Give me one last kiss while we're far too young to die..." )
Nem pont ezért fogom ezt írni, amit írok, hanem azért, mert tényleg ezt tartom az album legjobb dalának.
Így hát részemről a favorit ez:
Panic! at the Disco - Far Too Young to Die
Én most fejhallgatóval hallgatom (szerintem zenét hallgatni csak így érdemes; az ajánlóimat is mindig így írom, hogy előtte fülessel a fejemen is végighallgatom a lemezt: ekkor jön ki úgy igazán minden apró kis nesze a zenének, és sokszor egy-egy apróság kell ahhoz, hogy beleszeressünk egy dalba), és nem tudok jó szót használni a lemezre. Csak annyit mondanék, hogy feltétlenül hallgasson bele mindenki, akihez kicsit is közel áll a srácok képviselte "kevert", különleges zene.
Pedig most annnnnyira, de annnnnyira elhatároztam, hogy nem leszek elfogult a lemezzel (és a csapattal) kapcsolatban... De csak nem jött össze... Lehet, hogy szövegben és a zenei megszerkesztettségben sem érné el sokaknál még a 8 pontot se, de nálam szinte tökéletesnek számít. Tökmindegy, mit csinálnak, rajongok Brendon hangjáért, és ezért az egész zeneiségért, ami maga a Panic! at the Disco, ez a fiatalos, örökösen újra és újra megújulni képes csapat.
Egyedül azt sajnálom, hogy ennyire rövidke lett az album, és csak 10 dalnak jutott hely - pedig úúúgy hallgattam volna még tovább... :/
Osztályzat: 10/9,5
Kommentek