HTML

Kövesd a blogot Facebook-on is!

Zene füleimnek...

A blogon szereplő bejegyzések NEM KRITIKÁK! Úgy gondolom, a kritikákat hozzáértő emberek írják, én pedig nem vagyok kritikus, és ez a blog sem egy kritikai blog! Ez egy naplószerű blog, személyes gondolatokkal, történésekkel... Ha nem tetszik, amiket írtam, csak úgy, saját szórakoztatásra, akkor keressetek olyat, ami tetszik, és ne álljatok le szitkozódni, sértegetni, trollkodni. Köszöntem... Akik viszont a zenék miatt jöttek, és nem piszkálódni, azoknak üdv itt, és jó böngészést, zenehallgatást. =) ---------------------------------------------------------------------------------------------------Kedvenc vagy épp "nemkedvenc" albumaim gyűjtőhelye - egyszóval minden, amit valamikor, valahol hallottam, és amiről majd viszonylag röviden, nem túlragozva, kertelés nélkül majd jól megmondom a magamét. Ne lepődjetek meg egy-egy albumon, hogy mit keres itt: utálok úgy leszólni egy bandát, hogy nem is ismerem a zenéjüket... Ennek nem vagyok híve... Egyébként - mint ahogy hamarosan ki is fog derülni, ha tovább böngészel - leginkább a rock, metál műfajban, valamint ezek alműfajaiban kalandozom majd (néha lehetséges, hogy becsúszik 1-1 olyan lemez, aminek nem sok köze van ezekhez a műfajokhoz, de ha tetszik, akkor mindenképpen fogok ilyenekről is blogolni) A bejegyzésekben pirossal kiemelt trackekre felhívom figyelmeteket, mert nekem nagyon tetszenek. Hátha másnak is. Minden albumot pontozok 1-10es skálán, kiemelve az általam legjobbnak vélt dalt. Jobb oldalt különböző szempontok szerint böngészhettek is a bejegyzések között, valamint összegyűjtöttem néhány hasznos és érdekes linket is, ezeket is érdemes meglesni. :) Nem vagyok szakértő, se újságíró. Ezek kizárólag csak egy zenebolond firkálmányai az általa hallgatott/hallott albumokról - szigorúan szubjektíven. --------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha letöltés miatt tévedtél be, akkor csalódni fogsz: itt nincsenek letölthető albumok, és nem is lesznek. ----------------------------------------------------------------------------------------------- Az előadókkal illetve a megjelenésekkel kapcsolatos háttérinformációk forrása az előadók hivatalos oldalai, valamint a magyar és angol nyelvű wikipédiás oldalak. --------------------------------------------------------------------------------------- A blogot indítottam: 2010.07.27.

Heti toplistáim, új dalokkal:

(katt a képre)

weekly_top.jpg

Online látogatók száma:

Véleményezett albumok

Előadó, kiadó, év, nemzetiség, műfaj, értékelés

Címkefelhő

Kommentek

  • Slepy: Nekem is a Halo On Fire a kedvencem erről az albumról. :) (2017.06.09. 20:55) Metallica - Hardwired… to Self-Destruct (2016)
  • **Valcsa**: @Jurancsik Eszter: No igen, lassan már sajnos erről lesz híres a Nightwish, hogy minden énekesnőjüknek ilyen látványos módon kötnek útilaput a lábára... :/ Floor helyében én ezek után már nem lennék... (2016.11.23. 17:26) Nightwish - Once (2004)
  • Spectroli: Most nem értek egyet veled. A TNotB a kemény zene, egyik legnagyobb mesterműve. (2016.11.23. 17:10) Iron Maiden - The Number of the Beast (1982)
  • Jurancsik Eszter: @**Valcsa**: Felhagytak, amikor Anette-t kivágták a csapatból (véleményem szerint ugyanolyan gusztustalan módon, mint Tarját, csak kisebb hajcihővel...). Anette szólómezén bebizonyította, hogy tehet... (2016.11.23. 17:10) Nightwish - Once (2004)
  • **Valcsa**: @Jurancsik Eszter: Ez teljes mértékben így van. Kettejük hangja nagyon különböző, ezért sem értettem, miért kell erőltetni, hogy Anette régi Nightwish dalokat énekeljen... :/ Valljuk be, Tarja azért... (2016.11.22. 10:33) Nightwish - Once (2004)
  • Jurancsik Eszter: Sajnos annak idején Tuomas agyszüleménye volt, hogy Anette énekeljen Tarjás dalokat is. A gáz csak annyi, hogy Tarja operaénekesnő, Anette pedig más képzettséggel rendelkezik. Szép hangszíne van, és... (2016.11.22. 10:28) Nightwish - Once (2004)
  • Figy L M 1 ideYEeeah: A Lost In Forever hatalmasat szól. Nálam első hallásra átjött. :-) (2016.11.14. 20:51) Beyond The Black - Lost In Forever (2016)
  • **Valcsa**: @FigyL.M. 1 ideYEeeah: Mindenképpen. :) (2016.10.21. 14:34) Pokolgép - Metálbomba (2016)
  • Figy L M 1 ideYEeeah: @**Valcsa**: Pedig a Rudán-korszakuk a legjobb. :) Ajánlom figyelmedbe ízlelgesd azt is. Megéri ráfordítani az időt, és majd rájössz hogy eddig mit hagytál ki. De még nem késő. :) (2016.10.21. 14:32) Pokolgép - Metálbomba (2016)
  • **Valcsa**: @FigyL.M. 1 ideYEeeah: Reméltem, hogy a "Hol van a szó"-t nem fogod kihagyni a linkelésből. :) A Rudán-korszakból ezt az egy dalukat ismerem, de ezt szeretem is. :) (2016.10.21. 00:14) Pokolgép - Metálbomba (2016)
  • Utolsó 20

