Ennek az albumnak a megjelenéséről facebook-on értesültem, teljesen véletlenül. Addig még csak nem is hallottam a csapatról sem. Aztán utánajártam kicsit, és határoztam: nekem ezt hallanom kell!
A Delain egy 2002-ben alakult holland csapat, aminek az alapítója nem más, mint Martijn Westerholt (billentyűs, dalszerző), aki 2001-ben vált ki a Within Temptationból, amikor is egy fertőző betegséget állapítottak meg nála (Martijn egyébként a még mindig WT-tag Robert Westerholt testvére). A csapat énekesnője, Charlotte Wessels 2005-ben csatlakozott.
Nevüket Stephen King "A sárkány szeme" c. regényéből kölcsönözték (a regényben szereplő királyi birodalom neve volt Delain).
A "The Human Contradiction" (lefordítva "Az emberi ellentmondás") a negyedik nagylemezük. Az album címe szintén könyvből származik: Octavia E. Butler sci-fi trilógiája inspirálta.
A zenekart jelenleg alkotják: Charlotte Wessels (ének), Timo Somers (gitárok), Otto Schimmelpenninck van der Oije (basszusgitár), Martijn Westerholt (billentyűk), Sander Zoer (dobok).
Zoer 8 év közös munka után nemrég bejelentette, hogy személyes okok miatt távozni készül a csapatból, ám a színfalak mögött folytatni szeretné a Delain-nel való munkát. Időközben már az új dobos személye is megvan: Ruben Israelt fogjuk ezentúl a csapatban dobolni hallani.
Tracklist:
01. Here Come the Vultures
02. Your Body is a Battleground (ft. Marco Hietala)
03. Stardust
04. My Masquerade
05. Tell Me, Mechanist (ft. George Oosthoek)
06. Sing to Me (ft. Marco Hietala)
07. Army of Dolls
08. Lullaby
09. The Tragedy of the Commons (ft. Alissa White-Gluz)
10. Scarlet (Digipack Bonus Track)
11. Don't Let Go (Digipack Bonus Track)
12. My Masquerade (Live from Haarlem)
13. April Rain (Live from Haarlem)
14. Go Away (Live from Haarlem)
15. Sever (Live from Haarlem)
16. Stay Forever (Live from Haarlem)
17. Sing to Me (Orchestra Version)
18. Your Body is a Battleground (Orchestra Version)
Mint ahogy a számlista is mutatja, az album nem épp 100%-ban a csapat munkája, becserkésztek néhány neves zenészt is, ezzel is tovább emelve lemezük színvonalát (ez egyébként valóban sikerült: örültem Marco és Alissa vendégszereplésének is, hisz alapból kedvelem a zenéjüket). De hogy kik is ők? Marco Hietala, a Nightwish frontembere/énekese, Alissa White-Gluz pedig korábban a The Agonist-ban énekelt (pontosabban énekelt és hörgött), nemrég pedig az Arch Enemy-ben megüresedett énekesnői posztot foglalta el. George Oosthoek-ről eddig - őszintén bevallva - nem is hallottam, sem a zenekaráról (az Orphanage nevezetű banda vokálosa volt 11 éven keresztül, amikor is feloszlottak). A saját "szakterületén" viszont elég profi, úgyhogy köszönet a Delain-nek, amiért őt is behívták a csapatba legalább egy dal erejéig. :)
No de szaladjunk is végig a számlistán!
Már rögtön a legelső dal kezdőszólamairól teljesen Anette Olzon jutott eszembe (ami talán bocsánatos bűn, mert én tényleg próbálkozom, de nem tudom függetleníteni ettől magam, hogy elkezdjem összehasonlítgatni az énekesnőket...). Mindenesetre kezdésnek tökéletes a dal. Tovább!
A második trackben már be is lép férfivokálosként Marco, mégpedig nem is akárhogyan! Én meg naná, hogy örülök, hogy hallhatok tőle is valami újat, a következő Nightwish album érkezéséig (amiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy jön, de passz, hogy mikor...). Kedvenc-gyanús a dal, nagyon is!
A Stardust is rendben van a maga nemében, hozzám viszont nem került túl közel... A My Masquerade még tempósabbra sikerült, és jobban meg is fogott. A Tell Me, Mechanist-ről nincs is mit mondanom, nagyon megszerettem (Charlotte lágy refrénje és George Oosthoek harsh vokálja tökéletesen kiegészítik egymást - mikor egy dalban a tiszta női ének és a death metálra jellemző férfi harsh vokál, hörgés találkozik, nekem az a kánaán ^^).
A Sing to Me-ben ismét beszáll a buliba Marco (mielőtt még bárki hiányolhatná). Ha nem lenne ennyire egysíkú az egész dal, akár még jó is lehetne (a személyi feltételek adottak hozzá).
Az Army of Dolls nekem személy szerint nem jött be. Bár úgy a 3. percétől elég éles stílusváltás következik be, ami viszont egész ötletesen váltakozik az eredeti hangszereléssel és hangzással.
A Tragedy of the Commons nem gyengén Epicásra sikeredett, már ami a refrént illeti (ének és zenei alap tekintetében is, no meg hogy kórust használnak az ének alatt, úgy, ahogyan az Epica is szokott). Azt hiszem, annyiban maradhatunk, hogy kétségkívül feldobja a számot Alissa harsh vokálja és hörgése (bár azért jár egy "ejnye-bejnye" is a Delain-nek, hogy ennyire minimális szerepet osztottak rá a dalban...).
A legelső dal pedig, amit megszerettem az albumról, az a Scarlet volt. Nem is értem, miért csak a lemez Digipack-verzióján kapott helyet, én ezt úton-útfélen mutogatnám, nemhogy eldugjam egy digipack lemezre, talon dalként... Nekem nagyon tetszik. Zömében egyszerű ének+zongora dal, mégis olyan hangulata van, ami lenyűgöz. Igazából ezért is másoltam a Digipack kiadás számlistáját, hogy be tudjam ezt a dalt is jelölni, mint kihagyhatatlant. A Don't Let Go szintén egy egész jó dal, ebbe is érdemes belehallgatni.
A live és orchestra dalokkal most nem is foglalkoznék, ezeket direkt nem jelöltem sehogyan sem.
Összességében tehát egész jó lemez ez, bár a sok kijelölt dal ellenére is bizonytalan vagyok, már ami a "végső osztályzatot" illeti... Valószínűleg továbbra is szívesen fogom elővenni és hallgatni a lemezt, de nem tudok megbirkózni a dalokból kicsendülő egysíkúsággal... Vannak benne újszerű, váratlan zenei megoldások, hatások, de sajnos ezek vannak kisebbségben...
Három dalt tudnék leginkább kiemelni, amiket valószínűleg nem fogok elfelejteni egyhamar: "Your Body is a Battleground", "Tell Me, Mechanist" és a "Scarlet". Ezek közül pedig amit én most ajánlani fogok videó formájában is (csak mert pechemre mindhármat nem lehet...) :
Delain - Tell Me, Mechanist
(Update: Miután törölték az összes youtube-on elérhető cd-minőségű változatát a dalnak, így egy élő koncertfelvételt tudok csak mutatni, de a lényeg így is átjön, azt hiszem. :) )
Osztályzat: 10/8,5
Kommentek