Zene füleimnek...

Az In Flames is egyike azoknak a csapatoknak, akiknek a létezéséről persze már jó ideje tudok, mégis eddig valahogy elkerült a zenéjük. Anno persze egy-két számukat hallottam, de (egyetlen kivételtől eltekintve - ami egyébként egy másik zenekarral készült közös dal volt) nem voltak soha olyan hatással rám, hogy azon nyomban elfogott volna a vágy, hogy márpedig meghallgassak kompletten tőlük egy albumot is. Hát, ez most év elején változott. :)
Az In Flames egy svéd melodic death metal zenekarként indult anno - mára már jelentősen módosult a stílusuk, inkább alternatív/modern metalt játszanak. A zenekar 1990 óta létezik, Jesper Strömblad gitáros/dobos mellékprojektjeként jött létre, aki akkoriban a Ceremonial Oath-ot tekintette elsődleges zenekarának, az In Flames-szel pedig azokat az ötleteit tervezte megvalósítani, amik a Ceremonial-ba már túl dallamosak lettek volna. '93-ban Strömblad végül kilépett a fő zenekarából: egyrészt "zenei nézeteltérések" miatt, másrészt hogy kizárólag az In Flames-re koncentrálhasson ('95-ben egyébként maga a Ceremonial Oath zenekar is megszűnt, aztán 2012-ben támasztották fel újra, és jelenleg is aktív - Strömbladdal a basszerosi poszton, aki időközben 2010-ben kilépett az In Flames-ből).
Strömblad '93-ban el is kezdte projektjét zenekarrá bővíteni: ekkor került be Glenn Ljungström gitáros és Johan Larsson basszusgitáros, kezdetben ők hárman alkották az In Flames első hivatalos felállását, ma viszont már egyikük sem zenél a csapatban. Első lemezszerződésüket a Wrong Again Records-szal kötötték, amit aztán 1994 augusztusában debütálólemezük, a Lunar Strain megjelenése követett. Ekkor már Carl Näslund is tagja volt a csapatnak, mint ritmusgitáros (igaz, csak 1 lemez erejéig: ő ugyanebben az évben már szakított is a zenekarral). Mivel állandó énekesük ekkor még nem volt, így a Dark Tranquillity énekesét, Mikael Stannét kérték fel session énekesnek a zenekarba, aki készséggel ki is segítette a srácokat, és a dalszerzés feladatát is magára vállalta.
Az In Flames az elsők között kezdte a melodic death metal műfaj alapköveit letenni, sokáig az egyik legsikeresebb képviselői voltak a műfajnak. Fennállásuk ideje alatt eddig 12 nagylemezük jelent meg (legutóbb a szóban forgó "Battles"), utóbbi kiadványaikon már elég erősen érződik az új, modern metal irányvonaluk.

Megjelent: 2016.11.11.

Tracklist:

01. Drained
02. The End
03. Like Sand
04. The Truth
05. In My Room
06. Before I Fall
07. Through My Eyes
08. Battles
09. Here Until Forever
10. Underneath My Skin
11. Wallflower
12. Save Me
13. Gratest Greed (Bonus Track)
14. Us Against the World (Bonus Track)

Azt azért be kell valljam, hogy a Pendulummal készült "Self vs Self" c. dalukat anno nagyon szerettem, és igazából emiatt emlékszem rájuk, ez nagyon megmaradt bennem. :) Aztán nem olyan rég beléjük futottam youtube-on, mikor a Weekly rovatomhoz keresgéltem új videoklippeket. Nekik meg épp volt. Aztán megnéztem/hallgattam, és hát... hűha. o.O Sokkal-sokkal jobbak, mint amilyenre emlékeztem (meg mint amilyenek anno voltak - persze ezzel nyilván sokan tudnának vitatkozni, de én személy szerint így látom/hallom).
Viszont az is igaz, hogy én totálisan "szűz füllel" hallgattam őket, elvégre még komplett In Flames lemezhez nem volt szerencsém, fogalmam sincs, pontosan milyenek voltak ők anno, szóval ez az értékelésem hasonlítási alap hiányában mindenképpen kifejezetten csak ennek az 1 albumuknak fog szólni.
Mint ahogy a számlista kijelölésén is látszik, a lemez elejére kerültek fel azok a dalok, amiket leginkább szerettem. :) Már rögtön a kezdés is elég erős, a szolid, sejtető bevezető után a Drained verzéje előtti riffel jól odacsapnak, aztán meg kapunk egy olyan dallamos és fülbemászó refrént, hogy csak pislogunk, mint hal a szatyorban - majd ismét beindul a vadulás. (Ez nagyjából a lemez és a dalok egészére jellemző - mintha egy bő háromnegyed órás érzelmi/hangulati hullámvasútra fizettünk volna be: egyszer lágyabb, dallamosabb, máskor meg jön az üvöltés, a dobokat nem kímélő püfölés és az erőteljes gitárriffek.)
Ezt követi a The End. A fent már említett, Pendulummal közös daluk után ez volt az első In Flames dal, ami igazán megfogott. Pörög és zúz, ahol kell, ezzel tökéletes összhangban pedig megvan a dallamossága is a dalnak. Nagyon profi, szerettem.
A Like Sand nyitánya tökéletesen betalált nálam. Kicsit a Sixx A.M. jutott erről eszembe, akiket egyébként szintén hallgattam a közelmúltban, és várható egy albumajánló tőlük is. :) No nem mintha maga a dal nem lenne kifogástalan: engem az effektezések sem zavarnak, mindaddig, míg ilyen komplex, tökéletesen komponált modern zenék születnek (megtartva a kellő súlyt is a zenében), mint amilyen ez is. Egyik legnagyobb kedvencem lett az albumról.
A klip megjelenése idején lett napjában legalább ötször meghallgatandó muzsika nálam a The Truth. Az egyszerű kis kórusos belépők teljesen felbolygatják a dalt, új ízt csempészve bele, a refrén ritmusáról meg ódákat tudnék zengeni (ahogy még számtalan hasonló, kifejezetten tetszetős zenei megoldásukról az albumon).
Az In My Room egy újabb oldalukról világítja meg a csapatot, ami talán a régebbi korokat idézheti, legalábbis a verzék szerintem mindenképpen (egyébként meg több helyen is felfedezhetőek a régi In Flames hangzásvilág nyomai, talán emiatt majd mégiscsak kicsit magukhoz közelebb állónak fogják érezni a fanyalgók is ezt a lemezt). A dal végén hallható egy kb. félperces, elég profin összehozott szóló is, ami tovább növeli a tetszési indexet. :) A refrén meg szintén bejövős (szinte az összes dalukban sikerült elég fogós refréneket kreálniuk), úgyhogy nem kérdés, hogy ez is sokszor újra-hallgatós lesz nálam. :)
Még a Before I Fall is a szeretem-dalokhoz tartozik, bár az is igaz, hogy az intrójában felcsendülő dallam is nagyban hozzájárult ehhez. 
A Through My Eyes-ban már igencsak kilóg a lóláb: a verzék jócskán diktálják az iramot, az agresszívebb scream vokál is befigyel. Én ebben a formában személy szerint ennek híve nem vagyok, viszont a bridge pl. kifejezetten tetszett - kár, hogy csak ennyi.
A Battles is egészen jó, így hát még ezt is kiemeltem - ez viszont már szerintem kicsit átbillent a túloldalra, és túl populárisra sikerült. Ez persze az értékeiből nem von le, ilyen is kell néha, úgyhogy jöhet. :)
A Here Until Forever-ben a csapat a lírikusabb énjüket bányászta elő. Nem rossz ez sem, de számomra a lemez többi dalának fényében ez eltörpül.
A Wallflowert még mindenképpen meg kell említeni. 7 perces ez a szerzeményük, zömében instrumentális, de még így is annyira fogós, hogy ezt a 7 percet sem éreztem ennyinek... o.O Szerintem zseniális lett, sok ilyet szeretnék még hallani tőlük. Mindenképpen a lemez egyik (ha nem A) csúcspontja volt ez a track.