Nickelback - No Fixed Address (2014)

**Valcsa** 2015.04.04. 11:57

nickelback_no_fixed_address_2014.JPGGórcső alá került végre nálam is az utóbbi hetekben a kanadai Nickelback nyolcadik nagylemeze, ami tavaly novemberben jelent meg.
A lemezről elsőként az "Edge of Revolution" c. daluk jelent meg, 2014 nyarán. Azért is mérföldkő ez a lemez a zenekar életében, mert az előző, sokéves gyakorlattól eltérően ezt már nem a Roadrunner Records, hanem a Republic Records adta ki.
Az album címe ("Nincs állandó lakcíme") abból a tényből ered, hogy a dalok felvétele sok különböző helyen történt.
A zenekar tagjai: Chad Kroeger (szólóének, gitár), Ryan Peake (gitár, billentyűk, háttérvokál), Mike Kroeger (basszusgitár, háttérvokál), Daniel Adair (dobok, háttérvokál)

Tracklist:

01. Million Miles an Hour
02. Edge of a Revolution
03. What are You Waiting For?
04. She Keeps Me Up
05. Make Me Believe Again
06. Satellite
07. Get 'Em Up
08. The Hammer's Coming Down
09. Miss You
10. Got Me Runnin' Round (ft. Flo Rida)
11. Sister Sin

