Zene füleimnek...

A Sonata Arctica számomra egyértelműen a power metal nagyágyúja. Évekkel ezelőtt ajánlotta egy ismerősöm, azóta lelkes hallgatójuk vagyok. :) Valószínűleg óriási fan sosem válik belőlem, de olyan zenét játszanak, amit szinte bármikor képes vagyok hallgatni, pl. netezés vagy gépezés közben - ma négyszer hallgattam végig egymás után a lemezt... :D Tény, hogy lehetne hosszabb is... És olyan nagyon kiemelkedő dalt se tudnék erről mondani... :S Hátha a többi lemezükön találok majd valami igazán lélegzetelállítóan jót.
A csapatot 1996-ban alapították, és mint sok más minőségi metált játszó zenekar, ők is finnek. :) Több névváltoztatáson is átesett a banda, mire végre megállapodtak a jelenleginél, és első nagylemezüket is már ezzel a névvel jelentették meg. Védjegyükként talán a különösen billentyűorientált zenéjüket, és az énekes (Tony Kakko) magas, tiszta énekhangját tudnám kiemelni.
Nem igazán sikerült számomra olyan igazán maradandót alkotniuk és néhány kivételtől eltekintve különösebben nagy hatással sem voltak rám a lemezen lévő dalok (hisz most is csak keresgélem a szavakat). Talán majd legközelebb. Viszont egészében nézve a lemezt és a bandatagok munkáját, azt lehet mondani, hogy tehetség van, a hangzás és a hangszerelés is nagyon helyén van, úgyhogy nem lesz itt baj. :)
Mindenesetre a "Letter to Dana" című balladájukért és a "My Land"-ért jár egy hatalmas képzeletbeli pirospont, mert a kedvenc mellett (ami a poszt végén majd kiderül), ezek voltak a leginkább szívemhez közeliek. :)

Tracklist:

01. Blank File
02. My Land
03. 8th Commandment
04. Replica
05. Kingdom for a Heart
06. FullMoon
07. Letter to Dana
08. UnOpened
09. Picturing the Past
10. Destruction Preventer

Ezt ajánlotta tőlük legelőször az ismerősöm, ezt hallgattam meg a legtöbbször is és talán épp ezért lett ez a kedvenc. :)

Sonata Arctica - FullMoon

Osztályzat: 10/7,5

Már hetek óta halasztom ezt a bejegyzést, de most már ideje lesz megírni, mert így sosem fogom utolérni magam. :D
Kedvenc finnjeim 2004-ben elkövetett "bűnözéséről" fogok most írni pár szót.
A "Once" a csapat ötödik stúdiólemeze, és egyben az utolsó olyan, amelyben Tarja Turunen énekel.
A borító szerintem nagyon szép: a képen szereplő angyal egyébként a római Protestant Cemetery- ben (protestáns temetőben) található szobrot ábrázolja. A szobrot William Wetmore Story készítette, a neve "Angel of Grief" (a bánat angyala). A zokogó angyalt ábrázoló szobrot William felesége, Emelyn sírján helyezték el; később maga a szobrász is ide lett eltemetve.
Kép a szoborról, eredeti környezetében: 
http://media.photobucket.com/image/angel%20of%20grief%20rome/kspen6003764/800px-WWStoryRome.jpg
Zeneileg is tartogat újdonságot számunkra ez a lemez: ilyen pl. a Creek Mary's Blood. Egy indián világot idéz meg a hallgató képzeletében, és ehhez merőben hozzájárul a dal végén hallható indián ima is. Emellett említést érdemel a lemezre felkerült egyetlen finn nyelvű dal, a Kuolema Tekee Taiteilijan. Nem is értem, miért nem énekel sok finn és angol nyelvterülettől független nemzetiségű banda a saját nyelvén. Ez annyira szép dolog - oké, hogy így nem lehet olyan egyszerűen megérteni, meg hogy az angol a világnyelv, és valószínűleg a Nightwish se futott volna be ennyire, ha nem kezd angolul is énekelni, de akkor is... Vagy legalább lenne fele-fele arányban... :S Nem így, hogy (ha bónuszok nélkül nézzük) 11-ből 1 dal saját nyelvű... Nem mondhatni, hogy rajongok a Rammstein-ért, de emiatt tisztelem őket, hogy büszkék a saját nyelvükre, és ők pl. vállalták, hogy németül zenélnek, és azóta is...
A finnt pedig szeretem. Mint nyelvet. Kiejtésben és sok másban is tényleg hasonlít a magyarhoz. Talán majd egyszer komolyabban beleásom magam. :) Nem lenne rossz.
Visszatérve még ehhez a dalhoz: készült belőle egy nagyon frappáns kis "félrehallós videó", mely "bizonyítja", hogy a finn és a magyar nyelvek igenis rokonok. :D Sajnos nekem elveszett kicsit a zene szépségének élvezete, miután ezt megnéztem. :D Úgyhogy ha még valaki nem ismeri, akkor linkelem, de FIGYELMEZTETÉS: aki ezt megnézi, nagy valószínűséggel nem fogja tudni úgy végighallgatni többé az eredeti Nightwish-dalt, hogy ne hallja bele a paródia-fordítást.
https://www.youtube.com/watch?v=tJ-PWUCw_x8
Sajnos a youtube letiltotta a hangot, úgyhogy nem árt mellette elindítani az eredetit is. Vicces. :)

