Zene füleimnek...

Újra itt. (: Hát, az az igazság, hogy lenne miről blogolnom, csak mostanság időm nem nagyon van (vagy olvasok, vagy a veteményesben vagyok, vagy valami mindig közbejön...). Most megint egy olyan lemezről fogok írni néhány szóban, aminek újfent nem sok köze van a rock műfajához. De sebaj, szükség van az ilyen "nyugis" zenére is néha...
A Magashegyi Underground legújabb, idén májusban megjelent lemezének dalaiban egy párkapcsolat története, mozzanatai, érzései elevenednek meg - mégpedig leginkább női szemszögből nézve.

"Varázs nincs már rég, csak várás,
a hatás hervadás, lakatunk fás.
Szűrt a fény, múlni törvény,
nincs lobogás, de füstöl még a parázs."
(Esőnap)

Ahogyan egy párkapcsolat is boldog és szomorú pillanatok váltakozásából áll, úgy a dalokat is két típusba lehet sorolni - bár a lemezen olyan igazi, boldog dal csak 1 van. Néhány inkább "keserédes", úgyhogy ezeket nem soroltam sehová, viszont a Boldogság dala kétségkívül a "Darazsak", szomorúbb hangvételű pedig (és amiből érezhető, hogy ez a kapcsolat bizony nem fenékig tejfel, vagy már a végét járja, esetleg már csak múlt idő, az a) "Megijedt lovakon", "Csend", "Szinopszis", "Levélégető", "Tegnapután", és az "Esőnap".
Szerintem egy iszonyat jó, fülbemászó, változatos anyagot kaptunk. A szövegek is nagyon ott vannak (amellett, hogy tagadhatatlanul érződik az alteres/undergroundos feelingje is a dolognak, szóval helyenként elég értelmetlennek is tűnik, de ha elmélázgatunk rajtuk, megértjük, hogy mit miért).

"Nyári délután vázra téve visz a bringán;
darazsak fekszenek a fészeren, részegen.
Ég a délután, úgy ölel, mint mag a csutkát,
megszűnik ezután, hogy Ő meg én másik lény."
(Darazsak)

Tracklist:

01. Álmatlanság
02. Megijedt lovakon
03. Árnyék (km. Beck Zoli)
04. Csend (km. Závada Péter)
05. Szinopszis
06. Levélégető
07. Darazsak
08. Tegnapután
09. Rázz fel
10. Esőnap

"Ébredj fel, légy eleven;
kifakult valahol a szerelem..."
(Megijedt lovakon)

A lemezen közreműködött a 30Y énekese, Beck Zoli (fura, mikor vártuk államvizsgán a többiekkel az "eredményhirdetést", egyik csoporttársam bekapcsolta a Petőfi rádiót, és épp az "Árnyék"-ot nyomatták. Elég f*s kedvem volt, de ez sikeresen felvidított. :) ), valamint az Akkezdet Phiaiból Závada Péter is. Mellesleg a "Szinopszis" c. dal az ő azonos című versének a megzenésítése (kisebb szövegbeli módosítással).
Számomra ez a lemez léleksimogató. Zeneileg is, szöveg szempontjából meg pláne: egy-egy kifejezés annyira tetszik a szövegekben, és annyira feldobja az egész dalt, hogy az valami őrület. Ezt már-már tényleg mesteri színvonalon műveli a csapat.
Ennek következtében az a helyzet, hogy több szerzeményt is ki tudnék emelni most is. Itt van pl. a "Csend". Én nem szeretem az Akkezdet Phiait, soha nem is hallgattam, de ez... így, Bíborka ének-refrénjével és ezzel a zenei háttérrel annyira nagyon jó! *-* A Szinopszist is nagyon szeretem, a szövegért nagy-nagy gratula Závada Péternek (no meg a zene se semmi!). A Darazsak meg tipikusan könnyed, nyári, szerelmes dal, amit nem lehet nemszeretni. :) De igazából mindegyikről tudnék mondani valamit, hogy miért is szeretem azt a dalt...
Ami viszont szerintem méltón képviselheti az album dalait, az a:

Magashegyi Underground - Árnyék (km. Beck Zoli)
(a pécsi akusztik verzióra is érdemes rákeresni youtube-on, hátborzongatóan jó *-*)

