Zene füleimnek...

Most isteni sugallatra ragadtam billentyűzetet. Viccet félre: a minap azt álmodtam, hogy elővételben vettem jegyet Road-koncertre (és még az is eszembe jutott, álmomban, hogy akkor még a 2010-es dalszövegeket jobban meg kell jegyeznem, hogy tudjak rájuk énekelve-ordítozva tombolni koncerten... :DD), aztán valami közbejött, és sehogy sem tudtam elmenni... :/ Rémálommal vetekedett a dolog... A lényeg az, hogy úgy éreztem, most már ideje lenne írni erről a lemezről is (és a szövegeket kellőképpen megjegyeztem már, szóval nem értem, hogy álmomban miért gondoltam, hogy ennél jobban meg kell... :D no mindegy).
2010-ben Máté, Goya, Imi és Erik - azaz a Road - ismét megcsinálta! Újra sikerült egy olyan ütős, ugyanakkor kellően fülbemászó dalokkal teli lemezt a nagyérdemű elé tárniuk, amit mi, régi Road-rajongók szívesen hallgatunk - még mindig. Igaz, ezt a népzenés vonulatot inkább kihagytam volna belőle (bár azt legalább örömmel nyugtáztam, hogy az intrón és az utolsó dalon kívül máshová nem keverték ezt bele...). Értem én, hogy valami mást is akartak belecsempészni a szokásos üvöltés-gitárnyúzás-falhozcsapkodáson kívül, és míg ilyen kevés újítás van egy-egy lemezen, addig nincs is vele semmi bajom. Mindenesetre meghökkentem... :D
Amit még mindenképpen meg kell említenem, hogy a profi hangzás és a zenei dolgok mellett ez a borító is überf@sza lett, és a hivatalos oldaluk (http://road.hu) is egészen elképesztő (valamiért itt még az a sok népi motívum sem zavaró, sőt).

Tracklist:

01. Intro
02. Figyeld a kezét
03. Emberteremtő
04. Nem elég
05. Lehetnék...
06. Felpörgetve
07. Mindig előtted
08. Szájba-szájból
09. Megint nyár
10. Egy kő lesz a jeled
11. Az utolsó hangos dal
12. Részeg ének

Mint ahogy említettem: a lemez méltó része a Road-diszkográfiának. Ezen az albumon is mintha arra koncentráltak volna a srácok, hogy legalább a refréneket úgy hozzák össze, hogy énekelhetőek legyenek, dallamosak, fülbemászóak. Szerintem ez baromi jó. Nem viszik túlzásba a dallamosságot, de nem is csak csupa vadulásból áll a lemez.
A kedvencnek választott dal most kivételesen egybeesik azzal, amiből videó is készült (pedig más lemezeknél nem egyszer volt már úgy, hogy nem klippes dalt választottam: most úgy látszik, egyezik az ízlésem a többiekével =) ). Ezt a videót én igazából tegnap láttam először. Komolyan. Sosem voltam egy olyan "jajdeizginézzükvégigabandaösszesklipjét" típus. Ha a zene jó, engem nem foglalkoztat a videó. Ha belebotlok, megnézem, de egyébként nem. Nos, visszakanyarodva: megnéztem, és meglepve tapasztaltam, hogy Oroszlán Szonja is szerepel benne... o.O Nem mintha lenézném a Road-ot, hogy egy ismert/közkedvelt színésznő nem szerepelhet a videójukban, csak hát nem gondoltam volna, hogy Szonja bevállal egy ilyet is... A lényeg, hogy a kezdeti döbbent állapot után csak néztem, és néztem, hogy mi a fenét akarnak ebből kihozni. Még most se nagyon értem, hogy hogyan kapcsolódik ez a videó a dalhoz... :/ Persze, értem én, hogy nem lehetett teljesen dalhoz illő klipet forgatni - elvégre nekem is egy olyan film játszódik le minden alkalommal a lelki szemei előtt, mikor hallgatom a dalt, ami erősen korhatáros lenne... :'D Amúgy meg egész jó, hiába támadják annyian, hogy milyen sablonos, és hasonló... Magát a dalt pedig a lemez megjelenése óta imádom. *.*
És még ha nem derült volna ki, hogy melyikről volt szó:

Road - Nem elég

Osztályzat: 10/8

 Újra vége egy évnek, így hát következzen egy kis összegző "best of" az elmúlt egy évben hallgatott albumokról, és dalokról. A sorrend szintén saját érzelmi alapon dőlt el - kéretik nem támadni emiatt sem. ^^ Inkább hallgassátok az összeválogatott zenéket, én bátran ajánlom mindegyiket. :))

