Több lemez is várakozik, hogy végre blogoljak róla, de az utóbbi hetekben nagyon rákattantam a 2014 októberében napvilágot látott második Leander-albumra. Egyszerűen nem tudtam tovább lépni, míg nem írok erről - bár valószínűleg továbbra is elő fogom két album-mustra között szedni, tottttálisan addiktív anyagot hoztak össze a srácok ezúttal (is). Gyerekek, ezt a korongot hallania kell minden, dallamosabb, olykor hörgős és feszített tempójú zenével operáló metál muzsikát kedvelőnek! Ha eddig szerettem a zenéjüket, asszem ezentúl imádni fogom... *-*
Már a kezdetektől elmélyült figyelemmel követem Köteles Leander és zenésztársai munkásságát, és az a helyzet, hogy ők bizony az idő múlásával és a kiadott lemezek számának növekedésével egyre jobbak és jobbak lesznek.
Az sem véletlen, hogy a 2012-es Szívidomár debüt-albumuk idején az évzáró posztomban őket választottam, mint az év kedvenc előadóját, és azt írtam róluk, hogy "Bár nem lett első nálam az album, mégis úgy gondolom, óriási talentum ez a 4 srác, és jó lesz rájuk odafigyelni a közeljövőben is." És lám, igazam is lett... :) Ezt pedig továbbra is fenntartom. Ezentúl nekem aztán senki ne mondja, hogy manapság már nincs igazán jó és tehetséges magyar metál zenekar! A Leander Rising a példa rá, hogy van bizony! ;)
A zenekar tagjai: Köteles Leander (szólóének, harshvokál, billentyűk, basszusgitár), Vörös Attila (gitár, vokálbetétek), Takács József 'Jozzy' (gitár, háttérvokál), Budai Béla (dob)
Tracklist:
01. Szerelmes dal
02. Lőjetek fel
03. Véget ér a tél
04. Győzelem nélkül
05. 27 év
06. Némán állni
07. Vakon tartva
08. Öngyötrő
09. Take Me
10. Félőlény
11. Kés a szívben
12. Hóvirág
13. Nem akarok
A lemez elkezdése előtt mindenképpen készüljünk fel rá, hogy ritka szeszélyes, kiszámíthatatlan , sokszínű anyaggal fogunk ezen a korongon találkozni. Ha ez megtörtént, nincs más hátra, mint előre: ►॥
Nem elemezgetném most mélyebben ki dalról dalra haladva, inkább csak néhány track-ről ejtenék szót bővebben. A részletezést megteszi maga Leander helyettem, a NOW Magazinnak adott interjújában.
Az "Öngyötrő" album nyitányával, a "Szerelmes dal"-lal a zenekar egyből belecsap a lecsóba, és örüljünk, ha nem zúzzák le a fejünket a nyakunkról. A címével ellentétben én nem nevezném hagyományos értelembe vett szerelmes dalnak, semmilyen szempontból sem - sőt, igazából azt is nehéz megmondani, hogy ez miről szólna konkrétan (ez az egyetlen dolog, amit nem kedvelek bennük, hogy a szövegek már annyira elvontak, és túlontúl árnyaltak, hogy elvész bennük a szövegbéli tartalom... nem mindegyikben, de azért legtöbb dalukban igen... sajnos).
Na jó, ez most pont egy kivétel:
"Akárhányszor elestem,
mindig tudtam, fel kell kelnem.
Akárhányszor felkeltem,
megtanultam, hogy kell esnem."
(Győzelem nélkül)
A "Lőjetek fel" egy fontos pontja ennek a lemeznek. Ezzel indult ugyanis a Leander Rising az idei év elején tartott "A Dal" válogatón, melynek nyertese a Bécsben megrendezendő Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli majd hazánkat. Ezt már előre borítékoltam volna, hogy semmi esélyük nincs ilyen zsűri mellett, no meg hogy sajnos a magyarok között kisebbségben vannak a metálkedvelők, így nem kaptak elég szavazatot. Az akusztikus szavazást viszont megnyerték ezzel az átdolgozásukkal. Ennek eredménye az lett, hogy A Dal döntőjét ők nyitották meg a "Lőjetek fel" akusztikus verziójával, valamint nyertek egy élő akusztikus koncertlehetőséget az MR2 Petőfi műsorába. Maga a dal egyébként tetszik, bár nyilván nem ez a legjobb daluk. Viszont jól össze van rakva, Leanderékhez méltóan dallamos is, vadulós is, profi is. Is.