Mindig megdöbbenek, hogy mennyi a gyűlölködés a Nickelback körül... :/ Nem értem. A zenéjükkel az égvilágon semmi gond; vannak zenekarok/előadók, akik ezerszer nagyobb "kárt" okoznak a zenéjükkel, ami tényleg minősíthetetlen... Azért ne hasonlítgassuk már ilyenekhez a Nickelback-et... Igen, nyilván nem ők a kemény rock legnagyobb képviselői, de az ilyen "limonádékra" is szükség van (én rövid időn belül megkattannék, ha folyton csak szigorú értelemben vett kemény rockot/metált hallgatnék), és nekem ez most kifejezetten jól esett. A csapat hozta az elvárt szintet, a dalok zöme nagyon fülbemászó, és több dal egészen szerethetőre sikerült, arról nem is beszélve, hogy én látom a törekvésüket arra, hogy a saját zenéjükre nézve innovatívabbak legyenek, és belecsempésszenek valami újat is. Ez pedig dicséretes. Jó dolog a már kitaposott ösvényen járni, csak egy idő után már unalmas, és én nem is kárhoztatom azokat, akik arról a bizonyos ösvényről le akarnak lépni, és más utakon elindulni (feltéve, hogy nem vetkőznek ki teljesen önmagukból, és nem válik tőlük idegenné az, amit csinálnak...).
Erre első példának a "She Keeps Me Up"-ot tudom felhozni, amelyben egészen funky-sra vették a figurát (szerintem ez kicsit Maroon5-os is lett), arról nem is beszélve, hogy női vokált is csempésztek a dalba, ami még egy kis plusz pikantériát is ad az egésznek. 
A "The Hammer's Coming Down" kezdőszólamait hallgatva egészen biztos vagyok benne, hogy ha meg kellene tippelni, hogy ez vajon melyik zenekar dala, akkor az emberek zöme arra gondolna legeslegutoljára, hogy ez Nickelback. Tőlük nagyon szokatlan az ilyen teátrális, szimfonikus zenei alap (viszont ez is hihetetlenül passzol Chad hangjához). Nekem ez nagy-nagy szívszerelmem lett ez a dal, az intró zseniális, a verse tökéletes, egyedül a refrén vált ki egy kis elégedetlenkedést belőlem, ezt leszámítva imádom! *-*
A "Got Me Runnin' Round" Kid Rock zenéjét idézte fel bennem, amit szintén szeretek, és bizony-bizony, ez is jól áll a Nickelbacknek. :) Azt viszont mindenképpen el kell ismerni, hogy talán ez a legantirockosabb dal az egész albumon. Ehhez persze nagyban hozzájárul Flo Rida rappelése, és maga a zenei alap is, ami bár profi, de rockzenének a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető.
Aztán a végére még záróakkordként kapunk egy kis csemegét útravalónak: ez már közelebb áll a Nickelback zenéjéhez, az intróból viszont még nem biztos, hogy kitalálnánk, hogy ez is az ő daluk. Ebben is érződik a kísérletezés, a törekvés a kicsit újra, kicsit másra - és ez jót tett a dalnak.
Mivel a Nickelback az egyik olyan zenekar, akinek sok dalát játsszák a kereskedelmi rádiók (Magyarországon is), így nyilván erre a lemezre is kellettek populárisabb dalok. Itt meg kell jegyeznem, hogy engem ezek szörnyen untattak... Lehet, hogy amúgy nem rossz dalok ezek sem, de pl. a "What are You Waiting For?" könyörgősre fogott felütésétől már egyből a rosszullét kerülget... A "Satellite" esetén az az érzésem, hogy ez minden Nickelback-lemezre felkerült (csak más csomagolásban), a "Miss You" meg simán csak unalmas... 
És természetesen olyan dalok is vannak, amik tipikus Nickelback-nóták: a "Million Miles an Hour"-ban a csapat keménykedős oldala érvényesül. Feszes, húzós, jól össze van rakva, nem tudok rá rosszat mondani. Az "Edge of Revolution" egy politikai, lázadós dal, ez már a megjelenése idején is tetszett, sokat hallgattam.
Bár a "Make Me Believe Again" is hű a zenekar gyökereihez, mégis untatott a refrén és szörnyen deja vu-m volt tőle... :/ 
Végezetül: a legjobb dal kiválasztásával most is bajban vagyok... Épp ezért, mert nekem több dal is tetszik a lemezről, és nagyjából mindegyik ugyanannyira...
De ami számomra a legkülönlegesebbre sikerült az albumon, és leginkább közel érzem magamhoz, ez a dal:

Nickelback - The Hammer's Coming Down

 

Osztályzat: 10/7,5

Címkék: pop rock 2014 hard rock post grunge alternativ rock 7.5* |blog 2015| #Nickelback# [kanadai] ¤Republic¤

Szólj hozzá!

Poets of the Fall - Carnival of Rust (2006)

**Valcsa** 2015.03.14. 14:50

poets_of_the_fall_carnival_of_rust_2006.jpgKanyarodjunk kicsit vissza a "hagyományos" rock-frontra, mégpedig a Poets of the Fall elnevezésű finn rockcsapat 2. nagylemezével.
A zenekar 2003-ban Helsinkiből indult hódító útjára (ez jól is sikerült, hazájukban a népszerűségük megkérdőjelez-hetetlen: mindegyik albumukkal - a 2012-es "Temple of Thought" kivételével - megszerezték az első helyet a finn toplistákon).
Az énekes Marko Saaresto és a gitáros Olli Tukiainen alapította a csapatot. Marko egyik barátja, aki forgatókönyv-íróként dolgozott a Remedy Entertainment-nél, odaadta Markonak egy saját versét, hogy készítsen belőle egy dalt, amit használni tudnak majd a Remedy egyik videojátékához, a "Max Payne 2. - The Fall of May Payne"-hez (valószínűleg a nevük is innen ered). A dal elkészült "Late Goodbye" címmel - Markus Kaarlonen producer, aki szintén a dalon dolgozott, ezután hivatalosan is csatlakozott Marko és Olli kettőséhez, és így megalakult a Poets of the Fall.
Hogy megőrizhessék szabadságukat és a teljes kontrollt a folyamatok fölött, a csapat megalapította saját lemezkiadóját, az Insomniac-ot, és a 2014-ig megjelent összes lemezüket kiadták ismét.
A Carnival of Rust 2006. április 12.-én látott napvilágot, és zajos sikert aratott Finnország-szerte; három héttel a megjelenés után aranylemez lett és 2006 egyik legjobb albumának bélyegezték hazájában.
A lemezen közreműködő tagok: Marko Saaresto (ének), Olli Tukiainen (gitár), Markus Kaarlonen (billentyűk)