01. Dalriada - Ígéret (10*)
02. Within Temptation - A Demon's Fate (10*)
03. Nightwish - Amaranth (10*)
04. We Are The Fallen - Through Hell (10*)
05. Green Day - Boulevard of Broken Dreams (10*)
06. Agregator - Romok között (9,5*)
07. Seether - Broken (ft. Amy Lee) (9,5*)
08. Obsidian Shell - Summoner of the Wind (9,5*)
09. Vad Fruttik - Embergép (9,5*)
10. Evanescence - Lithium (9,5*)
11. Epica - Cry for the Moon (9*)
12. Panic! at the Disco - Hurricane (9*)
13. Tankcsapda - Rock a nevem (9*)
14. Hollywood Undead - This Love This Hate (9*)
15. Evanescence - Before the Dawn (9*)
16. Epica - Quietus (9*)
17. Tankcsapda - Föld és ég (9*)
18. Nightwish - Creek Mary's Blood (9*)
19. Seether - Master of Disaster (8,5*)
20. Pendulum - Self vs. Self (ft. In Flames) (8,5*)
21. Depresszió - Ellensúly (8,5*)
22. Daughtry - Ghost of Me (8,5*)
23. Rise Against - Savior (8,5*)
24. Alvin és a Mókusok - Az év dolgozója (8,5*)
25. Skillet - Whispers in the Dark (8*)
26. Apocalyptica - I don't care (ft. Adam Gontier) (8*)
27. Black-Out - Tetovált sorszám (8*)
28. Kowalsky meg a Vega - Hotel Eufória (8*)
29. Nickelback - If Today was your last Day (8*)
30. Kárpátia - Veterán (8*)
31. Rómeó Vérzik - Nekem kell (7,5*)
32. Ensiferum - Wanderer (7,5*)
33. Sonata Arctica - FullMoon (7,5*)
34. Tristania - Exile (7,5*)
35. Magashegyi Underground - Metróhuzat (7,5*)
36. Replika - Másik világ kapujában (7,5*)
37. Nickelback - Someday (7*)
38. Fall Out Boy - Thnks fr th Mmrs (7*)
39. Eluveitie - Omnos (7*)
40. Avril Lavigne - Complicated (7*)
41. Hoobastank - Running Away (5*)

Ahhoz képest jó kis év volt ez, annyira ramaty albumokkal szerencsére nem futottam össze. :)

Kedvenc előadóm 2011-ben: Dalriada   
Az év legnagyobb pozitív csalódása: Vad Fruttik   
Akiknek a zenéjével idén ismerkedtem meg: We Are The Fallen, Seether, Obsidian Shell, Vad Fruttik, Pendulum, Daughtry, Rise Against, Magashegyi Underground 
Akinek az idén hallgatott lemezétől többet vártam: Eluveitie

Ezúttal is összeállítottam a fenti 41 track-ből egy youtube lejátszási listát:
(a lejátszási gomb megnyomása után kattints a "240 p" előtti ikonra. Ekkor alul bejönnek a kis képernyőképek, az oldal-nyilakkal pedig kikeresheted, hogy melyik dalt szeretnéd hallgatni.)
 