Osztályzat: 10/7,5

Idén májusban új albummal rukkolt elő Amerika egyik legismertebb és legsikeresebb formációja, a 30 Seconds To Mars (bár a borítókon mindig a "Thirty Seconds To Mars" név szerepel, én inkább maradok a számomra megszokottabb "30"-as verziónál).
Nos hát mit is mondhatnék erről az alkotásról...? Tény, hogy párszor meg kellett hallgatnom elejétől végéig, ahhoz, hogy azt mondjam, ez egészen jó. Első hallásra nekem nagyon nagy csalódás volt, nálam az előbbi "This is War" c. lemezük volt a csúcs, még ha "túl-elektronizálták" már azt is, ez viszont nekem kevés volt, sokkal-sokkal jobbat vártam. Aztán hallgattam, és egyre több dal kezdett megtetszeni. Bár, még így is erős túlzás lenne azt állítani részemről, hogy mennyire szuper lemezt készített ez a három pasas, mert nagyon nem így gondolom... 

Tracklist:

01. Birth
02. Conquistador
03. Up in the Air
04. City of Angels
05. The Race
06. End of all Days
07. Pyres of Varanasi
08. Bright Lights
09. Do or Die
10. Convergence
11. Northern Lights
12. Depuis Le Début

A lemez egy konceptlemez, ami azt jelenti, hogy meghatározott téma körül forog: eme 30STM album esetén ahogyan a cím is jelzi, ezek a témák a szerelem, vágy, hit és az álmok. Ennek megfelelően tagolódik az album 4 részre, minden új témát, vagy "fejezetet" egy női hang "jelent be" a dalok előtt, vagy az előző téma utolsó dala előtt, amennyiben az valamilyen átmenetet jelent a két téma között. A LOVE téma dalai az első három, a LUST-é a 4-5-6, a FAITH-hez tartozik a 7-8-9, a DREAMS-hez pedig az utolsó három track. A borítón lévő színek is e négy témára utalnak: a piros a szerelem színe, a zöld a vágyé, a sárga a hitet jelzi, a kék(/lila) pedig az álmokat.
Engem ami leginkább zavar, az az énekes, Jared Leto elég hülyén sikerült hajlítgatásai (az End of all Days-ben pl. kifejezetten zavaró, mert ott az éneken lenne a hangsúly, és annyira el tudja rontani ez az orbitális hajlítgatás az egészet... főleg a refrénben...). Egyébként (már) nem vagyok Leto-fan (bár tagadhatatlanul imádom a hangszínét), de azt azért el kell ismerni, hogy néhány kilóval nehezebben és rövidebb hajjal sokkal jobb látványt nyújtott, mint így, csontsovány kiadásban, copffal... Oké, hogy egy filmszerep kedvéért fogyott ennyit, de nem tudom, milyen filmszerep érte ezt meg, hogy most úgy néz ki, mint egy két lábon járó zombi... Az első lemezük idején mennyire jól nézett még ki! *-* Pl. a The Kill-nek a videójában.
Többfelé is olvastam, hogy Leto-nál egoistább frontembert nem gyakran hordott még hátán a föld, de valóban elég esélyes, hogy kezd velük elszaladni az a bizonyos ló is, már ha pl. arra gondolunk, hogy nemrég az Up in the Air c. dalukat egy templomban adták elő, élőben (ez youtube-on is megtalálható). Mint már más bejegyzésekben is hangsúlyoztam, hogy nem vagyok valami buzgó hívő, de azért úgy gondolom, mindennek megvan a helye és az ideje, és egy rock (vagy bármilyen) koncertnek nem a legmegfelelőbb helyszíne egy templom. Szerintem baromi ízléstelen...
Mindent összevetve a dalok átlagban nem olyan rosszak, mint ahogy sokan beállítják, én szívesen hallgatom az összes dalt a lemezről, még ha színpadias, vagy túlontúl giccses/filmzenére hajazó is. A 2.,3.,6. és 11. track az, ami leginkább megtetszett, ezek közül pedig (szerintem) a legjobb:

30 Seconds To Mars - Up in the Air
(a videó elején a Pyres of Varanasi c. daluk első kb. 1 perce hallható, majd kb. 6 és fél perctől pedig a "stáblista" alatt a Birth c. daluk szól ... A videó meg úgy amúgy helyenként elég pocsék és értelmetlen, de most nem az a lényeg... :D)

Osztályzat: 10/7

Az elmúlt napokat senkinek sem kívánom... Az addig oké, hogy megvolt a diplomaosztóm (bár így, hogy anyumék nem tudtak jönni, nem volt túl buli...), de aztán apum kórházba került, és haláleset is történt a rokonságban... Semmi kedvem semmihez, igazából ezt a bejegyzést is csak azért hoztam, mert Kowáék mindig annyira pozitívak, és mindig tudnak valami okosságot mondani a dalszövegeikben, hogy most épp erre volt/van szükségem (mellesleg 2 napja szedjük a meggyet is, és fülessel végig ezt hallgattam... nem tudom megunni).