Tracklist:

01. Dark Chest of Wonders
02. Wish I had an Angel
03. Nemo
04. Planet Hell
05. Creek Mary's Blood
06. The Siren
07. Dead Gardens
08. Romanticide
09. Ghost Love Score
10. Kuolema Tekee Taiteilijan
11. Higher than Hope

Ez utóbbi dal Mark Brueland emlékére íródott: egy rákban elhunyt 30 éves fiatalember emlékére, akinek súlyos betegen az volt az utolsó kívánsága, hogy hadd láthassa kedvenc zenekarát, a Nightwisht élőben. Sajnos a betegség 2003 végén maga alá gyűrte. (Ahogyan Tarja énekli: "With first snow I'll be gone.") 
Tuomas Holopainen (a banda fő dalszerzője és billentyűse) méltó emléket állított neki a Higher than Hope című dalukban. A zene gyönyörű lett, és a szöveg is kifejező. Sőt, ha értesüléseim nem csalnak, maga Marc is hallható a felvételen úgy a dal közepe táján, amint a betegségéről beszél, és arról, hogy milyen kilátástalan a jövő.
Rest in Peace, Marc.

Na de hogy most már lezárjam ezt a posztot (amit eléggé bő lére eresztettem most...), következzen a szerintem legjobban sikerült track a lemezről:

Nightwish - Creek Mary's Blood

(Meghallgattam az új énekesnő, Anette előadásában is... Igazán nem értem, miért kell a Tarja hangjával megszokott és megszeretett dalokat előadnia - olyan hajmeresztő hajlításokat csinál, hogy borzalmas... o.O Inkább csak a saját dalaikat énekelje, az nagyon megy neki, a Tarjásakat meg hagyja békén, mert az egyáltalán nem áll jól. Ez a véleményem. Pont.)