Tudom, hogy ez a lehető legkevésbé sem tartozik ide, mégsem akarom ezt új posztban leírni. Szóval: lehetséges, hogy a későbbiekben is lesz majd némi fennakadás a blogon, ugyanis frissítések/újítások zajlanak a színfalak mögött. Tegnap vettem észre blogolás után, hogy teljesen összekuszálódott oldalt a lemezek jegyzéke. Aztán ezt jeleztem a blog.hu csapata felé, és lőn csoda: most ismét jó minden. :) Köszönet itt is nekik! ^^ Szeretem ezt a szolgáltatót, nem szerettem volna váltani az efféle kellemetlenségek miatt.
A másik téma: azok, akik jönnek trollkodni a blogomra. Szerencsére eddig csak 1 akadt, őt is tegnap vettem észre... Komolyan, én nem tudom, hány helyre írjam még ki, hányszor, és mekkora betűmérettel, hogy látsszon, hogy ez NEM KRITIKAI BLOG, nem nívós zenei magazinokba íródik, csupán saját szórakoztatásra firkálgatok ide. Mindenféle megkötés nélkül (ha tudnám, hogy sokszázan olvassák, biztosan sokkal tovább tartana egy-egy posztot megírni, és valószínűleg nem is úgy fejezném ki magam, ahogyan szoktam... de mivel hobbi-blogról beszélünk, így nem értem, hogy miért kéne magam moderálni, meg azt írni, amit más hallani akar). Nekem senki ne akarja megmondani, hogy én hogyan lássam a dolgokat, vagy egy-egy lemezről milyen véleménnyel legyek, mert konkrétan teszek rá. És ha "idiótaságokat" írok, az meg az én bajom. Úgyis csak az olvassa el, amit írok, aki épp betéved, vagy akit véletlenül ide fúj a szél, nincs fix olvasóközönség, meg semmi hasonló elvárás, aminek eleget kellene tennem... Az is roppant érdekes, hogy volt már, hogy kommenteltek, és írták, hogy ők máshogy vélekednek egy bizonyos lemezről - és tették mindezt civilizált, emberi módon. El is fogadtam, hisz nem vagyunk egyformák, a saját ízlésemet senkire se fogom ráerőltetni, és kioktatni sem fogok senkit, hogy "márpedig neked EZT szeretned kell, mert ha nem, akkor hülye vagy"... -.- No, asszem ezzel a témával kapcsolatban ennyit. Továbbra is fogok blogolni, ha szerinted hülyeség, többet a blogom környékére se gyere - jobb lesz úgy mindkettőnknek. ^^ Én viszont reménykedem benne, hogy azok közül, akik beleolvasnak néhány irományomba olykor-olykor, azért sikerül meghoznom a kedvüket egy-egy bejegyzésemmel némely bandához/albumhoz. Saját példámból indulok ki: én kifejezetten szeretem az ilyen ajánló jellegű blogokat, ahol új, számomra még ismeretlen zenekarok zenéjét is ajánlják.
-------------------------------------------------------------------------------
Ezúttal se várjon senki sem egekbe menő értékelést. Épp szorongva várom a vizsgaeredményeimet, a fejem pedig menten széthasad - valószínűleg időközben frontérzékeny lettem, mert eddig sosem volt ilyen problémám... :/
No, szóval most a Nickelback ötödik stúdiólemezéről szeretnék szólni pár szót. A helyzet az, hogy eléggé megütközve vettem észre, mikor most ismét hallgatni kezdtem a lemezt és átfutottam a számlistát, hogy "basszus, ezen van a Rockstar is!". És ez ugye egy 2005-ös album... Tényleg rohan az idő... :/ Nekem ez a dal sokkal későbbinek tűnt.
Ez a korong mindenképpen a banda egyik legsikeresebbjének mondható; a munkálatok megkezdése előtti dobos-csere sem jelentett számukra hátrányt, a lemez első dalában pedig a ZZ Top gitárosa, Billy Gibbons szólózik (aki mellesleg a "Rockstar" háttérvokáljaként is hallható). A dalokkal kapcsolatban érdekesség még, hogy a "Side of a Bullet"-tel a csapat Chad egyik barátjának, a Pantera gitárosának, Dimebag Darrell-nek állít emléket. Darrell épp a másik, "Damageplan" nevű együttesével koncertezett egy klubban 2004 végén, amikor is egy korábbi tengerészgyalogos halálos lövést adott le rá. (Őrület, hogy mik vannak...)
Újítás az előző lemezekhez képest, hogy több akusztikus hangszert használtak a dalokban: vonósokat, zongorát és akusztikus gitárt is. Ahogy Chad elmondta: félnek zongorát használni a dalokban, mert nem tartják túlontúl "rockosnak". :) Pedig néha igazán jól szól némelyik dalban: a "Savin' Me"-ben pl. kifejezetten szeretem (vagy ott van még a "Far Away" is). Az "If everyone cared"-ben az akusztikusak közül abszolút domináns a zongora, és ez is milyen jó lett. Persze, mindenképpen kockázatos vállalkozás vegyíteni az elektromosat az akusztikussal, de egészen jó dolgok tudnak kisülni belőle, úgyhogy mindenképpen megéri kísérletezni. (=

Tracklist:

01. Follow You Home
02. Fight for All the wrong Reasons
03. Photograph
04. Animals
05. Savin' Me
06. Far Away
07. Next Contestant
08. Side of a Bullet
09. If everyone cared
10. Someone that You're with
11. Rockstar