Tracklist:

01. Fire
02. Sorry Go 'Round
03. Carnival of Rust
04. Locking Up the Sun
05. Gravity
06. King of Fools
07. Roses
08. Desire
09. All the Way / 4U
10. Delicious
11. Maybe Tomorrow Is a Better Day
12. Dawn

Nem rossz, nem rossz...
Arra már nem emlékszem pontosan, hogy mikor és hogyan találtam rá a POTF zenéjére. Csak arra emlékszem, hogy a Carnival of Rust (a címadó dal) volt tőlük az első, amit hallottam, és halálosan beleszerelmesedtem - mai napig képtelen vagyok megunni, és hiába hallgattam végig az egész albumot azóta már számtalanszor, ez maradt a kedvenc.
Pedig igazán jó dalokból akad még pár a lemezen, ezek között valószínűleg mindenki megtalálja a számára leginkább tetszőt, annyira különbözőek a dalok: nagyon szeretem a Locking Up the Sun-t is, főleg a refrénjét és a zenei alapot; sodró, lendületes - mindenképpen a lemez egyik legjobbja.
A Gravity is tetszetős, ez egy tipikus, dallamos, erős gitár-ritmusos rocknóta.
A Maybe Tomorrow... -ról már a zenei alapot hallgatva is süt az alternativ-jelleg, de a refrénjét különösen szeretem (pedig eléggé egyszerű, de valljuk be, jól szól a gitár...).
A lemezen akadnak lassúbb dalok is. Ezek közül kettőt tudnék igazán kiemelni (ha a Carnival of Rust-ot is ide vesszük, akkor hármat, de most ettől tekintsünk el). Az első a Dawn, egy dal a továbblépésről, amit nagyon megszerettem, a másik pedig bár zenei alapot tekintve nem egy lassú dal, mégis sokkal "nyugisabb" mint az albumon szereplő dalok zöme - ez a Roses. 

Aki nem vágyik kifejezetten nagy élményekre, egyszerűen csak jó zenét szeretne hallgatni és múlatni az időt vele, annak tökéletes választás ez a lemez. 
Nálam egyetlen dal esetén volt katarzis (ez viszont önmagában véve még kevés a magasabb értékeléshez, és ahhoz, hogy jobban szeressem ezt a lemezt), a fentebb már említett Carnival of Rust-ot imádom: egyébként ez alapján egy teljesen más lemezre számítottam, kevésbé populárisabbra és sokkal mélyebbre (mondjuk olysamira, mint amilyen a Dream Theater). Így önmagában ez a dal nem ad konkrét képet az album dalairól; ajánlom még meghallgatni a Locking Up the Sun-t vagy a Gravity-t, hogy világosabbá váljon, milyen zenét is játszik voltaképpen a Poets of the Fall.

Számomra a legjobb dal a lemezen:

Poets of the Fall - Carnival of Rust

 

Osztályzat: 10/7,5

 

Címkék: 2006 rock alternativ rock 7.5* alternativ metal |blog 2015| #Poets of the Fall# [finn] ¤Insomniac¤

Szólj hozzá!

