Zene füleimnek...

A zenekar neve nem volt ismeretlen eddig sem előttem, de valahogy sosem éreztem úgy, hogy nekem meg kellene hallgatnom, hogy mégis milyen zenét játszanak. Aztán nemrég sógorommal bóklásztunk a neten - nagyon kerestünk neki egy számot, amit hallott a Petőfin, de csak arra emlékezett, hogy magyar, úgyhogy amit találtunk az "Ez szólt" rovatban, minden magyar dalba belehallgattunk. Többek között belefutottunk az Intim Torna Illegál "Örökké" c. dalába is. Aztán rá kellett jönnöm, hogy "jééé, én ezt ismerem"! Sőt, anno emlékszem, hallottam már a RádióSom-on is, és még mantráztam is magamban a szövegét (nem tudtam leírni sehová), hogy erre majd rákeresek, hogy ez kicsoda-micsoda. Aztán persze mire oda kerültem, hogy rákeressek, addigra el is felejtettem. :D És most rátaláltam. ^^ Úgyhogy kellett a lemez is, mert megszavaztam magamban, hogy ez nekem tetszik. :D És kíváncsi voltam a többi dalaikra is. Hát nem csalódtam. :)
Az Intim Torna Illegál (vagy ITI) egy 2010-ben formálódott alternatív rockcsapat. Tagjai 2009 őszén váltak ki a Kistehén nevezetű alternatív csapatból. 
Itt található egy 2012-es interjú is, amit az Udvarhelyi Híradó (http://uh.ro) készített a csapat basszusgitárosával, Kiss Sándorral, melyben többek között szó esik a Kistehénből való távozásuk miértjéről és a névválasztásról, amit nagyrészt a kényszer szült: "Ami a nevet illeti, amikor már biztos volt, hogy új zenekart csinálunk, már híre ment a sztorinak, az akkori Gödör klub kért is egy koncertet 2010. január 22-re, persze rávágtuk, hogy megyünk. Nem volt még egy számunk sem, nevünk sem, aznap ki kellett találni egy nevet. Egész nap ültünk egy kávézóban és órákon át gondolkoztunk mi legyen. Nagyon ki voltunk, hogy nincs egy normális név és én is izzadtam rendesen. Na jó, elmegyek WC-re, s ahogy mostam a kezem, a tükrön volt egy matrica, s az volt ráírva, hogy INTIM TORNÁT VÁLLALOK! Ez az, mondtam! Így lettünk Intim Torna Illegál."
Ez pedig egy nem túl régi, 2014 végén íródott cikk, interjú a ITI 2 tagjával: a "Mindenkinek igaza van" lemezről, koncertezésről: Körkép.sk
Tagok: Dorogi Péter (ének, gitár), Kiss Sándor (basszus, vokál), Gálos Ádám (dob), Nádasdi János (ütőshangszerek, vokál).

Tracklist:

01. Hiába nézel a szemembe
02. A számon a szívem
03. Játszik a számmal
04. Nélküled
05. Mindenkinek igaza van
06. Ördögöd van angyalom
07. Tegyen erősebbé
08. Parazéró
09. Kölykök
10. Örökké
11. Jár az autó
12. Engedj szabadon!
13. Az időtlenség kora

