Zene füleimnek...

A zh-k, vizsgák letudva - már "csak" az államvizsga van hátra. Hát, mit ne mondjak: nem várom... :/
No de nyafizás helyett inkább jöjjön egy újabb ajánló, a Hollywood Undead harmadik stúdiókorongjáról.
A lemez (bár jóval korábbra tervezték, eredetileg 2012 nyarára) idén januárban látott napvilágot. A srácok zenei stílusa változatlan, továbbra is túlmutat minden zenei kategória határán, így igazából bekategorizálhatatlanok. Egyediségük megunhatatlan, és ez az új lemezük is legalább annyira ütősre és hatásosra sikerült, mint az előzőek.
Mint ahogy írtam, ezúttal is sok-sok zenei műfaj találkozik, és tagadhatatlan, hogy egy-egy dalban némelyik műfaj kifejezetten dominál is (a rock és rap elemek mellett): a Believe leginkább hip-hop-os, r'n'b-s (és lehet, hogy ez sértésnek fog tűnni, de simán be is illene a zenecsatornákon éjjel-nappal nyomatott zenék közé - legalábbis ami a populárisabb, nyugisabb dallamát illeti). A Lion a pop és a rock ötvözése, de egész egyszerűen imádom ezt a szerzeményüket (a szöveg is... abszolút bejövős). Az Up in Smoke és a Pigskin is inkább hip-hop-vonalon mozog, ezek pl. a rocknak közelében sincsenek. A többi dal viszont igazából a szokásos (pop-hiphop-rap-rock/metal) ötvözet. Az Outside is egy igazi gyöngyszeme a lemeznek (a zenei alap is iszonyúan tetszik), dől belőle a fájdalom, ahogy az énekes, Danny a világba ordítja:

"Who left the door open?
Who left me outside?
I'm on my knees, and I’m hoping
That someone holds me tonight,
Hold me tonight."

Ha eggyel tovább lépünk a lemezen, a következő dal, a Medicine egyenesen meglepő: a srácok ismét tanúbizonyságot adnak arról, hogy igen, ők még mindig tudnak újat mutatni. Ahogyan korábban a lemez 7.dala, a Rain is a furcsagávál tűnik ki: itt már a kezdeti latinos gitárdallamra felkapja az ember a fejét, hogy biztosan még mindig a H.U.-lemezt hallgatja?? o.O
Mindent egybevetve: ezúttal is bárki megtalálhatja a stílusához legközelebb álló dalt, bőven akad választék a lemezen. És ez így is van jól: amíg a srácok ennyire kreatívak maradnak a zenei műfajok mixelésében, a dalok megalkotásában, addig nincs baj. Eddig semmi ok az aggodalomra, mert az már világosan kitűnik így, a harmadik nagylemezük után, hogy egyértelműen megy ez nekik! ;)

Tracklist:

01. Dead Bite
02. From the Ground
03. Another Way Out
04. Lion
05. We are
06. Pigskin
07. Rain
08. Kill Everyone
09. Believe
10. Up in Smoke
11. Outside
12. Medicine (Unabridged Edition Track)
13. One More Bottle (Unabridged Edition Track)
14. Delish (Unabridged Edition Track)

Bár a srácok azt nyilatkozták, hogy az új lemezük leginkább a Swan Songs-albumra hajaz, szerintem inkább túl is mutat azon, nem meglepő módon: a tagok egyre rutinosabbá válnak, egyre otthonosabban mozognak önállóan kreált műfajukban. Énekileg és rap terén is nagyon jók... Ez van, nem tudok rosszat írni róluk. :D
Ezen a lemezen most valahogy a lassúbb dalaikat jobban megszerettem, mert a csapat lírikus oldala is igen profi ám. Akárcsak az előző lemezükről, most is egy ilyen szerzeményt választottam kedvencnek. Hallgatom, és borzongok...

