Zene füleimnek...

Azért érdekes dolog ez az értékelés... Ha pár héttel ezelőtt írtam volna erről a lemezről, biztosan az egekig magasztaltam volna - bár azért így se kell megijedni, nem fogom lehúzni, annál sokkal-sokkal jobb ez az album. ^^
Mindenkinek ajánlom figyelmébe a hivatalos oldalukat:  http://www. obsidianshell.com
 . Itt többek között azt is megtudhatjuk, hogy nevük magyar megfelelőjének a "Fekete Páncél"-t adnák (és még további érdekességeket is elárulnak a név születésével kapcsolatban).
Akkori csapatuk 2006. augusztusában vált teljessé, ekkor csatlakozott az énekesnőjük, Alexandra (Henrik és Gergő 2005 óta zenélnek együtt csapatban, még más tagokkal karöltve, és más banda-név alatt). Aztán különböző okok miatt a hármas (Alexandra, Henrik és Gergő) kivált addigi csapatukból. Azóta szép sorjában jönnek a lemezek - az Angelic Asylum sorban a második.
Én pár hete találkoztam a zenéjükkel youtube-on. Először azt hittem, hogy külföldi banda zenéjét hallgatom/videóját nézem, és most nem azért, mert lenézném a magyar zenekarokat, de tényleg olyan szintű profizmust tanúsítottak (főleg zeneileg), hogy nem tudtam másra gondolni. Aztán amint olvasgattam a videónál a leírást, leesett az állam, hogy csupa magyar neveket sorolnak... o.O Gondoltam: erre igazán érdemes lesz komolyabban is odafigyelni, így hát kutattam utánuk, és egyre jobban szeretem ezt az egészet, amit csinálnak.
Viszont ért egy hidegzuhany is: alighogy rájuk találtam, Gergő és Alexandra távozott a csapatból, így Henrik magára maradt. :( Ezt nagyon sajnálom... Viszont a hírek biztatóak: mindenképpen folytatni akarja a zenélést.
Egyébként mindenféle irigykedés nélkül mondhatom (elvégre én is szoktam énekelni, gitározni), hogy Alexandra egy kivételes hangi adottságokkal megáldott leányzó. Nekem az énekes hangja (és hogy egyáltalán van-e énekes, vagy "csupa zene" az egész) nagyon döntő abban, hogy mennyire tudom magamhoz közelállónak érezni az adott lemezt/bandát. Elvileg már érkezik az utánpótlás, de tartok tőle, hogy így már korántsem lesz ugyanaz, mint eddig. :/ 
Mindenesetre sok sikert Henriknek és az új tagoknak a továbbiakban!

Tracklist:

01. My Arrival
02. Orphanage
03. Fear
04. Dream
05. Endsequence
06. Starfall
07. Summoner Of The Wind
08. Second Birth
09. Wings Of Cruelty
10. Farewell
11. Misanthropia 2: Eternal Darkness

Az albumra tényleg jobbnál jobb dalok kerültek fel. 3 kiemelkedő viszont mégis van számomra: az Endsequence, a Starfall és a Summoner of the Wind.
Nem akarok most számlista-elemzést tartani, az viszont mindenképpen szembeötlő, hogy csupa angol nyelvű dal található a lemezen (az egyik viszont becsapós, hisz Starfall a címe ellenére magyar nyelvű). Megértem én, hogy a mai zenepiaci viszonyok mellett nem lehet csupán anyanyelven énekelni, és nyitni kell külföld felé, de azért kicsit keveslem ezt az 1 árva magyar tracket. :(
A Misanthropia-ról szólnék még pár szót. Ez egyfajta sorozatnak tekinthető (az első lemezükön kezdődött, és még a harmadikon is folytatódik - de erről majd később). Nem fogok hasonlítgatni, de a dal elejéről egyértelműen a Within Temptation ugrik be, akiket nagyon szeretek. :)
A lemez legjobbjának kiválasztásánál valószínűleg nem fog senkit sem meglepetés érni, ugyanis a 3 kedvencem közül csak ez az 1 található youtube-on (én pedig nem szeretném senki személyiségi jogait sérteni, hogy töltögetek még fel...). Talán, ami leginkább kedvenc, az az Endsequence, de a Summoner of the Wind volt az első, amit tőlük hallottam, minden ezzel a dallal kezdődött, és azóta már számtalanszor, újra és újra rákattintottam a Play-gombra, így hát ne gondoljátok, hogy kényszerből fogom linkelni, hanem mert tényleg ez az egyik legjobb. :)
Remélem, sokan fogják még megszeretni az Obsidian Shell zenéjét, mert ez a minőségi zene/zenekar tényleg megérdemli, hogy hallgassák.
Ha szeretnéd megvásárolni, meghallgatni vagy csak letölteni a lemezt, erre a hivatalos oldalukon a "Diszkográfia" menüben lehetőséged van (a linket nem ismételném, lásd föntebb, a posztom elején).