A "Véget ér a tél" szintén szerethető, kellően technikás, jó kis nóta.
A "27 év" a legelső pontja a lemeznek, ahol jól megszorongatták a ketyegőmet. Már a hegedű sírása is az elején... Hú. Muszáj bemásolnom, amit Leander erről a dalról nyilatkozott a fentebb említett NOW-ban: "Nem hiába szeretnek ilyenkor elhalálozni a „művészlelkek”, ezen a ponton valahol meg kell szűnnie a felelőtlen gyereklétnek. Személy szerint életem eddigi legnehezebb éve volt a 27, amikor ezt a dalt írtam. Érdekes dolog, hogy Attila is és Kállai Ernő (hegedű) is ennyi volt, amikor a dal megszületett. Minden szava igaz, talán életem egyik legőszintébb pillanata volt, amikor egyszer csak kigurult belőlem a szöveg, egyfajta korszak-lezárás." Ennek a dalnak pl. teljesen korrekt a szövege, jót tett neki a "kigurulás".
"Boldogság csak a szenvedés hiánya,
De nem ő hiányzik, hanem aki lehetett volna."
(27 év)
Ez is utalás a "huszonhetesek klubjára": azon művészekre, akik így vagy úgy, de 27 éves korukban hunytak el. A tehetségük pedig ezáltal kiaknázatlan maradt, sajnos...
Ezután következik sorban a "Némán állni". Ez a dal sokkolt. De tényleg. Mármint nem pont maga a dal (bár bizonyos értelemben az is), hanem, hogy ez "csak" egy feldolgozás. Na, hát kéremszépen, meghallgattam én lelkiismeretesen az eredetit Baricz Gergőtől, és úristen! Hogy lehet egy ilyen szörnyen lapos popdalból ekkora királyságot összehozni?! (B.G.-t már az X-faktorban se csíptem, annyira hájpolták, de az énekhez - valljuk be - vajmi keveset konyít...) Leanderék valami igazán fenomenális feldolgozást készítettek ebből a dalból, fényévekkel jobb, mint az eredeti. Stílustól maximálisan függetlenül. Nem is értem, hogy lehet ilyen súlyos dolgokról ennyire semmilyen popdalocskában lalázni? Leanderéktől hitelesebb az egész... Kötelező meghallgatni! (Háttérinfó erről a dalról, hogy ez a cover egy Sony-projekt eredményeképpen született meg, amelynek keretein belül Leanderék Baricz Gergővel és Kálloy Molnár Péterrel karöltve készítettek feldolgozásokat egymás dalaiból.)
A "Vakon tartva" azért is különleges, mert ebben hallhatjuk a csapat gitárosát, Vörös Attilát énekelni. :)) Kedves Leander Rising, innen üzenem nektek, hogy ezentúl énekeltessétek többet Attilát, mert ő ebben (is) jó! :) (Gitárosként ugye már számtalanszor bizonyított, nem csak a Leander-zenekarban, de egy ideig tagja volt a legendás amerikai zenekarnak, a Nevermore-nak is. Színészként is láthattuk már az Éjjel-nappal Budapestben, Dávid szerepében.)
A lemez címadó dala, az "Öngyötrő" szintén mestermunka. Nekem kicsit System of a Down-os. :) Leginkább a verse alatti zenei alap miatt, de ettől csak még inkább szeretem. :) Ééés itt is szóhoz jut Attila, ő énekli a bridge-részeket (beteg dolog, ha ezeket a szösszenetnyi részeket többször is meghallgattam egymás után? :D)
És elérkeztünk a következő trackhez ("Take Me"), ami annyira különleges, és annyira kilóg a sorból, hogy muszáj nagyon szeretni. És én nagyon szeretem is. Nagy Eszter Mira hangja gyönyörű, egyből rá is kerestem a munkásságára, és csalódott vagyok; mertem remélni, hogy találok még tőle valami olyat, amit még hallgathatok, mert elképesztően profi, ahogyan ő énekel (simán nem mondtam volna meg, hogy egy magyar leányzót hallok énekelni ebben a trackben...), de zenekara, a Plastic Heaven nagyon olyan zenét játszik, amit én nem szeretek, úgyhogy... :/ Kár érte. Ez a duettjük Leanderrel mindenesetre elképesztő!