Paddy and the Rats - Rats on Board (2010)

**Valcsa** 2015.03.12. 23:16

paddy_and_the_rats_rats_on_board_2010.jpgHa már a hazai rockszíntér különleges-ségeinél tartunk, van egy zenekar, akiket mindenképpen meg kell említenünk, mert amit ők csinálnak, azt ilyen színvonalon, magyar viszonylatban nem sokan: ők a Paddy and the Rats, a "tengeri patkányok", a hazai ír kocsma-punk koronázatlan királyai.
2008-ban alakultak Miskolcon, akkor még csak 3 tag részvételével (Paddy, Joey és Vince). Később betársult Sam, Seamus és Sonny (ezen a lemezen még ő játszott, 2012-ben vette át a helyét Bernie). "A hat "ír kalóz” saját elmondása szerint azért lett patkány, mert az olyan az állatok között, mint a punk stílus a zenében. Mocskos és kártékony. Ők pedig pontosan ilyen zenét játszanak. Legtöbbet az ír nép kocsmazenéjéből emelik a sajátjukba és kelta motívumokkal ötvözik a dögös, koszos punk-rock dalokat. De sokszor megjelenik a tengerész- és kalózvilág hangulata mind a szövegekben, mind a zenében. (...) Az angol nyelvű szövegek nagy része az italozásról és különböző kocsmai történetekről szólnak. (...) A koncerteken a saját dalok mellett tengerészdalokat ( Drunken Sailor, Bully in the Alley) játszanak hegedűvel, banjo-val, harmonikával, skót dudával, furulyával és persze sok Rock’n roll-lal. Céljuk, hogy megismertessék a közönséget az élő koncerteken a tengerész dalokkal, kocsmakultúrával…Pontosabban, hogy kocsmát varázsoljanak az egész világból!" - olvasható hivatalos honlapjukon, a http://paddyandtherats.com -on.

A "Rats on Board" a csapat első nagylemeze, amelyet külföldön is megjelentettek, és jelentős sikereket is arattak vele. Napjainkra már több neves hazai fesztiválon is felléptek, és Európa több országában is koncerteztek.
Érdekesség, hogy megalakulásuk éve, 2008, a kínai horoszkóp szerint a patkány éve volt.
Tagok a lemez idején: Paddy O'Reilly [Oravecz Kristóf] (ének, akusztikus gitár), Sam McKenzie [Szabó Sándor] (hegedű, banjo, skót duda, ír síp, mandolin), Joey MacOnkay [Maczonkai Géza] (elektromos gitár, vokál), Sonny Sullivan [Jeczenyik Sándor] (harmonika), Vince Murphy [Takács Péter] (basszusgitár, vokál), Seamus Connelly [Pongrácz Balázs] (dobok)
2012 áprilisától a távozó Sonny helyét Bernie Bellamy [Babicsek Bernát] foglalta el a zenekarban. Az ő neve egyébként nagyon ismerős volt, aztán rá is jöttem, honnan: ő színészként már bemutatkozott a nagyérdeműnek; először a Szeress most! c. magyar sorozatban, majd 2002-ben szerepet kapott a Barátok közt-ben is.

Tracklist:

01. The Six Rat Rovers
02. Song Of A Leprechaun
03. Pub' n Roll
04. Freedom
05. We Will Fight
06. Fuck You I'm Drunk
07. Poor Ol' Jimmy Biscuit
08. Hurry Home
09. Sailor Sally
10. Bang!
11. Ugly drunken Woman
12. Clock Strikes Midnight
13. William
14. Drunken Sailor
15. Bully In The Alley 

Paddy-ék zenéjével anno fősulin egy miskolci szobatársam ismertetett meg, mikor a zenekar a FŐHE-n is fellépett (a Nyíregyházi Főiskola fesztiválján), ahova viszont aztán már nem jutottunk el, mert baromi későn volt a koncert, másnap pedig muszáj volt vlhogy bevonszolnunk magunkat még suliba is... :/ Azóta is sajnálom, hogy kihagytam, mert biztosan jó bulit csináltak...
Aztán azóta időről időre előkerül ez a lemezük nálam. :) Maximálisan megunhatatlan, és néhány kivétellel az összes dalt megszerettem (öhm, hát igen, ez meglátszik a tracklist-en is... :D). Kellemes, táncolható, tipikus mulatozós-sörözgetős zenét játszanak - ez persze van, akinek taszító, van, aki szerint a rockzenébe nem férnek bele ilyen "elegyek", de az nem én vagyok. :)) Mesterien vannak összerakva a dalok, arról nem is beszélve, hogy a zenészek is vérprofik, és imádom, hogy ennyire színes a hangszerhasználatuk is. :) A mai világban már kincs az ilyen (napjainkban, mikor a zenék tetemes részéhez 1 számítógépet és 0 hangszert használnak... -.-). Egyértelműen kijelenthetem - és valószínűleg e tekintetben azok sem tudnak vitába szállni, akiknek ez a stílus nem fekszik -, hogy akárhonnan nézzük, ez a zenekar bizony minőségi zenét játszik - és nem csak a saját műfajában.