Végezetül: nem is tudok már mit mondani. Nem érdekel, hogy mennyire adták el magukat egyesek szerint vagy mennyire lettek kommerszek... Míg nem tucat és nem sablon, amit csinálnak - és számomra egyelőre rohadtul nem azok -, én addig nagyon fogom bírni, amit ők csinálnak. Le lettem nyűgözve, sosem gondoltam volna, hogy nekem egyszer az In Flames ilyen szinten elnyeri majd a tetszésemet. :) Sajnálom a régi rajongókat, és azokat, akik csalódtak bennük, én viszont kifejezetten örülök a stílusváltásuknak, ez a dallamos-elektronikus, ugyanakkor kellően súlyos riffekkel és odacsapós dobritmikával, helyenként üdítően karcos vokálozással nyomuló zenekar sokkal közelebb áll hozzám, úgyhogy én személy szerint bízom benne, hogy megmaradnak ezen a vonalon.

...és ismét bajban vagyok, hogy melyiket ajánljam a sok remek szerzeményük közül...
Mindenképpen az első hatból fogok választani... Erősen vacillálok a The End, a Like Sand és a The Truth között... Ugyanakkor ott az In My Room is, amit akár a régi In Flames rajongók is újra magukénak érezhetnek kicsit...
No, hát legyen ez, mivel napestig itt ülhetnék, akkor se tudnám eldönteni, hogy melyik tetszik leginkább, mert a fentiek közül mindegyiket ugyanúgy imádom. :)

In Flames - The Truth

Eddig megjelent klippes dalok:

• The End
• The Truth

Akár túlzásnak is tűnhet, de nem az: tényleg ennyire odáig voltam ezért az albumért. :) Jár a tízes.

10/10

Bővebben:

http://www.inflames.com/

https://www.facebook.com/inflames/

Újra itt, újra helló mindenkinek. :) A face-oldalunkon már említettem, hogy év elején munkába álltam (végre!), ami viszont sajnos azzal járt, hogy szabadidőm így már nem sok van. :/ A blogolást továbbra sem szeretném feladni, úgyhogy egészen biztosan lesznek viszonylagos rendszerességgel albumajánlók - viszont valószínűleg már annyira hosszúak azért nem lesznek, mint ahogy a korábbiakban (néha elég durván elszaladt velem a ló, pedig anno sem terveztem ilyen hosszú bejegyzéseket írni :D de ha egyszer belelendülök.... Szerintem még ez is elég hosszú lesz most, mert bőven van miről írnom az album kapcsán... :) ).
Persze, mint ahogy az mindig lenni szokott nálam, most is hallgattam albumokat, jó sokat, úgyhogy szép lassan sorra fogom ezeket venni. :) Kezdetnek (és egyben év eleji nyitányként) hozom a Leander Kills bemutatkozó albumát.
A Leander Rising ment, a Leander Kills jött. Na jó, nem egyből: a kettő között volt még az Amigod - és igazából még mindig VAN, csak most kicsit parkolópályára helyezték: Leander állítása szerint most túl nagy a katyvasz, hogy milyen dalokat is alkossanak, melyek és milyen formában, stlíusban kerüljenek majd lemezre, rengeteg az ötlet. Az Amigod stílusa - saját bevallásuk szerint - a pop és a rock mixeléséből jön, némi elektronikával fűszerezve. Így Leandernek jelenleg mindkét zenekara fut, így kétféle stílusban is kiélheti alkotás-vágyát. :)
Na szóval, mint ahogy az előzőekből már kiderült, a Leander Killst is az a Köteles Leander alapította, aki anno a Leander Risingban is frontember volt. A zenekar maga is egy szólóprojektnek indult, de mivel koncerteken is szerette volna a nagyérdemű elé tárni a dalait, így (bár ezt a lemezt még szólóanyagként készült, nem igazi zenekari munkaként) megalakult a Leander Kills, mint zenekar, a jelenlegi felállással (lásd lent). 
A tagok egyébként nem számítanak zöldfülűnek zenei fronton: az egyik gitáros, Bodor Máté pl. londoni zenei tanulmányai után három évig gitározott a Wisdomban, aztán átigazolt a skót heavy metal bandához, az Alestorm-hoz, ahol egyébként még jelenleg is tag, a Leander Kills mellett. És, mintha ez még nem lenne elég, tavaly év végén beindította nemzetközi zenekarát is, az All But One-t. Jankai Valentin dobos a tavaly feloszlott Blind Myself-ből lehet ismerős, Czifra Miklós gitáros pedig játszott a Balkan Fanatikban, később pedig Leander másik projektjében, az Amigodban vállalt szerepet.

