Ennek a bejegyzésnek most elsődlegesen emocionális okai lesznek: napok óta semmihez sincs kedvem, hiányzik párom is... :( Így hát elővettem ezt a lemezt, amit még párom ajánlott úgy 1 hete (addig arról sem tudtam, hogy már megjelent), és péntek óta szinte folyton ezt hallgatom...
Először a "Burn it down"-t hallottam... "Na - gondoltam - ismét egy jópofizós, feleljünkmegmindenkinek-típusú lemez, hát nagyon remek... -.-"... Aztán adtam még egy esélyt nekik, elkezdtem elölről: és már rögtön a legelső track teljesen belopta magát a szívembe... *.* Azután nem is volt kérdéses, hogy végighallgatom... aztán még egyszer... aztán újra... és megint csak...
A srácok - elmondásuk szerint - az előző 4 albumuk zenei világát akarták ötvözni az új anyagban, ez pedig - úgy érzem - teljes mértékben sikerült is. Örülök, hogy szakítottak némileg az előző 2 albumuk popos stílusával, és kicsit visszakanyarodtak az első két sikerlemezükhöz, melyeket mai napig imádok. A dalok között mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetsző felvételt: van, ami inkább a régi időkre emlékeztet (mint pl. az "Until it breaks".. ilyenkor jut eszembe, hogy miért is voltam én annyira belehabarodva akkoriban Mike-ba... :DD Chester vokálja meg csak ráadás, és a csapat gitárosa, Brad Delson is vállalt némi vokálos szerepet ebben a dalban - ami a saját ötlete volt), és van olyan is, ami kicsit az új irányvonalukra utal: ilyen pl. a "Burn it down" - én legalábbis így látom... 
A lemez címe azért lett "Living Things" (azaz "élő dolgok" vagy "élőlények"), mert a szövegekben leginkább személyes témákat dolgoznak fel. A korong kiváló fogadtatásban részesült: a Billboard 200-as eladási listáján az első helyre került már a nyitó héten, 223 ezer eladott példánnyal az USA-ban.
Az album anyagán 2011 júniusában kezdtek el dolgozni. Mike Shinoda, a csapat rapper-vokálosa ezúttal meglepően sok trackben vállalt énekbetétet. Bár már korábban is szerepelt énekesként néhány felvételen (pl. a "No Roads Left", ami akkoriban nem gyengén meglepett engem is...), ezek mennyisége mégis elhanyagolható volt: nem úgy, mint most! Kellett ez a kis vérfrissítés a csapatnak, eltérni picit a megszokott dolgoktól, de mégsem teljesen: hisz a bandatagok megmaradtak, csupán a szerepük módosult kicsit, és ez tetszik. :) Emellett persze Chester ugyanúgy énekel és viszi az üvöltős-vonalat a dalokban, akárcsak korábban, Mike pedig a rap-szólókban tartja még mindig a frontot. A dalokat ezúttal is Chester és Mike írta karöltve, a hangszerelésben pedig mindenki kivette a részét. Úgy érzem, a trackek is megfelelő sorrendben kaptak helyet a lemezen. Kezdődik a "Lost in the Echo"-val: sikeresen felrázzák a népet, ráhangolják az elkövetkező hanganyagra; a dal végén lévő üvöltős-résszel pedig megalapozzák útjukat visszafelé, a régi LP-zenékhez: ebből máris sejtheti a hallgató, hogy nem olyan hanganyagot fognak most a fülébe önteni, mint utóbbi alkalmakkor. A 4. trackben már felüti fejét a düh, Chester tombol a refrénben, a kicsit vidámabb dallam ellenére is, a "Victimized"-ban pedig teljesen elszabadul a pokol: ezt jelzi a pattogó, sürgető ütem is, és a szintén ütős refrén (ezt a dalt a Rolling Stones magazinban "a csapat életében az utóbbi évek legagresszívabb dalának" titulálták: nem is ok nélkül; valóban meglepő az utóbbi két lemez dalaihoz viszonyítva...). Az pedig csak ráadás, hogy pont a két "legnyugisabb" felvételük közé ékelték be, és már a "Victimized" után ne is várjon senki több tombolást. Jól is van ez így. Én részemről: köszöntem. =)

Tracklist:

01. Lost in the Echo
02. In My Remains
03. Burn it down
04. Lies greed Misery
05. I'll be gone
06. Castle of Glass
07. Victimized
08. Roads Untraveled
09. Skin to Bone
10. Until it breaks
11. Tinfoil
12. Powerless

Effektekben, témákban, és mindenhogyan olyan lemezt kaptam most tőlük, amilyenre már lassan 10 éve vártam... Viszont: megérte várni. Az album egyszerűen fenomenális, nem is tudom, hányszor pörgettem már végig elejétől a végéig, kivétel nélkül szerethető dalokat tartalmaz - bár, természetesen, ezúttal is akadt olyan, amit jobban megszerettem. :) Csak remélni tudom, hogy ezen a vonalon haladnak tovább. Így, egyben látva a teljes anyagot: azt kell mondanom, hajszállal marad le az első két lemezük mögött, amik nekem eddig a "leg-leg". De nem tudok annál kevesebb pontot kiosztani neki, mint amit az elődjei kaptak. :) Nincs mese: én most totálisan le lettem nyűgözve... 
Lehet, hogy sokak számára meglepő lesz a választásom. De ez annyira különleges darab a lemezen, és olyannyira "csodabogárnak", "kuriózumnak" tartom, hogy nem tudom nem-kiemelni. Valahányszor hallgatom, még 39 fokban is ráz a hideg, libabőrös lesz a karom - ezt az euforikus érzést pedig bennem csak nagyon kevés dal tudta eddig kelteni...

Linkin Park - Skin to Bone

Osztályzat: 10/10