Zene füleimnek...

Ez az év is jól indult: már rögtön januárban ilyen remek lemez került ki a zeneipar sütödéjéből. Nekem ez volt az első albumom az olasz gótikus metál nagyjától, a Lacuna Coiltól. Az énekesnő, Cristina Scabbia hangjával már azelőtt is találkoztam: az Apocalyptica egyik dalában (S.O.S. Anything but Love) ő a vendégénekes, és mai napig egyik kedvenc dalom ez.
A lemez érkezéséről egyik ismerősömtől hallottam, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy jól megmustráljam magamnak ezt a csapatot is.
A Lacuna Coilt 1994-ben alapították. Azóta több névváltoztatáson és tagcserén is átesett a csapat, sikerük viszont töretlen: sőt, ezután a Dark Adrenaline album után (ami egyébként a banda hatodik stúdióalbuma) talán csak még sikeresebbek és elismertebbek lettek, ugyanis sok helyen listavezető albumnak kiáltották ki, és nem mellesleg a "Trip the Darkness" (első kislemezes daluk a korongról) a negyedik Underworld-film - "Az ébredés" - egyik filmzenéje is egyben. 
Cristina Scabbia és Andrea Ferro énekhangja, ez a női és férfi hangkavalkád akár már lerágott csont is lehetne, hisz sok csapat ütőkártyája is épp ez, mégis ezzel a néhol sötét, gótos hangzással vegyítve válnak igazán versenyképessé. A dalok tele vannak megannyi félhanggal, és érthetetlen dallamvezetéssel - időről időre meglepnek. Az akcentusuk pedig imádnivaló (bár kezdetben tény, hogy nagyon zavart, főleg, ahogy Andrea ejti a szavakat). :))
Ha gyorsan végigfuttatjuk szemünket (és fülünket) a számlistán, valahogy engem épp a Trip the Darkness az, ami nem tudott megfogni (persze, mikor kijött az első single, én is meghallgattam párszor, de őszintén: én nem ebből készítettem volna az első bemutatkozó kislemezt - ennél vannak számomra sokkal tetszetősebbek is...).

Tracklist:

01. Trip the Darkness
02. Against You
03. Kill the Light
04. Give me something more
05. Upsidedown
06. End of Time
07. I don't believe in Tomorrow
08. Intoxicated
09. The Army inside
10. Losing my Religion
11. Fire
12. My Spirit
+ Bonus Track: Soul Inmate

Érdekessége a lemeznek, hogy a Losing my Religion egy azonos című R.E.M.-dal feldolgozása. Mikor először hallottam, és nem tudtam, hogy feldolgozás (és hogy minek a feldolgozása), nagyon ismerős volt, aztán rákerestem az eredetire is. Igazából, nekem mindkettő nagyon tetszik: a R.E.M.-félét már sokszor hallottam korábban rádióban (cím alapján viszont nem ismertem), de azt kell mondjam, a Lacuna Coil coverje sem rosszabb, csak stílusilag totál más. Remek munkát végeztek vele, ez tagadhatatlan.
A legfurább dal az egész lemezen a 7-es track. Ezt én már túl sötétnek, durvának és borongósnak éreztem. Nem rossz ez sem, csak valahogy nem tudtam megszeretni... A másik pedig, ahol kicsit túlzásba estek, az az End of Time, ez pedig pont a másik véglet, hozzájuk képest talán már túl vidám, túl érzelmes... És az is érdekes, hogy ezt a két dalt pont egymás után helyezték el a lemezen. Hm. :)
A My Spirit pikantériája, hogy olasz nyelvű rész is van benne, ezzel valamelyest különlegessé, még hangulatosabbá téve ezt az amúgy is kuriózum dalt.
Az egyik legjobb dal pedig számomra kétségkívül az Intoxicated. Imádom, ahogy Cristina játszik a hangjával - eleinte furcsa volt, végül pedig napokig csak ezt hallgattam a lemezről. =) A zenei alap, az ének és tényleg minden nagyon rendben van ebben a dalban.
Kedvencnek mégis mást választottam. Megindokolni nem tudom. Egyszerűen csak beleszerettem.