Hollywood Undead - Outside

Tűnődtem, hogy miért ne adhatnék erre is (mint az American Tragedy-re) 10-es értékelést. Igazából semmi nyomós érvet nem találtam. Ha nem figyelek oda, a végén kedvencem lesz a csapat is. :))

Osztályzat: 10/10

Először is - bár nem kapcsolódik a poszt témájához, de - muszáj nekem is reagálnom a tegnapi hírekre, miszerint 10.-ek lettek a Magyarországot képviselő ByeAlexék az Eurovíziós Dalfesztiválon. :) Nagy-nagy gratula nekik, én valahogy számítottam rá, hogy ez lesz a végeredmény. :) Külföldről nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett - egyedül azt sajnálom, hogy drága honfitársaink (akikben ezek szerint egy csöppnyi nemzeti összefogásra való hajlam sincs...) úton-útfélen hangoztatták, hogy mekkora szégyen volt ezzel indulni, és hogy az ország leégeti saját magát Malmőben. Szerintem ez volt a legnagyobb szégyen nekünk, hogy jóformán mást sem lehetett olvasni a fórumokon, vagy épp youtube-on a ByeAlexes videók alatt, mint hogy magyarok sz.rozzák a saját versenyzőjüket... Nekem sem kifejezetten kedvencem (de kezdjük ott: ki mást lehetett volna kiküldeni...? -.- giccs és sablon volt az összes), de ha már így alakult, annyira nehéz lett volna támogatni őket? Vagy legalább befejezni az ócsárolásukat...? -.- (Oké, most nem ez a téma, de ezt muszáj volt magamból kiírni... :P)
Szóóóval ezek után térjünk is rá egy röpke kis poszt erejéig a Kárpátiára (hisz róluk már sokszor írtam korábban, úgyhogy most nem részletezném). Rengetegszer hallottam már az album dalait, anno a kocsiban is állandó vendég volt nálunk ez a cd. :)
Rosszat ezúttal sem tudok a dalokról írni, akad közöttük vidámabb felvétel (pl. "Ásó, kapa, nagyharang" - ez némileg ki is lóg a sorból), szomorú (pl. "Jó lenne!") és ezúttal is felkerült a lemezre egy balladaszerű dal is ("Tábori posta"). Utóbbi dal azért is áll hozzám közel, mert nagyszüleimmel is megtörtént, hogy papám hadi fogságban volt évekig, és apukám is csak sok év elteltével látta viszont az édesapját. Szomorú dolgok voltak ezek... A világban máig folyó kegyetlenkedést továbbra sem bírom megemészteni... Hogy miért kell ez... Miért kell egymást kaszabolni pénzért, földért, hatalomért...
Hát, az ilyen szerzeményeikért (is) tisztelem én a csapatot.

"Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka,
mankójára támaszkodva, a fogságból tért haza.
Nem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalán
nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány."
(Tábori posta)

Tracklist:

01. Csak egy nap az élet
02. Magyarnak születtem
03. Jó lenne!
04. Hallottam nagy hírét
05. Barátom, mondd, merre vagy?
06. Ásó, kapa, nagyharang
07. Tábori posta
08. A Jászságban, a Kunságon
09. A világtól elzárva
10. Árpád apánk induló
11. Erdély szabad!
12. Szózat

"Jó lenne megfogni apám erős kezét,
még egyszer látni csak szigorú szemét,
jó lenne hallgatni bölcs szavait,
megfogadni mindent, amit tanít."
(Jó lenne!)

A Kárpátia "vidámkodó" dalai valahogy nem nagyon szokták belopni magukat a szívembe, a szomorúbbakat viszont annyira jól meg tudják komponálni, hogy rendre bepárásodik tőlük a szemem. A szöveg is, a dallam is... tökéletes. *-*
Arról nem is beszélve, hogy a Szózatot is mennyire jól feldolgozták, mintegy záróakkordjaként a lemeznek. Mondhatnak bármit a csapatra, a zenei munkásságuk mindenesetre elvitathatatlanul kincs a hazának.