A kezdés tökéletes (ezek a riffek nagyon bejövősek), az akusztikus felütésű dalok is igazán rendjén vannak, a záró Rockstar pedig mindenképpen rádiók és zenecsatornák kedvence. A "Far Away" tökéletes azok számára, akiknek a füle a popnótákhoz szokott - sokáig ez volt a kedvencem, és mindig páromra emlékeztet. =) De valahogy kezdem kicsit unni, számomra már inkább az érzelmi értéke nagy, nem pedig a zenei...
Amit viszont nem unok, már-már kívülről fújok, éneklem is folyton, amikor csak megtehetem (:D), és szeretem a maga humorával és dallamosságával együtt, az a következő:

Nickelback - Rockstar

Osztályzat: 10/8

Igazi függőséget nem okozott a lemez, bár régen sokáig ezt hallgattam, míg nem jött az újabb albumuk, aztán nemrég elővájtam a fiókból, "hallgatgattam" : dallamos, meg jó ez, de igazából nem volt rám olyan hatással, mint pl. a későbbi "Öt csillag"... Unaloműzőnek oké, de egészen pontosan csak 1 track van a lemezen, amit nagyon-nagyon szeretek (meg 1, amit egyszerűen csak szeretek). Nah ez tényleg olyan, ami miatt biztosan fogok erre a lemezre is emlékezni (hogy melyik ez, azt majd később - nem akarom jóelőre lelőni a poént :P). A többi viszont szerintem elég gyengus és túlontúl átlagos - olyan jópofizós popzene, semmi extrával... :/
Jobban belegondolva, én igazából az "Ennyi csak"-nak köszönhetem, hogy ismerem a bandát. Régen (a lemez megjelenése környékén) elég sokat játszották zenecsatornákon. Akkor még nagyon nem jött be, bár Kowa hangjáért már a kezdetek óta oda vagyok *.* (és a közreműködő Ganxsta Zolee-t meg ugye már azelőtt is ismertem, de őt meg sose komáltam túlzottan...). Aztán fene tudja, talán azért, mert már annyiszor hallottam, de elkezdtem megbarátkozni ezzel a dallal, később meg kíváncsiságból mást is meghallgattam tőlük, és úgy véltem, hogy határozottan nem rossz ez. Azóta én szeretem Kowáékat. :) Még akkor is, ha az adott lemezanyag nem is ötcsillagos... (A legújabb cd-jük még hátra van - én nagyon reménykedem, bár amit eddig hallottam róla, az nem volt valami biztató. :( )
Ami viszont mindenképpen pozitív bennük, az a stílusok ilyen szintű keresztezése. Még ilyeneket is be tudnak velem kajáltatni, mint pl. a "Szerencsejátékosok" vagy a "Mamma Bella", aminek ugye vajmi kevés köze van a rockhoz, mégis bejövős mindkettő. :)

"Nem állhat elém senki sem , ha velem vagy,
nem félek semmitől, senki nem árthat;
otthon vagyok a végtelen világon,
amit ma elkezdtem, azt valahogy végigcsinálom."
(A stoppos)

Ez a dal pl. még olyan, amit ki tudok emelni. Ezt eléggé megszerettem. Nem csak a zenei alap miatt, ami szerintem baromi jó (pedig kb. ugyanaz a dallam megy végig...), hanem a mondanivaló is. 

Tracklist:

01. Misereremei
02. Ennyi csak
03. Nem minden szarka farka
04. Így szép, így jó
05. Kezeket fel!
06. Monológ
07. Szerencsejátékosok
08. ...mint hal a vízben...
09. Forradalom Rt.
10. Johnny Cash Klub
11. Csak más!
12. "Mamma Bella"
13. A stoppos
14. Al Capone
15. Elvis él
16. Pár szó, néhány hang
17. Jó éjt!
18. Ajándék

Ahogy fenn is írtam, kedvencet nehéz volt találni rajta (máskor meg alig tudok dönteni, hogy melyiket is linkeljem...), de aztán mégis találtam egyet. :) "A stoppos" mellett a másik dal, ami leginkább megtetszett:

Kowalsky meg a Vega - Elvis él

Osztályzat: 10/7

No, egy pár napja átléptünk 2012-be, úgyhogy megragadom az alkalmat így a poszt elején, hogy minden látogatómnak jó zenékben és egészségben gazdag, sikeres, boldog új évet kívánjak! ;)
Évnyitó lemeznek most a Nightwish friss, ropogós, vadiúj lemezét választottam. A 2011. november végén napvilágot látott album valahogy másabb, mint az előzőek. Nem pusztán metál vonalon mozog, jónéhány darabra azt lehet mondani, hogy mi a csudát keres a lemezen. De ha azt nézzük, hogy a track-ek történetet alkotnak, egyfajta filmzenék, így már érthető pl. a "Slow, love, slow" is. Őszintén, én ettől a tracktől visszahőköltem kicsit, mikor meghallottam... o.O Úgy a dal első háromnegyede a metál-vonal közelében sincs, inkább jazz, és a vége is csak a gitár miatt hasonlít a Nightwish eredeti műfajához.
A "Scaretale"-ben Anette-ék bámulatosan mutatják be, hogyan kell pusztán a hanggal színészkedni. Igaz, tőlük kicsit idegennek érzem ezt a stílust, ők mindig is a színtiszta zenélésben voltak nagyok, nem is emlékszem még csak hasonló próbálkozásra sem a zenéjükben. Most viszont - mindentől eltekintve - csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk kicsit a zenére. Lelki szemeink előtt mindenképpen le fog pörögni egy történet ebben a furcsa cirkuszban/vidámparkban. Szóval a céljukat máris elérték.
És hogy mi az oka annak, hogy a track-ek ennyire kötődnek egymáshoz? (zeneileg is: sok motívum ismétlődik bennük.) Nem más, mint hogy a csapat nagy fába vágta a fejszéjét: megálmodtak egy filmet is, melyhez az ihletet (többek között) Neil Gaiman és Tim Burton szolgáltatta. Ha igazak a hírek, még idén meg is jelenik a film, melyhez különböző támogatásokat is kapott a csapat. Ahogy a film angol nyelvű wikipédiás szócikkéből ki tudtam hámozni, maga a film egy súlyos demenciában szenvedő, idős zeneszerzőről szól, aki felnőtt korából szinte már semmire sem emlékszik, elméjében "visszafejlődött". Nem emlékszik sem az általa komponált zenékre, sem a barátaira, sem a lányára - ezek mind-mind törékeny elméjének egy eldugott zugába húzódtak vissza. Kómába esik, és "álmában" visszautazik a múltjába egy fiatal fiú képében. Ez egyben egy képzeletbeli világ is, ahol próbál válaszokat találni. Ezalatt lánya minden lehetséges módon küzd apjáért: apja legsötétebb titkain keresztül meg kell találnia az utat, hogy visszakaphassa apját.
A "Song of Myself" mindennek a megkoronázása. Az "Imaginaerum" c. dal hallgatása közben pedig képtelenség nem magunk előtt látni, ahogyan pörög a film stáblistája... :)
Én már nagyon várom, hogy elkészüljön a film: a lemez csodálatos (ahogy egyik ismerősöm is mondta: nem hiányzik már Tarja hangja, sőt, ebbe a kompozícióba leginkább Anette hangja illik bele), és minden kétséget kizáróan a Nightwish eddigi egyik legigényesebb, legkülönlegesebb, legtökéletesebben összehangolt anyaga. A kezdeti szkepticizmusom ellenére (hogy csapongtak a stílusok között, és nem a megszokott formájukat hozták - ez elbizonytalanított..., de) engem kilóra megvettek.

Tracklist:

01. Taikatalvi
02. Storytime
03. Ghost River
04. Slow, Love, Slow
05. I Want My Tears Back
06. Scaretale
07. Arabesque
08. Turn Loose the Mermaids
09. Rest Calm
10. The Crow, the Owl and the Dove
11. Last Ride of the Day
12. Song of Myself
13. Imaginaerum

A kedvenc dal... Nos, eleinte a Storytime volt, mivel kislemezként is ez jött ki, ezt hallottam tőlük a lemezről legelőször, és jódarabig csak ezt az egyet hallgattam. Aztán ahogy haladtam végig a dalokon, egyre több kedvenc lett. Igen, még a 4. is, hiába nincs benne semmi rockos/metálos, mégis egy olyan különleges darabja a lemeznek, hogy megszerettem, na. :) A 10.-et nem különben! ^^ Olyan léleksimogatók, hogy mindig beleborzongok, valahányszor hallgatom.
Kedvenc azonban most is csak 1 lehet ebben a bejegyzésemben, és mivel megrögzött kelta-világ rajongó vagyok, így nem is kérdéses, hogy ami hozzám a leginkább közel került, az az:

Nightwish - I Want My Tears Back

Osztályzat: 10/10
Azt hiszem, aki végigolvasta a posztomat, nem érte meglepetés. :) Nyugodt szívvel helyezem a kedvenc lemezeim közé itt is, jelképesen is.