Osztályzat: 10/9

Evezzünk kicsit metál-vizekre, egészen pontosan most egy szimfonikus metál banda albumával folytatom a sort. Az Epicáról régebben már írtam, az akkori lemezük és az énekesnő, Simone Simons hangja egyszerűen elvarázsolt - és hát ez most sem történt másként. Több ilyen tehetséges, "életrevaló" csapatnak kellene még ontania magából a lemezeket, de sajnos az ilyenekből van a legkevesebb...
Kamelot-rajongóknak biztosan jó hír az album kapcsán, hogy az egyik dalban (Trois Vierges) Simone duettpartnere a Kamelot együttes énekese, Roy Khan. Hátborzongatóan jól szól a hangjuk együtt, és a dal elején felcsendülő zongoraszólam is jócskán hozzájárul a hangulatteremtéshez (egyfajta komor meseszerű hangulatot kölcsönöz a dalnak): könnyen úgy érezheti az ember a dal hallgatása közben, hogy épp egy operát néz/hallgat. Felemelő. Nincs rá jobb szó. (Még anyumnak is tetszett - bár ez nem csoda, hisz igazából ez puszta szimfonikus elemekből áll, metált senki se keressen benne, mert úgysem talál.) Kellett ez, nagyon is, még ha első hallásra úgy is vélnénk, hogy nem sok keresnivalója van itt.
Ami még érdessége az albumnak, hogy a szövegekre hatást gyakorolt a maja civilizáció, és erőteljesek a lemezen a gregorián énekre emlékeztető kórus-betétek. A hörgős részeket most kifejezetten kispórolták a track-ekből, inkább Simone tiszta énekhangjára koncentráltak, a hangszerekre, és az operás-jellegre (mély hörgős vokálokat még tehettek volna bele, mert igazán jól szól, de ez a "vinnyogva üvöltözés" kezd az agyamra menni... abból lehetett volna még kevesebb is...)
Továbbá a cédén lévő dalok nem éppen különállóak, legalábbis 4 dal biztosan nem az. A legelső tracket is beleszámolva jön ki a 4, hisz az tekinthető a "A New Age Dawns" sorozat ("saga") prológusának (lefordítva "Egy új kor hajnalai"); nem mellesleg ez a dal beillene a Karib-tenger kalózai film zenéjének is, mindenesetre egyértelműen filmzenének való. :)
Mindent összevetve sokszorhallgatós lesz a lemez, és ha nem is kifejezetten a zenei bravúrok miatt, a hangulat miatt abszolút. Bár ezen az albumon nem lett kifejezetten kedvenc dal, mint az előzőn, mégis megérdemli szintén a 9 csillagot, mert több rajta a nagyon szerethető track, és ezzel ellensúlyoz.

Tracklist:

01. Hunab K'u
02. Dance of Fate
03. The Last Crusade (A New Age Dawns I.)
04. Solitary Ground
05. Blank Infinity
06. Force of the Shore
07. Quietus
08. Mother of Light (A New Age Dawns II.)
09. Trois Vierges
10. Another Me "In Lack'ech"
11. Consign to Oblivion (A New Age Dawns III.)

Egészen mostanáig én sem tudtam, hogy melyiket is emeljem ki, hisz mindegyik annyira jó... A választásom most mégis a Quietus-ra esett. A kellő operajelleg megvan benne, nem túl gyors, nem túl lassú - igazából pont jó. (A másik, amit talán hasonlóan nagyon szeretek, az a Solitary Ground... Ennek viszont az a baja, hogy túlontúl lassú. Értem én, hogy ez a tempó illik hozzá leginkább, de valamennyivel gyorsabb ütem még nem rontaná el, sőt... :/)

Epica - Quietus

Osztályzat: 10/9

Koppányék megint jót alkottak. Pedig nem indult valami fényesen a 2010-es évük: év elején meg kellett válniuk egy tagjuktól, összeférhetetlenség miatt (Püke - gitár). Azonban hamarosan csatlakozott a bandához Ermi, így helyreállt az egyensúly.
A somorjai srácok zenéje bár csak szimpla rock 'n' roll, mégis a jobbik fajtából való. Törekednek az új riffekre, az új effektekre, és az erotikából is visszavettek már, szóval egyfajta stílusváltáson ment át a banda, bár nem is igazán mondanám váltásnak, inkább csak finomításnak...
Erre az albumra is sok olyan dal került, ami koncerten biztosan lázba fogja hozni a népet, mint pl. a Pokoltanya.
Amellett, hogy bizonyosan jókat lehet bulizni ezekre, sok szám elég komoly dolgokról szól. Most induljunk el visszafelé a számlistán...
Itt van pl. az Előtted a kérdés, aminek központi témája, hogy merjünk lépni, merjük irányítani a saját életünket, tegyünk az álmainkért. Az Állj! egy félresiklott barátságról szól, a Szerelmes dal pedig első hallásra egyáltalán nem cseng túl romantikusan, amiből mégis kitűnik ez a jelleg, az a refrén:

"Nekem minden napra kellesz,
nélküled itt bent sötétebb a világ,
nincs is csak szív, és semmi más.
Én válaszolok, te kérdezz,
tudom jól, te így is megértesz,
te vagy az én zsákomon a folt ma már."

