Most egy olyan csapatról lesz szó, akiknek a zenéjével eddig még nem foglalkoztam. Még valamikor régebben került elém egy videójuk youtube-on, de nem hagyott bennem különösebb nyomot, ami miatt úgy éreztem volna, hogy nekem feltétlen meg kell ismernem a zenéjüket. Aztán pár hete nézegettem az idei lemez megjelenéseket, és láttam, hogy most nekik is jön új albumuk, így hát előszedtem egy korábbit, ismerkedés gyanánt...
A The Birthday Massacre (magyarra fordítva nevük jelentése: "a szülinapi mészárlás") egy hattagú kanadai banda. 1999-ben alakultak, akkor még Imagica néven; akkori nevüket Clive Barker "Imajica" c. fantasy regénye ihlette. Azóta is egyik ismeretőjegyük, hogy álneveket és nickneveket használnak a saját neveik helyett. A megalakulásuk ötlete Chibi (a csapat énekesnője) és Rainbow (a gitáros) fejéből pattant ki, amikor is ugyanarra a főiskolára kerültek, ugyanarra a szépművészeti ágra. A többi tag kettejük baráti köréből került a későbbi csapatba. Egy 2009-es nyilatkozatuk alapján a megalakulásukkal nem csupán a zene-komponálás volt a céljuk. Ők közölni akarnak, gondolatokat kifejezni - és nem is tartják magukat hagyományos profitorientált zenekarnak: anno is inkább csak barátok voltak, akik összeálltak egy kis zenélgetésre, amolyan természetes módon, nem pedig konkrét csapatalakítási céllal összeverbuvált emberek.
2002-től használják jelenlegi csapatnevüket: röviddel első nagylemezük megjelenése előtt döntöttek a névváltoztatás mellett, azért, hogy ne tévesszék össze őket egy azonos néven működő kaliforniai death metál csapattal (na igen, ezt a "The Birthday Massacre" nevet nem valószínű, hogy bármelyik más banda használná... :D).
Eddig 6 nagylemezt adtak ki, legutóbbi lemezüket, a Superstition-t idén novemberben jelentették meg.
A Pins And Needles a csapat negyedik stúdióalbuma.
Tagok a lemez idején: Chibi (szóló ének), Rainbow (gitár; szintetizátor és ütőshangszerek programozása, vokál), Michael Falcore (gitár; szintetizátor és ütőshangszerek programozása), O.E. (basszusgitár, vokál), Rhim (dobok), Owen (billentyűk)
Tracklist:
01. In the Dark
02. Always
03. Pale
04. Control
05. Shallow Grave
06. Sideways
07. Midnight
08. Pins and Needles
09. Two Hearts
10. Sleepwalking
11. Secret
A The Birthday Massacre zenéje enyhén szólva is bekategorizálhatatlan. Legtöbbször gótikus rock (gothic rock) zenekarként emlegetik őket, de simán van rokonság az elektronikus rockkal, a synthpoppal és synthrockkal is. Hozzám igazából egyik műfaj sem áll valami közel... :/ Talán ebből adódóan sem sikerült a csapatnak különösebben megnyernie engem. Súlyos szó, de én komolytalannak tartom a zenéjüket (ehhez hozzájárul Chibi kislányos imázsa, hangja is, ami nem egyeztethető össze a kemény rockkal, ahogyan a synthpopra jellemző elektronikus alap sem). Aztán ha elkezdjük dalról dalra hallgatni a lemezt, kiderül, hogy épp ez az, ami olyan bizarr az egész bandában: teljesen komolytalannak állítják be ezt az egészet, amit ők csinálnak, holott ez véresen komoly (ahogy a nevük is mutatja: szülinap van, öröm é' bódottá, csak kicsit véresen...).
Így, túl az első lemezen, amit hallottam tőlük, még nem igazán tudom őket hová tenni - talán mire a diszkográfiájuk végére érek, bennem is megérik, hogy hogyan is viszonyulok hozzájuk. Egyelőre csak annyit, hogy furának fura (konkrétan Madonna hangja/zenéje jutott eszembe többször is a lemez dalainak hallatán: pl. a Shallow Grave, úgy álle totál Madonnás...), ettől eltekintve voltak nagyon kellemes pillanatok is, mint pl. a Sideways nyitóriffje, ami már a lemez első hallgatásakor is szöget ütött a fejembe, és aztán ez lett az egyik "legkedvencebb" dalom is a lemezről. A Sleepwalking is nagyon tetszetős, dallamilag a refrént nagyon megszerettem. :) A Secret egy hozzájuk viszonyítva eléggé lassú dal, talán már-már kicsit vontatott is: mintha direkt zabolázni próbálnák az iramot (és ez is eléggé Madonnás, már ami a verséket illeti), de minden esetleges hibájával együtt a lemez egyik legjobbja, és tökéletes záróakkordja a lemeznek.
Amiről pedig még nem esett szó, holott a legnagyobb kedvencem lett a lemezről, az bizony egyben az általam legjobbnak titulált dal a lemezről. :) Megmagyarázni nem nagyon tudnám, hogy mi az, amit megszerettem benne, de ebben úgy minden benne van, amit (legalábbis jelen pillanatban szerintem) a The Birthday Massacre képvisel
(és én itt jegyezném meg, hogy meghallgattam ennek a dalnak a live-verzióját is, és szörnyű... De tényleg... o.O Így hát azt kell mondjam, a TBM egy tipikus stúdióbanda, élőben énekhangot tekintve nem tudják hozni a szintet, viszont stúdióminőségben jók.) :
The Birthday Massacre - Control
Nem azért pontoztam le ennyir, mert rossznak tartom őket, hanem egyszerűen csak hallanom kell még a többi lemezüket is... Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ha valaki valami igazán dallamos, ugyanakkor pörgős zenére vágyik, ezzel az albummal nem lőhet mellé.
Osztályzat: 10/7,5
Kommentek