Zene füleimnek...

Még a mai napba belefér egy "szerdabúcsúztató" bejegyzés is. :)
Úgyhogy kicsit vissza is ugrottam pár évet, 2002-be, amikor is februárban a Tankok kiadták az 1989-es demójuk felújított verzióját. Ez a "Baj van!!" azonban korántsem ugyanaz, mint amit '89-ben rögzítettek a srácok, ugyanis az akkori felállásból 2002-re már csak Lukács Laci szerepelt a bandában, szóval ezen az átdolgozott cd-n a demó-felvétellel ellentétben Cseresznye és Fejes zenélt Laci mellett.
Néhány "új" dallal is kiegészítették a demó dalait (bár ezek nagy része korábban már egy-egy lemezükön napvilágot látott), és érdekesség, hogy a cd-n szereplő egyik dal, a "Terrorista vagyok" a UK Subs zenekar "Warhead" c. dalának a feldolgozása.

Tracklist:

01. Baj van!!
02. Szívd!
03.Fegyver vagyok
04. Félre a tréfát!
05. Kapd el!
06. Anarchia
07. Tankcsapda
08. Terrorista vagyok
09. Világ proletárjai
10. Hová lettek
11. Tetoválj ki!
12. Ez vagyok én

Én ez a lemezt a Depresszió demójához tudnám hasonlítani (bár azért a TCS esetében szerencsére jobb dalokról van szó egy hangyányival). Persze, egy demótól túl sokat nem is várhat az ember, de ha ezt hallom a Tankoktól először, valószínűleg nem szeretném őket ennyire, mint most... :/ Nekem ez nem tetszett... Hallgatható, elvan vele az ember, de az eddigi albumaik valahogy jobban megfogtak...
A címadó "Baj van!!" valószínűleg a legismertebb dal a lemezről (én is ezt hallottam először erről). Viszont a dalok többsége nem szól egyébről, mint a rendszer elleni lázadásról, trágárkodásról, stb... Elhiszem, hogy sokaknak erről szól a rockzene is, de nekem nem. Szeretem a tartalmasabb dolgokat, a dalok mondanivalóját, vagy bármit, ami megragad az adott zenében... Na ez itt nem jött össze... (Pl. a "Kapd el!"-ben sem értem, Laci monológja miért kellett bele... Igen, tudjuk, hogy milyenek a k.rvák, és akkor mi van...? -.-) Egy-egy dalban meg a refrén valami fenomenális... Vagy végig óóóóó-gatják (lásd: "Fegyver vagyok"), vagy "ó-ó, Tankcsapda, Tankcsapda, ó-ó, Tankcsapda, Tankcsapda" (ahogyan teszik azt a "Tankcsapda" c. dalukban... elhiszem, hogy pogózáshoz rohadtul adja ez a zene, de egyszerűen csak hallgatni nem valami buli - hangsúlyozom: véleményem szerint!).
Szeretem a srácok zenéjét, Laci pedig olyan jó szövegeket tud írni - ezt később bizonyította sok-sok lemezen keresztül. Ezért hát én tényleg nagyon gyengusnak érzem ezt az albumukat, demó ide vagy oda... :/
Ha már egyet ki kell emelnem, akkor legyen ez:

Tankcsapda - Anarchia

Osztályzat: 10/5

Szerdaköszöntő bejegyzésként most egy (talán) régóta elfeledett, vagy sokak által nem is ismert lemezt hoztam.
Még a megjelenés idején hallottam/láttam zenecsatornán az "Angyalszív" c. dalukat. Akármennyire gothic, nekem ez bejön, még mai napig is. :)
A De Facto 1995 környékén indult. A tagok sokszor cserélődtek az évek során, énekesük (aki egyben a gitárosi és szövegírói posztot is magáénak tudhatta a zenekarban), Tóth Gyula azonban mindvégig oszlopos tag maradt.  Zenéjük középpontjában, örök témaként a szerelem, Isten és különböző emberi megtapasztalások, élmények állnak, néhol úgymond "látomásszerűen" megkomponálva. 
A 2000-ben megjelent bemutatkozó EP-t három nagylemez követett, a Karizma az utolsó kiadott anyaguk. Az utóbbi időben nem is lehet hallani a csapatról, de állítólag fel is oszlott. Ha valóban így van, akkor: kár értük... :/ 
A lemezzel kapcsolatban érdekesség, hogy az album dalait különböző stúdiókban rögzítették, törekedvén a minél tökéletesebb hangzás és hangszerelés elérésére. Hát, szerintem egyikre sem lehet panasz. :)
Miközben forog a lemez, érdemes a zene mellett a szövegre is koncentrálni, igazából mindegyik megállná a helyét versként is...