Leanderrel a Rockbook készített interjút a lemez megjelenése előtt, a teljes cikk ITT olvasható.

Megjelent: 2016.03.18.

Tracklist:

01. Túlélő
02. Szerelmetlen dal
03. Te leszel a párom
04. Madár
05. Ketten egyedül
06. Szeresd bennem
07. Híd
08. Este van
09. Valami folyjon
10. Fényév távolság

Azt már most sietek leszögezni, hogy a legnagyobb baklövésnek a lemez kapcsán azt érzem, hogy 10 dal került fel rá. Ez ugyanis baromi kevés... :D Elég erősen addiktív cucc, és nagyon gyorsan a végére lehet érni. :)
A lemezről (és úgy amúgy is) a "Szerelmetlen dal"-t adták ki elsőként: a hozzá készült videóban még Leander egyedül szerepel, és kvázi egymagában alkot 1 zenekart. :) Számomra ez pl. anno eléggé idegen volt első hallásra is, nyilvánvaló volt, hogy ez már nem egy tipikus Leander Rising-szám lesz, annak az érának bizony leáldozott. A Leander Kills már nem viccel, gyilkos iramot diktál, amit ildomos tartanunk nekünk is...
Aztán jött a "Te leszel a párom" dalszöveg-videója, nem mondom, hogy ez túl nagy átütést hozott, de már elég szépen elkezdett körvonalazódni, hogy milyen zenei irányzatra számíthatunk a jövőben Leandertől.
Ezt egy klipes duett követte, a "Valami folyjon", amiben még inkább elszabadul a pokol (zeneileg a lemez egyik legbrutálisabb száma ez) - és minden bizonnyal, akik eddig Leander munkásságának populárisabb oldalát kedvelték, ők foghatták a fejüket, hogy "ez mi?!". A refrénben megjelenő szokásos dallamosság mellett Leander duettet hörög Icarus-szal (aki a HCW Pankráció egyik pankrátoraként ismert, és azzal kereste meg Leandert, hogy a HCW-nél sokan szeretik a Leander-dalokat, a "Viharom tavaszom" a bevonuló zenéjük is, és ezen felbuzdulva ő szeretne Leanderrel egy közös dalt készíteni; végül így született meg a "Valami folyjon".) Ebben a videóban már feltűnt gitárral a kézben Miki és Valentin is a dobok mögött. Nem mondom, hogy kedvencem lett, ez a fajta hörgés+dobtempó (ami pl. 2:00-2:10 között hallható) pl. engem kifejezetten fel tud idegesíteni... :D (Ezért sem lesz soha olyan zenekarról ismertető a blogon, aki csak és kizárólag ilyen zenét játszik... Hosszú távon szerintem megfejelném tőle a monitort, vagy valamit szétrugdosnék, ha egy ilyen komplett albumot meg kellene hallgatnom... :D Van akit meg pont ez csillapít le - na engem épp ellenkezőleg... :D) Ezt leszámítva viszont értékelem a kísérletező hajlamukat (talán ennyire agresszív számuk még a Leander Rising idején sem született), és összességében tetszett. :)
Ezután mutatták be a "Ketten egyedül" c. dalt, amit Kállai Ernő hegedűjátéka tett még különlegesebbé. Az előzőekhez képest ez már teljesen más stílusban készült, populárisabb is (nem hiába kapta fel a Petőfi Rádió is). A hegedűszóló mellett a refrénjét is kifejezetten szeretem. :)
A március elején feltöltött "Híd" inkább a Valami folyjon ütemét és zenei világát viszi tovább, annyi különbséggel, hogy talán itt már a dallamos és hörgős/durvulósabb részek jobban egyensúlyban vannak, mint az előbbiben. Nem mellesleg pedig ebben a videóban, a gitár-szekció másik tagjával, Mátéval kiegészülve már a teljes zenekar szerepel.
A java pedig igazából még csak ezután következett. :)
Az én egyik személyes kedvencem a "Madár", de ami még ennél is jobban, az a "Szeresd bennem": megkockáztatom, hogy a lemez egyik legjobb dala ez a szerzemény.
Felkerült a lemezre az eredetileg Amigod-dal "Este van" áthangszerelt, újragondolt változata is. Az a helyzet, hogy az Amigod verziója engem is sokkal inkább szíven ütött anno tavalyelőtt, mikor youtube-on elérhetővé vált a dal (bár ehhez nyilván a videó is sokat hozzátett), ez viszont nem jelenti azt, hogy ez az új verzió bármivel is rosszabb lenne, egyszerűen csak más - de ugyanúgy rongyosra hallgatandó. *-* Leandernek egyébként kifejezetten jól állnak ezek a depresszív hangulatú, érzelmes "lightos" hangszerelésű dalok is, imádom ezt az oldalát is.
Ezen a vonalon maradva meg kell említenem még a "Fényév távolság"-ot is: hát, majdnem elpityeredtem, mikor meghallottam a lemezen (direkt nem vizslattam át azelőtt a dallistát, így ezt sem vettem észre, hogy feldolgozták). A padlás c. musicalt is szerettem, pár éve láttam felvételről a Kaszás Attila-féle előadást, és azóta valahányszor meghallom ezt a dalt, bármilyen változatban, összeszorul a torkom (ehhez valószínűleg hozzájárul az is, ahogyan Kaszás elhunyt - fiatalon és hirtelen... A dalban szereplő "Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim." sor is így már egyből más értelmet nyer... :( ). Gyönyörű dal, Leander pedig méltó feldolgozást készített belőle. Köszönöm az élményt.