Hogy melyik az album legjobbja... Hát, elég nehéz összehasonlítani a dalokat, hisz mindegyiket másért szeretem... De ha csak egy lehet, akkor legyen ez:

Kárpátia - Magyarnak születtem

Osztályzat: 10/8

Így estére hoztam még egy  album-ajánlót. (:
A Dalriadának már bérelt helye van a kedvenceim listáján. Egyszerűen fantasztikus, amit minden albumukon művelnek, különleges színfoltjai ők a magyar metálzenei palettának (és nem csak ennek).
Igaz, tartottam ettől a lemezüktől kicsit, féltem, hogy ez most túlságosan folkosra sikerült... :/ Elég csak meghallgatni az intrót: sehol egy hörgés, vagy basszus... vagy bármilyen tipikus metál-elem... Ez pusztán népzenei, úgy ahogy van (akárcsak a lemez outrója). "A Dudás" szintén nem nyerte el a tetszésemet (pedig ebből klip is készült, szóval elvileg kiemelkedő dalnak kéne, hogy számítson...), viszont a "Napom, fényes napom"-ra napokig rá voltam pörögve (még akkor is, ha eléggé erőteljesen népiesre sikeredett - a refrén mindenért kárpótolt, és azért az ének alatt - még ha csak a háttérben is, de - van hörgés ;) ). A lendület pedig nem hagyott alább, és minél többször hallgattam végig a "Napisten havát", annál inkább elvarázsolt ez a zenei világ.

Tracklist:

01. Intro (Felcsíki lassú csárdás)
02. A Dudás
03. Tündérkert
04. Napom, fényes napom
05. Napisten hava
06. Julianus útja
07. Puszta föld
08. Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári diadaláról (Saltarello)
09. Hírhozó
10. Borivók éneke
11. A juhászlegény balladája
12. Outro (Gyimesi)

Szokás szerint ezúttal is, míg írom az ajánlót, elkezdtem újrahallgatni a lemezt, most pl. a "Julianus útja" megy. Ez az akusztikus rész az elején baromira tetszik. *-*
A "Puszta föld" is jólesett (megjegyzem: a nyitánya ennek is nagyon ott van! o.O), már kezdett kicsit hiányozni a lemezről Ficzek András szólóéneke, örülök, hogy több dalban is hallható, igazából már nem lenne Dalriada a Dalriada nélküle - férfi énekben ő tartja a frontot az énekesnőjük, Binder Laura mellett, a bámulatos zenésztársaik pedig szintén igényes munkát nyújtanak a zenei alapban: Németh-Szabó Mátyás gitáros, Molnár István basszusgitáros, Rieckmann Tadeusz dobos és Ungvár Balázs billentyűs. A csapat oszlopos tagjaihoz többnyire társulnak még más zenészek is - pl. ezen a lemezen a Fajkusz Banda működött közre -, hegedűvel és egyéb hangszerekkel, melyek leginkább a dalok népzenei vonulatát hivatottak erősíteni.

Nos, hát ezúttal sem tudtam elkerülni, hogy utamba ne kerüljön néhány kritika erről a lemezről is... Hát, nem tudom, miért is lenne ez "mulatós metál", de a sok okos biztos marhára ért hozzá... -.- Én a részemről büszke vagyok a Dalriadára, hogy ilyen csapata is van hazánknak, akiknek volt bátorságuk valami újat meghonosítani, és nem csak a hagyományos értelemben vett metált nyomatják - az ilyen csapatokkal amúgy is már Dunát lehetne rekeszteni... Szerintem alapból ez lenne a cél, hogy azt a zenét, amit játszanak, azt minél inkább egyedivé tenni, valami különlegeset, igényeset alkotni, nem pedig azt csinálni, amit a többi x ezer banda... Nos, a Dalriada megtette, és úgy tűnik, egyre inkább megtalálják a saját hangjukat (talán az "Ígéret"-lemezzel kezdtek még inkább folkosabbá válni, és kicsit mintha a metál-tempóból is visszavettek volna - azért a korábbi lemezeiken voltak elvetemültebb hörgéssel, harsh vokállal készült negatívabb felhangú dalok is, ezeknek itt már - egyetlen tracktől eltekintve - nyoma sincs).