Lacuna Coil - The Army inside

Osztályzat: 10/9

Kedvenc nemzeti rockot játszó csapatom 2008-as lemeze lesz most a következő blog-alany. :)
A témák ezúttal sem változtak: néhol szívszorító, máshol vidámabb, de valahogy egyfajta borongás vezeti végig a szálakat - hisz, lássuk be, nem egy felhőtlenül vidám téma ez, amivel a dalaik 90%-ában foglalkoznak. Pont emiatt az állandósság miatt (témabeli és zenei értelemben is) nem tudok mit írni erről a lemezről - számomra a Kárpátia egyszerűen csak jó, szerettem és valószínűleg szeretni is fogom, de újat nem tudok elmondani erről a lemezről sem.
A csapat - ellenem is, pedig nem vagyok egy zenén/filmen sírós alkat - elkövetett most egy elég meredek húzást is: a "Mézeskalács" dalukat sikerült úgy megkomponálniuk, hogy valahányszor hallom, küszködöm a könnyeimmel. Hihetetlenül gyönyörű ez a dal, úgy ahogy van, köszönöm nekik az élményt.
Hasonló a "Ha majd a nyarunknak vége" is, az valahogy mégsem volt rám olyan nagy hatással, mint a mézeskalácsos.
A másik dal, amit még mindenképpen kiemelnék a lemezről, az a "Nyakas a parasztgazda". Ez pont a másik véglet: bohókás, vicces, no meg nyelvtörőnek sem utolsó. :D Talán nem tévedek, ha azt írom, hogy a Kárpátia-rajongók egyik kedvence; legutóbbi koncertjükön, amelyen jártam, a közönség soraiból egy bátor jelentkező a színpadon előadhatta velük ezt a dalt. :)) Vicces volt, hisz ember legyen a talpán, aki hiba nélkül elő tudja ezt adni... :D

Tracklist:

01. Hallom az idők szavát
02. Akkor megyek
03. Ébredj Magyar!
04. Mézeskalács
05. Magyar baka
06. Ha látok csillagot
07. Szárba szökött a Bánáti búza
08. Rongyos gárda
09. Ha majd a nyarunknak vége
10. Kraszna horka
11. Nyakas a paraszt gazda
12. Csángó himnusz

A Kárpátia az egyik olyan magyar együttes, akire - magyarként, úgy gondolom - büszkék lehetünk. Az eszmék és a nagy igazságok, amik a dalaikban nyíltan vagy rejtve, de jelen vannak... Dicséretes. Tisztelem bennük, hogy nem a kiadott lemezeik számának növekedésére törekednek, hanem arra, hogy értékes zenével járuljanak hozzá a hazai zenei kínálathoz (ami - lássuk be... - elég reménytelen helyzetben van a mai pop műfaj már-már minősíthetetlen darabjai miatt...). Sok előadónál ugyanis sajnos az a bevált szokás, hogy zenélnek, dobják piacra az albumokat, de azokon minimális plusz van, sőt, sokszor a korábbi szintet sem tudják tartani.
Talán ez a lemez még jobban is tetszett, mint az eddigiek. Sok rajta a kedvenc, de ami leginkább közel áll hozzám:

Kárpátia - Akkor megyek

Osztályzat: 10/8,5

Rólam tudni kell, hogy ritka az olyan, amikor valamilyen zenére vagy albumra azt mondom, hogy "kösz, nem". Szeretek kísérletezni, új dolgokkal ismerkedni. Így került hozzám ez az orosz lemez is.
Egy könyves közösségi oldal egyik tagja ajánlotta kb. 1 évvel ezelőtt, mondván, hogy ez olyan, mint a Linkin Park, csak oroszul és női énekessel. Valóban vannak hasonló elemek a Slot zenéjében, ami talán valamennyire húz a régi LP-hez, de azért még így is kicsit erősnek érzem egy kalap alá venni őket.
A Slot (avagy Слот) 2002-ben alakult a férfi vokálos és fő dalszerző Igor Lobanov és a gitáros Sergey Bogolyubski vezényletével (no igen, tipikus orosz nevek =]). A női frontot Daria Stavrovich tartja, aki egy igazi egyéniség (külső és hang tekintetében is). Mikor videóban először láttam a csajt, valahogy Terecskei Ritára emlékeztetett, a Zanzibar énekesnőjére (persze köze sincs hozzá, mert Daria haja fonva van és nem rasztázva, és a hangja is magasabb, mint Ritáé, mégis... Ezt leszámítva viszont tényleg egyedülálló.)
Amúgy is elég zenecentrikus vagyok - itt viszont, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna figyelem szempontjából a szövegre összpontosítani, lévén hogy oroszul még annyit sem tudok, mint angolul (ugyanis a lemez teljes egészében orosz nyelvű - megjegyzem: semmi bajom az orosszal, szerettem hallgatni, és mint nyelv, nekem tetszetős, egyszer szívesen tanulnék oroszul, akár. =]). Úgyhogy most csak és kizárólag a zenére, magára az alapra hagyatkoztam, és a pontszám/értékelés is ennek függvényében alakult ki bennem.
Egyébként néhány éve a csapat próbál tért hódítani a nem-orosz-nyelvű országok körében is: nemrég kiadtak egy angol nyelvű lemezt (valószínűleg majd erről is fogok írni), ahol már a csapat neve sem cirill betűsen van feltüntetve. Mindenesetre érdekesen hangzik. :))

Tracklist:

01. Dead Stars
02. The Board
03. Rose Street
04. God & Devil Inc.
05. Ave Maria
06. Trinity
07. They Killed Kenny
08. Coma
09. Till 10
10. In the Lie
11. From Dusk till Down
12. Fear, Pain, Tears
13. Tick

Albumkedvenc:

Slot - Dead Stars

Osztályzat: 10/6,5

A lemez, amivel minden elkezdődött...
Nem sokkal az album megjelenése után ajánlotta az "Inis Mona"-t egyik leányzó-ismerősöm. Először idegenkedtem, hogy ennyi benne a durvulás, de már első hallásra magával ragadott ez a kelta zenei világ, ami uralkodik a dalokban. Hihetetlen. Mai napig borzongok, ha Eluveitie-t hallgatok. Olyan pluszt adtak nekem a zenéjükkel, amire addig még nem volt példa.
Hamar meg lehet szokni a banda alapítótagjának és egyben legfőbb "férfihangjának", Chrigel Glanzmann erőteljes hörgését, és én már szinte nem is tudnám enélkül elképzelni a bandát. Talán vonzerejük leginkább abban rejlik, hogy a lágy, keltás vonalat, népi hangszereket és az énekesnőjük, Anna Murphy néhol felbukkanó énekbetéteit profin ötvözik azzal a keménységgel, amit a dobok pergése, a gitárok és Chrigel hangja kölcsönöz a zenének.
A lemez címe nem más, mint egy megközelítőleg 2500 éve , az Alpokban élt kelta nő neve, melynek alakja egy kelta cserépedényen maradt fenn. A dalok többsége viszont nem róla szól, hisz csupán kevés információ maradt fenn Slania-ról. Az Inis Mona pl. egy észak-walesi sziget neve volt, ahol a kor legjelentősebb druida-képzője működött: a dal maga is arról szól, miként emlékszik vissza egy idős druida a fiatalkorára.
Azért ilyen intróval kezdeni, mint amilyen a "Samon", már ez sem semmi, de a folytatás is legalább ennyire ütős. Kiemelkedő gyöngyszem az albumon pl. az "Anagantios", melyből mindenféle "keményebb", hétköznapibb hangszer száműzve lett, és kizárólag a tradicionális kelta hangszerekre koncentráltak (mint pl. tekerőlant, hegedű, mandola, síp, ír fuvola, duda és társai). Mikor legutóbb jártam hegyek között, a csupa zöld környezet ölelésében, fák és kövek között csörgedező patakok szegélyezte úton, stílusosan Eluveitie-t hallgattam. :) Leírhatatlan érzés és élmény volt ezt a dalt hallgatni ebben a csodás környezetben. Minden természetmániásnak bátran ajánlom. ^^
A másik, ami megragadott a lemezen, az a "Slania's Song", melyet Anna ad elő ősi gael nyelven. Ez azért is különleges, mert domináns női hang egyedül ebben a track-ben hallható. Kár érte, mert Chrigel hörgése és Anna kellemes hangja mesterien szól így együtt, ilyen elképesztő zenészek által kreált zenei alappal meg pláne. :)

Tracklist:

01. Samon
02. Primordial Breath
03. Inis Mona
04. Gray Sublime Archon
05. Anagantios
06. Bloodstained Ground
07. The Somber Lay
08. Slania's Song
09. Giamonios
10. Tarvos
11. Calling the Rain
12. Elembivos

Egyszerűen nem tudtam dönteni. Számomra mindegyik ugyanannyira jó, így hát mindegyik megérdemelte a "pirosítást". :))
Kedvenc dalom a lemezről - ha nem ajánlják, valószínűleg mai napig még csak nem is ismerném a zenekart, amiért nagyon kár lenne :S :

Eluveitie - Inis Mona

Osztályzat: 10/10

A svéd illetőségű Sonic Syndicate neve valószínűleg sokak számára semmit sem mond: én is csupán úgy 1 éve ismerem, és csak ezt az egy albumukat. 2002-ben alakult a banda, akkor még "Fallen Angels" néven zenéltek.
Furcsa egybeesés, hogy a Nightwish-hez hasonlóan esetükben is akkor kezdtem az ismerkedést a csapattal, miután énekescsere volt: ugyanis a Sonic egykori énekese 2009-ben távozott a zenekar éléről, a szóban forgó, szám szerint negyedik lemezüket pedig már az új frontemberrel készítették el.
Első hallásra felkeltették az érdeklődésemet, ez az elektronikus, pörgős metál kicsit még új volt nekem. Ráadásul itt még önkéntelen hasonlítgatásokba sem tudtam bonyolódni, hisz azelőtt én nem igazán hallgattam még ilyen furcsa egyveleget (jó, a "Miles Apart" c. dalukat kivéve, itt kicsit hasonlítgattam: kétségkívül mintha lenne benne egyrészt HIM-Close to the Flame-jéből valamennyi az elején, másrészt pedig úgy 2:10-től a The Calling-Wherever you will go c. dalából- lehet, hogy ezeket a párhuzamokat csak én vontam, és más abszolút nem így látja/hallja, de ez már magánügy...).
Emellett - hogy személyes vonatkozást is írjak - nagyon emlékeztet ismerősömék amatőr bandájára (azóta már feloszlott a csapat, de míg még élt és zenéltek, addig ők is hasonló műfajban nyomultak, a screamo részek pedig kifejezetten hasonlítanak.)

Tracklist:

01. Beauty and the Freak
02. Revolution, Baby!
03. Turn it up!
04. My Own Life
05. Burn This City
06. Black and Blue
07. Miles Apart
08. Plans are for People
09. Leave Me Alone
10. Break of Day
11. We Rule the Night
+ Bonus Track: Dead and Gone

A hangzást és a különleges elemeket a zenében nagyon díjazom, azt, hogy próbáltak kicsit egyediek lenni, de ennél többre mégsem tudom értékelni a lemezt. Talán majd legközelebb...
Eddig még ilyen sem volt, hogy egy "véletlenül" lemezre került bonus track legyen a kedvencem, most mégis valahogy inkább ez fogott meg. Tipikus eset arra, hogy hiába 4 dalból is készült videó (2.,3.,4.,5. trackből - ha jól tudom, "csak" ezekből...), mégsem ezek közül került ki az általam legjobbnak vélt dal...
A pasiknak biztosan nagyon tetszene a Turn it up-ból készült videó, mert tele van "lenge öltözetű" nőkkel (és a végén kiloccsanó agyakkal, de ez már más kérdés...). Én hányok tőle, de biztos van, akinek tetszik...

Sonic Syndicate - Dead and Gone

Osztályzat: 10/6