"Voltam magányos csillag,
voltam ezer szem por,
voltam már végtelen határ.
Voltam kis apró könnycsepp,
voltam esőfelhő, 
voltam hatalmas óceán."
(Violett)

Tracklist:

01. Angyalszív
02. Malaszt
03. Violett
04. Egyedül
05. Ragyogás
06. Szentháromság
07. Ölelésben
08. Mikor minden hófehér
09. Fény kell!
10. Hozsánna
11. Szárnyak és karmok
12. Valahol

A De Facto-t igazán sosem tudtam hová tenni, ezzel a néhol nem gyengén vallásos szövegű zenével nem nagyon tudtam azonosulni úgy ténylegesen. Viszont tagadhatatlan, hogy még egy ilyen bandát nem igazán tudnánk hazai viszonylatban említeni (vagy inkább mondom úgy: én nem tudnék). Amit csinálnak/csináltak, az egyedi, és ez mindenképpen dicséretes.

Bár nagyon szeretem a "Szárnyak és karmok"-at is, mégis ami örök kedvenc, ha De Facto-ról van szó, az a:

De Facto - Angyalszív

Osztályzat: 10/7,5

Lassan rekordot döntök (1 nap alatt három bejegyzés... :D), viszont így, államvizsga előtt nagyon ki kell élveznem minden percet, amit "szabad"-nak mondhatok. :/
Úgyhogy így, a nap zárásaként jöjjön valami friss és hazai. :)
Kb. 2-3 hete posztolta az egyik ismerősöm facebook-on üzenőfalra a "Bordahajtogató" c. dalt. Hazudnék, ha azt írnám, hogy elsőre beleszerelmesedtem ebbe a dalba, viszont volt benne valami, amitől nem tudtam szabadulni, ami arra ösztönzött, hogy újra és újra lejátsszam. Tetszett, de emellett az első szó, ami eszembe jutott az a "fura", aztán az, hogy "szokatlan". Úgyhogy el is kezdtem hallgatni a teljes albumot, hogy kiderítsem: tényleg tetszik-e nekem (pár nap rá is ment erre a kísérletezésre). Végül aztán mégis meggyőzött... :)
Az Elefánt zenekar 2011 decembere óta tevékenykedik, jelenlegi felállásban 2012 elejétől zenélnek. A csapatot hat tehetséges zenész alkotja: Szendrői Csaba (énekes), Tóth András (gitáros, vokálos), Horváth Bence Ede (basszusgitáros), Kovács Zoltán (billentyűs), Kunert Péter (gitáros, vokálos) és Németh Szabolcs (dobos). A "Vérkeringő" címet viseli az első "teljes hosszúságú" lemezük (ez előtt egy 5 dalból készített lemezük már volt).
Az énekes, Szendrői Csaba valami elképesztő, és frontemberként tökéletesen helyt áll a csapatban: ahogyan színészkedik a dalok során a hangjával, hát az valami fenomenális. :D A csapat honlapján (http://www.elefantmusic.com) frappánsan megfogalmazták, amit én is mindvégig éreztem a lemez hallgatása közben: "Bármelyik pillanatban felszakadhatnak a sebek, elszabadulhat a pokol, amit aztán ismét a csend követ." Némely pillanatban tényleg el is szabadul az a bizonyos pokol, de ezt olyan jólesően tudják csinálni, hogy az már-már pimaszság.

"Fáj, minden lépés fáj, ha
utam végén nem tudok
a karjaidba szenderülni."
(Mona Lisa)

Ha tovább olvassuk ismertető-szövegüket, lemezük címéről is vallanak a tagok: "A lemez címe az első ilyen meglepetés. Vérkeringő. A keringő ¾ -es lüktetés, 3x4 az 12. 12 szám van a lemezen, amit három ciklusban tör meg egy visszatérő motívum. A Vér a címben a szenvedélyesség jelképe. A Vérkeringő a zenekar életében egy nagyon impulzív időszak vége. Azt szeretnénk, ha a dalaink erős érzelmeket váltanának ki. Amikor a szerelem szó elhangzik, akkor legyen gyönyörű és fájdalmas. Legyen valódi."
Bohém, őrült, virtuóz és mindenképpen felejthetetlen anyag, amit az Elefánt kínál nekünk. Aki nem hiszi, járjon utána. ;) De addig is: TÁNC!

