Zene füleimnek...

Imádtam, imádom és imádni is fogom. Az Evanescence-t úgy álle, a tagokkal, a zenével, a szöveggel, mindennel együtt. A számát sem tudom, hányszor pörgethettem már végig ezt az albumot, szinte  minden gitárhangját, dobpergését ismerem már.
Mindenesetre Amy Lee és a szólógitáros Ben Moody egyáltalán nem bánhatja, hogy anno, '94-ben egy ifjúsági táborban való találkozásuk után megalapították a bandát. Igaz, Ben 2003 végén elhagyta a formációt személyes eltérésekre hivatkozva - és mint Amy később elmondta: ő nem is bánja, mert Ben túlságosan populáris, a közönséghez igazodó zenét akart játszani, míg ő, Amy inkább merészebb, egyedibb zenei stílust szeretett volna alkotni a dalokkal.
A The Open Door mindenesetre- előző, Fallen c. albumukhoz hasonlóan - szintén nagy siker lett. Bár nem ment zökkenőmentesen a felvétel: korábbi basszusgitárosuk kilépett a bandából, mondván, hogy nem akar újabb turnét, inkább a családja közelében lenne. Így hát a basszgitáros-csere után megindultak a munkálatok, de mint Amy Lee is közölte, nem volt cél, hogy mielőbb összedobáljanak egy albumot, szerették volna alaposabban kidolgozni - ami érthető, hisz a jó munkához idő kell. :) Bár, ez talán már kicsit túlzás... :( Már nagyon várom a legeslegújabb albumukat (szám szerint a 3. stúdiókorongot); elvileg már tavaly év végén el is készült, már csak arra várnak, hogy kiadhassák végre. Remélem, nemsokára jön...
Nah, de kanyarodjunk vissza: aki kézbe veszi ezt a lemezt, garantáltan egy fantasztikus órát tölthet a csapat zenéjével.

Tracklist:

01. Sweet Sacrifice
02. Call Me when You're sober
03. Weight of the World
04. Lithium
05. Cloud Nine
06. Snow White Queen
07. Lacrymosa
08. Like You
09. Lose Control
10. The Only One
11. Your Star
12. All that I'm living for
13. Good Enough

Az én személyes kedvencem a lemezről:
Evanescence - Lithium

Osztályzat: 10/9,5

Na ja, mindenki vár valamit... Sokan például ezt a lemezt. ;)
2006. árilisában került polcokra, és hamar elérte a platinalemez státuszt.
Az előző (illetve az általam posztolt másik két) albumokhoz képest sem változott semmi: a korábbiaknál talán kicsit modernebb a hangzás, viszont a remek szövegek nem változtak, és - mint mindig, - most is Laci munkáját dicsérik.
Az album első két dalát telitalálatnak tartom.
A California über alles tipikus pogózene. :)
Aztán itt a Füst és lábdob is, ami egy szakítósnóta, és a lemez egyik legismertebb dala: a cd megjelenése környékén a zenecsatornák untig nyomatták.
A legőszintébb, legodamondogatósabb dal szerintem mindenképpen a Mindenki. Egyfajta társadalomkritika is ez: médiáról, az anyagias világról, a robot módjára működő emberiségről, egymás elnyomásáról, hatalommániáról...
"Elnézést kérek, de nekem tele van vele a f*szom, hogy
Nem számít már semmi, csak a szájonb*szott haszon, az meg, hogy
Másnak az asztalára nem jut semmi kaja,
Az le van sz*rva, az legyen az ő baja..."
Hát, ezt tényleg nem lehetett volna szebben mondani...

Tracklist:

01. Rock a nevem
02. Nem kell semmi
03. California über alles
04. Egy van
05. Füst és lábdob
06. Mindenki
07. Az alagút végén
08. A holnapot éljem túl
09. Irgalom nélkül
10. Dávid és Góliát
11. Minden szó
12. Hiányzol

Egyik kedvencem a lemezről a Nem kell semmi, amit Laci a 2007-es Fonogram díjátadón csupán egyetlen gitár segítségével, egyedül adott elő - elmondásai szerint a komplett zenekarral lett tervezve a fellépésük, de technikai okok miatt nem tudták kivitelezni, így maradt ez a megoldás. Azt azonban még az előadása előtt hozzátette: "A következő dalt most játszom el először egy szál gitárral, és szerintem utoljára is, azt gondolom." Nekem ebben a verzióban is nagyon tetszik, de az albumverzióban szintén. :)

Viszont most mégsem ezt választottam. Valahogy egy árnyalatnyival a "másik kedvencem" jobban bejön. ^^ Ráadásul ezt egyik ismerősöm feldolgozta, és néhány riff az ő verziójában jobban kitűnik, amit azóta mindig belehallok az eredetibe is... :D
Aki pedig megnézi a következő videót, és járt már Csapda-koncerten, biztosan előtörnek a szép emlékek... ;)
Tankcsapda - Rock a nevem