Obsidian Shell - Summoner of the Wind

Osztályzat: 10/9,5

Teljesen fel vagyok háborodva... Nekem mi a fészkes fenének nem mondta eddig senki, hogy a Vad Fruttik ennyire jó? ! :O
Legelőször egyik levelezőtársamtól hallottam róluk (mutatta a "Sárga Zsiguli" c. számukat - sőt, ezt az egyik áruházban is hallottam, igaz, akkor még nem ismertem őket semennyire sem -, de végül is nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet...). Aztán láttam, hogy megjelent az új albumuk (amiről most is szó van), rémlett, hogy tőlük már hallottam valamit, de annyira nem foglalkoztam vele. Majd később, mikor gépezés közben "tévéztem" - ami nem is igazi tévézés, mert jóformán oda sem figyelek, de erre mégis felkaptam a fejem - az Üzenet egyik "részében" volt szó a Vad Fruttik új lemezének egyik daláról, konrétan a "Nem hiszek" -ről. Akkor kezdtem sejtegetni, hogy héééé, csak-csak kellene nekem az a lemez, mert erre oda kell figyelni. A dolgokat már csak tetézte, hogy idén áprilisban voltak nálunk FŐHE-n (Főiskolások Hete). Bár nem tudtam kimenni rá, de a koliablakból hallgattam. :) Majd legközelebb hátha összejön...
A Fénystopposokat pár hete kezdtem el hallgatni, de már teljesen a hatása alá kerültem. Az alter zenéről azt gondolná az ember, hogy bugyuta zene + bugyuta szöveg. Én is így voltam. Az alternatív zenét játszó csapatokat automatikusan kerültem, azzal a magyarázattal, hogy úgysem tetszene. Talán ezért is volt nehéz közel engednem magamhoz a Vad Fruttik zenéjét - de annyi irányból betámadtak, hogy ez elkerülhetetlen volt... :P :D Néha brutális/trágár, és sokszor a szöveg is zavaros, mégis helyenként annyira elevenembe mar, hogy hihetetlen... Szebben senki sem tudná már megfogalmazni, amit ők kimondanak. És ezt köszönöm nekik. Némelyik dalukból igenis erőt meríthet az ember az életének egy-egy rossz korszakában - vagy úgy amúgy is: emlékezteti ezekre a hallgatót. Az örök érvényű igazságokra - Vad Fruttis köntösbe bújtatva.

"Idebent épp a semmi terem,
de kiálts csak rám, és én elhiszem:
ha tiszta szívvel nekilátok,
hegyek omlanak, s születnek óceánok."
(Lehunyom a szemem)

Egész egyszerűen imádom. Ezekbe a szavakba pedig önkéntelenül beleborzongtam.
Az Embergép c. dal is megérdemel néhány szót (nem szoktam ilyen részletesen tárgyalni egy-egy albumot, de ezt most nem akarom pár szóval elintézni), hisz ez az egyik legjobban sikerült dal a korongról - szöveget tekintve mindenképpen a legeslegjobb, sőt megkockáztatom, hogy a valaha hallott egyik legjobb. Mint ahogy a cím is mutatja, a dal témája az emberek elgépiesedése, a személytelenné válás, beolvadás a monoton, lélektelen környezetbe, ahol az ember is elfelejt érezni - ezt a városi panelrengetegekhez hasonlítja, ezen keresztül próbálja bemutatni, hisz a városokra leginkább az anonimitás jellemző, nem ismer mindenki mindenkit, (sőt, sokszor az ismeretségek is csak felületesek), "(...) kattanásig húzva a szívüknek cipzárja. Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják...". Aztán ha mégis megszólalnak, és próbálnak emberhez méltóan élni, (aminek alap része a beszéd, ugyebár..), és megpróbálnak érezni, akkor is csak ordítani tudnak a felgyülemlett, "egymásra torlódott" bánattól, a fel nem dolgozott, mindig csak halogatott és "masnis dobozokban" félretett problémáktól... Az utolsó szakasz pedig abszolút katartikus hangulatot idéz elő:

"Mossuk le hipóval, marjon le a csontig,
mossuk le hipóval, súroljuk még addig,
amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem,
a sebek behegednek és kicsorbul a késem."
(Embergép)

Ezt már magyarázni sem kell: aki már életében akár egyszer is átélte a magányt/csalódást/fájdalmat, számára világosan érthető...
Az album nyüzsög a jobbnál jobb daloktól, egyes dalokat a dallam miatt imádok (Béke Presszó), vagy csak néhány részletéért (Goa), míg mások a mondanivalójuk miatt fogtak meg (Embergép). [Ezzel már fel is vázoltam a leginkább szívemhez közel álló dalokat :))]
Akárhogyan is, de: lehet, hogy ez egy szerelem kezdete...

Tracklist:

01. Lehetek én is
02. Diszkós
03. Boroskóla
04. Goa
05. Városlakó
06. Limonádé
07. Embergép
08. Bálban
09. Nem hiszek
10. Üvegszilánkkal
11. Lehunyom a szemem
12. Béke Presszó

Tényleg csak gratulálni lehet ehhez. Engem meggyőztek. Eddig az év legnagyobb pozitív csalódása nálam. :)
Az album kedvenc dalának kiválasztásánál 2 dal között vacilláltam: a Béke Presszó és az Embergép között. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt, valahol viszont mégis van közöttük egyfajta párhuzam (a boldogság hiánya; de míg az Embergépben meg sem próbálnak rátalálni, addig a Béke Presszó sokkal pozitívabb hangvételű, "reménykedőbb").

Vad Fruttik - Embergép
...csak mert már első hallásra úgy éreztem, hogy a szívnek most kell megszakadnia...

Osztályzat: 10/9,5

Ilyenkor különösen szeretem az internetet és az interneten köttetett barátságaimat, ismeretségeimet. :) Ugyanis a Rise Against is egyike azoknak a bandáknak, akiket különböző oldalakon, fórumokon megismert ismerősök ismertettek meg velem. Ezt épp Nitának köszönhetem: ő dobta be egy közösségi portálon egy témában az "Entertainment" c. dalukat. Ez kellően felcsigázott, így hát kutakodtam kicsit, és így jutottam el ehhez az albumhoz. Mit ne mondjak, néhány emlékem köthető ehhez az albumhoz azóta. :) Pl. az egyik dalukat (erről a lemezről) "viszonthallottam" az idei főiskolások hetén (FŐHE) a foglalkozások/ rendezvények közötti szünetekben. Örülök, hogy még sokan hallgatják őket, mert tényleg nagyon jók. :) Aztán pl. a meggyszedést is ez segített túlélni. :D Egész feldobta a melót, hogy fülhallgatóval a fülemben dúdolászgattam a dalokat a meggyfák alatt. ^^ Szinte azt is elfelejtettem, hogy miért is vagyok én ott. :D Egyszóval: bárhol, bármikor jöhet. ;)
A Rise Against 1999-ben alakult, akkor még Transistor Revolt néven. Jelenlegi nevüket 2001-ben vették fel, és első albumuk is már a "Rise Against" csapatnév alatt jött ki. Azóta szinte pihenés sincs: folyamatosan ontják az albumokat magukból, turnéznak, ők pedig egyre népszerűbbek.
Az "Appeal To Reason" szám szerint az ötödik stúdióalbumuk, mely 2008 októberében került a nagyérdeműhöz. A nagytöbbségtől pozitív visszajelzés érkezett, viszont a kritikusokat nem sikerült teljesen meggyőzniük: szerintük túl távol kerültek a hardcore punk-tól, és inkább a "divatosabb", populárisabb irányba mozdultak el.
Én nem ismertem a banda ez előtti dalait, így nem tudok ez ügyben nyilatkozni. Csak azt tudom, hogy nekem tetszik, amit csinálnak, és nagyon remélem, hogy még sok ilyen albumhoz lesz szerencsém tőlük. :)