"(...)elhagyni még nem tudod,
szeretni már végképp nem mered.
Ülj fel, és hallgasd,
mit a Mindenséghez írt
dal lüktet, és áthat mindent:
aki hallja, ismeri jól a hírt.
Szállunk szótlanul, majd a színtelen
felhők fölött a Végtelen ölel majd szerelmesen.
Szállunk örökké, majd a végtelen
felhők fölött angyalok visznek át majd mindenen."
(Csiszolatlan gyémántok)

Mit is mondhatnék egy olyan csapatról, akik végérvényesen belopták magukat a zenéjük révén tulajdonképpen az életembe, a mindennapjaimba? Hallgatom, ha szomorú vagyok, ha vidám vagyok, ha túl nagy a hajtás... Ők igazából csinálhatnak bármit, mindig kíváncsi leszek rájuk. Igen, ez a Kowasky meg a Vega már nem az, akik a korábbi lemezeiket készítették, ráléptek egy kicsit poposabb, zeneileg és szövegileg is vallásosabb/spirituálisabb útra, de a profizmusuk az, ami változatlan. Hogy továbbra is képesek megérinteni a hallgatóságot. Amíg ezt a "küldetést" teljesítik, nálam abszolút nyerők.

"Meg sem érdemlem, mégis úgy néz rám,
ahogy senki más;
tövis szívemben, sebzi mellét, 
ahogyan átölel.
Ezerszer elhagyom,
de hazavisz a szárnyán egy szép napon.
Neki hogy, hogy mondom el, hogy a Mindenem, majd...
Még nem tudom."
(Mindhalálon túl)

A lemez 2 cd-s kiadásban látott napvilágot: az első CD-n 10 (+2) új dal hallható, a másodikon pedig 18 korábban már kiadott dal (bár "best of" néven szerepelnek a második cédé dalai, mégis azért egy néhány dalt simán kicserélnék másokkal, mert pl. az Elvis él-t is kihagyták a listából... :( ).

Tracklist:

CD 1 (új dalok):                                              CD 2 (Best Of):
01. Ébresztő!                                                 01. Ennyi csak
02. Születésnapodra                                    02. Új templom épül
03. Semmi pánik                                         03. Így szép, így jó
04. Ég és Föld                                             04. Ki van ez találva
05. Mindhalálon túl...                                05. Otthon, édes otthon
06. Szentlélek network                             06. Fekete lepke
07. Hol volt, hol nem volt...                        07. Szemenszedett igazság
08. Csiszolatlan gyémántok                      08. Nem minden szarka farka
09. Magadban másokat                             09. Többet érdemelsz
10. Nincs nélkül nincs van...                     10. Minden rendben
+ 2 meglepetés dal ;)                                11. Nem igaz!
                                                                     12. Szentimentális bérgyilkos
                                                                     13. Hotel Eufória
                                                                     14. Forradalom Rt.
                                                                     15. Aszfalt és fehér csík
                                                                     16. Darsan
                                                                     17. Balul sül el
                                                                     18. Herceg fehér lovon

"Ne feledd: nem biztos mindig,
hogy a könnyű,
néha csak a nehéz út ad épülést!"
(Születésnapodra)

Ez már lassan bevált szokás lesz Kowáéknál, hogy mindig van egy meglepetés-dal a lemezen (mármint úgy értve, hogy zeneileg valami tőlük kicsit szokatlant hoznak). Az új dalokat hallgatva abszolút ilyen a "Hol volt, hol nem volt...". De lassan már ez sem lesz szokatlan, mert eléggé elmentek ebbe az irányba már amúgy is. Továbbra is azt mondom, hogy ezzel nincs is semmi baj, csak lassan akkor hozzá kell szokni, hogy ők nem rockzenét játszanak, hanem egy sajátos, furcsa elegyet (mondjuk én már kezdem megszokni, és így is szeretem őket, úgyhogy no problem részemről...).