Részemről: thumbs up, Paddy and the Rats! :) Én asszem rövidesen sort kerítek a 2011-es és 2012-es nagylemezükre is, és bízom benne, hogy ennek a többéves hiátusnak hamarosan vége szakad, és újabb lemezzel örvendeztetik majd meg a közönséget. 

Sok dalt kijelöltem, nehezen is tudtam határozni - már ami a lemez legjobbját illeti -, mert én nagyon megszerettem a Bully In The Alley-t, a Clock Strikes Midnight-ot, a Bang!-et (nagyon jól sikerült a Drunken Sailor-feldolgozásuk is, amit magyarul valószínűleg mindenki ismer - "Baj van a részeg tengerésszel (3x) Minden áldott reggel (...) ".) De most mégiscsak azt fogom kiemelni, amit legelőször hallottam tőlük - és amit azóta is imádok. :) Bízom benne, hogy sikerül majd ezen keresztül másokkal is megszerettetnem a zenéjüket. ;)

Paddy and the Rats - Freedom

 

Osztályzat: 10/9

Címkék: folk punk rock celtic 2010 irish 9* |blog 2015| #Paddy and the Rats# [magyar] ¤szerzői¤

Szólj hozzá!

De Facto - Evangeliom (2004)

**Valcsa** 2015.03.10. 22:59

de_facto_evangeliom_2004.jpgEz most csak egy villám-mustra lesz. Egyrészt sajnos most sincs túl sok időm blogolni, másrészt meg nem igazán tudok mit írni sem erről a lemezről, sem az előadójáról... A De Facto sosem volt egy felkapott, vagy túlságosan ismert zenekar, mostanra már teljesen el is tűntek... :/ Én mondjuk szerettem a zenéjüket, és azt az értéket, amit ők képviseltek; kétségkívül színesítették a magyar rock/metálzenei palettát.
Ahogy a Karizma c. lemezük kapcsán már írtam: kár értük... :/
Tagok: Tóth Gyula (ének, gitár), Geőcze Zoltán (gitár), Bangha Tamás (basszusgitár), Kisduda Árpád (billentyűsök), Hary Attila (dob)

Tracklist:

01. Kereszt
02. Álomút
03. Evangeliom
04. Háttal a Mennynek
05. Hulljon rám az éj
06. Feltámadás
07. Fényhozó
08. Szodómia

A zenekarral sok évvel ezelőtt, a Karizma idején kezdtem ismerkedni. Azon a lemezen felbuzdulva akkor beszereztem ezt is, most pedig előkaptam, mert ez még eddig kimaradt az ajánlóim sorából.
A De Facto igen erős védjegye a szintetizátor és az elektromos gitár duója. Ehhez jön hozzá a szöveg, ami mélyen vallásos, érzelmektől túlfűtött, helyenként koromsötét és borongós, és egyfajta megzenésített versként lehet ezeket kezelni, ami egyébként az énekes, Tóth Gyula munkáját dicséri (ő volt a zenekar dalszerzője). Ezért nehéz igazából erről a lemezről bármit is írnom... Mert úgy érzem, itt leginkább a szöveggel akarnak a hallgatóságra hatni, a lélekre - én pedig alapjában zene-párti vagyok: ha egy dalnak jó a dallama, vagy izgalmasnak találom a zenei megoldásokat, effekteket, riffeket benne, attól jobban bezsongok, mint egy olyan daltól, aminek jó a szövege, de zeneileg nincs különösebben, ami megfogjon benne (utóbbi esetén csak nagyon ritkán fordul elő, hogy így szerelmesedem bele egy dalba).
A lemezről az első és szinte egyetlen dal, amit igazán nagyon megszerettem, az az Álomút. Az egyik legeslegjobb dalnak tartom, amit a De Facto (12 éves fennállásuk alatt) ránk hagyott. Mind a zenei alap, mind a dal építkezése profi és szerethető - a komor dalszöveg ellenére is, vagy inkább épp azért (depis időszakomban kifejezetten gyógyító hatással volt rám ez a dal).
A másik kedvenc a lemezről a Feltámadás, ennek a ritmusa fogott meg leginkább (no meg azért a kitartott hangok is eléggé ott vannak... o.O). És még feltétlen meg kell említenem a címadó Evangeliom-ot is, ennek pedig inkább a dalszövege dominál, a fülbemászó dallam mellett. Szeretem.

