Zene füleimnek...

Nehéz korszakon van túl a Dead by April: tavaly decemberben (többek között) hazánkban is koncerteztek volna, ha nem szól közbe harshvokálosuk, Christoffer Andersson Chron-betegsége, ami (nem meglepő módon) lehetetlenné tette számára a zenekari munkát. A koncertet később, idén szeptemberben bepótolták ugyan, Stoffe-tól viszont áprilisban (Stoffe személyes döntése alapján) meg kellett válniuk. Májusban újabb bejelentést tett a zenekar, megtörtént, amire még ők maguk sem fogadtak volna: visszatért soraikba a 2013-ban kilépett harshvokalista, Jimmie Strimell. A Worlds Collide egyébként a 4. stúdiólemeze a svéd csapatnak, ebből az első kettőn működött közre Jimmie. A nagy visszatérést megünnepelendő, szeptember 1-jén megjelent a lemez "rövidített" EP változata is ("Worlds Collide (Jimmie Strimell Sessions)" címmel). Ezen a visszatérő Jimmie harshvokálozásával újra felvett 4 dal hallható a nagylemezről.

Részemről nagy-nagy várakozás előzte meg ezt az albumot. Ha jól rémlik, legelőször a Warrior-t hallottam a korongról - és ez már (véleményem szerint) jócskán mutatott fejlődést, pl. az előző lemezükhöz képest. Azt nem hiába írtam le úgy anno, hogy "olyan, mintha egy metalcore alapra vokálozna rá Nick Carter a Backstreet Boysból". :D Belehallgattam a korábbi dalaikba, és hát igen, még ha nem is ég és föld a különbség, de nem lehet egy lapon említeni ezt a két albumukat... :)
Hát azt már kijelenthetem - hogy hiába vették takaréklángra a poposságot a zenéjükben és keményítettek csöppet be (dolgozva az ütősebb hangzáson is - nem, még a néha túlzásba vitt autotune se zavar, igazából már ez is a védjegyükké vált :D): az ősrockereket/metalisták továbbra sem valószínű, hogy szimpatizálni fognak velük. Egy próbát azért mindenképpen ajánlanék azoknak, akik nem zárkóznak el kategorikusan a dallamosabb, szokatlanabb megoldásoktól a metalcore-ban. :)

Megjelent: 2017.04.07.

Tracklist:

01. Crying Over You
02. I Can't Breathe
03. Playing with Fire
04. Warrior
05. Breaking Point
06. My Heart Is Crushable
07. Can You See the Red?
08. Our Worlds Collide
09. This Is My Life
10. Perfect the Way You Are
11. For Every Step (ft. Tommy Körberg)

Nekem sem volt és (valószínűleg) nem is lesz soha kedvencem ez a csapat. Viszont: egész kellemes hallgatni őket olyankor, mikor megcsömörlök a túlzott keménykedéstől, és jól jönne valami pop-szerűbb, dallamosabb cucc. Na akkor kifejezetten szívesen nyúlok egy-egy albumjuk után. És bizony azért ezen a korongon is van néhány olyan szerzemény, ami kellőképpen slágergyanús is: több alkalommal is volt dallamtapadásom egyik-másik daluknál (ami hosszú távon már kifejezetten idegesítő is volt, hogy mindig ugyanaz a részlet ugrott be, és kezdtem random dúdolgatni, napjában többször :D).
Mint ahogy fent is írtam, nálam az első a "Warrior" volt - nem nagyon kellett igyekezniük, mert már konkrétan a kezdőszólamoknál meg is voltam véve kilóra. :D Erre jön egy kellemes, populáris kis verse-rész, aztán a szaggatott ütemű, zaklatott bridge helyreteszi a dolgokat, és ezt még megfejelik egy fülbemászó refrénnel, csak úgy, habként a tortán. A hozzá készített videó érdekessége egyébként, hogy a dobosuk - aki 10 éve veszítette el az egyik szemét és azóta egyfajta "protézis szemet" visel - ezúttal egy egyedi akkumulátoros-LEDes cuccot kapott a szem-protéziséhez, szóval a pletykákkal ellentétben szó sincs semmiféle spéci effektről a klipben, ez teljesen valódi. :)
A lemezről elsőként egyébként a "Breaking Point" látott napvilágot, single-formában, még tavaly év végén. Jó volt, jó volt, de azért nem is váltott ki belőlem különösebb érzelmeket...
Az "I Can't Breathe" esetén komolyan nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mi volt az, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rám. (Biztos vagyok benne, hogy sokan egyáltalán nem tartanák kiemelkedőnek ezt a számot.) Talán a harsh vokál részek, és a refrén. De az nagyon. Szövegileg is, dallamilag is.
A "This Is My Life" különlegessége, hogy (ha nem tévedek) ez az egyetlen dal az egész albumon, ami csak és kizárólag harsh vokálból áll, clean vokál részek abszolút nincsenek benne. De őszintén: hiányolja bárki is? Én biztosan nem. Így is nagyon szeretem ezt a kis darabkát a lemezről. Mintha érzelmek garmadájával öntetnének nyakon.
Az ezt követő "Perfect the Way You Are" szintén szívem csücske. :) Talán ez a legpopulárisabb, legrádióbarátabb dal a lemezen - és az egyik legfontosabb mondanivalóval bír. Értelmezhető egy nagyon aranyos vallomásként a Kedvesnek - ugyanakkor, a dolgok mélyére nézve egy "általános" bátorításként is, biztatásként mindenki másnak, mondván: tégy magasról rá, hogy mások mit mondanak rád - meg se halld. Te csak légy önmagad, mert így vagy gyönyörű és igaz. Borzalmas, hogy emberek százai, ezrei élnek nyomorultul, csak azért, mert mások elhitetik velük, hogy nyomorultak. Ha csak 1 embernek segítő kezet tud nyújtani ez a dal az önelfogadásban, már megérte a dalszerzés.
A lemez záróakkordjaként megszólaló "For Every Step" dalban a meglepetés erejével hatott a srácok földije, Tommy Körberg hangja. Én korábban őt nem ismertem - bár az Eurovíziós Dalfesztivált (ciki, nem ciki... :D) szoktam követni, mégis ismeretlen volt eddig a neve. Pedig ő már kétszer is képviselte a dalverseny döntőjében hazáját, Svédországot (igaz, olyan régen, hogy én még akkor véletlenül sem néztem ESC-t :D 1969-ben és 1988-ban). 2013-ban egy formáció tagjaként indult a hazai selejtezőn is, egy olyan dallal, amit inkább nem is minősítenék... :D (Annyi csak, hogy érthető, hogy végül nem lett belőle versenydal... :D) A rock/metalzene viszont határozottan jól áll neki (kicsit Meat Loaf jutott róla eszembe) - a Dead by April-es srácok lemezén kifejezetten az ő számára komponált dal pl. nagyon fekszik neki, tökéletesen eltalálták. :) És bár nagyon más, mint a többi szám a lemezen, mégis az egyik fénypontja lett így, zárásként. :)

Legjobb dalként én most ezt emelem ki, de tessék csak nyugodtan meghallgatni az összes többit is, aminek megkülönböztetett figyelmet szenteltem a bejegyzésben - bátran tudom ajánlani őket. :)

Dead by April - I Can't Breathe

Eddig megjelent klipes dalok:

• Breaking Point (lyric video)
• Warrior
• Crying Over Your (lyric video)
• This Is My Life (lyric video)
• Our Worlds Collide (lyric video)
• Perfect The Way You Are (lyric video)
• Playing With Fire (lyric video)
• Can You See The Red (lyric video)
• I Can't Breathe (lyric video)

10/8,5

Már második napja görcsöl a fejem (front lehet? mert azt általában megérzem a fejemen :/). Szóval talán nem jókor kezdek neki egy pörgős és eléggé "hangos" finn folkmetál albumról blogolni, nem hiszem, hogy segíteni fog a fejfájásomon.... :'D De mindegy, most van időm, úgyhogy kezdjük is... :D 
Ugyebár tavaly volt először szerencsém egy komplett Korpiklaani-albumhoz, és ez aztán annyira bejött, hogy el is határoztam magamban, hogy nem ez volt az utolsó zenei találkozásom velük. Úgyhogy most (mivel már vágytam egy kis finn folk cuccra) a Manala albumukra esett a választásom - becsszó, nem szoktam külső alapján ítélkezni, de ez a borító annyira szépséges, hogy így plusz 1 ok, ami miatt ezért a lemezért nyúltam... ^^
Nagyon reméltem, hogy sikerül megismételniük nálam a Noita album sikerét. Nos: küldetés teljesítve... :)

Megjelent: 2012.08.03.

Tracklist:

01. Kunnia
02. Tuonelan tuvilla
03. Rauta
04. Ruumiinmultaa
05. Petoeläimen kuola
06. Synkkä
07. Ievan polkka
08. Husky Sledge
09. Dolorous
10. Uni
11. Metsälle
12. Sumussa hämärän aamun

Ha lefordítjuk a címet (Manala = Alvilág), már önmagában ez sem jelent valami jót (és kicsit tartottam is tőle, hogy kevésbé lesz dallamos, vagy annyira fogós, mint a Noita...). A zenekar frontembere így nyilatkozott a lemez címéről: "A finn mitológiában Manala a holtak birodalma, az alvilág - magyarázta a lemez címét a frontember Jonne. - Tuonela, Tuoni, Manala és Mana - ezek mind szinonimák. Manalát leginkább a finn nemzeti eposzból, a Kalevalából lehet ismerni, amelyre amúgy az új dalok zöme is épül. A Kalevala 16. énekében Väinämöinen, aki egy sámánisztikus hős, a vének véne, Manalában kutat a holtakkal kapcsolatos tudás után. Utazása során talákozik a révészlánnyal is (hasonló a szerepe Charonéhoz), Tuonen tyttivel vagy Tionen piikával (a Halál szolgálólánya). Azonban Tuoni szigetén nem találja meg a varázsigéket, amiket keresett, és épp csak megússza a kalandot. Megmenekülése után mindenkit óva int attól, hogy önszántából próbáljon eljutni Manalába." (forrás: hammerworld.hu)

Fura, mert ezen az albumon talán annyira "slágerdalokat" nem is találtam most, mint anno a Noitán (hisz itt nincs se egy Pilli on pajusta tehty, se egy Lempo, vagy Ammänhauta...), viszont összességében nézve volt annyira jó számomra, mint az az albumuk. :) A gyönyörű, és zeneileg vérprofi instrumental-dalok bőven kárpótoltak, meg a felejthetetlen dallamok, felütések a dalokban.
Annyira azért nem szeretném leírni a pörgősebb dalaikat sem az albumon, mert aki keres, az bizony talál most is - sőt, annyira nem is kell keresni, hisz már rögtön az első, a "Kunnia" is kellőképpen fülbemászó, és simán lenyomok az asztal alatt egy lábdobolást rá önkéntelenül is... :D A "Ruumiinmultaa" és a "Rauta" szintén ilyen - bár utóbbinak azért kellett idő, mire megkedveltem... Van az a rész, mikor kántálják, hogy "iske" (ami azt jelenti, hogy "megütni", bár ebben a kontextusban inkább "üsd!" jelentéssel bír), na én ott következetesen "viszket"-et hallottam bele mindig... :'D
Ezután (komolyabb vizekre evezve) hamarosan eljutunk a "Synkkä"-hoz. Valahogy mindig úgy alakul, hogy akkor kerül Korpiklaani-lemez nálam terítékre, mikor valami jelentős változás (többnyire nem vlmi szívderítő...) következik be az életemben. 2 hete veszítettem el 8 és fél éves négylábú társamat (aki egy németjuhász blöki volt), gyakorlatilag szinte egyik napról a másikra ment el. És bizony az, hogy "nem voltam valami jó passzban" nagyon enyhe kifejezés arra, ahogy akkoriban (és még most is) érzem magam. Akkortájt kezdtem úgy komolyabban beleásni magam ebbe a lemezbe, és egyik este (mikor már minden veszni látszott), csak úgy találomra a "Synkkä"-t indítottam el az albumról (aminek jelentése "komor"). Nem tudom ennél jobban leírni a dolgot: apró pici darabkákra tépkedte a szívemet, és a padlóra szórta... Még most sem igazán bírom pityergés nélkül... :( Iszonyúan megindító, gyászos hangulata van, ugyanakkor ez a folkballada az egyik legnagyobb kincse ennek az albumnak (legalábbis számomra mindenképpen). Furcsa, hogy néha - még ha a dal szövege vagy témája nem is indokolná, mégis - milyen reakciókat, érzéseket válthat ki belőlünk egy-egy dal...
A "Dolorous" című daluk egy tisztán instrumentális szerzemény, ének egyáltalán nincs benne. De ilyen az, mikor nem is hiányzik: ez egész egyszerűen így tökéletes.
A "Metsälle" is instrumentálisan nyit, méghozzá egy nem is akármilyen dallammal: megindító és szívfájdítóan gyönyörű ez is. (Úgy látszik, ez egy ilyen album, de akárcsak az élet: ez sem csupa móka és kacagás, ugyanúgy jelen vannak a komor, fájdalmas pillanatok is.) Aztán a dal negyedénél átcsap egy teljesen más hangulatba és dallamvilágba, mintha egy új dal kezdődne - hogy aztán a végére ismét visszatérjünk ebbe a borongós állapotba. Én mondjuk ezt a megoldást is nagyon bírtam így - és nem is lep meg, hogy ez volt az egyik előfutár-dala a lemeznek, tökéletes választás a felvezetéshez.
Az "Uni" éles váltással szintén a pörgősebb, tempósabb dalok táborát erősíti az albumon, egyik kedvenc lett. Ahogyan az "Ievan Polkka" is, ami egy feldolgozás: a gyökerei egyébként a '30-as évekig nyúlnak vissza (és Eino Kettunen nevéhez köthető), mára ez már egy hagyományosnak számító finn polka-zene. Én a '95-ös Loituma verziót ismerem, valamint ezt a Holly Dolly vízilovas átdolgozást, ami valamikor a tini-éveimben volt nagy-nagy szám a suliban... :D) Itt a teljes dalszöveg is elolvasható magyarul. Hát, abban azért megállapodhatunk, hogy Korpiklaani-ék változata magasan veri mindegyiket... :)) Én nagyon bírom alapból ezt az amúgy erősen bohókás(nak tűnő) népdalt, metálosítva meg aztán főleg jöhet... :)
A lemez egyébként digipak-változatban, dupla cd-vel is megjelent: készült ugyanis egy angol változat is mindegyik dalról. Én viszont az eredeti finn verziót sokkal jobban szeretem (most a bejegyzésben is csak erre fókuszáltam inkább). Az angol nagyon életidegen tőlük, és személy szerint nem szeretem, hogy mindenki ennyire bújik az angolba, holott sokszor tényleg az a jobb, ha hagyjuk eredetiben a dolgot, és nem "angolosítjuk" (főleg, ha a finn nyelvről van szó, ami az én fülemnek pl. különösen kellemes)... Ha valaki meg szeretné érteni a szöveget, veszi a fáradságot, hogy utánajárjon, hogy mit jelentenek. :)

Mikor írni kezdtem a bejegyzést, még fogalmam sem volt, melyik dalt fogom "legjobbként" kihozni végül. Nagyon szerettem az Uni-t, a Metsälle-t, a Kunnia-t és az Ievan Polkkát is (a szomorkásabb instrumentális, balladisztikus dalokról már nem is beszélve). Ami viszont talán a legnagyobb hatást gyakorolta rám (a fent már említett Synkkä-t leszámítva), az a:

Korpiklaani - Metsälle

Ez bizony most is nagyon jól esett. :) Korpiklaani-t még nekem, sokat! ^^

Megjelent klippes dalok:

• Kunnia (lyric video)
• Honor (lyric video / "Kunnia" angol verziója)
• Rauta
• The Steel ("Rauta" angol verziója)

10/8,5

Ezen most teljesen meglepődtem, hogy idén még nem volt idei lemezről szó a blogon... o.O Mondjuk oké, így belegondolva annyira azért nem meglepő, mert bizony úgy alapból is elég kevés albumról volt szó... :/ (Nem ígérek semmit, de igyekszem év végéig kicsit javítani az arányon.)
Ebből a szempontból viszont pont jó is, hogy ezt az albumot választottam az első 2017-es korongnak, amiről szó esik itt a blogon - elöljáróban ugyanis annyit elmondok, hogy én ezt az albumot bizony nagyon bírtam... :))
Abból a szempontból is úttörő lesz most ez a bejegyzés, hogy a srácokról (ha jól láttam) magyarul még egyetlen cikk vagy ajánló sem jelent meg, szóval én is csak a külföldi sajtóra tudok támaszkodni ez esetben... :)
A zenekarról nem sokat tudni: amerikai post hardcore, alternatív "scrap" metal csapat, jókora adag egyediséggel. :) 2008-ban indultak Salina városából, itt találkozott gimis korukban Grey és Austin, akik aztán meg is alapították a Charlatan-t, majd Tylerrel teljessé is vált a zenekar, 2013-ban. A színrelépéssel viszont jócskán vártak, mivel a debütáló lemezük még csak tavaly jelent meg, ami egy 6 dalt tartalmazó EP volt, "Nothing to Gain" címmel.
A találkozásom a csapat zenéjével - ezúttal is - youtube-on történt, tök véletlenül futottam bele a "Bone Dance" című zenéjükbe - amihez bár még csak most jött ki videoklip, érthetetlen módon fel sem került az albumra (ugyan korábban már az EP-n szerepelt)... Pedig az egy baromi jó kis muzsika, húzódala is lehetett volna az albumnak, úgyhogy tényleg óriási kérdőjel, hogy miért hagyták le erről a lemezről, ami gyakorlatilag az első hivatalos, kiadó által, szélesebb körben terjesztett anyaguk... Itt még egyébként négyen zenéltek, a lemez elkészültekor/megjelenésekor viszont már csak hárman vettek részt a munkálatokban, és igazából ők hárman alkotják a zenekar állandó tagjait is. A dal videoklipjében a srácok kicsit visszamentek a kölyökkorba, és csöppet sem szégyelltek ökörködni egyet, úgy instant mód, cirka 6 percben - és emellett egy annyira bizarr dalt és klipet tettek le a nagyérdemű elé, hogy elnézve a videót, simán gondolhatunk arra is, hogy ők azzal a furgonnal épp most léptek meg a kényszerzubbonyos vigyorgóból... :D
Hát, ez (szerencsére) a lemez folyamán sem változott. :)) Már az album borítója is kellőképpen mintázza a dalok milyenségét: adott 3 szőrös, kitetovált muki, aki őrült zsenit játszik - és még milyen jól! :)

Megjelent: 2017.04.07.

Tracklist:

01. Sevier County Killer
02. Bag of Tricks
03. Cvn't Destroy Her
04. Instant Cult Classic
05. Ray Gun
06. The Sick Nasty
07. Slavior
08. Great White Buffalo
09. China
10. Remarkable

Mert hogy valóban felfogható egyfajta játékként ez a korong: már rögtön az album nyitányaként felkerült "Sevier County Killer" is abszolút filmzenésen nyit ezzel a kicsit szimfonikus alappal, és a hanghatásokkal, szinte látom magam előtt az énekest, amint zakkant fejet vágva vágtat a lován a Vadnyugaton, nyomában a másik két jómadárral... :D (A "Vadnyugat" amúgy nem is áll tőlük távol, tekintve hogy a csapat a Utah állambéli Salina városából indult, ami kb. 3 percnyi autóútra van a coloradói határtól, szóval egykor jócskán indiánok által lakott területről származnak.)
A dalok mindegyikében közös, hogy imádom, ahogyan Grey a hangjával színészkedik bennük. :)) Kicsit azoknak is igazuk van, akik teátrálisság szempontjából az AFI-hoz vagy a My Chemical Romance-hez hasonlítják őket, hisz az énekhangbéli színészkedés összeköti őket; viszont a Charlatan akkor sem említhető velük egy lapon, mert részükről ez inkább egy hard rock/alt.metal-megőrülés, mindenféle sallangot mellőzve. Szimplán 3 őrült fazon, aki rock/metalzenét játszik. A jobbik fajtából. :)
A számlistán most is próbáltam a legnagyobb kedvencekre összpontosítani, több-kevesebb sikerrel. :) A "Bag of Tricks" pl. az egyik kedvencem a lemezről: olyan refrénnel rendelkezik, ami játszi könnyedséggel fészkeli be magát a fejünkbe, hogy aztán random dúdolgatni kezdjük bármikor a nap folyamán. :D 
A "Cvn't Destroy Her" elég agresszíven, zúzósan indít, de aztán jön a refrén, ami (legalábbis dallamilag) feloldja ezt a keménységet. Szerettem ezt a kettősséget is. :)
Szeretem azt is, hogy még az ironikusabb szövegeknél is megbújik valami mélyebb, komolyabb jelentéstartalom. Dalszövegeikben egyszerre van jelen a komikusság, a tabuk döntögetése, a szarkazmus és irónia, de persze, ha komolynak kell lenni, akkor tudnak azok is lenni ("China"). Egyébként viszont színtiszta szórakozás és
szórakoztatás ez a lemez. Nagyon sokan tanulhatnának ezektől a srácoktól. :) Mert mernek egyediek, formabontóak lenni (nem úgy, mint a post hardcore zenekarok zöme, akik beérik a bevált, tuti recepttel, ahelyett, hogy minél egyedibb hangzásra törekednének, és arra, hogy a zenekaruk jó értelemben véve kitűnjön a többi közül...)
Tudom, elfogult ömlengésnek tűnhet, amiket írok, de én akkor is maximálisan úgy gondolom, hogy egy méltatlanul mellőzött zenekarról van szó, pedig egy üde színfolt a hardcore (meg úgy általában a rock/metál) zenei palettán. Abszolút nem gondoltam volna, mikor elkezdtem nézni a Bone Dance bohókás videóját, hogy végül az utóbbi idők egyik legváltozatosabb, legfurább, legérdekesebb albumához és zenekarához lesz szerencsém. A lemez címét abszolút korrektül választották meg: amit ez a három srác ezen a lemezen művel, az tényleg "figyelemreméltó". :)

Több dal is szóba jöhetne, mint a lemez legjobbja (China, Bag of Tricks, The Sick Nasty). Én most ezt fogom választani, viszont, mielőtt meghallgatnátok, kezdésnek nagyon ajánlom a Bone Dance-t (1:35-től kezdődik a lényeg), engem az húzott be, de nagyon. :))

Charlatan - The Sick Nasty

Eddig megjelent klipes dalok a lemezről:

• The Sick Nasty
• China
• Cvn't Destroy Her

10/9

Már 1 év telt el a lemez megjelenése óta, én viszont még csak pár hete kezdtem el hallgatni. A kezdő lökést kétségkívül a cirka 2 hónappal ezelőtt megjelent, "Márványmenyasszony" c. dalukhoz készült videójuk adta (aminek azóta is döbbenetesen alacsony a nézettsége, fene tudja, miért, pedig egy iszonyat jó dalról van szó...). Persze korábban is tudtam, hogy létezik ez a zenekar, párom is említette, no meg Juhász Marcit ismerem a Csillag Születik óta, már akkor is szerettem, és örülök, hogy rátalált a saját útjára. :) Mert ez bizony az. Nagyon jól működik ebben a zenekarban.
Szóban forgó albumuk tavaly év végén jelent meg, a zenekar pályafutásában harmadik nagylemezként (ami gyakorlatilag "csak" a második, tekintve, hogy Marci 2012-es csatlakozásával új időszámítás kezdődött a zenekar életében, szinte teljesen megújultak). 
A címhez és a lemez egész tematikájához az ötletet a pesti Thököly úton található, "befalazott" erkélyen álló női szobor adta ("Nézek, mint egy kőszobor / Lehet, hogy megjön, akire várok (...)"), Jánosi Szabolcs 'Cicó' gitáros - aki a zenekar legfőbb zeneszerzője és szövegírója - pedig olyan jól elkapta ezt a vonalat, hogy egy komplett történetet sikerült köré építenie, így végül egy történetmesélős konceptlemezzé nőtte ki magát az írási folyamat végére. (No nem mintha a szobrot önmagában nem övezné városi legenda már amúgy is, amiről olvasni lehet pl. itt és itt is, a legenda "megfejtésével" együtt.)

Megjelent: 2016.10.21.

Tracklist:

01. Az utolsó katona
02. Boldogság felügyelő
03. Húzz fel magadhoz
04. Bárcsak itt lennél
05. A szerelem ilyen
06. Minden történet
07. Csak a szélre várok
08. Maradj még
09. Ez az a nap
10. Igazából
11. Sajnálom
12. Márványmenyasszony

Nagy elvárásokkal és reményekkel kezdtem el hallgatni ezt a lemezt, elvégre a Márványmenyasszony elég magasra tette a lécet. És így, többszöri újrahallgatás után is azt mondom, sikerült hozni a színvonalat. A dalok zöme végtelenül dallamcentrikus és nagyon rádióbarát is (mint pl. a "Sajnálom" c. szerzeményük, ami sokáig gyakori vendég volt a Petőfi rádió lejátszási listáján). 
Nekem több kedvencem is lett a lemezről: egyrészt ugyebár a "Márványmenyasszony", amit még a vegyes dalokból álló youtube-os listámra is feltettem, és szinte nincs is olyan nap, hogy a lemezről legalább ezt az egyet meg ne hallgassam. :) Aztán szintén nagy kedvenc "Az utolsó katona" is (a szövege részleteiben nagyon hasonló a Márványmenyasszonyhoz, sőt néhány sor változtatás nélkül ugyanúgy szerepel mindkettőben, ezzel keretet adva a történetnek) , de ugyanúgy a "Boldogság felügyelő" is egy nagyonszeretem dal. Előbbi inkább egy zúzósabb hard rock, utóbbi pedig kicsit alteresebb szerzemény. Ezeket képtelen vagyok úgy meghallgatni, hogy ne énekeljem Marcival együtt a szöveget. Minden szempontból más stílusú az "Igazából" c. daluk, a verséjét különösen szeretem. :) A "Sajnálom" is eléggé kilóg a tracklistből, a többi dalhoz képest ez egy nyugis, zúzásmentes kis rockmuzsika - nem hiába szerették a rádiók is. :) A lemezről egyébként ez a dal látott másodjára napvilágot (első az "Igazából" volt, ami szintén nem tükrözi a lemezen szereplő dalokat, mindkettő eléggé más), így eléggé félre is lettek vezetve a hallgatók - már aki úgy gondolta, hogy ez lesz a jellemző stílus a közelgő albumon. Bár az megint más kérdés, hogy lehet-e ez esetben "jellemző stílusról" beszélni, annyira sokszínű, izgalmas anyagot sikerült a srácoknak összehozniuk. Felkerült egy instrumentális, mindenféle éneket mellőző szerzemény is a cd-re: erről Cicó azt nyilatkozta, hogy "Úgy született, hogy lementem a próbaterembe, és így, ahogy a lemezen hallani, felvettem. Később már nem is nyúltam hozzá. Bűn lett volna hozzányúlni, mert olyan hangulatot örökített meg, amit nem lehetett volna reprodukálni." (HammerWorld, 289.sz.) Az mindenesetre tény, hogy egy érdekes, egész jól elkapott dal kerekedett ki belőle, sajátos hangulattal - amit aztán sikerült teljesen jól beépíteni a többi track közé.
...És ragozhatnám ezt még sokáig, hogy miért is szeretem ezt a lemezt, de igazából fölösleges lenne. :) Aki szereti a zúzós (hörgés- és harshvokálmentes), ugyanakkor (nem pont populáris értelemben vett) dallamosabb dalokat, mindenképpen tegyen egy próbát a Nomad lemezével. A dalokat tekintve annyira sokszínű az album, hogy kizártnak tartom, hogy ne találjon mindenki rajta legalább 1 olyan dalt, ami tetszhet. :) Úgyhogy: kalandozásra fel! ;)

Nem lesz meglepetés, hogy számomra melyik lett a lemez legjobb dala. :))

Nomad - Márványmenyasszony

Eddig megjelent klipes dalok:

• Igazából (lyric video)
• Sajnálom (lyric video)
• Az utolsó katona
• Márványmenyasszony

10/9,5

Úúúgy szeretek ilyen lemezekre + előadókra ráakadni, de tényleg... :)) Nem elég, hogy eddig soha egyszer sem volt hozzájuk szerencsém, szóval maximálisan az újdonság erejével hatnak - de ráadásul micsoda erővel! Azt hiszem, akkoriban épp azt a hatalmas űrt próbáltam betölteni, amit a Shaman's Harvest hagyott maga után bennem (őket imádtam, és borzasztó volt még a gondolat is, hogy talán éveket kell várni majd az új anyagukig... :( ), aztán akkor találtam rá a Monster Truckra. Nem mondom, hogy túlzottan hasonlítana a két zenekar, de ez a southern rock, blues rock stílus uralkodik az ő zenéjükben is, ez meg az utóbbi időben nagyon szívem csücskévé vált. :)
A Monster Truck egy 2009-ben formálódott kanadai hard rock zenekar. Első nagylemezük 2013-ban jelent meg "Furiosity" címmel, ezt követte három évvel később a jelen albumajánlóm témáját képező "Sittin' Heavy" című szerzeményük. 
Sajnos ez a banda is egy eléggé alul értékelt csapat, ha nincs a YouTube, valószínűleg én sem találtam volna rájuk... :/ Azt pedig nagyon bánnám - mert lehet ugyan mondani rájuk, hogy a bevált séma szerint zenélnek, és semmi olyat nem hoznak, amit korábban valamelyik nagy név ne tett volna már le az asztalra; de én akkor is marhára élveztem velük ezt a 45 percet. :)

Megjelent: 2016.02.19.

Tracklist:

01. Why Are You Not Rocking?
02. Don't Tell Me How to Live
03. She's a Witch
04. For The People
05. Black Forest
06. Another Man's Shoes
07. Things Get Better
08. The Enforcer
09. The Flame
10. New Soul
11. Enjoy The Time

Nem is tudom, hol kezdjem... Ha engem kérdeztek, ez az album így egészében nagyon egyben van, majdnem mindegyik dalból tudnék kedvenc momentumot kiemelni. Már rögtön az első track megadja a lemez alaphangulatát (és -stílusát), megy a zúzós gitárriff, a dobok szakszerű püfölése, engem igazából már akkor is lázba hoznának ezekkel, ha Jon meg sem szólalna az egész dalban. :D Jár a lábam az ütemre, és ha eddig kicsit is fáradt voltam, tutira úgy felpörget, mintha három feketekávét vágtam volna be egymás után (a hatást leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor a Green Dayt hallgatom :D).
A lemezre másodikként felkerült Don't Tell Me How to Live volt a legelső dal, amit hallottam tőlük, és kb. első hallásra szerelem volt. Tökéletesen megkomponált alap, amire tényleg nem tudok jobb szót, mint azt, hogy "dögös" (mármint úgy jó értelemben véve :D), hozzá Jon hangja, ami szintén annyira erős, és annyira belesimul ebbe az egész stílusba és hangulatba, hogy ha végtelenítve játszanák a fülembe nonstop, akkor se unnám meg soha, ez hótziher. :)
Talán az egyetlen szám a lemezről, amit ha meghallok, inkább továbbléptetem a korongot, az a For The People. Szerintem a súlyosabb, komorabb hangzásvilág sokkal jobban áll nekik, mint ez (aztán persze biztos van, akinek meg épp ez tetszik az egész albumról a leginkább, de hát istenem, van ilyen...). A Black Forest meg ennek épp az ellenpólusa, tényleg kicsit Led Zeppelin-es, stoneres a témázgatás, mindenesetre baromi izgalmas, egyik kedvencem lett erről a lemezről.
A The Enforcer-t a "kórus" beemelése teszi különlegessé, plusz a szokásos zúzás + feszített tempó mellett megvan a kellő dallamossága is - jó kis szám ez is. :)
A The Flame ismét egy súlyosabb, stoner-ízű szerzemény, szintén nagyon tetszetős - a dalt végigkísérő basszer/gitár-téma teljesen feldobja az egészet. :)
Szigorúan a legjobbakra hivatkozva végül (mint a fenti mellékelt ábra is mutatja :D) nem sok dal maradt kijelöletlenül... :D Ez van, engem ez most nagyon megtalált, és szívből tudom ajánlani mindenkinek, akihez közel áll a southern rock vagy épp az stoner rock (ha pedig mondjuk a Lynyrd Skynyrd zenéjét csíped, akkor nagy a gyanúm, hogy ezt is fogod... :) ).

 Monster Truck - Don't Tell Me How To Live

 Megjelent klippes dalok:

• Don't Tell Me How To Live
• For The People

10/9