Azt már most szeretném leszögezni, hogy szerintem totál egyedi, amit ők négyen hoznak minden dalukban. :) Azt is megértem, hogy sokak szerint tipikus koncertzenekar az ITI: tombolós, bulizós, fülbemászó, maximálisan énekelhető dalokkal van tele ez a legutóbbi lemezük is - bízom benne, hogy egyszer én is eljutok egy koncertjükre. :)
Mivel az "Örökké" ezen van rajta, így én mindenképpen ezt a lemezt akartam hozni elsőként, aztán majd megyek visszafelé az időben... :)) Nem tétlenkedtek, mert a 2010-es hivatalos megalakulásuk óta 3 lemezt adtak ki: 2011-ben a "Cirkusz", 2012-ben a "Kísérlet", 2014-ben pedig a "Mindenkinek igaza van" jelent meg.
Nem régóta hallgatom a zenéjüket (talán másfél hete...), de már ez idő alatt is megvettek kilóra. :) Dorogi Péter hangját én nagyon megszerettem - tényleg kicsit Lukács Lacis, sőt, azoknak is igazuk van, akik a Quimby-s Kiss Tiborhoz hasonlítják, de nekem helyenként még a Bikini énekesének, D. Nagy Lajosnak a hangja is eszembe jutott a Petiéről (pl. az "Engedj szabadon" refrénjében, vagy a "Játszik a számmal"-ban). Sokszínű, ez tény, de százból is simán kiszúrnám, hogy ő énekel, mert azért annyira egyikükére sem hasonlít. :) A zenészek is kiválóak - szerintem jót is tett nekik négyüknek, hogy búcsút intettek a Kistehénnek... Nekem mondjuk az a fajta zene nem tetszik, amit a Kistehén játszik; belehallgattam jó néhány frissebb dalukba, de neeem... :/ Elismertségét a hazai palettán nem vitatom, már ha csak arra gondolunk, hogy ha megemlítjük bárkinek, hogy "Kistehén Tánczenekar", akkor tuti, hogy rávágja a Szájbergyereket, mert ezt sokan ismerik és szeretik, ikonikus dallá vált (bevallom, én is szívesen hallgattam anno). De azt hiszem, nálam ennyiben is marad a Kistehén...
Aki pl. Kowalsky-ék vagy a Quimby (vagy mindkettő) zenéjét szereti, ők mindenképpen tegyenek egy próbát az ITI-vel is. :) Engem teljesen meggyőzött ez a helyenként kicsit folkos, egyébként meg dallamos, vidám, pörgős rockzenével operáló csapat. Nyáron pláne pazar hallgatnivaló! ;)

Eddig megjelent nagylemezeiket potom pénzért szerezhetitek be a zenekar honlapjáról: innen!

Kedvencem ezúttal több is lett (majdhogynem az egész lemez... :D), leginkább az Örökké, Nélküled, Engedj szabadon, Hiába nézel a szemembe.... de kis töprengés után ennél maradtam:

Intim Torna Illegál - Örökké

Osztályzat: 10/8,5

"Mi van, te szelíd vadállat, hiányzik-e még az erdő?" 
Nekem hiányzott - mármint az Elefánt zenéje mindenképpen. Nagyon reménykedtem, hogy hamarosan fogunk újabb lemezt kapni. Az előző "Vérkeringő" lemezük óta eltelt 2 év, és már kezdett hiányozni, hogy végre kapjunk tőlük ismét valami újat. Hát most megkaptuk! Úgy, hogy a fal adta a másikat... o.O
Tagok: Szendrői Csaba (ének), Tóth András (gitár), Horváth Bence Ede (basszusgitár), Kovács Zoltán (billentyűk), Németh Szabolcs (dob)

Tracklist:

01. Cirkusz
02. Por
03. Folyó
04. Zúzmarás
05. Alszik
06. Szikra
07. Tizenhat
08. Fakard
09. Rejtő
10. Hinta
11. Vacak

Egy lemez, 12 szóban (az album címét is beleszámolva). :) Nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy lényegre törően egyszavasak a dalok és az album címe is - na, hát amit ezek az egyszerű címek rejtenek, már fele ennyire sem egyszerűek...
A lemez elején még elégedetlenkedtem cseppet, mert bár a "Cirkusz" tetszett, a "Por" már pl. kissé távol áll attól a zeneiségtől, amit én igazán szeretni tudok. Picit kezdtem is csalódott lenni, hogy így lesz-e végig a lemezen, vajon csupa ilyen számokkal lesz-e tele, pedig hogy vártam már az új albumot...! :( Aztán kapcsolgattam, és a "Vacak"-ra tévedt a lejátszó. Még most sem igazán találom a legjobb szót rá. Hihetetlenül megérintett - pedig nem vagyok egy mindenen elsírom magam típus, de ennél a tracknél hirtelen nagyon durván "belement valami a szemembe"... Kb. minden alkalommal, amikor hallgatom... Szendrői Csaba, a zenekar frontembere így nyilatkozott erről a dalról: "Erről nem nagyon tudok mit írni, túlságosan személyes. Viszont a Vacak az egyetlen dal, ahol vannak közreműködők, itt külön is szeretnénk meg köszönni Miczura Mónikának és Vági Tamásnak a munkáját." (Csaba pár soros szösszenetei a dalokkal kapcsolatban megtalálható a Recorder-en: ITT ) Talán ez a "túlságosan személyes" dolog, az ihlető miatt is sikerült ennyire durván jól ez a felvétel. Csodálatos és borzongató, ahogy Miczura Mónika (az egyedi hangzásvilágú, modern elektronikus környezetbe ültetett cigány zenét játszó Mitsoura zenekar énekesnője) különleges hangja körbelengi Szendrői Csaba baritonját. Külön boldogság számomra, hogy hallottam női hangot is az Elefánt zenéjében. :) Szerintem (akárhogy is, de) egy énekesnő vendégszereplése sokat tud hozzáadni egy-egy dalhoz (na jó, nem minden esetben, de azért az előadók az esetek zömében jól eltalálják, hogy mikor van szükség női hangra is a zenében). A "Vacak"-ból is így lett igazi kuriózum a lemezen, Mónika nélkül lehet, hogy nem érintett volna meg ilyen szinten. De így minden nagyon együtt volt. Emelem kalapom előttük!

"Hetek elteltével veszel észre,
Észre veszed, hogy észre sem vettél;
Kiülsz majd a lebegő városszélre,
És nevetsz hogy mennyit nevettél.

Feloldódtál rögtön a hiányban,
Mint kockafény a gömböly’ feketében,
S az idő elnyammog, mint egy lárva.
Bennem vackot alkot a vacak élet."
(Vacak)

A következő, aminél (direkt) beragadt a replay-gombom, az a Tizenhat c. szerzeményük. A lemez többi dalához viszonyítva ez sokkal populárisabb (nyilván még mindig az alter műfajon belül), ezt a Petőfi Rádió tracklistjében is simán el tudnám képzelni (nem mintha ismeretlen lenne nekik az Elefánt, aminek szívből örülök). Nem is tudom, hogyan mondjam, úgyhogy egyszerűen csak úgy, hogy I.M.Á.D.Á.S. *-*
(Tuti meg fogok próbálkozni készíteni belőle egy covert - feltéve, ha sikerül kibogoznom az elgitározásának a mikéntjét... :D)

"Még a szépeké minden itt,
olcsóbb a lélek, ha a húst jobban viszik...
Tudunk majd erősek lenni,
csak ne magadnak próbáljál mindig jót tenni:
menj ki, és írd ki a falra, hogy ENNYI !"

"Ártatlannak születni,
szüntelen az ártatlanság árát fizetni - 
én próbálok erősebb lenni!
Megyek és kiírom a falra, hogy ENNYI !"
(Tizenhat)

[Össze-vissza fogom megemlítgetni a kedvenceimet, szóval ne keresd a rendszert benne... :D]
Következőként, amiről még mindenképpen muszáj szót ejtenem, az a Folyó. Számomra kicsit depresszív, a bridge zenei alap meg kicsit Vad Fruttis (akiket szintén nagyon szeretek). Maga a hangulata nagyon megfogott, a negatívsága ellenére is. 

A Fakarddal elkalandozunk a punk-irányba - elég jóféle lett ez a track is. :)) Az utolsó szóban pedig ott a csattanó... :D Én szerettem ezt is, mindenképpen az egyik legjobban összerakott szám az egész lemezen. :) Minden szempontból.

"Mer’ engem apám tanított, hogy legyek jó veled,
hogy tudjak jobbat majd a szeretlek szó helyett."
(Fakard)

A Zúzmarás c. daluk szintén szívemcsücske lett. Egy jóval korábbi "dalkezdeményből" született, most teljesítették ki az eredeti ötletek szerint - és jól tették! Rövidke a dal, de ez az egyszerű gitárkíséret, a (vér)keringőző dallam és hozzá ez a kicsit kántálás-szerű ének teljesen feldobja. A szövegéről már nem is beszélve: "a gyurma vár már összegyúrva vár az udvar úgy vidám hogy majd kicsordul a könnye húzza rám az úr a durva zúzmarát vadult madár fészket rak a ködben"... Teljesen összecseng, merő játék ez az egész a magyar nyelvvel. Mert ők ezt is megtehetik! És milyen jól szól! :)

Jelentem, minden oké, az Elefánt még mindig pimaszul nyúl minden nyelvi és zenei eszközhöz, trükkhöz, praktikához, bevetnek mindent, és mégsem válik izzadságszagúvá az anyag, amit kiadnak a kezük közül. Egy percét sem untam, hemzseg a lemez a jobbnál jobb daloktól; egy hangyányival még jobb is lett (szerintem), mint az előző korongjuk. Valahogy komplexebb az egész - bár már az is magasan túlszárnyalta minőségben a hazai termés zömét (műfajtól totálisan függetlenül)... Sokan sokat tudnának tanulni tőlük...

Bandcamp-en ezúttal is végighallgatható a lemezük összes dala, ingyen, valamint lehetőség van dalonkénti vásárlásra vagy a teljes album megvételére+letöltésére is.

Nincs is más hátra, mint a lemez legjobbja. Én most ezt fogom kiemelni (eredetileg a Vacak-ot akartam, de mégsem nullázhatom le magam minden egyes alkalommal, ha a blogolt kedvenceket hallgatom - mert az eléggé olyan hatással van rám...). Zseniális dal; én nagyon megszerettem, remélem, sokan vannak még ezzel így:

Elefánt - Tizenhat

Hajszál híján teljesen tökéletes. (Még nem tudom, kinek és milyen hajszála hiányzik hozzá, de remélhetőleg a következő albumon már az is meglesz.)

Osztályzat: 10/9,5

Ha már így benne vagyok ma a blogolásban, máris hozok egy újabb ajánlót. :) A Thousand Foot Krutch nevezetű kanadai keresztény rock csapatról már többször is volt szó a blogon, és mivel szerettem a korábbi albumaikat is, így nem kerülhette el a lemez-lejátszómat a 2014-es cd-jük sem. :)
Az Oxygen:Inhale a srácok kilencedik stúdióalbuma (beleszámolva kezdetleges zenekarnevük, az "Oddball" néven kiadott lemezüket is), ami tavaly augusztus 26-án jelent meg. 
Nagyon vártam, mert anno a TFK-t igazán megszerettem - leginkább az előző, 2012-es lemezük, a The End is Where We Begin és ezen belül a Courtesy Call c. daluk miatt, amit mai napig imádok, és emiatt boldog vagyok, hogy rátaláltam egy szerencsés véletlennek köszönhetően a csapatra. :)
A zenekar tagjai: Trevor McNevan (ének, gitár, akusztikus gitár, produceri munkálatok), Joel Bruyere (basszusgitár), Steve Augustine (dobok, ütős hangszerek). Meg kell még említeni Aaron Sprinkle-t is, aki session zenészként segíti a zenekart, és működött közre a lemezen is (billentyűs hangszerek, gitárbetétek a dalokban, produceri munkálatok). Továbbá közreműködött még Shawn Tubbs (slide gitár a "Born This Way"-ben, elektromos gitárszólók a "Light Up"-ban) és Chad Jeffers, aki dobro gitárral (vagy más néven rezonátoros gitárral) színesített a "Glow" c. dalt 

Tracklist:

01. Like a Machine
02. Untraveled Road
03. Born This Way
04. Set Me on Fire
05. Give It to Me
06. I See Red
07. Light Up
08. In My Room
09. Oxygen
10. Glow

Hűen a korong címéhez, a TFK ezúttal egy könnyű, légies, tiszta anyagot szolgáltat nekünk, más feladatunk pedig nincs is, mint hogy belélegezzük. :)
Egyedüli problémám, hogy ez nekem túl könnyed (mármint zeneileg). Kevés rajta a keményebb hangvételű, húzós dal. Ezt én személy szerint sajnáltam kicsit... :/
Viszont azért így is akadt néhány ilyen, mint pl. rögtön a legelső dal a lemezről, a "Like a Machine". Trevor karcos hangja hihetetlenül dögös (nem mintha a pasi maga nem lenne az... *-*), ahogyan a dal is; zúzós, kőkemény rocknóta, a minőségi fajtából. :) Szeretem is. 
Az Untraveled Road(s) szavait ha felcseréljük, egy Linkin Park dalt kapunk - ebből szinte egyenesen következik, már meg sem lep, hogy a dal eleje, valamint a rapelős verséje szintén eléggé LP-sre sikeredett. De ez sem érdekel, mert az LP-t szeretem, ezt a dalt is szeretem, meg a TFK-t is, szóval...? :)
A Born this Way-t egyszerűen imádom! :) Első volt a dalok közül, ami belopta magát a szívembe, aztán ottfelejtődött. :) A ritmusát, a lüktetését, a dallamát, a kicsit reggae-s verséjét, minden mozzanatát nagyon szeretem - nem is tudok, csak szuperlatívuszban nyilatkozni róla. Mindenképpen az egyik legeslegjobb az egész albumon! :)
Ezután ami még szintén kedvenc lett az az "I See Red". Trevor hangja irtó jól szól már rögtön az elején. Aztán a továbbiakban fokozódnak a dolgok, bár a refrén egyszerű, mint a faék (de legalább hamar meg lehet jegyezni, mert csak 1 sor ismétlődik :D nekem viszont ennek ellenére is tetszetős), 01:40-től pedig olyan, mintha egy teljesen más dal lenne. :) Zseniális.
A Light Up... Hát, én ezen mindig elvigyorodom... :D Egyébként ez is egy egész jó kis dal lenne, de ezek a hajlítgatások (vagy sokszor már inkább nyávogások)... :D Mosolygásra késztetnek... :D Pláne ez a rész (mármint nem a szöveg maga, hanem ahogyan énekli... :D jáj...) "and maaaake and make it right / 'Cause Iii'm, 'Cause Iii'm alive when I see you...." :D
Az In My Room kivételes gyöngyszem ezen a lemezen, nagyon szeretem. Első ránézésre egy romantikus, csajozós, szerelmes dalnak is gondolhatnánk a cím alapján, de erről szó sincs: ez tulajdonképpen egy ima ("még sosem imádkoztam, szóval egyszerűen csak beszélgethetnénk?"). Bús, szorongó, bizonytalan, de reménykedő. És a szövege annyira igaz a jelenlegi helyzetemre, minden szava... Rég érintett/hatott meg ennyire egy dal. Már a dallama is csodálatos, viszont a szöveg tudatában egyenesen felemelő. Nem, erre nincsenek szavak...
Ha sikerül túltennünk magunkat ezen a dalon (nekem nagyon sokáig nem sikerült, amint véget ért a dal, egyből nyomkodtam a replay-t :) ezt muszáj lesz elgitároznom...), akkor szép lassan eljutunk a lemez utolsó daláig, a Glow-ig, amit még meg szeretnék említeni. :) A dal elején ez a bizonyos dobro (rezonátoros) gitár egyből pazar hangulatot teremt, ami végigkíséri az egész dalt. (Az intró egyébként nagyon-nagyon emlékeztet a U2 és Mary J. Blige "One" c. dalára. :) ). Nem rossz. ;)
Ha mindent figyelembe veszünk, ez az album még így is erős, hogy nem tipikus TFK lemez lett belőle. :) A dalok minősége kárpótolt érte, még ha nem is pont azt a stílust kaptam, amit vártam, de ez semmit nem von le az értékéből. Nagyon sajnálom, hogy ennyire rövidre sikeredett, még 40 perc sincs, pedig olyan szívesen hallgattam volna még... :( Az arány mindenesetre pazar: 10 trackből 6-ot megszerettem. :)

Bár szívem szerint ide linkelném még az In My Room-ot is, de mivel most is csak 1 lehet, így legyen ez: 

Thousand Foot Krutch - Born this Way

Osztályzat: 10/9

Nagyon vártam már az új Hollywood Undead-album megjelenését - amit először 2014 végére terveztek, de végül 2015. március 31.-én jött ki. :)
Az első kislemez (a címadó "Day of the Dead" c. dalukból) 2014. októberében jelent meg. Ezt még további 5 (!) single követte - magyarul a lemez felét simán kiadták az album megjelenése előtt. :D Persze ez a rajongóknak csak jót jelentett, elvégre legalább a megjelenésig kaptak egy kis hallgatnivalót. :)
A single-k érdekessége, hogy mindegyik kislemez borítóján egy-egy bandatag új maszkja látható (Johnny 3 Tears -> "Usual Suspects", Danny -> "Gravity", J-Dog -> "How we Roll", Funny Man -> "Live Forever", Da Kurlzz -> "Disease"). 
A magyar rajongók duplán örülhetnek, ugyanis a srácok idén nyáron, június 17-én a Budapest Parkban koncerteznek majd, az Asking Alexandria, a Motionless In White és a Bury Tomorrow társaságában.
Tagok: Daniel "Danny" Murillo (főként clean vokál, billentyűsök, ritmusgitár); Jordon "Charlie Scene" Terrell (vokál, szólógitár); Jorel "J-Dog" Decker (vokál, unclean vokál, ritmusgitár, basszusgitár, billentyűsök, szintetizátor, programozás); George "Johnny 3 Tears" Ragan (vokál, clean vokál basszusgitár); Dylan "Funny Man" Alvarez (vokál, clean vokál); Matthew "Da Kurlzz" Busek (unclean vokál, háttérvokál, dobok, ütőshangszerek).

Tracklist:

01. Usual Suspects
02. How We Roll
03. Day of the Dead
04. War Child
05. Dark Places
06. Take Me Home
07. Gravity
08. Does Everybody in the World Have to Die
09. Disease
10. Party by Myself
11. Live Forever
12. Save Me 
13. Guzzle, Guzzle (Deluxe Edition Bonus Track)
14. I'll Be There (Deluxe Edition Bonus Track)
15. Let Go (Deluxe Edition Bonus Track)
16. Ghost (iTunes Bonus Track)

A lemez durván dubstep-es nyitánya, az Usual Suspects már egyből sokaknál kicsaphatja a biztosítékot, hagyományos értelemben vett metál-fanok ne is próbálkozzanak ezzel a lemezzel, mert sikítófrászt kapnak tőle... :D Ez a lemez tipikusan olyan, hogy ízlelgetni kell, mert minél többször hallgatja az ember, annál jobban fog neki tetszeni (legalábbis saját tapasztalatom alapján...). :) Feltéve, ha hajlandó kicsit eltérni attól a fajta metálzenétől, amit a csapatok zöme játszik - ez esetben mindenképpen érdemes adni egy esélyt ennek az albumnak. A Usual Suspects pl. szerintem az egyik legjobb dal a korongon.
Ezt követi a How We Roll. Még nem tudom, melyiket fogom kiemelni a bejegyzésem végén, de ez elég erősen pályázhat rá (többnyire míg írom a bejegyzéseket, nem tudom, a végére szokott kialakulni, hogy melyiket érzem a legjobbnak, míg a blogolás alatt is még legalább 2-3szor átpörgetem a lemezt :D Na jó, ez alól kivételek a harmatgyenge lemezek, amiken 1, max. 2 olyan track van, ami igazán megfog). Ez volt egyébként a legelső dal az albumról, ami megtetszett, sokáig volt a vegyes-tracklistemen. :)
A címadó dalt is megszerettem, tipikus HU. :)
A War Child viszont sokkolt. Még mindig nem igazán tudom leírni, hogy ez a szám pontosan mi is akarna lenni... :D Inkább valami mai elektronikus popra hajaz, semmint a metál bármilyen válfajára. Viszont! (*köveket felvenni*) én ezt megszerettem. :D Charlie Scene verse-éit különösen. :) Mindenesetre ezt a track-et is csak erős idegzetűeknek ajánlom, mert a metál benne annyi, mint mackósajtban a brummogás.
A Take Me Home sem rossz, bár ez meg inkább olyan énekelhető pop-rock. Engem nem fogott meg különösebben.
A Does Everybody... nekem spec. nem tetszik. A brand new Linkin Parkra emlékeztet, úgy a "Living Things" idejéből, csak nincs olyan jó. Eljátszogatnak az elektronikával, de ezen kívül olyan sefülesefarka...
A Party by Myself-et úgyszint nem tudom mire vélni... :D Már csak egy medence mellett piálgató, medencében viháncoló, alulöltözött lufimellű csajok fenékriszálását stírölő, közben rappelő klippet kellett volna hozzá forgatni, és a zenecsatornák imádnák. Nem rossz szám, csak nem vagyok biztos benne, hogy mennyire tesz jót a csapatnak, hogy ennyire a hiphop/popra kezdtek ráerősíteni, már-már teljesen háttérbe szorítva a metal-vonalat. (Eddig is nagyon kevés volt belőle a zenéjükben, de eddig úgy gondolom, érezték a határt...)
A Live Forever is ugyanez, csak pepitában.
Kellett egy lassú dal is a korongra, úgyhogy felkerült a Save Me. Nincs vele semmi bajom, ezt is elhallgatom akárcsak a többit, de semmi egyéb...
A "Guzzle..." masszívan hiphop/rap. Röviden: nekem ez egyáltalán nem tetszett.
Az I'll be There kifejezetten egy pop dal, vagy valami retro-rock, mindenesetre - ha a szövegét nem nézzük - egészen aranyos dallama van... :D
A Let Go-val kicsit ismét feltámad hamvaiból a HU, itt már ismét kezdenek kicsit a régiek lenni, amit én személy szerint díjazok is. :) Egyik legjobb a lemezen.
No, hát én jelölgettem minden olyat, ami leginkább tetszett - egyébként maga a lemez úgy ahogy van, kellemes kikapcsolódást nyújt. Leszámítva a fentebb említett "Does Everybody..."-t és a "Guzzle..."-t, ezekről az esetek zömében továbbléptettem a lejátszót...
Ami mindenképpen indul nálam, mint a lemez legjobbja: Usual Suspects, How We Roll, War Child, Let Go. Ezek közül, amivel leginkább "körül tudnám írni" a HU zenéjét, azt hiszem, ez az. :) Ízig-vérig Hollywood Undead, szeretem...

Hollywood Undead - Usual Suspects

Szépen követi a Notes from the Underground-dal már kitaposott ösvényt, de nekem az azért sokkal erősebb volt - ott is volt "bulizós" track nem kevés, de ha csak az Another Way Out-ra gondolunk, ahhoz még csak hasonló sem került erre az új korongra, amit én spec. sajnálok... Vagy ha lassabb dalokban gondolkodunk, akkor a Lion, ami máig egyik legnagyobb kedvencem... 
Számomra ez az eddigi leggyengébb HU-lemez - attól még persze ugyanúgy szeretem a zenéjüket, és a saját műfajukban mocskosul tehetségesnek tartom őket, de ez most sajnos az előző lemezeik fényében csak ennyi pontot ért nálam... 

Osztályzat: 10/8

Egy gyors és rövid villámposzt következik egy számomra eddig még ismeretlen zenekarról. :) 
Legelőször a zenekar énekesnője, Lacey Sturm keltette fel a figyelmemet: egy Apocalyptica-dalban vendégszerepelt (a "Broken Pieces" címűben), és egyből beleszerettem a hangjába. Ekkor jutottam el a zenekaráig, a Flyleaf-ig, bár egészen mostanáig váratott magára, hogy komolyabban is lecsekkoljam, hogy mégis milyen zenét játszanak.
A Flyleaf egy amerikai metál csapat - heavy metálnak titulálják a zenéjüket, de én inkább pop-rocknak vagy alternatívnak mondanám, hangzás alapján legalábbis mindenképpen; nekem nagyon nem heavy-s... Zenéjük leginkább a pop, rock és keresztény metál találkozása (érdekesség, hogy énekesnőjük fiatalkorában keresztény-gyűlölő ateista volt, majd egy öngyilkossági kísérlet után nagyszülei közbenjárásával fordult a keresztény hit felé, ebből merített erőt, ami végül az életét mentette meg, és hozta egyenesbe. Hitét azóta is elszántan gyakorolja: egy evangelista egyház szónoka lett. Igazi "hétköznapi sikersztori" az övé, nemcsak zenei berkekben vált mára már ismertté, de a magánélete is jól alakult: 2008 óta házas, és két kisfiú édesanyja. Egy újabb példa, hogy miért NE adjuk fel soha. 2014-ben megjelent egy könyve is ehhez kapcsolódóan, a "The Reason: How I Discovered a Life Worth Living".)
2002-ben kezdték közös pályafutásukat Flyleaf néven (elődje a Passerby volt), legelső lemezük 2005-ben jelent meg, "Flyleaf" címmel. A "Memento Mori" a második stúdiólemezük, 2009 novemberében adták ki.
Röviddel a harmadik lemezük, a "New Horizons" 2012-es megjelenése után a zenekar énekesnője, Lacey bejelentette távozását a zenekarból. Jelenleg Kristen May tölti be az énekesnői posztot a zenekarban, aki korábban a Vedera nevezetű rockzenekarban énekelt (ami 2011-ben egyébként fel is oszlott).
Tagok a lemez készültekor: Lacey Sturm (szólóének), Sameer Bhattacharya (szólógitár), Jared Hartmann (ritmusgitár), Pat Seals (basszus, albumborító), James Culpepper (dobok, ütőshangszerek, üstdob, szélharang)

Tracklist:

00. Uncle Bobby (hidden pre-gap track)
01. Beautiful Bride
02. Again
03. Chasm
04. Missing
05. This Close
06. The Kind
07. In the Dark
08. Set apart this Dream
09. Swept Away
10. Tiny Heart
11. Melting (Interlude)
12. Treasure
13. Circle
14. Arise

A legelső, amiről mindenképpen írnom kell, az az énekesnő hangbéli teljesítménye... Lacey hangja valami egészen elképesztő...! o.O Igaz, néhol szerintem túlzásba viszi a játékot a hangjával, de még így is nagyon-nagyon rendben van. Még van 2 lemezük, ami nem került még górcső alá, szóval egy ideig még biztosan nem kell nélkülöznöm Lacey hangját. Aztán pedig remélem, kapunk majd tőle még lemezeket szólóprojektként is: tavaly év végén ugyanis bejelentette, hogy a férjével és pár más zenésszel társulva, "Lacey" néven szólókarrierbe kezd - bízom benne, hogy ennek az eredményét mi is hallhatjuk majd, korong formájában. :) Kár lenne veszni hagynia a tehetségét...
Magukról a dalokról viszont már nem tudok ennyire lelkesen nyilatkozni... :/ Pár kivétellel eléggé lapos és kevés, amit ezen az albumon összehoztak... Próbáltam minden olyat kijelölni, ami akár minimálisan is, de érdemel figyelmet, a többi számomra figyelmen kívül hagyható (nem mondom, hogy értékelhetetlen, de olyan "semmilyen"... :/).
Ami leginkább megtetszett, az a Beautiful Bride, a Chasm, az In the Dark és a Circle. Ezek közül pedig nálam az album legjobbja lett:

Flyleaf - Circle

Osztályzat: 10/7