Tudom, elég unalmas már, hogy mindig ezzel jövök, de baromi nehéz egyet kiemelni a rengeteg szuper dal közül... :/ Ezúttal is több felvétel között vacillálok (ez sejthető volt, mert a lemez háromnegyedét már amúgy is kijelöltem pirossal, de hát ez van: ami jó, az jó :D). Ugyebár az első nagy kedvenc a lemezről a "Napom, fényes napom" volt. Akármennyire is folkos, nekem nagyon tetszik. A lemez címadó dala, a "Napisten hava" is nagyon fülbemászó, előszeretettel énekelgetem. :) A Hunyadi-Kapisztrán történet feldolgozása szintén nagyon jól sikerült. Ami kicsit kilóg a sorból, az "A juhászlegény balladája", talán ez a legkevésbé folkos az összes felvétel közül, itt inkább a power és a doom metál találkozik - akik kevésbé bírják a Dalriada népzenei-mivoltát, nekik valószínűleg ez tetszeni fog, úgyhogy bátran ajánlom.
Mindenki másnak viszont azt hiszem, ezúttal ezt fogom ajánlani (bár, nem sokkal előzte meg a "Julianus útja"-t), a legjobban persze akkor jár mindenki - akihez kicsit is közel áll a műfaj -, ha a lemezt úgy, ahogy van, meghallgatja :)) :

Dalriada - Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári diadaláról (Saltarello)

Számomra abszolút hozták az Ígéret-album színvonalát (amit anno szintén 10-esre értékeltem), imádtam ezt a lemezüket is. Még sok-sok ilyet kívánok nekik, mert ez így teljesen rendben van, és akik szeretik a Dalriadát, a maga népi-metálos zenéjével, továbbra is szeretni fogják a bandát (persze, azért nem árt tudni, hogy hol van a határ, milyen mértékben ildomos folkosítaniuk, de én úgy érzem, még egálban van a két műfaj, és remélhetőleg ez így is marad) . Akik pedig eddig sem szerették a dalaikat, ezután sem fogják, bármit is csináljanak... Szóval: hajrá, csak tovább ezen az úton! :)

Osztályzat: 10/10

Majdnem 3 hónappal ezelőtt érkezett meg a BFMV-os srácok legújabb lemeze, a Temper Temper. A címadó daltól, ami legelsőként látott napvilágot az albumról - hát, őszintén nem voltam meggyőzve, és bár baromira szeretem a Bullet zenéjét, és nagyon vártam az új korongot is, mégis kicsit csalódott voltam. Aztán jött a Riot, ez már lényegesen jobban tetszett. :) Aztán pedig sikerült megkaparintanom a stúdióalbumot is, bár ekkor megint jött egy kis hidegzuhany, ugyanis kedvenceket nem igazán találtam rajta... Azt viszont már így elöljáróban le kell szögeznem, hogy maradok továbbra is - ha nem is fan, de - Bullet-kedvelő, mert egészen jó lemezt sikerült ezúttal is összehozniuk, bár az tagadhatatlan tény, hogy fénykorát nem most éli a csapat. Legalábbis én így látom. A "Tears don't fall" vagy a "The Last Fight" nekem még mindig etalon, ha Bullet-ről van szó.

Tracklist:

01. Breaking Point
02. Truth Hurts
03. Temper Temper
04. P.O.W.
05. Dirty little Secret
06. Leech
07. Dead to the World
08. Riot
09. Sainst&Sinners
10. Tears don't fall (Part 2.)
11. Livin' Life (On the Edge of a Knife)
12. Not Invincible [Bonus Track]
13. Whole Lotta Rosie (live at BBC Radio 1) [Bonus Track]
14. Scream Aim Fire (live at BBC Radio 1) [Bonus Track]

A lemez hallgatása során szinte egész végig hiányérzetem volt. Oké, jó ez, zúznak, tolják, de valami mégis hiányzik... :/ Úgy érzem, nem sikerült most ezzel az albummal igazán nagyot ütniük. Odatették magukat, eljátszották, okoznak egy kellemes órát a hallgatóságnak, de semmi több. Nem éreztem azt egyetlen daluknál sem, hogy okvetlenül szarrá kell hallgatnom. Lehet, hogy én vagyok rosszul bekötve, de ez van...
Ami kicsit is tetszett vagy megfogott, már jelöltem is ki pirossal. Ezek közül kedvencet választani viszont most tényleg nehéz, épp emiatt, hogy olyan igazán kiemelkedőt alig találtam rajta... Az AC/DC feldolgozásuk, a "Whole Lotta Rosie" (még ha csak Bonus-ként is szerepel a lemezen) kellően kilóg a sorból, de szerintem atomjó lett. :D A "Tears don't fall" folytatásának is örülök: hangulatában és dallamában is eléggé hasonlít az "első részére", és talán az album egyik legjobb darabja. A másik ilyen számomra a Truth Hurts, aztán még ott az egyik lemez előfutár-dal, a Riot is... 
Viszont ami talán a legjobb, és csak egy kicsivel előzte meg a képzeletbeli listámon a Truth Hurts-öt, az a:

Bullet for my Valentine - P.O.W.

Osztályzat: 10/8,5

Mostanság ez a lemez volt terítéken nálam. :) Korábban már írtam róluk, úgyhogy a banda ismertetését most nyugodtan át is ugorhatjuk. 
A Phobia a csapat harmadik stúdiólemeze (eredetileg a Hollywood Records gondozásában jelent meg, később újra kiadták).
Az album intrójában hallható hanghatások egy repülőtérről származnak: érdekesség, hogy az énekes, Benjamin Burnley fél a repüléstől, így ez a tény egyből értelmet is ad az album címének ("fóbia").
Szeretem a csapat zenéjét, rendelkezik egy jellegzetes hangulattal/dallamvilággal, és örülök, hogy azért van némi remény arra, hogy a Breaking Benjamin nem szűnik meg... Ugyanis a "Dear Agony" lemezük után jó darabig nem úgy tűnt, hogy lesz újabb BB-lemez: 2010-ben ugyanis a csapat bejelentette, hogy határozatlan időre visszavonulnak, Ben folytonos betegeskedése miatt. Azonban már sejthető volt, hogy más is van a háttérben, ugyanis Aaron Fink gitáros és Mark Klepaski basszusgitáros is visszatért a korábbi zenekarukba, Chad Szeliga dobos is másik csapattal kezdett turnézni. Később tovább tetőztek a bajok, vita alakult ki Ben és csapattársai között az egyes újra-kiadások miatt, később pedig jogi útra terelődtek az ügyek: Ben leginkább azt sérelmezte, hogy társai (nevesítve: Fink és Klepaski) kihagyták a csapattal kapcsolatos döntésekből. 2012-ben Szeliga még azt nyilatkozta, hogy a csapat együtt folytatja tovább. Idén áprilisban újabb hír kapott szárnyra, miszerint Ben megnyerte a zenekar nevének használati jogait, így adott volt a lehetőség, hogy ő és Szeliga együtt, új tagokkal folytathassák a zenélést, azonban Szeliga bejelentette, hogy ő nem szeretné folytatni ebben a csapatban a munkát, "kreatív különbségek" miatt. (Szvsz ez már amúgy sem lett volna az igazi...). Úgyhogy Ben jelenleg egyedül van, a "Breaking Benjamin" jogai viszont az ő tulajdonában vannak, szóval már csak várnunk kell a visszatérésre - még ha ez egy teljesen új banda lesz is. Én mindenesetre várom a folytatást, kár lenne ezért a csapatért, remélem, Ben mihamarabb összeszedi magát, és vendégzenészekkel vagy akár egyedül is, de folytatja tovább, a már kitaposott ösvényen...

Tracklist:

01. Intro
02. The Diary of Jane
03. Breath
04. You
05. Evil Angel
06. Until the End
07. Dance with the Devil
08. Topless
09. Here we are
10. Unknown Soldier
11. Had Enough
12. You fight Me
13. Outro
14. The Diary of Jane [acoustic] (Bonus Track)

A legelső Breaking Benjamin-dal, amit valaha is hallottam, az erről a lemezről a "The Diary of Jane" volt, még anno mutatta egyik levelezős barátném. Valószínűleg ez az egyik legismertebb daluk, viszont van ennél - szerintem - sokkal jobb felvételük is. Mondjuk ezen a lemezen is. 
A "Breath" és a "Had Enough" kifejezetten kedvencem, szóval közülük került ki a lemez legjobbja:

Breaking Benjamin - Had Enough

Osztályzat: 10/8,5