Zene füleimnek...

Amikor "retró darált keksz" helyett "retardált darált kekszet" olvasok (és még gondolkodok is, hogy az vajon milyen lehet! :D), az talán már egy jele annak, hogy ma már semmi értelmeset nem ildomos csinálni... :D
Én mégis arra vállalkozok, hogy írok egy újabb albumajánlót, remélhetőleg sikerül egy épkézláb bejegyzést összehoznom...
No hát ezúttal az A7X negyedik stúdiókorongjáról fogok írni, ami 2007 októberében jelent meg (bakeliten is kiadták). 
Ez az utolsó album, amit a csapat még "The Rev" dobossal készített el, aki 2009 decemberében hunyt el, 2 héttel a következő lemezük, a Nightmare felvételeinek kezdete előtt (az ő vokál-részei viszont már fel voltak véve, ezek bele is kerültek a dalokba).
Bár a kritikai fogadtatása elég vegyes volt, a Kerrang! 2008-as legjobb albumnak járó díját mégis elnyerte, és felkerült a Kerrang! "666 album, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz" listájára is.
Érdekesség, hogy hetekkel az album megjelenése előtt a zenekar egy 10 videóból álló sorozatot indított útjára, úgynevezett "webisode"-okat. Ezekben bepillantást nyerhetünk a lemez felvételi munkálataiba.
Az Avenged Sevenfold tagjai a lemez készültekor: M. Shadows (szóló ének), Zacky Vengeance (ritmusgitár, háttérvokál, vokál az "A Little Piece of Heaven"-ben), Synyster Gates (szólógitár, háttérvokál, vokál a "Critical Acclaim"-ben), The Rev (dobok, háttérvokál, vokál a "Critical Acclaim", "Afterlife", "Lost" és "A Little Piece of Heaven" dalokban), Johnny Christ (basszus, háttérvokál).

Tracklist:

01. Critical Acclaim
02. Almost Easy
03. Scream
04. Afterlife
05. Gunslinger
06. Unbound (The Wild Ride)
07. Brompton Cocktail
08. Lost
09. A Little Piece of Heaven
10. Dear God

Bár az előző lemezük, amiről blogoltam, a 2010-es Nightmare 9*-os volt nálam, mégse mondhatnám, hogy különösebben megszerettem a zenéjüket. De a legjobb úton haladok efelé... :) Meg is mondom, miért...
Ezt a self-titled albumukat is meghallgattam párszor, és minden egyes újabb hallgatással lett egy újabb dal, amit megszerettem. :) Amit még korábbról ismertem, az az Almost Easy, ez az egyik szeretem-dal a korongról. Aztán megtetszett még az Unbound is, főleg a végén az a rész, amit egy gyerek énekel fel; maga a dallam és a szöveg is bejövős, nem gyengén:

"There's nothing here to take for granted
with each breath that we take
the hands of time strip youth from our bodies
And we fade
memories remain
as time goes on"
(Unbound)

Az Afterlife kicsit Apocalyptica beütésű kezdőakkordjai is nagyot szólnak, erre mondjuk nem voltam felkészülve, túl teátrális ez az A7X-hez képest, de érdekes módon jól jönnek ki belőle, és az Afterlife is egy jó kis dal. :) A Critical Acclaim is teljesen máshogy indul, mint ami végül is kisül belőle, egyébként viszont tökéletesen felvezeti az albumot, és mondhatni felkészíti a hallgatóságot, hogy igen, ez a fura elegy végig megmarad az album dalaiban. A Scream szintén egy jól sikerült felvételük, az ütemét nagyon bírom. A Brompton Cocktail elején hallható gitárról nekem a Leander Rising "8. főbűn" c. daluk ugrott be, amit szintén szeretek. Ez a track pedig stílusban megint más, mint a többi (komolyan imádom, hogy ennyire kísérletező kedvükben voltak a lemez készültekor :) ). Természetesen kerültek fel lassabb dalok is, ilyen a Gunslinger a country-s felütésével (simán van már egy éve, hogy elő sem vettem a gitáromat, de ettől a daltól önkéntelenül is gitározhatnékom támadt *-*) és a Dear God. 

"Dear God the only thing I ask of you is
to hold her when I'm not around,
when I'm much too far away"
(Dear God)

Hú, hát fel lett adva a lecke, elég rendesen... De meghánytam-vetettem a dolgot, és arra jutottam, hogy nekem itt és most ezt kell kiemelnem, mint legjobb dalt. Lehetne akár az öngyilkosok dala is ez, másrészt viszont rávilágít, hogy tényleg eléggé ilyen ez a világ... "in a world so cold / in a world so wrong"...

Egyébként viszont akármelyik korábban felsorolt dalt linkelhetném, de most ezt fogom:

Avenged Sevenfold - Brompton Cocktail

Végignézve a számlistán, nem is kérdéses, hogy tőlem most hány pontot fog kapni ez a lemez... :) Ha nem vigyázok, a végén még beírja magát a csapat a kedvenceim közé is...

Osztályzat: 10/10

Kid Rock - bár zenészként nem igazán halljuk dicsőíteni, mégis - egy nagyon sokrétű tehetség. Zenész, zenei producer, multi-instrumentalista, színész.
Ezelőtt 43 évvel, Robert James Ritchie néven látta meg a napvilágot. A zenélést rap, hip-hop vonalon kezdte. 1998-tól kezdett rap-rock stílusban zenélni, és már akkor is voltak a későbbi country rock műfajra való utalások. Leginkább a 2001-es Cocky albumától számítva vált uralkodó stílussá a rock, a country és a blues a zenéjében. 
A stílusváltogatások miatt sokan hiteltelennek tartják, pózernek, szerintem viszont simán lehet, hogy valaki időközben jön rá, hogy mégsem ez az, amit csinálni szeretne, nem akar többé ilyen zenét játszani, és áttér másra. Az ember személyisége is rengeteget változik az idők során... Mellesleg meg ez a stílus, amit ezen a lemezén is képvisel, ez neki jól áll, jól csinálja, úgyhogy részemről csak így tovább, ezen az úton! :)
Ötször jelölték Grammy-díjra. Egy jelölést épp a Rock n Roll Jesus lemezéért kapott a "Legjobb rock album" kategóriában, egyet pedig az ezen az albumon megjelent "All Summer Long" c. dalért, a "Legjobb férfi vokál performance" kategóriában.
A Rock n Roll Jesus a hetedik stúdiólemeze.

Tracklist:

01. Rock N Roll Jesus
02. Amen
03. All Summer Long
04. Roll On
05. So Hott
06. Sugar
07. When U Love Someone
08. New Orleans
09. Don't Tell Me U Love Me
10. Blue Jeans and a Rosary
11. Half Your Age
12. Lowlife (Living The Highlife)

Kid Rock-ot én sokáig csak Pamela Anderson ex-férjeként tartottam számon, igazából nem is érdekelt, hogy mi az ő foglalkozása, vagy ki is ő egyáltalán. Aztán jött a 2010-es X-Faktor, ahol Király L. Norbi előadásában hallottam először az "All Summer Long"-ot. (Norbit lehet szeretni, vagy utálni, én mindig is bírtam, de nem is a hangjáért, hanem a személyiségéért. :) ) Kicsit utána jártam, és akkor láttam, hogy de hisz ez egy Kid Rock dal! :) Viszont az úgy 2 hete jött, hogy meghallgassam ezt az egész albumot, és ne csak 1 dalt ismerjek róla. Jól tettem, mert van még a lemezen jó néhány dal, amit tutira beveszek a zenehallgatós playlistembe - és arra is rá kellett jönnöm, hogy én bizony odáig vagyok a country-rock-ért! ^^

"Don't tell me you love me
Cuz love's one thing that I cannot do
And it's the only thing that I can't give to you"
(Dont Tell Me U Love Me)

A lassúbb dalok közül abszolút kedvenc a Blue Jeans and a Rosary (bár talán ez a legkevésbé country-s a kedvenceim közül). Aztán megszerettem még a New Orleans-t, ami viszont egy vérbeli country-muzsika. :) Igaz, itt csak részben Kid Rock-é az érdem, ugyanis ez eredetileg David Allan Coe dala. A Half Your Age is ilyen (ez viszont "original Kid Rock" track), képtelenség, hogy ne énekeljem, mikor meghallom. :)) Amit pedig még mindenképpen megemlítenék, az a Don't Tell Me U Love Me, ami szinte fej fej mellett haladva a kedvencem az All Summer Longgal.
Volt azonban elég súlyos mélypont is az albumon... :/ Mégpedig a Sugar, amit nem is minősítenék... (szöveg és zene tekintetében sem...)
Összességében tehát egy egész jó kis lemezt kap, aki délutáni lazításként ezt kapcsolja be. :) Tutira nem ez volt az utolsó Kid Rock albumom!

Az én kedvencem a lemezről (ami ha úgy vesszük nem is teljesen saját Kid Rock-dal, inkább a "Sweet Home Alabama" egyfajta átirata, de mégis imádom): 

Kid Rock - All Summer Long

Osztályzat: 10/8,5

Újabb 5 énekesnő rock/metál berkekből, akikre érdemes odafigyelni. :)

Charlotte Wessels

(Delain)

 ----------------------------------------------------------------------------

 Binder Laura

(Dalriada)

  ----------------------------------------------------------------------------

Alissa White-Gluz

(Arch Enemy)

 ---------------------------------------------------------------------------- 

 Anna "Aya" Stefanowicz

(UnSun) 

 ----------------------------------------------------------------------------  

 Ji-In Cho

(Krypteria)

Egy ideje már a Paramore 2009-es lemeze van porondon nálam. Kezdek ismét visszatalálni hozzájuk - bár kedvencem sosem volt a zenekar, és még mindig hiszem és vallom, hogy túlzás ez a nagy felhajtás körülöttük. Ez a lemezük viszont határozottan nem volt rossz... :)
A Brand New Eyes az amerikai csapat harmadik stúdióalbuma, ami 2009 szeptemberében jelent meg.
2008 elején "belső problémák" adódtak a zenekarban, aminek majdnem az lett a vége, hogy feloszlottak. A dalok írását is terápiának tekintették, miközben folyamatosan tartottak tőle, hogy kudarcot vallanak, és nem sikerül a "Riot!" sikerét megismételni. A félelem aztán alaptalannak bizonyult: mára már a platinalemez-státuszt is elérte a "Brand New Eyes".
A lemezről elsőként az Ignorance látott napvilágot single-formájában, ezt követte a Brick By Boring Brick - ennek a dalnak egy szöveg-részlete inspirálta a lemezborítót is ("The angles were all wrong / Now she's ripping wings off of butterflies.").
Az album hagyományos kiadása 11 dalt tartalmaz, a nemzetközi kiadáson viszont 12. dalként szerepel a "Decode" c. szerzeményük, ami felkerült a Twilight soundtrackjei közé is. A Paramore énekesnője, Hayley Williams ugyanis hatalmas Twilight-fan: a Twilight könyvsorozat volt az első, amit valaha olvasott, és egyből beleszeretett. A dal címe pedig arra utal, hogy Bella az egyetlen, akinek Edward nem tud olvasni a gondolataiban. (A fújolóknak üzenem, hogy a könyv ezerszer jobb, mint a film... Én speciel rosszul vagyok Kristen Stewart "színészi alakításától"...).
A Paramore tagjai a lemez készültekor: Hayley Williams (ének, billentyűs hangszerek), Jeremy Davis (basszusgitár), Taylor York (ritmusgitár), Josh Farro (szólógitár, háttérvokál), Zac Farro (dobok, ütős hangszerek)

Tracklist:

01. Careful
02. Ignorance
03. Playing God
04. Brick by Boring Brick
05. Turn It Off
06. The Only Exception
07. Feeling Sorry
08. Looking Up
09. Where the Lines Overlap
10. Misguided Ghosts
11. All I Wanted
12. Decode [Internation Edition Track]

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy nekem ez a lemezük tetszett eddig leginkább. :) Az első kettőn nem találtam ennyi olyan dalt, amiket - ha nem is nevezném mindegyiket kedvencnek, de tény, hogy szívesen hallgatok, és nem tudom megunni. :) Kezdésnek rögtön itt a Careful, ami egy tipikus Paramore-dal, minden tekintetben. Aztán az Ignorance, ami személy szerint nekem az egyik kedvencem a lemezről, az ütemét imádom, valahogy önkéntelenül is a dobra koncentrálok, valahányszor meghallom. :) Azért így dobolni sem lehet egyszerű...
A lassabb dalaik közül nem is emlékszem rá, hogy volt-e egy is, ami kicsit is megfogott korábban. Most viszont a Misguided Ghosts-ot nagyon megszerettem. :) Ahogyan az All I Wanted-et is (bár ezt nem mondanám túl lassúnak). A refrénje nincs túlbonyolítva, ugyanaz az 1 sor ismétlődik benne végig, viszont Hayley hangbéli bravúrjai nagyon feldobják.
Továbbra sem leszek nagy Paramore-fan, ez viszont már egész jó volt. :) Remélem, a későbbiek is ettől csak jobbak (lesznek)!
Az én egyértelmű kedvenc dalom a lemezről:

Paramore - Ignorance

Osztályzat: 10/8

Már halvány lila gőzöm sincs, hogy hogyan akadtam rá a Pillar zenéjére... Mindenesetre megtörtént, aztán épp a minap nézelődtem, hogy melyek azok az előadók, akikről még egyáltalán nem írtam, és akkor találtam rájuk ismét (kb. millió kis jegyzetfecnim van, zenekarok nevével... :D Ha neten bolyongva megtetszik egy-egy dal, vagy barátok ajánlanak valamit, első dolgom, hogy nyúlok papírért és tollért... :D). Úgyhogy hozok is tőlük egy albumot gyorsban, röviden - mielőtt még ideérne a vihar (eléggé ramaty idő ígérkezik...). :/
A Pillar egy 4 tagú keresztényrock csapat. 1998-ban 5 egyetemi szobatárs úgy döntött, hogy összeállnak egy kis zenélgetésre. Ennek eredménye az lett, hogy 1999-ben meg is jelent első önálló albumuk, a Metamorphosis.
A zenekar egyébként (a zeneiparban szinte már mindennapos tagcseréket leszámítva) mindenféle allűröktől és balhéktól mentes, őket biztosan nem ezekről fogjuk megjegyezni. :)
Tagjai (jelenleg is ők alkotják a zenekart): Rob Beckley (szólóének, ritmusgitár), Noah Henson (szólógitár, vokál), Michael Wittig 'Kalel' (basszusgitár), Lester Estelle II (dobok, vokál)

Tracklist:

01. Hypnotized
02. Bring Me Down
03. Holding On
04. Let It Out
05. Simply
06. Rewind
07. Frontline
08. Underneath It All
09. Dirty Little Secret
10. Staring Back (Reflections)
11. One Thing
12. Aftershock

Az első gondolatom a Pillar kapcsán, hogy olyan ez a zenekar, mintha a Hoobastank-be oltottak volna némi régi Papa Roach-ot, és megszületett a Pillar... :D
Viccet félre: jelöltem én minden olyan dalt a tracklisten, ami kicsit is megmozgatott, de igazán csak 2 dal került hozzám közel. Az egyik a Simply. Van benne valami, ami nagyon tetszik, pedig nem egy nagy sláger... Mégis. A másik pedig a Frontline, napok óta ezt hallgatom - vagy ha nem hallgatom, akkor meg dúdolgatom. :D
Kedvencem valószínűleg sosem lesz a Pillar, de örülnék, ha ennél jobban is le tudnának nyűgözni, mert ez így még kevés... :/ Mindenesetre kellemes, órákig elhallgatható, dúdolászható, de sajnos semmi több...
(Most pedig ideje lesz elpályáznom, mert ez az időjárás nem sz*rozik... :D)

Pillar - Frontline

Osztályzat: 10/6,5