Tracklist:

01. Mona Lisa
02. Szex
03. Budapesti lányok
04. Merengő I.
05. Ízek és formák
06. Körbelátó
07. November
08. Merengő II.
09. Kerülöd a napfényt
10. Bordahajtogató
11. Kedvenc Felhőmnek
12. Merengő III.

"Itt senkinek nem kéne senkinek lenni (...)
Hogy egymás ajkán lógjunk, egymás szaván,
egymás nyakán, ne pedig egy régen kiszáradt fán."
(November)

Mint ahogyan föntebb már idéztem őket ez ügyben, a srácok furcsa megoldást választottak: az egyik daluk három felé "vágja" az albumot, és maga a dal is három részletben van: az I. a dal első fele, a II. a második, a III.-ban pedig egyben hallható a teljes dal; mindenképpen ötletes megoldás. :) Bár, nekem valahogy épp ez a daluk az, aminek annyira nem sikerült megszerettetnie magát velem, hiába van központi szerepe a lemezen... :/ Összességében viszont szívesen hallgatom ezeket a dalokat: a számlistán is csak a legeslegnagyobb kedvenceket jelöltem ki, mert egyébként néhány kivétellel az összes piros lenne. :)

Én csak ajánlani tudom az Elefánt zenéjét; aki kicsit is szereti az alteresebb zenét, annak biztosan tetszeni fog. Ezen a linken a lemez összes dala meghallgatható, és a dalok (vagy a teljes lemez) megvásárlására is van lehetőség: http://elefantmusic.bandcamp.com/
Kapásból 3-4 kedvencet is tudnék ajánlani az albumról, de azt hiszem, ennél maradok (a Mona Lisa és a Körbelátó mellett számomra ez a leg-leg) :

Elefánt - Kerülöd a napfényt

Osztályzat: 10/9 

Eddig még sem a csapat, sem ez a lemez nem került nálam terítékre - blogolási szempontból -, úgyhogy ideje lesz megtörni a csendet. :)
Ez a lemez is azok közé tartozik, amiket még anno, 2008-ban kaptam páromtól, akkor kezdtem hallgatni a Sum 41 zenéjét is, de igazán sosem lettem rajongójuk...
A kanadai rockcsapat 1996-ban alakult, Kaspir néven; kezdetben NOFX feldolgozásokat játszottak. A banda alapítói közül napjainkra már csak Deryck Whibley (énekes, ritmusgitáros) zenél a csapatban. Jelenleg rajta kívül még a '99-ben csatlakozott Jason McCaslin (basszusgitáros, háttérvokálos) és a 2009-ben társult Tom Thacker (szólógitáros, billentyűs, háttérvokálos) alkotja a zenekart.
Később a csapat a "Kaspir" névről átváltott a "Sum 41"-ra. Több helyen is úgy olvastam, hogy azért lett "Sum 41" a nevük, mert a csapatot az 1996-os év nyári vakációjának 41.napján alapították a srácok. Olvastam viszont olyat is, hogy nem az alapítás, hanem a névcsere idején jártak a nyári szünet 41.napján. De ez mindegy is, a lényeg, hogy nyár, meg hogy 41.nap. :)
'96 óta 5 nagylemezük jött ki, a "Chuck" sorban a harmadik.
Az album az ENSZ-békefenntartó Chuck Pelletier után kapta a nevét. A csapat épp a Kongói Demokratikus Köztársaság területén tartózkodott, hogy egy brit jótékonysági szervezet, a War Child megbízásából dokumentumfilmet készítsenek az országban zajló polgárháborúról (ez a film egyébként 2005 novemberében DVD-n is megjelent). A forgatás során harc tört ki, és Chuck Pelletier volt az, aki segített a zenekarnak is evakuálni a szállodából, egy páncélozott jármű segítségével (ugyanis ő is ugyanabban a hotelben szállt meg). A zenekar mellett 40 civilt is sikerült biztonságba helyezni az ő segítségével. Hát, egy zenekar hogyan is tiszteleghetne méltóképpen előtte, mint hogy a közelgő lemezüket róla nevezik el... :)

Tracklist:

01. Intro
02. No Reason
03. We're all to blame
04. Angels with dirty Faces
05. Some say
06. The bitter End
07. Open your Eyes
08. Slipping away
09. I'm not the One
10. Welcome to Hell
11. Pieces
12. There's no Solution
13. 88