Osztályzat: 10/9

Az egyik legmegosztóbb banda, amit ismerek. :) Esetükben abszolút igaz, hogy valaki vagy nagyon szereti őket, vagy olyannyira utálja, hogy egyszer sem bírja végighallgatni a zenéjüket. Én egyértelműen előbbi csoportba tartozok. :D Néhol kicsit árnyalt szövegek, ahol agyalni kell pettyet, hogy most ezt hogy is kell érteni, vagy mire gondolhattak (bár, azt írják a honlapjukon, hogy nem kell a bandát túllihegni, vagy érteni, hogy mit miért csinálnak, egyszerűen csak élvezni a zenéjüket, és tombolni ^^), máshol meg menthetetlenül polgárpukkasztó, és nyíltan az ember pofájába vágják a véleményüket. :D Kell ez is. ;)
Aki hallotta az előző albumukat, az nem számítson arra, hogy ezúttal sokkal többet fog kapni. Én hiányoltam most erről azokat a számokat, amik annyira meg tudnának fogni, hogy akár kedvenceimnek is nevezhessem azokat a track-eket. Amiket ezúttal kijelöltem, inkább csak "szívesen hallgatom" kategóriát képviselnek... Sajnos. :( Kicsit jobbat vártam, most úgy érzem, nagyon egysíkú lett ez a lemez.
A dalok témája összességében nagyon hasonló. Az "Elbaszott szerelem" pl. kivételnek számít: ez egyfajta szerelmes dalnak is felfogható - néhány csipet iróniával és humorral fűszerezve; mondhatni "alvinizálva". :D

Tracklist:

01. A végén majd meghajlunk
02. Illúzió
03. Pont olyan, mint én
04. Nem megy tovább
05. A békéhez túl sokan vagyunk
06. Sok száz kismadár
07. Istenek szemével
08. Elbaszott szerelem
09. Az év dolgozója
10. A benned rejlő jóság
11. A hattyúk tava

"Csak egy pucér nő vagy ruhában."
(Az év dolgozója)
Imádom ezt a számot; a nyitó-track mellett ez a másik kedvencem, ez az idézet meg viszi a pálmát... x'D

"Néha úgy tettem, mintha nevetnék,
de belül őszintén sírtam,
mikor a mesédben a jótündérnek is kiverném a fogát,
hidd el jobb lesz mindenkinek, csak zárd rám a gumiszobát."
(Nem megy tovább)

"Szörnyeteg lettem,
akiket szerettem, már megettem."
(Pont olyan, mint én)

"Instant vesztest mindig találsz."
(Istenek szemével)

Bizonyára sokaknak A végén majd meghajlunk a kedvence a lemezről (vagy épp más). Nekem nem. :) De fenn már lelőttem a poént, úgyhogy nem lesz meglepetés...
Alvin és a Mókusok - Az év dolgozója

Osztályzat: 10/8,5

Első benyomás az lehet a bandáról, hogy "bakker, ennyi mássalhangzót egy helyen... o.O", a második meg, hogy mennyire jó zenét nyomatnak. :)
Azoknak, akik nem kifejezetten csípik az "operametált", mindenképpen tudom ajánlani ezt az albumot.
Nekem ez volt tőlük az első, ezután kezdtem hallgatni a korábbi lemezeket is. Eleinte kifejezetten irritált Tarja áriázása azokon... Elég volt megszokni, persze miután már elégszer hallgattam, már ez a fajta énekstílus is megtetszett. :)
Azoknak, akik még nem hallották volna a történetet, akkor (viszonylag :P) nagyvonalakban egy kis háttérinfó: 2005-ben, egy nyílt levél formájában tették ki a bandatagok addigi énekesnőjük, Tarja szűrét az együttesből. Az indok az volt, hogy Tarja hozzáállását a bandához a pénz és a férje annyira megváltoztatta, hogy már nem sok keresnivalója volt a srácok között (a levelet Toumas Holopainen billentyűs írta, de mindegyik bandatag alászignózta, így fejezvén ki egyetértésüket). Tarját állítása szerint sokkolta ez a levél, mivel azelőtt erről szó sem volt, hogy meg akarnának tőle válni, a távozására felhozott okokat pedig indokolatlannak tartja.
Így hát a népszerű, finn csapat énekesnő nélkül maradt, Tarja pedig önálló pályafutásba kezdett, mint szólóénekes - megjegyzem, nem kevés sikerrel, azóta már 2 lemeze jelent meg (nah de erről majd később).
Megindult a megüresedett posztért vívott küzdelem is: a fiúk a beérkezett demók segítségével próbálták kiválasztani Tarja legmegfelelőbb utódját. A választás aztán az "Alyson Avenue" nevű csapat exénekesnőjére, a svéd Anette Olzon-ra esett. Toumas ragaszkodott hozzá, hogy az új énekesnő személyazonosságára vonatkozó adatokat ne adjanak ki addig, míg el nem készül az új anyag, mert nem szerette volna, ha az új tagot egy kép vagy a korábbi munkássága alapján ítélik meg a Nightwish-rajongók.
A választás vélhetően így is sok rajongót taszított el a csapattól: sokak szerint Anette hangja túl gyenge, nem illik a Nightwish által képviselt stílusba, meg sem közelíti elődjét, ezért hát elfordultak addigi kedvenc bandájuktól.
Az biztos, hogy a két hangot össze sem lehet hasonlítani, mert teljesen másak. De úgy gondolom, mindkettő jó a maga módján, ezért hát nem kéne ekkora elvárásokat támasztani Anette-tel szemben...:S Nekem mindkettő bejön: Tarja esetében inkább komolyzenei és ezáltal talán különlegesebb íze lesz a hanganyagnak, de igazán nem mondhatjuk, hogy Anette-nek "nincs hangja"...
Végső soron: a Dark Passion Play (a banda hatodik nagylemeze) elkészült, 2007. szeptemberében már kapható volt hazájukban.
Érdekesség, hogy az "Amaranth" kislemezére felkerülő bonus track (amiről meg kell jegyeznem, hogy egy irtó jó kis zene; lassú, de nagyon jó ^^), a "While your Lips are still Red" egyben az akkoriban megjelenni készülő finn játékfilm, a "Lieksa!" main theme-je lett.
Az pedig külön dicséretes, hogy a banda és Stephen King között is van párhuzam: az író "Setét torony" c. könyvsorozatának 2 részén is alapszik egy-egy Nightwish dal. Az egyik a 7 Days to the Wolves, a másik pedig a The Poet and the Pendulum (előbbinek alapja a sorozat 5. könyve, a "Callai farkasok", míg utóbbi dal esetében a 4. kötet, a "Varázsló és üveg" volt).