"Szólj még s én hallgatnék neked a hangodért
Jöjj még s én maradnék neked a percekért
Kérj még s én adnék neked már a semmiért
Higgy még!"
(Evangeliom)

Bármennyire is egyedi és különleges ez, amit a De Facto csinál(t) ezen a lemezen (is), ez sajnos összességében mégsem volt nálam akkora telitalálat, mint a Karizma c. lemezük, azon több volt a kedvenc... Így ez most nálam csak 6 és felet ér...

Abszolút kedvenc a lemezről:

De Facto - Álomút

 

Osztályzat: 10/6,5

Címkék: new wave 2004 metal gothic 6.5* |blog 2015| #De Facto# [magyar] ¤Nail Records¤

Szólj hozzá!

Fall Out Boy - American Beauty / American Psycho (2015)

**Valcsa** 2015.02.17. 19:24

fall_out_boy_american_beauty_american_psycho_2015.jpgMajdnem pontosan 1 hónappal ezelőtt, január 16.-án látott napvilágot az amerikai rockcsapat, a Fall Out Boy hatodik nagylemeze. A dalok írása erre a lemezre már azalatt is folyt, míg még a Paramore-ral turnéztak 2014-ben, a "Save Rock and Roll" lemezük dalaival. 2014 júniusban a tagok már arról számoltak be, hogy várhatóan szeptemberre el is készülnek a dalokkal, az album kiadása végül mégis csúszott: a basszusgitáros, Pete Wentz nyilatkozta, hogy a lemez megjelenését illetően nem tudják pontos menetrendhez tartani magukat, családi okok miatt: neki pár héttel korábban született meg a kisfia, Saint Laszlo (Ashlee Simpsonnal való házasságából 2008-ban már született egy fia, Bronx. Az a házasság 2011-ben válással végződött, jelenlegi barátnőjével viszont nem sokat teketóriáztak, már ami a gyermekvállalást illeti. Azt egyébként nem lehet tudni, hogy miért pont egy Árpád-házi magyar királyról kapta a nevét a gyerekük, ezzel kapcsolatban csak a "Saint", azaz "szent" szót magyarázta meg Wentz: „valahogy eszünkbe jutott a 'szent' szó, merthogy olyan türelmesen megvárta, amíg hazaértem a turnéról és csak utána született meg... illik rá a neve." [forrás: evamagazin.hu] Az más kérdés, hogy mennyire nehéz évek várnak majd a kisfiúra egy ilyen névvel a suliban... :/), és az énekes, Patrick Stump és felesége októberre várták első gyermeküket (egy kisfiút, akinek aztán a Declan nevet adták).
2014 szeptemberében megjelent a Centuries c. daluk, mint a lemez előfutára (mivel a lemezzel nem sikerült a betervezett szeptemberi dátumra elkészülniük). Novemberben érkezett a második single, a lemez címadó dala.

Tracklist:

01. Irresistible
02. American Beauty/American Psycho
03. Centuries
04. The Kids Aren't Alright
05. Uma Thurman
06. Jet Pack Blues
07. Novocaine
08. Fourth of July
09. Favorite Record
10. Immortals
11. Twin Skeleton's (Hotel in NYC)

Ilyen lemezzel sem találkoztam még eddig, ami ennyire nyüzsögne az utalásoktól: szinte mindegyik dal utal vagy egy másik dalra, vagy személyekre. A másik dalra való utalást én speciel nem tartom jó ötletnek, ettől teljesen az az érzése támad az embernek, hogy a FoB már kifogyott a saját ötletekből... (igazából épp ezek a "lopott" részletek teszik leginkább érdekessé, izgalmassá a dalaikat, vagy pedig épp ezek adják meg a dal fő ívét, így pedig nem fair, mivel az eredeti ötlet mégiscsak másé volt, most pedig ők aratják le a babérokat...)