Nem volt kérdéses, hogy melyik dalt fogom a végén kiemelni: már a kezdőriff is annyira fogósra sikeredett, hogy muszáj voltam ezt kihozni itt a végén a lemez legjobbjaként. :) Biztosan sokan nem fogtok majd egyet érteni velem (de hát nem is kötelező :) ), én mindenesetre ennél maradok. :)

Leander Kills - Szeresd bennem

Még némi infó-morzsa így a végére: a srácok részt vállaltak a Tankcsapda projektjében is. A dolog lényege, hogy a TCS tavaly novemberében kiadott albumának első cd-jén a Tankcsapda dolgozta fel 12 magyar előadó dalát, míg a másodikon más előadók készítettek feldolgozást Tankcsapda-dalokból (14 előadót kértek fel erre, állításuk szerint csupa olyat, akik munkásságát ők maguk is nagyon tisztelik). Így pláne megtiszteltetés, hogy őket is felkérték, így elkészülhetett a Lopott könyvek leanderesített verziója. A legdurvább az egészben, hogy ha nem ismernénk a TCS-t, Leander munkásságát viszont igen, simán hihetnénk, hogy ez a dal eredetileg is Leanderé (születtek már neki is hasonlóan beteg ÉS zseniális szövegei, elég ha pl. a "Csak te" c. szerzeményére gondolunk). Tökéletes választás volt esetükben ezt a dalt feldolgozni. :) 
Emellett a Leander Kills részt vesz A Dal 2017 válogatójában is, aminek tétje az Eurovíziós Dalfesztiválra (Eurovision Song Contest / ESC) való kijutás, amit idén Ukrajna rendez. Az "Élet" c. dalukat a szakmai zsűri beválogatta a 30 legjobb dal közé, 2 hete pedig az első válogatón is sikeresen vették az akadályt, így még mindig versenyben vannak. :) Azóta készült a dalnak egy akusztikus feldolgozása is, hát, most sem csalódtam bennük... *-*

Megjelent klipes dalok:

• Szerelmetlen dal
• Valami folyjon (ft. Icarus)
• Ketten egyedül
• Híd
• Madár

10/9

Bővebben:

https://www.facebook.com/leanderkills/

Most épp azon töprengek, hogy már halvány lila gőzöm sincs, hogyan bukkantam rá Mike Tramp-re az internet sűrűjében... o.O De ez igazából mindegy is, a lényeg, hogy itt van. :) Meg én is. Úgyhogy hozok is erről a lemezről egy röpke ajánlót. :)
Mike Tramp egy dán énekes, aki egyébként Michael Trempenau néven látta meg a napvilágot, 55 évvel ezelőtt.
Pályafutását egy fiatalokból álló dán csapatban kezdte, velük jelent meg első lemeze is, 1974-ben. Két évvel később csatlakozott egy popcsapathoz, a Mabel-hez, szólóénekesként. A bandának 5 nagylemeze jelent meg, Dániában és Spanyolországban nagy népszerűségnek örvendtek, az akkor még az anyakönyvezett nevén zenélő Tramp-ből pedig hamar tinibálvány lett. "Boom Boom" című számukkal megnyerték a dán tehetségkutatót, ami lehetőséget biztosított számukra, hogy az 1978-as Eurovíziós Dalfesztiválon (Eurovision Song Contest) Dániát képviselve színpadra állhassanak. (Nem valami sikeresen: 20 induló közül a 16. helyet szerezték meg a döntőben.) Ezután kalandos utat jártak be, átköltöztek Spanyolországba, nevüket Studs-ra változtatták (és '81-ben megjelentettek egy self-titled albumot), majd New York-ba költöztek, ahol Danish Lions néven folytatták. Miután néhány demót rögzítettek, a zenekar visszatért Dániába, Tramp viszont úgy határozott, Amerikában marad. Itt ismerkedett meg Vito Bratta-val, akivel aztán megalapították a White Lion-t 1983-ban. Ennek a glam/heavy metal csapatnak Tramp egészen 2013-ig tagja volt, amikor is a zenekar feloszlott. Ezzel párhuzamosan Tramp '92-ben megalapította a Freak of Nature nevezetű hard rock csapatot, ami hivatalosan 2005-ig működött, de lemezeket csak '93-'94-ben adtak ki, számszerűsítve összesen kettőt. 
Szólóalbumai '98-tól kezdve jelennek meg, napjainkra már 9 szólólemeznél tart (a "Nomad" sorban a kilencedik).

Megjelent: 2015.08.28.

Tracklist:

01. Give It All You Got
02. Wait Till Forever
03. Counting the Hours
04. Bow and Obey
05. High Like a Mountain
06. No More
07. Stay
08. Who Can You Believe
09. Live to Tell
10. Moving On

Az elmúlt hónapokban sokszor előkerült ez az album nálam, nem is tudom, miért nem írtam még róla. :) Már rögtön a kezdés egész jól sikerült, a Give It All You Got igazából tartalmazza a rockzene fontosabb kellékeit, kellemes a ritmusa és a dallama is, szó szerint arra ösztönöz, hogy vele énekeljünk - már csak azért is, mert a szöveget sem nehéz megjegyezni, nekem már néhány hallgatás után maximális dallam- és szövegtapadásom volt (utóbbi főleg a refrénnél). :) Igazi sláger, én személy szerint megszerettem. :)
A Wait Till Forevernek a kezdő-riffje volt az, ami megfogott - no meg a szintén nagyon fülbemászó refrén. :)
A Counting The Hours volt a második nagy kedvencem a Give It All You Got után, ennél sem okozott gondot, hogy pikk-pakk bevésődjön ez a dal a tudatomba, aztán random rázendítsek napközben. :D Tudom ajánlani; a populárisabb vonalon mozog ez is (mint nagyjából a lemez összes dala), de ahhoz képest is nagyon szerethető. :)
A High Like a Mountain-ben szintén minden megvan, ami egy ilyen kaliberű albumnál alapnak számíthat, maximálisan el tudnám képzelni ezt is bármelyik rádióadón (százszor pipálná le a hazai tehetségkutatók üdvöskéi által elnyekergett friss "slágereket".... én komolyan inkább hallgatnék ilyen Tramp-féle dalokat a rádióban, mintsem tizenkettőegytucat számokat... Nem mondom, hogy Tramp annyira különleges zenét játszana, de azért össze sem lehet ezekkel hasonlítani...). 
Hasonlóan szeretem még a Who Can You Believe-et is, ami talán az egyik legrockosabb szerzemény az egész albumon, főleg ami a verzét illeti. A refrénben pedig kapjuk a szokott pop-rockos hangzást és dallamvilágot. :)
Kétségkívül langyosvíz volt ez a lemez, de nem is számítottam eget rengető dolgokra Tramptől, mikor elkezdtem hallgatni ezt a cédét, úgyhogy így nem is csalódtam, egyáltalán. :) Kellemes kis muzsika, amolyan utazós zene, autóban bekapcsoljuk, és simán eldalolászunk, mígnem azt vesszük észre, hogy már el is értük az úti célunkat. :) Kedvencem nem lett, de néha azért ilyen is kell. :)

Most ezt fogom ajánlani a lemezről, bár mint ahogy fentebb is kiderült, elég sok olyat találtam az albumon, amit szerettem hallgatni. :) De talán mind közül ezt a legjobban:

Mike Tramp - Counting the Hours

Megjelent klippes dalok:

• High Like a Mountain (Tour Dates Video)
• Give It All You Got
• Stay

10/7,5

Bővebben: 

http://miketramp.dk/

https://www.facebook.com/MikeTrampOfficial/

Nem állítom, hogy túlzottan nagy Delain-rajongó lennék (lásd: még mindig nem vettem a fáradságot, hogy beszerezzem az első 3 stúdiólemezüket, miután a 4.-et meghallgattam anno, és egyébként tetszett is), de azért szinte egyből nekiestem ennek az albumuknak, amint kézhez kaparintottam. :) És persze az sem volt kérdéses, hogy még idén megpróbálom az évvégémbe belepréselni, és írok róla nektek egy rövid kis ajánló-szösszenetet. :)
A Delain egy nagyon mozgalmas évet tudhat maga mögött: idén februárban kiadtak egy EP-t, Lunar Prelude címmel, ami tartalmazta a Suckerpunch és a Turn the Lights Out című új dalokat a szóban forgó ötödik stúdióalbumukról, valamint élő felvételeket rögzítettek rá 4 korábbi dalukról (amelyek az előző lemezükön jelentek meg), emellett pedig két daluk átdolgozása is helyet kapott rajta. Ezután jelentették meg az új nagylemezüket, melyhez készült egy live trackeket tartalmazó bónusz cédé is, októberben pedig debütáló lemezüket, a Lucidity-t adták újra ki. Cirka 1 héttel ezelőtt, december 10-én tartottak egy nagyszabású jubileumi koncertet is Amszterdamban, megünnepelvén, hogy 2015-ben volt 10 éves a zenekar, 2016-ban pedig már 10 éve annak, hogy kiadták első lemezüket, Lucidity címmel. A buliról nem mellesleg dvd is készül, ehhez a PledgeMusic oldalán gyűjtöttek támogatást. Pillanatok alatt össze is gyűlt rá a pénz, de ennek ellenére sem zárták le a gyűjtést, a későbbiekben befolyt összegeket a Sophie Lancester Alapítványnak fogják felajánlani: ez az alapítvány a közöttünk élő szubkultúrák elfogadását igyekszik segíteni, valamint az ellenük irányuló támadások nagyobb mértékű szankcionálását szeretnék elérni - az alapítvány Sophie Lancester családjának és barátainak támogatásával jött létre, miután az akkor húszéves lányt (és annak barátját) pusztán gót stílusú öltözéke és kinézete miatt verték meg az utcán 2007-ben (a lány belehalt sérüléseibe, a fiú szerencsésen túlélte a támadást). Azóta sikerült elérni, hogy törvények védjék a szubkultúrák tagjait, és az ellenük irányuló támadásokra, a gyűlölet-bűncselekményekre nagyobb hangsúlyt fektessenek, mind megelőzés, mind szankcionálás szempontjából (a Sophie haláláért felelős gyilkosok 2008 óta életfogytiglani börtönbüntetésüket töltik, miután ezt a cselekedetet is gyűlölet-bűncselekménnyé nyilvánította a bíróság. Kérdem én: megérte nekik? -.- Komolyan nem értem, miért kell belekötni még a hóemberbe is, miért nem lehet egymást úgy elfogadni, vagy legalább elviselni, ahogy vagyunk...)[forrás]

