Erre a lemezre egy barátom hívta fel a figyelmem: még évekkel ezelőtt mutatta róla a "The Lesson" c. dalt, amit én konkrétan imádtam, és már akkor meg is fogadtam, hogy sort kerítek a teljes albumra és mindenképpen írni is fogok róla a blogon is. Hát, ez még csak most következett el, az utóbbi hetekben elég gyakori vendég volt ez a korong a zenelejátszómban, úgyhogy ezer bocs és anyamedve, Ádám, hogy eddig húztam-halasztottam, de most végre beváltom... :)
Steve Harris neve biztosan sokaknak ismerősen cseng, nem véletlenül, ő ugyanis az Iron Maiden zenekar alapítója és basszusgitárosa. Eleinte nem csak a lemez, de maga a formáció is British Lion néven futott, amit még anno egyébként maga Steve Harris mentorált valamikor a '90-es években. Ahogyan ő nyilatkozott erről anno: "Az egész úgy indult, hogy Grahame Leslie gitáros odaadott nekem egy kazettányi dalt - és ez jól mutatja, hogy mindez milyen régen volt! (nevet) Az anyagot igazán jónak tartottam, úgyhogy azt mondtam, hogy megpróbálok segíteni a csapatának. Végül is menedzselni kezdtem őket, producerkedtem náluk, dalokat írtam velük, de mindezt olyan jól titkoltam, hogy még a bandából sem tudta mindenki. A lényeg, hogy végül a csapat földbe állt, én meg úgy gondoltam, hogy csak kéne kezdeni valamit a cuccal, mert a dalok annyira erősek." (hammerworld.hu) Az eredeti csapat végül szétszéledt, de Harris továbbra is tartotta a kapcsolatot az énekessel és a csapat egyik gitárosával, akik még néhány zenészt maguk köré gyűjtve ismét zenélni kezdtek, és egyfajta side projectként Harris vezényletével elkészítették ezt az albumot, ami aztán 2012. szeptember 24-én jelent meg.
Tagok:
Steve Harris (basszusgitár)
Richard Taylor (szólóvokál)
David Hawkins (gitár, billentyű - az 5.,6.,8. track kivételével)
Grahame Leslie (gitár - 5.,6.,8. trackben)
Barry Fitzgibbon (gitár - 5.,6.,8.)
Richard Cook (dobok - 1.,3.,7.)
Simon Dawson (dobok - 2.,4.,9.)
Ian Roberts (dobok - 5.,6.,8.)
Tracklist:
01. This Is My God
02. Lost Worlds
03. Karma Killer
04. Us Against the World
05. The Chosen Ones
06. A World Without Heaven
07. Judas
08. Eyes of the Young
09. These Are the Hands
10. The Lesson
Harris tökéletesen megfogalmazta, mikor azt állította a lemezről, hogy inkább mainstream rock ez az album, semmint metal, emellett vérbeli brit hangzású, nagyon '70-es évek "ízű" és jó értelemben vett "kereskedelmi" lemez lett ez. Nyilvánvalóan az Iron Maiden-nel össze sem lehet hasonlítani, semmilyen téren sem - és talán Harris is ebben látott némi izgalmat, hogy olyat csinálhat, amilyet nem szokott, olyan zenét játszhat, ami az "eredeti" tevékenységi körétől kívül esik. :) Elvégre ez most valóban egy hard rock projekt lett, szemben a Maiden heavy metal vonalával.
Viszont, ami a lemezt illeti, nem vagyok túlzottan elégedett... Az első és legfontosabb dolog, amit a "British Lion" kapcsán meg kell említenem, amitől nem tudtam szabadulni végig, és ami a legtöbbet rontotta a dolgokon számomra, hogy legtöbbször azt éreztem Taylor-on, hogy rohadtul erőlködik, hogy úgy szólaltassa meg a hangokat, ahogy kellene, de csak nem jön össze neki... :/ Egy ilyen volumenű vállalkozáshoz szerintem az ő hangja kevés, erőtlen (maga a hangszín teljesen rendben van, passzol, csak a dinamika hiányzik belőle, de nagyon...). Mintha csak valami demót hallgatnék, amire nagyjából ráénekelgette a dolgokat, egyfajta vázként, és hiányozna a kidolgozás... Fejhangon tolja végig, mintha félne kiengedni torokból a hangokat... A "Lost Worlds" és az "Us Against the World" c. dalokban tűnik ki talán leginkább ez... :/ Mindkettőt nagyon megszerettem, de utóbbi esetén a refrénben már-már komolyan hiányoltam a zenéből a vízcsobogást, mert maximum zuhany alatt dúdolászik így magában az ember, nem egy stúdiókorongon. Egy másik énekessel minden bizonnyal sokkal jobban működött volna ez a dolog, és talán a siker is nagyobb lett volna, mint így (és biztos vagyok benne, hogy az sem véletlen, hogy épp Harris neve díszeleg a borítón....)
Nos hát, nem vagyok egy Iron Maiden rajongó, eddig csak 1 lemezük került nálam terítékre, és igazán azért sem voltam odáig meg vissza - és most ezért a projektért sem lelkesedem különösebben (leginkább az előbb említettek miatt...). Nem mondom, hogy feltétlenül kihagyható lenne ez az album, mert nem az, lett néhány kedvencem erről is, úgyhogy nekem megérte meghallgatni. :) Próbálok eltekinteni az ének milyenségétől, és így azt mondhatom, hogy gyakorlatilag lett 3 (na jó, 4) olyan dal az albumról, amiért már megérte ezt a lemezt is sorra vennem. :)
Az egyik a "The Lesson", amit még évek távlatából is változatlanul imádok (és gyakorlatilag ez az egyetlen olyan dal a lemezről, amelyben úgy érzetem, hogy minden a helyén van, jól áll Taylornak a dal, erőlködés nélkül, tisztességesen végigénekli). Ha csak 1 dalt hallgatna meg valaki erről a korongról (és kedveli a lassú dalokat is), akkor ezt válassza.
A másik az "Us Against The World". Némi power a refrénbe, ének szempontból, és egyszerűen tökéletes lenne. Nyilván nem egy korszakalkotó dal, de én szeretem. A Lost Worlds-el szintén ez a bajom, a gitártémáját viszont nagyon bírom, úgyhogy megvett kilóra. :)
Amit pedig mindenképpen meg kell említenem még, az a "These Are the Hands", a dallama első hallásra megfogott, legyen bármily' sablonos vagy tucat... Szeretem. :)
Én ezúttal ezt fogom kiemelni, de ettől függetlenül továbbra is a The Lesson-t tartom a legjobban sikerült dalnak a lemezen. :)
Steve Harris - Us Against the World
Kommentek