Vegyük csak sorra, hogy melyek azok a dalok, amelyekből merítettek...
Hát szerintem a legelhanyagolhatóbb "koppintás", az az "American Beauty/American Psycho"-ban a versék alatt folyamatosan nyomatott gitárriff, ami megtalálható a Mötley Crüe: Too Fast For Love c. dalában is, 2:42-től kezdődően. Ez még annyira nem is szembetűnő. Viszont! Itt van a Centuries, amit az egész album egyik legerősebb dalának tartok, és ennek az elején szinte pofán csap minket a felismerés az intróban, hogy bakker, ezt ugyanígy én már hallottam korábban is! Velem legalábbis így történt, aztán guglizás helyett agyaltam rajta ezerrel, hogy vajon ezt honnan vették át. Aztán kiderült: Suzanne Vega: Tom's Diner c. dalából származik ez a részlet, amit a FoB dalában egy amerikai énekesnő, Lolo előadásában hallhatunk. 
Tagadhatatlan a párhuzam az "Uma Thurman" c. dal és a The Munsters c. amerikai tévés sitcom theme-zenéje között is. A FoB dala igazából keresztben-hosszában erre a dalra épül, a szövegen kívül (és némi zenei módosítást leszámítva) teljesen ugyanaz, mint az említett theme...
És még mindig nincs vége! Koppintásos a "Fourth of July" is, itt az alapot a Son Lux: Lost It To Trying c. dal szolgáltatta.
Mint említettem, néhány személy is felmerült, mint ihlető. Érdekesség, hogy a zenekar fő dalszövegíróját, Pete Wentz-et a lemez nyitódalának, az Irresistible-nek a megalkotása közben (ami tulajdonképpen egy halálos szerelemről szól) a Sex Pistols fiatalon elhunyt egykori basszusgitárosa, Sid Vicious és barátnője, Nancy Spungen szerelme inspirálta. A "legenda" szerint az amúgy is viharos, se veled se nélküled párkapcsolatban élő Sid és Nancy kapcsolatának a lány halála vetett vége: Sid egy átdorbézolt éjszaka után holtan találta. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, de akkoriban Sidet gyanúsították vele. Később Sid élete rendeződni látszott: túl volt egy sikeres drogelvonón és új barátnője is volt, aki próbálta őt a jó irányba terelni, mégis hamarosan ismét droghoz nyúlt és túladagolásban halt meg. Édesanyja később fia egyik ruhazsebében egy búcsúlevelet is talált, ami arra utalt, hogy Sid tudatosan vetett véget életének, hogy követhesse Nancy-t. Azt szerette volna, ha szerelme mellé temetik, de ez a vallási különbségek miatt nem valósulhatott meg (viszont állítólag Sid anyja fia hamvait Nancy sírjára szórta).
Az "Uma Thurman" c. dal esetén nyilván mindenki egyből kitalálja, hogy kire történik az utalás benne. :) Igen, az amerikai színésznőre, Uma Thurman-re... :D A dalban van is egy sor: "She wants to dance like Uma Thurman", amellyel a Ponyvaregény (Pulp Fiction) c. filmet idézik fel, pontosabban John Travolta és Uma Thurman táncjelenetét. Természetesen Uma beleegyezésével használja a csapat a dalban az ő nevét. (Ez egyébként vészesen emlékeztet a Duck Sauce húzására a "Barbra Streisand" c. dallal, bár nyilván a FoB dala ezerszer jobb...)
Az album címe egyszerre utal az Amerikai szépség c. filmre és az American Beauty c. Grateful Dead-albumra. A cím másik fele pedig Bret Easton Ellis regényére és az ebből készült filmre.
Emiatt, hogy egy valóságos marketingbomba ez az album, nem is igazán tudtam komolyan venni az egészet. Szerintem ez már túlzás. Úgymond "beledaráltak" mindent, kapkodnak innen oda, onnan ide, összefüggéstelen az egész - ez a része nekem nem tetszett.
Ami a dalokat illeti, vannak egészen jól sikerült darabok a lemezen, mint pl. a címadó dal, vagy a Centuries, az Uma Thurman, a Jet Pack Blues és az Immortals (ami egyébként a Hős6os c. animációs film egyik betétdala lett - mily' meglepő, +1 reklám...). 
Ilyet többet ne. Máskor legyenek önállóbbak, találják ki maguktól a dalok pikantériáját, és ne máshonnan emeljék át... Ez szörnyen illúzióromboló...

Kedvencem (az album még meg sem jelent, de máris rongyosra hallgattam, és továbbra sem unom):

Fall Out Boy - Centuries

 

Osztályzat: 10/7

 

Címkék: punk pop rock 2015 7* |blog 2015| #Fall Out Boy# [amerikai] ¤Island¤ ¤DCD2¤

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása