Zene füleimnek...

Nagyon vártam az új Lacuna Coil-lemezt is, hisz a 2012-es Dark Adrenaline albumuk nagyon tetszett anno. Most viszont azt kell mondanom, csalódtam... :/
Broken Crown Halo néven idén március végén jelentette meg hetedik stúdiólemezét az olasz Lacuna Coil.
A lemez elkészítése után kissé foghíjassá vált a zenekar: februárban két tag is bejelentette távozását (Cristiano 'Pizza' Migliore gitáros és Cristiano 'CriZ' Mozzati dobos). Azóta sikerült új dobost találniuk, Ryan Blake Folden személyében.
A nagylemez első single-je a "Nothing Stands In Our Way"-ből készült, február elején. Pár nappal később jelent meg az "I Forgive (But I Won't Forget Your Name)", az angol és olasz rádiókban mutatták be először.
Az albumot a készítői úgy írták le, mint egyfajta moziszerű albumot, ami sötét víziót fest a közeljövőről. A korongra nagy benyomást gyakoroltak az olasz horrorfilmek és a zenekarok is, mint pl. a Goblin.
A Lacuna Coil lemezen közreműködő tagjai: Cristina Scabbia (ének), Andrea Ferro (ének), Marco Coti Zelati (basszus, billentyűk), Marco 'Maus' Biazzi (gitárok), Cristiano 'Pizza' Migliore (gitárok), Cristiano 'CriZ' Mozzati (dobok).

Tracklist:

01. Nothing Stands In Our Way
02. Zombies
03. Hostage to the Light
04. Victims
05. Die & Rise
06. I Forgive (But I Won't Forget Your Name)
07. Cybersleep
08. Infection
09. I Burn In You
10. In the End I Feel Alive
11. One Cold Day

Hű, de utálni fognak most a Lacuna Coil fanok... De hát ez van, egyszerűen nem tudom azt mondani erre a lemezre, hogy igen, ez egy szuper alkotás... Mert bizony több sebből is vérzik... :/ Talán ami a legnagyobb baja az a statikusság, nincsenek benne különösebb magasságok és mélységek, és egy idő után szörnyen irritáló, hogy az énekből is kispóroltak mindenféle kreativitást, ugyanazzal a dallamvezetéssel lenyomják a szöveget, azt' csókolom... Nagyon tetszik az "I Burn In You", de pl. ennek a refrénje is ilyen. De akár a "Nothing Stands In Our Way"-t is felhozhatnám példának. Vagy a "Victims"-t és a "Zombies"-t. Vagy akár mindegyiket.
Száz szónak is egy a vége: csalódtam. A Dark Adrenaline után sokkal-sokkal jobbat vártam. Hol van a "The Army Inside"-féle színvonal? Mai napig egyik kedvenc dalom, és jó lett volna ha az új lemezen is találok még igazi kedvenceket. De én ezt untam. Nem kicsit.
Nehéz most egyet is kiemelnem, mert kb. mindegyikben van valami, ami nem tetszett, és ami miatt nem tudtam igazán megszeretni egyiket sem. De akkor - kicsivel megelőzve az "I Burn in You"-t - legyen ez (bár a refrénnel dallam szempontból nem vagyok kibékülve továbbra sem...) :

Lacuna Coil - Nothing Stands In Our Way

Osztályzat: 10/7

El sem hiszem, hogy végre újra itt vagyok. :) Az utóbbi egy hónapban (mint észrevehettétek) kényszer-szabadságra kellett mennem blog szempontból, meg igazából másra se túlzottan volt időm, ismét csak nagyon összejöttek a dolgok (kórház, munka, lagzi, koncert, stb, stb...). Persze zenét ez idő alatt is hallgattam, úgyhogy most a napokban tervezek is egyhuzamban néhány ajánlót, elvégre van mit bepótolni. :)
Nyitom is a sort a Seether legújabb, júliusban megjelent lemezével.
Az Isolate and Medicate a dél-afrikai származású Seether hatodik nagylemeze. Aki szokta követni a blogot, tudhatja, hogy a Seether az egyik szívemcsücske-zenekar, a Disclaimer II albumukkal eléggé meggyőztek. Már minden stúdiólemezükről írtam is, így hát már alig vártam, hogy július legyen, és végre kiderüljön, ezúttal milyen nagy dobással készültek a srácok. :) 
A zenekar tagjai: Shaun Morgan (szólóének, ritmusgitár, szólógitár), Dale Stewart (basszusgitár, akusztikus gitár, háttérvokál), John Humphrey (dobok)

Tracklist:

01. See You at the Bottom
02. Same Damn Life
03. Words as Weapons
04. My Disaster
05. Crash
06. Suffer It All
07. Watch Me Drown
08. Nobody Praying for Me
09. Keep the Dogs at Bay
10. Save Today
11. Turn Around [Deluxe Edition Bonus Track]
12. Burn the World [Deluxe Edition Bonus Track]
13. Goodbye Tonight (ft. Van Coke Kartel) [Deluxe Edition Bonus Track]
14. Weak [Deluxe Edition Bonus Track]

Én érzek némi arculatváltást a zenéjükben, talán ez mintha már nem lenne annyira post-grunge-os. Eddig zömében inkább sötétebb hangulatú, súlyosabb zenéket játszottak, ezek az újak pedig már kevésbé azok, néhány track stílusában egyenesen punk-rockra emlékeztet (pl. a Same Damn Life - az intrója egyébként baromira ismerős, csak nem tudom hová tenni...). Viszont ami nagy érdemük, hogy még így is maradt benne némi hamisítatlan Seether, néhány dal pedig tökéletesen illeszkedik a korábbi dalaik sorába, mint pl. a My Disaster, ami egyik legnagyobb kedvencem az új korongról. 
A lemez egyik érdekessége a bonus track-ként felkerült Goodbye Tonight, amit a szintén afrikai származású Van Coke Kartel nevű rockcsapattal készítettek el. Nem áll túl közel a Seether stílusához (már ami a korábbi dalaikat illeti, de az új album arculatába belepasszol), viszont egész jó lett, tetszett. :)
Az album záróakkordja, a Weak pedig már a tavaly megjelent válogatáslemezükön, a "Seether: 2002-2013"-n napvilágot látott.
Kicsit sokat jelölgettem most is, de tényleg szinte mindegyik dalban találtam valamit, ami miatt megszerettem. :) Ami legnagyobb kedvenc, az a Words as weapons, My Disaster és a Nobody Praying for Me. A lemez két lírikusabb dalát, a Crash-t és a Save Today-t is megszerettem, ahogyan a Suffer It All-t is, ami a korong talán legagresszívebb dala zeneileg (már ami a verséket és a bridge-et illeti...). A kiemelt dal viszont egy percig sem volt kétséges, hogy melyik lesz. :)
Aki eddig nem hallgatott Seethert, jobb, ha elkezdi! ;)

Seether - My Disaster

A csapatnak ezúttal nem sikerült totálisan az ujjai köré csavarnia, viszont továbbra is egyik kedvencem marad a Seether. :)

Osztályzat: 10/9

Ismét eltelt egy év. Szinte hihetetlen, hogy már négy éve, hogy útjára indítottam a blogomat. :)
Az évek alatt odáig jutottam, hogy már nem tudok úgy zenét hallgatni, hogy ne gondolkodjak közben: mi az, amit szeretek benne? mi az, ami kevésbé tetszik? milyen érzéseket kelt bennem? mit fogok majd a blogon kedvenc dalként kiemelni? :) A zenehallgatás és a blogolás nálam már bizony összeforrt.
Remélem, a továbbiakban is sikerül minél több szuper lemezt kivesézni és ajánlani (vagy nem ajánlani). Én mindenesetre továbbra is töretlen kedvvel folytatom, és kezdek bele az 5. évembe! :)

Egy kis statisztika az elmúlt 4 évről:

- 252 lemezről írtam már
- ezek közül 33 albumot kiáltottam ki kedvencnek
- akikről legtöbbször blogoltam: Kowalsky meg a Vega (8 ajánló - ebből az egyik a Kowa+Fanka album), Tankcsapda (8 ajánló), Nightwish (7 ajánló), Depresszió (7 ajánló), Kárpátia (7 ajánló)
- 44650 lapletöltésnél jár a blog
- jelenleg a leglátogatottabb ajánlóim:
1. Fanka és Kowa - Expedíció (2012)
2. Vad Fruttik - Darabok (2013)
3. Rómeó Vérzik - A három...(2013)
4. Leander - Szívidomár (2012)
5. Magashegyi Underground - Tegnapután (2013)

Mára ennyi, hamarosan jelentkezem újabb ajánlókkal. :)
Addig is megtaláltok facebook-on, ahol az itt közzétett lemezajánlók mellett írok a közelgő albumkiadásokról, friss megjelenésekről, vagy csak úgy, mazsolázgatva a korábbi zenékből. :) Megéri követni ott is!

A Hindert sem hiszem, hogy túl sokan ismerik itthon, őket sem nyomja a média, pedig összességében véve egész kellemes rockzenét játszanak (kicsit Skillet, de mégsem, a Skillet azért fényévekkel jobb...). Na de ne ugorjunk ennyire előre, csak szép sorjában! :)
A Hinder elnevezésű amerikai rockbanda gyökerei Oklahomába nyúlnak vissza. 2001-ben itt alapította meg a csapatot Cody Hanson dobos, Joe 'Blower' Garvey gitáros és Austin Winkler, az akkori szólóénekesük. A három srác egy főiskolai bulin találkozott. Az ismerkedés után nem sokkal a háromtagú együttes már klubokban zenélt, a bevételüket pedig a Hinder reklámozására költötték, 2003-ban pedig megjelent első EP-jük, a "Far From Close". Debütáló nagylemezük, az "Extreme Behavior" 2 évvel később jelent meg.
Nos a borító nekem nem nyerte el a tetszésem (és rá lehetne fogni, hogy azért, mert nő vagyok, de nem is az a fő problémám, hogy elég szexista a borító, hanem) ami a legjobban zavart, az az, hogy nincs rajta sem a zenekar neve, sem a lemez címe... Ezt úgy nem szeretem... -.- Ha ránézünk egy albumra, tudjuk már, hogy ki fia borja... Na de tovább menvén: azért is szokatlan ez a borító, mert ezt a női fotót úgy ahogy van, egy könyv borítójáról emelték át (egyedül a fehérnemű színét változtatták feketéről pirosra), a nő elé szórt fotók pedig már a zenekar műve. A modell neve egyébként Katherine Heigl, aki nem mellesleg elismert színésznő is: játszott többek között a "27 idegen igen" és a "Felkoppintva" c. filmekben is.
Akik a lemez idején a Hindert alkották: Austin Winkler (szólóének), Joe 'Blower' Garvey (szólógitár, háttérvokál), Mark King (ritmusgitár, zongora, háttérvokál), Mike Rodden (basszusgitár, háttérvokál), Cody Hanson (dobok - azonban ő nem vett részt a felvételekben, bár akkoriban ő is a zenekar tagja volt, ahogyan most is). Kiegészülve még: Robin Diaz (dobok), Brian Howes (gitár, billentyűk - emellett ő volt az album egyik producere is).

Tracklist:

01. Get Stoned
02. How Long
03. By the Way
04. Nothin' Good About Goodbye
05. Bliss (I Don't Wanna Know)
06. Better Than Me
07. Room 21
08. Lips of an Angel
09. Homecoming Queen
10. Shoulda

"I told myself I won't miss you
But I remember
What it feels like beside you

I really miss your hair in my face
And the way your innocence tastes
And I think you should know this
You deserve much better than me"
(Better Than Me)

Pontosan már nem emlékszem, mikor kerültem először kapcsolatba a Hinder zenéjével, az viszont megvan, hogy a "Better Than Me" volt tőlük az első nekem. Nagyon-nagyon szerettem anno, és még persze most is. Valamiért úgy egészében véve mégsem tudott sosem megnyerni magának a Hinder, a többi zenéjüket alig ismerem, csak eddig a lemezükig jutottam el, viszont erről sincs valami sok kedvencem. :/ Ami még erről a lemezről komolyabban megtetszett, az a "How Long" - bár ennél is eléggé az az érzésem, hogy hallottam már valahol, annyira nem ad semmi újat... :/ A "Lips of an Angel"-t szokták még szeretni, de szerintem ez is eléggé sablon, nekem nem tetszik...
Nem is tudom... Kellemes, elhallgatja a zenéjüket az ember, de komolyabban rajongani sosem tudnék értük (legalábbis addig semmiképpen, míg ennyire tucat az, amit csinálnak). :/ Ez nekem kevéske volt.

Hinder - Better Than Me

Osztályzat: 10/6

Úgy jósolom, sokak szemöldöke fog most felszaladni, hogy miért is írok a Breathe Carolináról, mikor az ő zenéjüknek aztán pláne nem sok köze van a hagyományos értelemben vett rockzenéhez. Én viszont mégiscsak billentyűzetet ragadtam, legalább egy rövidke ajánló erejéig, mert akármennyire is hihetetlen egyeseknek, bizony erről a lemezről is lett kedvencem. :)
A Breathe Carolina egy 2006-ban alakult denveri elektronikus rock csapat, amit Kyle Even és David Schmitt alapított. Kyle 2013-ban távozott, David pedig azóta is frontembere a csapatnak. 
Jelenlegi felállásuk: David Schmitt (szólóének, szintetizátor, billentyűsök, gitár, dob), Eric Armenta (dobok, ütős hangszerek), Luis Bonet (DJ, billentyűsök, programozás, basszus), Tommy Cooperman (gitár, programozás).

Tracklist:

01. Bury Me
02. Bang It Out (ft. Karmin)
03. Sellouts (ft. Danny Worsnop)
04. Shots Fired
05. Collide
06. Please Don't Say
07. Shadows
08. Savages
09. Chasing Hearts (ft. Tyler Carter)
10. I Don't Know What I'm Doing
11. Mistakes

Az albumon (a korábbi Breathe Carolina albumokkal ellentétben - amikbe egyébként szintén belehallgattam) leginkább elektronikus és dance befolyásoltság érződik, a korábbi hardcore és punk helyett. Viszont van 1 track, ami miatt feltétlenül muszájnak éreztem blogolni erről az albumról - hogy melyik az, azt a bejegyzés végén láthatjátok. :) 
A lemezen vendégzenészek is közreműködtek. Becsületesen bevallva, közülük csak Danny Worsnop csapata, az Asking Alexandria neve csengett ismerősen (bár még tőlük sem írtam egyetlen lemezről sem a blogon, de ami késik...!). Ezen kívül született még közös dal a "Karmin" nevű popduóval, valamint az Issues elnevezésű metalcore csapat énekesével, Tyler Carterrel (utóbbi meglepően r'n'b-sre sikeredett, és esküdni mertem volna, hogy Tyler is vlmi r'n'b énekes. De nem).
Amit leginkább ajánlanék meghallgatásra, az az 1. és a 3. track. És most akkor rá is térnék arra, hogy melyik szám vezetett idáig, hogy én írjak erről a korongról is...
Nos, mint már fentebb említettem, normál körülmények között nem is foglalkoztam volna a lemezzel (nagy valószínűséggel). Viszont. Pár hónapja felfedeztem, hogy a Music Channel-en kedd éjjelenként "I Like Rock" műsor megy, 11-től éjfélig rockvideókat adnak. Úgyhogy teljesen rá is kattantam, és az egyik adásban láttam a Sellouts c. felvételük videóját. Első hallásra szerelem volt: a zenei alap, David hangja, kiegészítve Danny hörgős-üvöltős harsh vokáljával... Hűűű! *-* Azóta is imádom ezt a számot, úgyhogy most jó szívvel fogom ajánlani ezt. Ha ilyenekkel lett volna tele az egész cd, nem is kérdéses, hogy kedvencem lett volna az egész, úgy, ahogy van.

Breathe Carolina - Sellouts (ft. Danny Worsnop)

Osztályzat: 10/5,5