Tracklist:

01. The Poet and the Pendulum
02. Bye Bye Beautiful
03. Amaranth
04. Cadence of her last Breath
05. Master Passion Greed
06. Eva
07. Sahara
08. Whoever brings the Night
09. For the Heart I once hade
10. The Islander
11. Last of the Wilds
12. 7 Days to the Wolves
13. Meadows of Heaven

Album-legjobb... Hát, most tényleg szívesen mondanám, hogy passz... Mert - hogy így fejezzem ki magam - a blogom történelmében most kerültem az eddigi legeslegnehezebb helyzetbe. Az Amaranth-et azért mondanám, mert azt hallottam tőlük legelőször, egy zenecsatornán... A Cadence of her last Breath a refrénje miatt tetszik. A Bye Bye Beautiful kicsikét hasonló hangulatban az Amaranth-hez. A Last of the Wilds-ről az Eluveitie jut eszembe, akiket nagyon szeretek. A The Islander-t meg egyszerűen imádom... Gyönyörű, és mindig összeszorul tőle a torkom.
Ha kiszámítható lesz a lépésem, hát sajnálom. :)
Nightwish - Amaranth

Mondhat akárki akármit, nekem kedvencem ez az album.
Osztályzat: 10/10

A koliban nagyon sokat hallgattam ezt az elmúlt fél év során. Ha valami beadandót kellett csinálnom, vagy másoltam valamit, biztosan bekapcsoltam. :)
Nagyon bejön ez a hangulat, amit az Ensiferum kelt a zenéjével. A '95-ben, a finn fővárosban alakult banda (saját állításuk szerint) "hősies folk metált" játszik - ez nem csak hangzásban, és a dalaikban, de a borítóikon is visszaköszön, emellett pedig a csapat neve latinul "kardhordozót" jelent, ami szintén ezt a tényt hivatott alátámasztani.
Klasszikus heavy metál műfajra építkeznek, ehhez járulnak még hozzá a dallamos gitárjátékok, az ének és egyéb effektek. A Victory Songs a csapat harmadik stúdióalbuma, amit még Meiju Enho billentyűssel készítettek, ám ezután az egykori alapítótag elhagyta a csapatot, így mára már csak Markus Toivonen énekes-gitáros maradt az eredeti felállásból.
Ez egy elejétől végéig élvezhető album - feltéve, ha nem riadunk vissza a számokban elég gyakori harsh vocaltól.

Tracklist:

01. Ad Victoriam
02. Blood is the Price of Glory
03. Deathbringer from the Sky
04. Ahti
05. One more magic Potion
06. Wanderer
07. Raised by the Sword
08. The new Dawn
09. Victory Song

A kedvenc track:
Ensiferum - Wanderer
Úgy 1:16-tól annyira király ez a feszített, dübörgő, mély elektromos gitár hangzás, hogy szinte magam előtt látom, ahogy a harcban nyomulnak előre megütközni az ellenséggel, és dobognak a lovak patái, és... *.* Jó, befejeztem... :D Inkább hallgassátok, és megértitek. ;P

Osztályzat: 10/7,5