A bejegyzésem témáját képező Moonbathers a holland zenekar 5. nagylemeze, és egyben az első, amit az új dobosukkal, a Sander Zoer-t váltó Ruben Israel-lel készítettek el. Gitáros-fronton is történt némi változás az előző korongjuk óta: a Delain tagjainak száma 6-ra növekedett, miután tavaly csatlakozott a zenekarhoz Merel Bechtold ritmusgitáros (így már nem csak Charlotte az egyedüli nő a bandában :) ).  
A csapat zenéjének fő csapásiránya azonban változatlan maradt; akik eddig szerették a Delain zenéjét, nem valószínű, hogy a Moonbathers meghallgatása után fognak elpártolni. :) Bővebb véleményemet, és Charlotte Wessels énekesnő "track-by-track" ajánlását, elemzését lentebb olvashatjátok. :)

Megjelent: 2016.08.26.

Tracklist:

01. Hands of Gold (ft. Alissa White-Gluz)
02. The Glory and the Scum
03. Suckerpunch
04. The Hurricane
05. Chrysalis - The Last Breath
06. Fire With Fire
07. Pendulum
08. Danse Macabre
09. Scandal (Queen cover)
10. Turn the Lights Out
11. The Monarch

Most is csínján bántam a jelölgetéssel, de igazából ezek azok a dalok, amiket leginkább szerettem a lemezről. :) Végigmenve a számlistán, a legelső track, a Hands of Gold már nyomban telitalálat volt, Alissa White-Gluz vendég-szerepeltetése pedig szintén szuper ötlet volt (a tehetsége nem is kérdéses, nem hiába ajánlotta őt utódjaként csapattársainak az Arch Enemy egykori énekesnője, Angela Gossow is, mikor a távozás mezejére lépett 2014-ben.) Charlotte egy TeamRock-interjúban elmondta, hogy a dal voltaképpen egy kísérletezésből jött létre: szimfonikus zenekari riffeket próbálgattak, amiből aztán ez a dal jött ki. Ez nem mellesleg tükrözi Charlotte valamennyi könyv- és filmélményét, amihez az utóbbi időben szerencséje volt. Alissa harsh-vokál betétjének szövegéhez pl. Oscar Wilde egyik művéből, a "The Ballad of Reading Gaol"-ből merített. 
Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy a The Glory and the Scum az egyik "legszimfonikusabb", leginkább a Nightwish-re hajazó dal az egész albumon. Hallható egy hosszabb szimfonikus zenekari kiállás is benne 2:15-től 3:25-ig, ettől függetlenül - vagy épp pont ezért - ez az egyik legtetszetősebb tétele számomra az albumnak, a refrén is kellően fogósra sikerült. Ahogyan Charlotte elmondta, a dal szövegét Stephen Pinker "The Better Angels of our Nature" c. könyve ihlette, ami az emberiség történelmében megjelenő "erőszakról" szól, viszont ennek ellenére is pozitív végkicsengése van, mert mindent összevéve a történelem legnyugisabb korszakát éljük most (ami egyrészt igaz, mivel nincsenek már boszorkányüldözések, világháborúk, egyre inkább próbálják a gyilkosságok, terrorcselekmények számát redukálni, megfelelően szankcionálni, stb. Ugyanakkor ha szétnézünk a világban, most sem érezhetjük biztonságban magunkat, korántsem...) Ezt a könyvet egy barátjától kapta Charlotte, "hogy jobban érezze magát", mikor épp mélyponton volt, és ez működött is. Ezt szerette volna átadni a dalszövegben is.
A Suckerpunch is egy egész jó kis dal, bár engem túlzottan nem nyert meg. Szívesen hallgatom ezt is, de semmi több. Ez egyébként az egyik legoptimistább dal az egész albumon, a saját démonainkkal való harcról szól. Zeneileg pedig ez is próbál többet adni, ismét hallhatunk egy kis szimfonikus kiállást - nekem viszont még kicsit kevés így is... :/
A The Hurricane - Charlotte állítása szerint - írta magát. :) A szövegét és a dallamát ő kitalálta, Martijn pedig mindezt megtámogatta némi ütembeli újítással, és a dal háromnegyedénél felcsendülő zenekari magaslatokkal.
Számomra leginkább a dal verséje volt igazán tetszetős, egyébként sajnos nem hiszem, hogy fogok még évek múlva is emlékezni erre a szerzeményükre. :(
A Chrysalis - The Last Breath a szinte már kötelező jelleggel felkerülő lassú, lírikusabb dalt testesíti meg az albumon, de még ennek fényében is kissé gyengus... (Bár kétségkívül tetszett, amit hallottam kb. a dal 3. percétől). Ennek a dalnak is érdekes története van: egy Delain-rajongó filmrendező kérte fel a srácokat, hogy írjanak egy dalt a forgatókönyve alapján a főhősének (egy tinilánynak) a küzdelmeiről. 
A Fire with Fire számomra az egyik nagybetűs "A Dal" az albumon. :) Nagyon fogós az üteme, a dallama, a szövege egyaránt - így kell ezt csinálni. :) Egy nagyon pozitív dalról van szó, egyfajta biztatás, hogy ne hagyjuk másoknak, hogy csak úgy átsétáljanak rajtunk, vagy kioltsák bennünk a tüzet. Az egyik kedvencem a lemezen. :)
A Scandal-ról először nem tudtam, hogy ez eredetileg egy Queen-dal (az ő munkásságukban nem igazán vagyok otthon - a nagyobb slágereiket leszámítva nem hallgatok Queen-t), de így utólag hallgatva, hogy már tudom ezt, tényleg le sem lehetne tagadni, hogy ez bizony Mercury-ék műhelyéből került ki anno elsőként. :) A feldolgozás ötlete Martijn fejéből pattant ki. Charlotte először félt hozzányúlni ehhez a dalhoz, de mivel egy kevésbé ismert Queen dalról volt szó (amit még nem dolgozott fel mindenki úton-útfélen, lerágott csontot csinálva belőlük), így végül bevállalták. :) Brian May (a Queen egykori szólógitárosa) áldását adta a feldolgozásra, így a Delain el is készítette a dal kicsit pörgősebb és szimfonikus hangzással/hangszereléssel felturbózott változatát, vigyázva, hogy alapvetően viszont ne változtassák meg a dalt. Sikerült is méltó covert gyártani belőle, én imádtam - és meghallgatva az eredetit, ez tényleg egy nagyon jó dal, abszolút megértem Martijn rajongását. :)
Nagy kedvencem még a lemezről a Turn the Lights Out című szerzeményük, amit Neil Gaiman "Sandman" című képregénye ihletett (ennek egyébként az első 4 kötete magyarul is megjelent), különösen a történet egyik karaktere, a Halál, aki nagyban eltér attól, ahogyan a történetekben általában a halált megszemélyesítik, vagy ahogyan ábrázolják (itt ugyanis ő egy fiatal gót nő, aki szeretettel és empátiával végzi a munkáját, nem pedig ijesztő, gonosz "kaszásként"). Egyszerűen tökéletes ez a dal így, ahogy van, már a kezdő szólamoktól futkosott a hideg a hátamon - maximálisan jó értelemben véve.
A lemez záróakkordjaként felcsendülő The Monarch-ról pedig egy nagyon régi sorozat-élményem idéződött fel bennem. :) Nem tudom, ki emlékszik még a "Borostyán" (Edera) c. tévésorozatra, az eleje hangulatban nekem nagyon ennek a theme dalát adta vissza. Torokszorító és gyönyörű ez, amit a Delain így zárásul nyújt nekünk, és nem csak a dallam varázslatos, hanem Charlotte a dal közepén felcsendülő a capella énekbetétjét is tökéletesen megkomponálták, a lehető legprofibban simul bele a dalba.
Nos hát, végül mégsem sikerült csak egy "szösszenetet" írnom erről az albumról, de talán nem olyan nagy baj ez. :) Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy mindent összevetve a Delain-nek bizony sikerült megugrania a saját maga által (az előző albumukkal, a The Human Contradiction-nel) már eleve magasra tett lécet. Kiforrottabbak, határozottabbak, keményebbek és metalosabbak, mint valaha. :) Kedvencemmé ezúttal sem váltak, viszont sok kellemes pillanatot okoztak az album hallgatása során, amit nem fogok nekik egykönnyen elfelejteni. :) 