A Gyere fater egy apa elvesztéséről is szól...hatna, de mégsem arról szól. Ahogyan a hammerworld.hu-n is olvashatjuk, Koppányék ezt a dalt Nagy Lennon Tibi emlékére írták, aki a zenekar jó barátja volt és egy motorbalesetben hunyt el. A szöveget magyarázza, hogy az "öreg", a "mester" hajóskapitányként dolgozott, ám ha hazajött, akkor szívesen tivornyázott, kaszinózott együtt a Rómeó Vérzik-es srácokkal.

A Végítélet egy erős társadalomkritika, arról, hogy milyennek látja a banda a világot, a kialakult nemzetközi helyzetet. Ahogyan Koppány is nyilatkozta: "Rohadtul ébredni kéne...". Egyetértek.

"A fák, a füvek, a bokrok,
mindenki egy cseppnyi levegőért kapkod,
nem elég, ha magunk alatt már lassan kivágtunk minden fát.
Ha már az ember rosszabb, mint az állat,
aki saját fajára sose támad,
akkor jobb, ha mindenki csendben
önmagáért mond egy imát!
Ha már nincs Isten, se Ördög,
ha már a szeretet össze nem köt,
ha már ember emberre támad,
akkor pusztuljon az egész!"

Hogy csak a legütősebb sorokat idézzem... 
A többi dalhoz nem is fűznék kommentárt. Szerintem egy jól megkomponált lemezt tarthat kezében a nagyérdemű, és úgy gondolom "Rómeóék" végre több figyelmet érdemelnének, de hát akit nem hord tenyerén a média, és nem folyik a csapból is, az ugyebár nehezen is tud érvényesülni. Sajnálom a fiúkat, mert tényleg jó a zenéjük, értenek hozzá, és kaphatnának hazánkban is kicsivel több figyelmet.

Tracklist:

01. Intro (avagy a vadkelet hősei)
02. Szívom és fújom
03. Nekem kell
04. Keleti rock és roll
05. Végítélet
06. Gyere fater
07. Szerelmes dal
08. Kezeket neki a falnak
09. Állj!
10. Előtted a kérdés
11. Pokoltanya
12. Minden reggel

Így, a poszt végére érve már nem is maradt más hátra, mint hogy még leírjam azt, amit fentről kifelejtettem... :D Szóval: szerintem az album nyitányaként szolgáló intró a vadkelet hőseivel piszkosul marha jól sikerült. Tényleg kicsit Ennio Morriconés, meg "vadnyugatos", de imádom, talán pont ezért, mert ennyire különlegesre sikeredett. ^^
És a zárózene van még ugyebár hátra, ami ezúttal is a számomra leginkább tetsző dal. Egyik haveromnak mutattam, szerinte már édeskevés ez a gitár-dob kombináció manapság a rockzenében. Szerintem meg ez épp erről szól, hogy nincs agyongépesítve, csak zúznak, püfölik a dobot, nyúzzák a gitárt, és örül mindenki. Én legalábbis örültem, ennek a tracknek főleg. Szerintem állat lett.

