Folytatva a sort, újra az idén eddig kiadott lemezek közül csemegéztem, ami pedig horgomra akadt ezúttal, nem más, mint az Arch Enemy nevű svéd melodic death metál banda tizedik nagylemeze. :)
A blogomon egyetlen albumukról sem esett szó - egészen eddig -, most viszont az énekesnő-váltás kellően felhívta rájuk a figyelmemet. Úgyhogy meg is hallgattam az új kreálmányukat, és úgy gondoltam, a róla alkotott véleményemnek most is feltétlenül hangot adok. :) Már csak azért is, hogy aki eddig nem hallgatta a stílust, hátha ők is kedvet kapnak hozzá... ;)
Az Arch Enemy 1996-ban alakult. Eredetileg frontembere Johan Liiva volt, akit 2000-ben Angela Gossow váltott fel. Gossow 14 évig volt a zenekar tagja, idén márciusban jelentette be kilépését, arra hivatkozva, hogy ezentúl többet szeretne a családjával és egyéb dolgokkal foglalkozni. Elmondása alapján a posztjára érkező új énekesnővel még korábbról baráti kapcsolatot ápol, és nagyon tehetségesnek tartja, ezért szerinte megérdemli az esélyt, amit ő is megkapott anno, a csapatba való belépésével. Bár a vokalista-szerepet már nem vállalta, menedzserként mindenesetre tovább fogja egyengetni zenekara útját.
A következő vokalista sem váratott hát sokat magára: a The Agonist elnevezésű kanadai csapat frontembere, Alissa White-Gluz került be a csapatba (egyébként időközben már az ő helyére is megérkezett az utánpótlás a The Agonist-ba). Ő persze megtisztelve érzi magát, amiért az egyik kedvenc csapatában zenélhet: ugyanis Alissának a 2001-es "Wages of Sin" című Arch Enemy-album volt az első metál lemeze, amit annak idején megvásárolt. (Ezen mondjuk kicsit elcsodálkoztam: nem tudtam, hogy a hölgyemény ennyire fiatal. Utánajárva viszont kiderült, hogy valóban, még csak 28 éves. Döbbenet, hogy mindössze 18 éves volt, mikor a The Agonist-et alapította. o.O Ami nem is lenne ilyen fura, ha nem egy kemény, komoly tudást igénylő stílust képviselne...)
Alissa számomra egyébként nem volt ismeretlen, korábban hallottam már néhány The Agonist-számot, amit szeretek is, talán ezért is voltam most nagyon kíváncsi erre, hogy az Arch Enemy-ben hogyan fogja megállni a helyét. De azt kell mondjam, így 1 közös lemez után, hogy jól. :)
A lemezen dolgozó Arch Enemy-tagok: Alissa White-Gluz (szólóvokál), Michael Amott (szóló- és ritmusgitár, billentyűk), Nick Cordle (szóló- és ritmusgitár), Sharlee D'Angelo (basszusgitár), Daniel Erlandsson (dobok)
Tracklist:
01. Tempore Nihil Sanat (Prelude in F minor) (intro)
02. Never Forgive, Never Forget
03. War Eternal
04. As the Pages Burn
05. No More Regrets
06. You Will Know My Name
07. Graveyard of Dreams (instrumental)
08. Stolen Life
09. Time Is Black
10. On and On
11. Avalanche
12. Down to Nothing
13. Not Long for This World (instrumental)
A lemezről először a "War Eternal" és a "You Will Know My Name" került utamba, totálisan bele is szerettem mindkettőbe. :) És bár tisztában vagyok Alissa tudásával, még mindig megdöbbent, hogy ez a hang ebből a nőből jön elő... o.O Vokál terén talán az egyik legeslegnehezebb dolog jól hörögni (arról nem is beszélve, hogy milyen kevés női előadó van, aki képes erre). Megvan a speciális technikája, hogy hogyan kell ilyen hangot előcsalogatni magunkból (hallottam már szörnyű hörgést is, ami már-már komikusba hajlott át...). Alissa viszont férfiakat megszégyenítő módon űzi ezt a mesterséget. Úgyhogy le a kalappal előtte. :)
Átböngészve a számlistát: a borongós intró után (ami egyébként egész jó volt) egy szám erejéig elszabadul a pokol (a Never Forgive, Never Forget eleje nem bejövős nálam... A verse zenei alapja nem tetszik, az ilyen típusú, feszített tempójú zene az, amit ha sokáig kéne hallgatnom, rövidesen megkattannék... Vagy úgy felidegesítene, hogy előjönne belőlem is az állat, és valami "véletlenül" ripityára törne itt a közelemben... :D). Aztán következik a War Eternal. Ezt mindenképpen ajánlom meghallgatásra mindenkinek, aki kicsit is fogékony a hörgős zenére! Nem hiába kapta róla a lemez a címét és készült hozzá klip is: valóban ez a lemez egyik húzódala. Ahogyan a You Will Know My Name is, amihez szintén készült videó. Az On and On (ha sorrendet kellene felállítanom, akkor) a harmadik kedvenc dalom az albumról. De ugyanúgy vannak jó pillanatai a Down to Nothing-nak (egyértelműen a refrénje...*-*) és a Stolen Life-nak is (a zenei alapja és a gitárszólók). Bár nem emeltem ki, de egészen jó a Time Is Black is, ez már-már filmzene-jellegű. :) Legalábbis ami a fő-dallamot illeti.
Összegezve: bár továbbra sem leszek rajongója sem a csapatnak, sem pedig ennek a stílusnak (ez tipikusan olyan, hogy hangulat kell hozzá, pl. utazáskor, vagy takarításhoz nem kapcsolnám be), de Alissát csodálom. :) Az ő zenéjére szerintem én mindig vevő leszek, akármelyik zenekarban legyen is.
Most is pályázhatna több track is az "album legjobbja" címre, de számomra ez (ha nem is óriási mértékben, de) lekörözi a többit. Talán a domináns, dallamos alapja miatt. Mindenesetre ezt tényleg nagyon megszerettem:
Arch Enemy - You Will Know My Name
Osztályzat: 10/8
Kommentek