"Magadban tudd, ki vagy,
magadban bízz, és elfogadj
magadban mindenkit!
Annyit érsz, ahogy
elfogadsz másokat!"
(Magadban másokat)

Azt sajnálom csak, hogy az új dalok közül kevés lett úgy igazán nagy-nagy kedvencem, szóval az értékelés is ezért lett csak ennyi... :( Bár sokan szerintem kapásból a Szentlélek networköt mondanák, hozzám mégis közelebb áll az előbb idézett Magadban másokat, vagy a Csiszolatlan gyémántok és az Ébresztő!...
Az mindenképpen biztató, hogy nem sokat kell már kibírni új Kowalsky meg a Vega-dalig, ugyanis a srácok a facebook-oldalukon jelentették, hogy készül az új dal (amit remélhetőleg új album is fog mihamarabb követni). :) Addig meg remélem, be tudom szerezni a Kowa-könyvet (valahogy mindig akkor van leégve az ember, mikor valamit nagyon-nagyon szeretne... :/), amit az alábbi linken meg lehet rendelni 3000 ft-os áron (+990 postaköltség, vagy Budapesten személyesen átvéve díjtalanul): http://mfmkonyvek.viltor.hu/termeklap/konyvek/csapo-tamas--kowalsky-csak-egy-ag_129545
Ez még azért kellene ide a könyvespolcomra. Nagyon. *-*

Kedvenc:

Kowalsky meg a Vega - Magadban másokat

Osztályzat: 10/7

Mára már nem terveztem mást, csak hogy elnyúlok az ágyamon, és álomba olvasom magam, de mielőtt ez bekövetkezne, nem tudtam megállni, hogy ne kreáljak még egy posztot előtte. :)
Ma a Seether volt a "soros", egész nap ez dübörgött itt nálam. Hát, a Seether akkor lopta be magát (ha nem is a kedvenceim, de legalább) a szívesen hallgatott zenekarok sorába, mikor az énekes, Shaun Morgan elkészítette azt az ominózus duettet az Evanescence-es Amy Lee-vel, azóta is szívesen veszek elő egy-egy Seether-lemezt. Shaun hangját nagyon szeretem, bár egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mennyire hasonlít a hangja és maga az énekstílusa az egykori Nirvana-frontember, Kurt Cobain hangjára. Meg a zene is nagyon emlékeztet a Nirvana zenéjére. Ez mondjuk nem is meglepő, hisz nyílt titok, hogy a Seether zenéjének egyik legnagyobb inspirálója a Nirvana volt, már a kezdetektől fogva.

Tracklist:

01. Because of Me
02. Remedy
03. Truth
04. The Gift
05. Burrito
06. Given
07. Never leave
08. World falls away
09. Tongue
10. I'm the One
11. Simplest Mistake
12. Diseased
13. Plastic Man
14. Kom Saam Met My (Hidden Track)

Az a nagy helyzet, hogy mind a 2004-es, mind pedig a 2011-es lemezükön sokkal több feledhetetlen, nagy-nagy kedvencet találtam, mint ezen... Ezen konkrétan úgy kellett keresni... :/ Nagyon jó, és nagyon szeretem őket, szívesen hallgatom a zenéjüket, és valószínűleg ez már nem változik, viszont a slágerdal kérdésében ez a lemez most kissé gyengusnak bizonyult, mert kiemelkedőt nem igazán találtam, mindegyik egyformán tetszik (és ezt most nézzétek el nekem, de a "Master of Disaster"-hez mérem az összes dalukat - az a legnagyobb kedvencem tőlük, úgy összességében. Mestermunka.)
Tény, hogy azért nem egy veszett ügy ez sem, elvégre itt van ugyebár a Truth, ami sokak kedvence az albumról. Vagy a Remedy... A Plastic Man-ről nem is beszélve: Shaun hangja csupán gitárral kísérve is pazar.
Szóval a kedvenc kiválasztásánál most ismét bajban vagyok... Mert mindegyik ugyanazon a szinten van nálam... :/ Kifejezetten kedvencem most erről a lemezről nincs... De alaposan átrágva magam a dalokon, arra jutottam, hogy valamilyen téren is, de a fent említett három dal emelkedik ki leginkább a dalok közül. A Remedy az erőteljességével hengereli le az embert (koncerteken azért jól szólhat ;) ), a Truth azért, mert legelőször ezt szerettem meg az albumról, a Plastic Man pedig a full-akusztikus zenéje miatt áll hozzám közelebb, mint a többi. Ezek közül pedig ha már egyet kénytelen vagyok választani (bár szívem szerint mindhármat linkelném...), legyen ez: 

Seether - Remedy

Osztályzat: 10/8

Előre szólok, hogy aki a kemény rock/metál híve, az most jobb, ha egyből lejjebb görget, és inkább keres valami magának valót, ugyanis így, egyetlen darab hallgatott lemeze alapján kapásból megállapítottam, hogy bizony ez a csapat (és a lemez) csak nyomokban tartalmaz rockzenei elemeket...
A brit/amerikai Blackmore's Night gyökerei 1989-re nyúlnak vissza, amikor a csapat jelenlegi énekesnője, Candice Night először találkozott Ritchie Blackmore-ral, kezdetben egy autogram erejéig, mivel nagy Rainbow-fan volt, Ritchie pedig ennek az együttesnek a tagja volt (Candice egy rádiónál dolgozott). Hamar kiderült, hogy más területeken is hasonló az érdeklődési körük, ez össze is hozta őket: 1991-től alkotnak egy párt a magánéletben is.
A gitáros, Ritchie Blackmore zenei tevékenységének kuszaságán nehéz átlátni, több zenekarban is zenélt hosszabb-rövidebb ideig. Amit mindenképpen fontosnak érzek kiemelni Blackmore kapcsán, az a Deep Purple nevű zenekar, aminek alapítótagja volt, valamint a Rainbow, ami szintén az ő ötlete alapján jött létre, olyan neves zenésztársakkal, mint a három éve elhunyt Dio. 
A Blackmore's Night csapat megalakulásának kiindulópontja az volt, hogy Ritchie és Candice egyaránt szerette a reneszánsz zenét, így 1997-ben létre is jött a duó, háttérzenészekkel kiegészülve. Azt meg csak mellékesen jegyzem meg, hogy érdekes a nevük is, tudván, hogy Blackmore és Night egy pár. ;)
A zenekar hamar felkapottá vált: reneszánsz vásárok és fesztiválok állandó előadói lettek, önálló koncerttúrákat is szerveztek (mint pl. az európai várlátogatások, ahol korabeli jelmezekben léptek színpadra, ezzel is fokozva a hatást).
Nos hát, én még életemben nem hallottam ilyet, hogy "reneszánsz folk-rock" (bár inkább csak "celtic" vagy "folk" jelzőkkel szokták a csapatot illetni), ugyanis leginkább ezt a műfaji meghatározást tudnánk adni a csapatnak... Tény, hogy a reneszánsz világot és életérzést tökéletesen visszaadja a csapat zenéje, viszont a rock néhány elemtől eltekintve nem igazán van jelen a zenéjükben (van néhány dal, ami képviseli a rockosabb - vagy inkább már metálosabb -  irányt, mint pl. a lemez klipes dala, a "The Moon is Shining", bár ezt én kissé egysíkúnak tartom, van ennél jobb dal is a lemezen...), de összességében az elektromos gitárszólóktól eltekintve nem egy tipikus rock-album.

Tracklist:

01. I think it's going to Rain Today
02. Troika
03. The Last Leaf
04. Lady in Black (Uriah Heep cover)
05. Minstrels in the Hall
06. The Temple of the King
07. Dancer and the Moon
08. Galliard
09. The Ashgrove
10. Somewhere over the Sea (The Moon is Shining)
11. The Moon is Shining (Somewhere over the Sea)
12. The Spinner's Tale
13. Carry On... Jon

A reneszánsz világ engem is foglalkoztatott mindig is (nem hiába írtam reneszánsz vonatkozásban a szakdolgozatomat is). Ez a zene meg - szerintem - egész egyszerűen fantasztikus! Na jó, vannak rajta "langyosabb" zenék is, amit nem sikerült megszeretni, de többségében imádom: mondjuk, amiben bármilyen népi, folkosabb hangszer van, az máris belopta magát a szívembe - talán Blackmorékat is ezért sikerült megkedvelni. :) 
Ami pedig szerintem a legeslegjobb dal az egész lemezen (a The Last Leaf mellett):

Blackmore's Night - Dancer and the Moon

Osztályzat: 10/8