Rómeó Vérzik - Nekem kell

Osztályzat: 10/7,5 

Kb. 2006-ban ismerkedtem meg az 1998-ban alakult, akkor még Echo of Dalriada néven zenélő bandával. Első hallásra nem nyűgözött le se a zene (ami akkor még jóval darkosabb, death-esebb volt), és az énekesnő, Binder Laura hangját is képzetlennek tartottam - vagy csak szimplán nem tetszett... Mára viszont már teljesen megváltoztak a dolgok. Valahogy nekem úgy tűnik, hogy a sok évnyi zenélgetés/éneklés jó hatással volt Laurára is és a bandára is: teljesen összekovácsolódtak, most már kerek-egész a banda, ez az Ígéret album pedig véleményem szerint a legjobb lemezük eddig. Talán mert kezdik megtalálni a zene, az ének, és a hörgős ének közötti összhangot, egyiket sem viszik túlzásba. Kellemes hallgatni, mert bár nagyon dallamos, de mégse válik az egész gusztustalan sziruppá. Ha így haladnak, tutira az egyik kedvenc bandámmá válnak. :D
A megjelenése óta hallgatom a lemezt. És egyszerűen ha akarnék se tudnék rá rosszat mondani. Minőségi zene, ami bárhol, bármikor jöhet. Imádom, hogy ennyi féle hangszerrel dolgoznak, hogy ilyen változatos a zenéjük, és egyetlen dal sem indul el rossz irányba, amire én már azt mondanám, hogy kösz, de nem.
Ami fura, hogy eddig igazából nem volt rám különösebb hatással az együttes férfiénekese, Ficzek András, de itt jócskán felhívta magára a figyelmet: tényleg beleszerettem a hangjába, tökéletesen passzol ehhez a folkos metál vonalhoz. Teljesen hiteles az egész.
Mint ahogy a zenei stílus is folk, nem maradhatnak el a népzenei vonatkozású szövegek sem. De ezekről én nem is írnék most többet, aki ellátogat a Dalriada honlapjára, sok érdekességet tudhat meg a dalokról: http://www.dalriada.hu/index.php?menu=igeret
Amit még megemlítenék, mert engem eléggé meglepett: a 2. számban, a Hajdútáncban hallhatjuk Laurát hörögve is énekelni... Úgy emlékszem, korábban erre nem volt példa egyetlen lemezükön se (de ha majd azokat is még tüzetesebben meghallgatom, akkor úgyis írok azokról is, és vagy megerősítem ezt az állítást, vagy cáfolom). Furcsa, hisz nem ezt szoktuk meg tőle, de neki ez sem áll rosszul, nem egy nyafka lány, aki keménykedni próbál. Tetszik. :)
Aki még nem ismeri a csapat zenéjét, én mindenképpen ezt az albumot ajánlom ismerkedéshez. Ha ez tetszett, a korábbi albumok is tetszeni fognak, de talán ezzel az albummal sikerül leginkább belopniuk magukat az ember szívébe.
Úgyhogy régi és potenciális rajongójuknak is: jó hallgatást az albumhoz, nálam még valószínűleg nagyon sokáig kézközelben marad az album. =)
Köszönöm nekik az élményt.

Tracklist:

01. Intro
02. Hajdútánc
03. Hozd el, Isten
04. Mennyei harang
05. Ígéret
06. Igazi tűz
07. Kinizsi mulatsága
08. A Hadak útja
09. Leszek a Csillag
10. Leszek a Hold
11. Outro

Elég sokrétű ez a lemez. A Hadak útja talán az egyik legkeményebb dal az albumon, akár a hörgés mennyiségét vesszük alapul, akár a ritmust: feszített, pattogó, zaklatott. Valamelyest lassul a refrénnél, de a zene továbbra sem hagy pihenni. (No, nem azért nem jelöltem be, mert nem tetszene, csak ha mindegyik jót bejelölnék, akkor csupa piros lenne a tracklist :D).
A Mennyei harang is egy kiemelkedő pont számomra az albumon, de mégsem ez a kedvencem, hanem az Igazi tűz. Utóbbival (mint ahogy megtudtam a banda hivatalos honlapjáról) Hende Péter emléke előtt szeretnének tisztelegni. Ő is az alapítók egyike volt, gitárosi szerepe volt a bandában, emellett fontos, központi személye volt a csapatnak, ám 2001 januárjában, 23 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Csatlakozom: nyugodjék békében.

Dalriada - Igazi tűz

Osztályzat: 10/10