Tracklist:

01. Collapse (Post-Amerika)
02. Long Forgotten Sons
03. Re-Education (Through Labor)
04. The Dirt Whispered
05. Kotov Syndrome
06. From Heads I Inworthy
07. The Strength to Go on
08. Audience of One
09. Entertainment
10. Hero of War
11. Savior
12. Hairline Fracture
13. Whereabouts Unknown

Kedvencem a lemezről:

Rise Against - Savior

Osztályzat: 10/8,5
 

A Daughtry-ra - érdekes módon - Facebook-on akadtam rá; ilyen sem történt még eddig velem, hogy itt hívja fel egy banda magára a figyelmemet: ha másra nem is nagyon, legalább erre jó ez a közösségi oldal is. :)) Egyik ismerősöm ismerősének (:D) profilján láttam, hogy ez a banda is a kedvencei közé tartozik, aztán youtube-on rákerestem. Első hallásra tetszett a zenéjük, bár leginkább a Nickelback-re hajaz - de gondoltam, üsse kavics, ez attól még igenis jó. :) Persze azóta, mondanom sem kell, hogy gyakrabban nézelődöm másoknál is a kedvenc zenekarok között, hátha ér még hasonló kellemes meglepetés. :P
A zenekar frontembere, Chris Daughtry az American Idol 5. évadjában, 2006-ban tűnt fel, akkor egészen a negyedik helyig menetelt. Ám - úgy gondolom - semmit sem veszített ezzel, hogy nem sikerült megnyernie a tehetségkutatót, elvégre ennek az eredménye lett a Daughtry, mint banda. Szóban forgó "Leave This Town" c. albumuk 2009 nyarán (júliusban) jelent meg, a banda második lemezeként. Akkor is másodiknak számít, ha 2006-ban a debütáló album idején még csak Chris alkotta a bandát egymaga, mint állandó tag - bár már akkor is kapott felkérést a Fuel elnevezésű banda részéről, hogy legyen az énekesük, ám Chris ezt visszautasította. Ehelyett egy teljesen saját bandát alakított. Persze némelyik tag zenélt már előtte más bandákban is, mégis a Daughtry néven futó alakulat számára meg van az esély, hogy saját történelmet írjon. Hogy mennyire tudnak jelentőset alkotni, később minden bizonnyal ki fog derülni. 
Chris 2009 márciusában jelentette be, hogy elkészült az album, már csak az utómunkálatok zajlanak. Elmondása szerint közel 70 dalt írtak, és 30-at rögzítettek (mégis csak 12 került fel a hivatalos "törzsalbumra" - a 2 bónusz dalt leszámítva). Érdekesség, hogy a "No Surprise" c. dalt Chris olyan kiválóságokkal karöltve írta meg, mint pl. Chad Kroeger (a Nickelback énekese), de a többi dalon is közreműködött még pl. a Three Days Grace-es Adam Gontier, és sok más előadó is. Talán ezek után nem is meglepő, hogy pl. ez a dal zeneileg is különösen a Nickelback zenéjére emlékeztet. Viszont mégsem téveszthető össze: Chadnek és Chrisnek a hangjában is van egy olyan "védjegy", egy olyan plusz, amit nem lehet másolni vagy utánozni, amit ezer közül is fel lehet ismerni. Összehasonlítani viszont semmiképp sem érdemes a két bandát, mindegyikük másért jó, még akkor is, ha nagyjából ugyanabban a műfajban mozognak.
Az album címe a "September" c. dalukból származik, melyben van egy olyan sor, hogy "yeah, we knew we had to leave this town". 
Egyben biztos vagyok: ha "elhagyták a várost", ha nem, ezt az albumot bizony itt hagyták nekünk. :) Nem kell világmegváltó dolgokat várni tőlük, egyszerűen csak hallgassuk a zenéjüket, éljük meg és ámuldozzunk kicsit Chris hangján.
Számomra pedig más feladat nem maradt, mint megírni az album számlistáját, és addig kisütni, hogy melyik dalnak ítéljem a "legjobb dal" címét... Kapásból tudnék mondani vagy hármat...:/

Tracklist:

01. You don't belong
02. No Surprise
03. Everytime You turn around
04. Life after You
05. What I meant to say
06. Open up Your Eyes
07. September
08. Ghost of Me
09. Learn my Lesson
10. Supernatural
11. Tennessee Line
12. Call Your Name

Ami leginkább számításba jött nálam, az pl. a You don't belong. Talán ez a legvadabb, legütősebb dal az egész albumon. A No Surprise volt a legelső dal, amit megismertem az albumról. Röviden-tömören: imádom. :) A Life after You-t meg énekelni imádom. :D No de nem is ragozom tovább, ideje dönteni.
Ami szerintem a legeslegjobban sikerült dal a lemezről, az a:

Daughtry - Ghost of Me

Osztályzat: 10/8,5

Azért nem kell ám ennyire meglepődni. :P
Sokáig gondolkodtam én is rajta, hogy mennyire illik bele a blog témájába, zenei világába ez az album. És azt kell mondjam, ha csak részben is, de bele tudom illeszteni: bele AKAROM illeszteni. :D Ugyanis, ahhoz képest, hogy a fő irányvonala az albumnak (és magának a bandának is) nem a rock, mégis olyan ütős kis keveréket dobáltak össze erre az albumra is, hogy öröm hallgatni.
Kezdetben (ami náluk 2002-t jelenti) még csak elenyésző közük volt a hangszeres zenéhez, leginkább dj-skedtek, számítógéppel állították össze, azon készítették zenéjüket. Az elektronikus vonal máig nagyon erős a zenéjükben, emellett viszont erőteljes dob szól a zene alatt (vagy inkább már-már fölötte). Egy bizonyos műfajba képtelenség őket besorolni, leginkább az elektronikus zenét, a drum and bass-t és a rockot ötvözik egyedülálló módon, szinte új stílust, műfajt teremtve ezzel.
Ami hozzám még inkább közelebb hozta a Pendulumot, az az, hogy nem pusztán zenei alapból állnak a dalaik, hanem némi ének-rész is hozzájárul, mintegy megfűszerezve azt.
Ismerősi körömben páran hallgatják (egyiküknél pl. autóvezetés közben sokszor ez dübörög :) ), de eddig valahogy nem éreztem különösebb késztetést, hogy megismerjem a zenéjüket, mert én elkönyveltem pusztán "elektronikus vacaknak", amire nem vagyok kíváncsi. Aztán láttam, hogy pl. a "Self vs. Self" című dalukon az In Flames-szel dolgoztak együtt. Persze, ez még nem jelentett garanciát arra nézve, hogy a többi daluk is tetszeni fog, mindenesetre beszereztem ezt az albumot, ismerkedés gyanánt. És azt kell mondanom: ez tényleg több. Jóval több a mai DJ-munkáknál (persze ezzel őket sem akarom leszólni, biztosan nekik is sok energiájuk van egy-egy dalukban, csak épp nekem az nem jön be, ami csak "tüc-tüc", és más semmi...).
Legelőször a "Witchcraft"-ot imádtam tőlük; aranyos, ahogy Rob Swire a "t"-t néhol dzs-nek vagy cs-nek ejti. :)) 
Aztán volt egy olyan korszakom, amikor a "Crush" volt a kedvencem. Most pedig leginkább a "Self vs. Self". Fura, hogy ennyi "korszakom" volt, holott az albumot csak pár hete hallgatom. A lényeg, hogy valami megmozdul bennem a zenéjük hatására. Fejhallgatóval, jó hangosan hallgatni pedig nagyon gyilkos. :P (Azért próbáljátok ki. ^^)
Mellesleg szólhatott volna nekem valaki korábban is, hogy ez ilyen jó. :/ :D

Tracklist:

01. Genesis
02. Salt in the Wounds
03. Watercolour
04. Set me on Fire
05. Crush
06. Under the Waves
07. Immunize (ft. Liam Howlett)
08. The Island - Part I. (Dawn)
09. The Island - Part II. (Dusk)
10. Comprachicos
11. The Vulture
12. Witchcraft
13. Self vs. Self (ft. In Flames)
14. The Fountain (ft. Steven Wilson)
15. Encoder

Amit egyszerűen imádok, mert nagyszerű:

Pendulum ft. In Flames - Self vs. Self

Osztályzat: 10/8,5