A túl sok scream és a feszített tempójú dobpergés engem eléggé fel tud hergelni, nem is szeretem az ilyen zenét, ami csak ebből áll, de a "Kés a szívben" gitártémája (az elején pl.) és a refrénje annyira meggyőzött, hogy így simán jöhetett az amúgy nemszeretem része is a dolognak. :) (A Félőlényben ehhez kevés volt a refrén dallamossága, nekem ezért is nem tetszett igazán.)
Feltétlenül megemlítendő még a lemez záródala, a "Nem akarok". Érdekessége, hogy ezt a dalt eredetileg Keresztes Ildikó számára készítette Leander, a 2013-as A Dal versenyre (Ildikót a produkciója alatt egyébként Leander kísérte zongorán is). Ennek a dalnak az átdolgozása került fel aztán az Öngyötrő-lemezre is, Leander előadásában. Hát, szerintem Leander szájából sokkal hitelesebb az egész. És a szöveg is tetszetős (és még lehet érteni is, hogy mit akarnak mondani vele...)
"Hiányzik minden amit adhatnál,
De sosem fogsz adni, mert te te vagy, én pedig az aki.
Tudom a kevés, több mint a semmi,
Az úton féltem, de érzem, ott leszel a végén."
(Nem akarok)
A lemez nem mellesleg teljes hosszában, legálisan meghallgatható a zenekar youtube-profilján is.
Végezetül pedig már csak annyit mondanék, hogy alapjában véve a szöveget érintő dolgokra lenne még szerintem érdemesebb rágyúrni. Nem mondom, hogy legyen szájbarágós, de lehetnének tartalmasabbak is. Ilyen profi zenei alap és énekbeli teljesítmény megkövetelné...
A legjobb dal kiválasztása ezúttal sem lesz egyszerű... Ami méltán indulhat nálam, mint a lemez kedvenc dala, az az Öngyötrő, Némán állni (lelövöm a slusszpoént, de feldolgozást direkt nem szeretnék legjobbként kiválasztani, inkább valami olyan kellene, ami teljesen saját munka, akárhogy is...), Véget ér a tél, 27 év és a Nem akarok.
Én most ezt fogom kiemelni: ebben benne van minden, amiért szeretjük a Leandert. Clean vokál + hörgés/scream, dallam + zúzás keserédes elegye.... 100% Leander Fucking Rising.
Leander Rising - Öngyötrő
Nem kérdéses a dolog, nálam bizony teljes telitalálat volt ez a lemez, imádtam minden hangját - és még a szövegbeli némi hiányosságokat is könnyűszerrel el tudtam nekik így nézni. Sok ilyet még! Vagy csak jobbat - feltéve, ha lehet ezt még fokozni...
Osztályzat: 10/10
Jó ideje pörög már nálam ez a lemez, és végre el is jutottam odáig, hogy írjak róla. :) Eddig a Sixx:A.M. is kimaradt a blogomról - én mindenesetre már így elöljáróban amondó vagyok, hogy aki szereti a dallamosabb, mégis kicsit pörgős-zúzós rockzenét, ők mindenképpen tegyenek egy próbát a csapat zenéjével! :)
Háromszoros hurrá! :) Végre megvan az új csodakütyüm (értsd: új asztali gépem van, amit már most, 1 nap használat után imádok!), ezzel már lényege-sen könnyebb az élet, úgyhogy remélhetőleg ezentúl gyakrabban tudok billentyűzetet ragadni, hogy zökkenő-mentesen hozhassam nektek az albumajánlókat. :)
Készülök már írni egy ideje erről a lemezről is, de eddig mindig csak halogattam - pedig egy zeneileg nagyon színes albumról és előadóról lesz szó. :)
Egyre inkább gyengélkedik mostanában a gépem (jövő héten remélhetőleg eljutok vele szerelőhöz végre...), de nem akarom már tovább halasztani ezt a bejegyzésem, úgyhogy bele is csapok.
Kommentek