Több kedvencem is lett az albumról: a zúzósabb vonal képviselői közül a Hands of Gold és a The Glory and the Scum, a bulizósabbak közül a Scandal és a Fire With Fire, és ugye ott van még a Turn The Lights Out... Nem könnyű a választás ezúttal sem (mint ahogy az általában lenni szokott nálam.. :)) ), de végül ennél maradtam. Sajnos a Delain, vagy épp a kiadó elég komolyan veszi, hogy youtube-on ne legyenek elérhetőek a hivatalos szöveges videókon, a klipes videókon és a live videókon kívül egyéb, stúdióminőségű dalok, így most a youtube-on fellelhető live-verzióját fogom linkelni ennek a dalnak.. :/ (Így nem igazán fog átjönni teljesen a dal, úgyhogy ajánlom eredetiben is meghallgatni, pl. Spotify-on - ha nem rendelkeztek ilyen fiókkal, akkor egy rövid és ingyenes regisztrációt követően a teljes lemezt meg tudjátok hallgatni. Érdemes regisztrálni, mert rengeteg album található fent ingyenesen és legálisan. :) ) 

(1:35-től kezdődik a dal, és itt Alissa harsh-vokál részét megoldották bandán belül)

Delain - Hands of Gold

Eddig megjelent klippes dalok a lemezről:

• Suckerpunch
• The Glory and the Scum (lyric video)

10/9

Bővebben a zenekarról:

http://www.delain.nl/

https://www.facebook.com/delainmusic 

A mai bejegyzés témája egy fiatalokból álló magyar zenekar idei lemeze lesz. :) Az AWS-ről a szeptemberi HammerWorld magazinban olvastam + a szóban forgó albumuk volt a magazin cd-melléklete. :) Fogalmam nem volt, mire számíthatok, mikor betettem a lemezt a lejátszóba, de azért persze nagyon reménykedtem, hogy ez a négy srác odatette magát, és nem egy tucat sz*rt fogok hallani, amit pár dal után kikapcsolok, és aztán nagyon győzködöm magam, hogy ne adjam fel, és mégiscsak adjak egy esélyt nekik. :D No, hát itt nem ez történt. :) Már első hallásra totál le lettem véve a lábamról...
Az eredetileg Budakeszihez kötődő, ma már budapesti zenekar 2006 nyarán alakult, az akkori tagok Siklósi Örs énekes, Kökényes Dani gitáros, Brucker Bence gitáros, Veress Áron dobos, Petrik Bence billentyűs és Illisz Ákos basszeros/vokálos vezényletével. A zenekarból mára már csak az első 4 tag zenél a csapatban. Egyéb infók a kezdeti időkről a zenekar indulásakor létrehozott MyMusic profilukon olvashatóak - azért érződik a fogalmazásmódon (meg a megosztott infókon is), hogy ekkor még eléggé gyerekek voltak. :)
Az elmúlt évek során versenyeken is eredményesen vettek részt, pl. 2011-ben az MTV Brand:New zenekar-tehetségkutató versenyén első helyezést értek el, az International Live Awards-on pedig a döntő különdíjasai lettek. 2012-ben lehetőséget kaptak, hogy az MR2 Petőfi Rádió Akusztik műsorának keretein belül egy akusztikus hangszerelésű koncertet rögzítsenek, valamint a Suzuki viaDAL közönségszavazásával nyertek videoklip-készítésre 1 millió forintot. Emellett minden nagyobb hazai klubban és fesztiválon felléptek már, ami azért - valljuk be - elég nagy szó... :)
A "Kint a vízből" a srácok harmadik stúdiókorongja: 2011-ben debütáltak a "Fata Morgana" című koronggal (ami még zömében angol nyelvű dalokat tartalmazott), ezt pedig 2014-ben követte az "Égésföld". 