A dalokat most nem kezdeném boncolgatni. Igazából elég kevés az olyan, ami tényleg tetszik... Hallgathatóak, háttérzenének oké, de mint már írtam: rajongójuk nem vagyok, és nem hiszem, hogy ez bármikor is változna.
Egyébként csak úgy megjegyzem, hogy a No Reason-ről nekem (legalábbis a verse első soráról, meg kicsit úgy a dal elejéről) a Linkin Park "One Step Closer"-je jut eszembe mindig, már első hallásra is. :)
Igazán különleges, "szokásostól eltérőt" nem igazán találtam a lemezen, de a 3., 9., 11. és 12-es dalt kifejezetten szeretem, úgyhogy azt az 1 kedvencet is értelemszerűen ezek közül választottam:

Sum 41 - Pieces

Osztályzat: 10/8

Mint 151. lemez-ajánló a blogomon, nem is tudtam volna jobb albumot választani ennél. :) Pár hete kezdtem ismerkedni a TFK-s három srác zenéjével. Néhol kicsit Nickelback, kicsit olyan Breaking Benjamin és Skillet-ötvözet, megfűszerezve néhol rap-betétekkel. (No nem mintha annyira hasonlítani kellene őket bármely más bandához, mert a zenéjük önmagában is maximálisan megállja a helyét, mások árnyéka nélkül is. Csak úgy mondom, hogy akinek pl. a BB vagy a Skillet zenéje bejön, nekik valószínűleg tetszeni fog a TFK is. :) ). Már az első néhány track után éreztem, hogy szeretni fogom én ezt a lemezt - és így is lett. :))
A Thousand Foot Krutch 1995-ös megalakulása óta már 8 lemezt kiadott (ami fura, mert én pár hónapja hallottam róluk először, és már meg nem mondom, hogy hol, vagy mi kapcsán... o.O). Az énekes-gitáros-dalszövegíró, Trevor McNevan fejéből pattant ki az együttes megalapításának gondolata. Joel Bruyere (háttérvokál, basszusgitár) aki Trevor gyerekkori barátja, hamarosan csatlakozott is hozzá. Több "ideiglenes" tagjuk is volt, akik általában csak néhány évig vettek részt a csapat munkájában. A jelenlegi dobosuk, Steve Augustine 2002-ben csatlakozott hozzájuk. Azóta ők hárman alkotják a Thousand Foot Krutch-ot.
A szóban forgó albumuk jött ki legutóbb, nyolcadikként. A dalok első hallásra is maximálisan megnyerőek, és változatosságban sincs hiány.
Az intro után itt van rögtön a "We are": már elsőre megszerettem, sokáig ezt az egyet hallgattam csak tőlük. :) Kellően dallamos, kellően vadulós - nagyon el lett találva. A "Light up the Sky"-ról nekem a Nickelback ugrott be (a rap-vokáltól eltekintve). Hát, van benne erő, Trevor rapelése pedig csak hab a tortán; ezzel a gitárriffel körítve pláne nagyon jól szól. :) Az "I Get Wicked" stílusban nagyon hasonló az előzőhöz, akárcsak a "Down" (aminek a refrénjén kifejezetten imádom). A "War of Change"-ről meg rögtön 2 banda is beugrott: a verséről a Linkin Park, a bridge-ről pedig a Rise Against. :))
Viszont: a rapelős-durvulós daloknak is megvan az ellentéte a lemezen, mint pl. a "Be Somebody", "All I need to know" (a ritmusát imádom, ezt a dalt pl. bármelyik rádióban el tudom képzelni), és a "So far gone".

Tracklist: 

01. The Introduction
02. We are
03. Light up the Sky
04. The End Is Where We Begin
05. Let the Sparks Fly
06. I Get Wicked
07. Be Somebody
08. This Is a Warning (instrumental)
09. Courtesy Call
10. War of Change
11. Down
12. All I need to know
13. Fly on the Wall
14. So far gone
15. Outroduction

Mikor először olvastam a csapatról, azt gondoltam, hogy csak egy újabb sablonos rockbanda... A zenéjük viszont sikeresen cáfolta az előítéleteimet. :) Olyannyira, hogy azt hiszem, még egy darabig oszlopos téma is marad a blogomon a csapat lemezei...
Hűű, kedvenc több is van, számokban talán egyszerűbb megadnom: a 2. track, a 4., 6., és a 9. . Na ezek tényleg olyanok, hogy máris megérte meghallgatni ezért a négy dalért a lemezt. :)
Az én ajánlatom ezúttal a lemezről (bár a Down-t és az I Get Wicked-et legalább ennyire kiemelendőnek tartom, mégis) ez lett:

Thousand Foot Krutch - Courtesy Call

Osztályzat: 10/9,5