Túl egy különösen mozgalmas melós napon (kaptam elő-nőnapi meg szülinapi köszöntést is, utóbbit temérdeket... :)) ), kicsit fáradtan bár, de itt vagyok, hogy újra ajánljak valami jót - lehetőleg. :) Hát, a "jó", mint olyan, elég szubjektív, de azért remélem, sikerül az UnSun (szerintem elég kicsiny) rajongótáborát legalább pár fővel növelni. :)
Jöjjön is először egy kis bandaismertetés.
Az UnSun egy lengyel csapat, 2006-ban alakultak, a "The End of Life" a debütáló lemezük. Zenéjük leginkább a gótikus metál műfajába sorolható, de abból is inkább az a könnyedebb kategória. A Skillethez hasonlóan a zenekar magját itt is egy házaspár alkotja: Maurycy "Mauser" Stefanowicz gitáros és Anna "Aya" Stefanowicz, az együttes énekesnője. A lemezen még rajtuk kívül Filip "Heinrich" Halucha basszeros és Wawrzyniec "Vaaver" Dramowicz dobos dolgozott (ők 2006-tól alkották a csapat részét, egészen a 2010-es kiválásukig).
Unseen néven kezdték a pályafutásukat, aztán UnSun-ra módosították nevüket, mert úgy érezték, ez jobban tükrözi azt a zeneiséget, amit ők képviselnek, ezt a death metal hatásokra építkező, dallamos vokállal bíró különös elegyet. Zenei stílusuk több zenekaréra is hajaz: a Within Temptation, The Gathering, Evanescence, Nightwish, Lacuna Coil, Avril Lavigne - és akármennyire meglepő, valóban felfedezhetőek a dalaikban mindegyik zenekar egy-egy apró kis vonása. Olyan mintha az UnSun 6 előadóból gyúrt volna össze egyet. :)
Tracklist:
01. Whispers
02. Lost Innocence
03. Blinced By Hatred
04. Face The Truth
05. The Other Side
06. Destiny
07. Memories
08. Bring Me To Heaven
09. On The Edge
10. Closer To Death
11. Indifference
Mit ne mondjak, elég hétköznapi módon bukkantam rá a csapatra: még a lemez megjelenése táján valamikor láttam a "Whispers" videoklipjét. Utána sokat hallgattam ezt a dalt, talán ezért is érzem úgy, mert picit talán már ráuntam, hogy azért van ennél jobb szerzemény is az albumon. Nem is kevés. :)
Igazából én úgy kezdtem hallgatni ezt a lemezt, hogy ez bizony eléggé tucatzene, nem is nagyon vártam én többet ennél. Aztán minél többször hallgattam, annál inkább meghazudtoltam magam: nem lehet tucatzene az, aminek a hallgatása közben jól érzem magam, észre sem veszem, hogy már négyszer lement az album (true story!), csak azt, hogy már rekedt vagyok, annyit énekeltem... :D
A "kedvenc dal" titulusért szinte az összes pirossal kiemelt dal indulhatna, simán. :D De hogy szűkítsük a kört: ami nálam számításba jöhetett, az a fent említett "Whispers", "Lost Innocence", "Face The Truth", "Memories" és a "Closer To Death". Nem volt könnyű választani, de most legyen ez:
UnSun - Lost Innocence
Ez a lemez tele van olyan dalokkal, amit én személy szerint nagyon szívesen hallgatok újra, meg újra, meg újra... Mert teljesen jól össze lettek rakva: keményen szól ott, ahol kell, lágy, ahol meg erre van szükség. Azt pedig ne felejtsük el, hogy első lemezről beszélünk, a 2000-es években, amikor már igen ám csak fel kell kötni az alsóját annak, aki a zeneiparba készül betörni. Bár tagadhatatlanul még keresniük kell kicsit a saját hangjukat, de úgy érzem, nem lesz ezzel gond, idővel ki fogják alakítani a saját imázsukat, hangzásukat. Ezek a dalok mindenesetre nagyon jók lettek. Emiatt mindenféle ellenérzés nélkül tudom ezt a lemezt egy nagyon erős kilencesre értékelni, bízva a szintén erős folytatásban...
Osztályzat: 10/9
Kommentek