Megjelent: 2016.09.05.

Tracklist:

01. Nem kértünk semmit
02. Újrajátszanám
03. Temetetlen halott
04. Hajnali járat
05. Igazságvizsgáló
06. Mindent a semmiért
07. Lelket vennék
08. Kén, higany, só
09. Mindenki idegen
10. Édes mint a só
11. Te is félsz

Hát gyerekek, nem is tudom, mivel kezdjem, hogy fogalmazzak, hogy ne legyen olyan, mint akit lefizettek ezért az albumajánlóért... :DD De tényleg csak szuperlatívuszokban tudok ennek a négy srácnak a lemezen mutatott teljesítményéről beszélni. :) Közérthető (nem mellesleg értelmes...) szövegezésű, iszonyúan dallamos dalokkal van tele ez a lemezük, emellett viszont elég erősen diktálják a tempót, unatkozni egy másodpercig sem hagynak és olykor bizony befigyel egy-egy ütős üvöltözős harshvokál-betét is. A HW-ös interjú kapcsán (mielőtt teljesen ráfüggtem volna a lemezükre :D) először a neten kerestem rájuk, és meghallgattam a "Hajnali járatot", ami az egyik klipes daluk is egyben. Hát, akkoriban az egyik legnagyobb kedvencem lett ez a dal. :) A dallama nagyon fogós, és imádtam, mikor Örs leüvöltözte a fejünket a bridge-ben. Egyszerűen zseniális a stílusuk, én már most kijelentem, hogy egészen biztosan meg fogom hallgatni és ki fogom értékelni az előző 2 studiókorongjukat is, és egyértelműen kíváncsi vagyok rájuk a jövőben is, úgyhogy srácok, hajrá előre! :)
Nagy-nagy kedvencem lett még a "Temetetlen halott" is, a refrénjét nagyon bírom. Szintén kiemelném még a "Mindent a semmiért" c. szerzeményüket: itt is tökéletes az összhang a dallamosság, populárisabb vonal (amit pl. a refrén testesít meg), és a harshvokál között (amit a refrén alatt is végig hallani - ez a kettősség pedig totál feldobja az egészet). 
A "Lelket vennék" pl. pont az egyik olyan daluk, amit simán el tudok képzelni rádiókban vagy zenecsatornákon is (olvastam, hogy az MTV és a Viva is játszotta a dalaikat, nem tudom, ez így van-e még most is, vagy hogy a rádiók mennyire figyeltek fel rájuk - én személy szerint ajánlanám figyelmükbe :) ). Nem egy túlbonyolított dal, nem akar világmegváltani, és ez nem is baj. :) 
Hasonlóan szeretem még a "Mindenki idegen"-t, ami elég sötét hangulattal, nyomasztóan indít, de ahogy az az AWS-nél lenni szokott, jön a refrén, ami kicsit oldja ezt - de csak dallamvilágában, mert szövegében továbbra is súlyos marad: ez a dal gyakorlatilag az elidegenedésről szól. Még a barátainkhoz sem állunk elég közel, igazán már őket sem ismerjük, és ami a legszomorúbb, családtagok élnek úgy egymás mellett, hogy nem ülnek le beszélgetni, gyakorlatilag nem tudnak semmit a másikról, és a véren kívül nem sok köti össze őket. 
A "Te is félsz" volt az első dal a lemezről, amihez videoklip is készült. Tökéletesen ábrázolják a srácok ebben a mai világunkra legjellemzőbb problémákat, nem gyengén társadalomkritika maga a dal, és a videó is (a mai politikai helyzet, az emberek egymásra uszítása, az állatvilág vandál és indokolatlan pusztítása, kizsákmányolása a pénz és a hatalom érdekében, és az, hogy ma már a celebek a sztárok, a csapból is ők folynak, és ezt akarják az emberek torkán lenyomni... - ez mind-mind hangsúlyt kap). Emellett pedig zeneileg is teljesen rendben van ez a szám, hasonlóan fülbemászó a dallama, mint a lemez többi dalának.
...és igazából az összes trackről tudnék valami jót mondani, de hogy ne legyen merő tömjénezés ez az ajánlóm, így inkább zárom a bejegyzésemet. :)) Egyébként meg mindegyik dalt imádtam a lemezről, szívem szerint most az összes piros lenne. :) Úgyhogy számomra abszolút nagy meglepetés és pozitív csalódás volt ez a zenekar és az album is - a modern hazai metalzene meg van mentve, a felmentősereg végérvényesen megérkezett. :) Sose térjetek le erről az útról!

Az én kedvencem erről az albumról, amit jó szívvel ajánlok az alter/modern metal kedvelőknek (és kötelezően meghallgatandó még a Mindent a semmiért, a Temetetlen halott, a Mindenki idegen és az Újrajátszanám): 

AWS - Hajnali járat

Megjelent klippes dalok:

• Te is félsz
• Hajnali járat

10/10

 Bővebben a zenekarról:

https://www.facebook.com/awsofficial/