Zene füleimnek...

Kis kihagyás után újra itt, hogy ezúttal Taylor Momsen és csapata legújabb, röpke 2 hete megjelent, második stúdiólemezét ajánljam nektek. :) Provokatív borító (és dalok), pörgős felvételek - örülök, hogy nem tértek le az előző albumukkal megkezdett útról, nekik ez nagyon jól áll. :)
Az első dalok már 2013 nyarán napvilágot láttak (pl. Follow Me Down, Burn), amit aztán ősszel az első kislemez követett. Turnéra is indultak, ezzel csinálva egy kis hírverést megjelenés előtt álló stúdiókorongjuknak. A dolgok tehát jól haladtak, egészen addig, míg egy konfliktus miatt kénytelen volt a csapat új kiadó után nézni, ezzel jócskán hátráltatva az album megjelenését. A "Going to Hell" a tervezettnél fél évvel később jelent meg - a rajongóknak azonban nem kellett ez idő alatt ízelítő nélkül várakozniuk a lemezre: télen nekik is csurrant-csöppent "valami", mégpedig a "Heaven Knows" c. dal. 
Azonban a zenekart nem csak a kiadóváltás hátráltatta a dalok megjelenését illetően: már 2012 októberében elkezdték a felvételeket, ám az akkoriban pusztító "Sandy" hurrikántól a stúdió sem menekülhetett, az épület lerombolódott, a felvételek pedig odavesztek, így az elejéről kellett kezdeniük mindent.
Az akadályokat viszont a csapat remekül vette, és úgy tűnik, semmi sem tudja őket eltántorítani attól, hogy a lemez címével ellentétesen ne a pokol bugyrai, hanem a hírnév, az ismertség csúcsa felé meneteljenek. :)
Aktuális tagok: Taylor Momsen (ének), Ben Phillips (gitár, háttérvokál), Mark Damon (basszusgitár), Jamie Perkins (dobok)

Tracklist:

01. Follow Me Down
02. Going to Hell
03. Heaven Knows
04. House on a Hill
05. Sweet Things
06. Dear Sister
07. Absolution
08. Blame Me
09. Burn
10. Why'd You Bring a Shotgun to the Party
11. Fucked Up World
12. Waiting for a Friend
13. Kill Me (Japanese edition bonus track)
14. Going to Hell [Live Acoustic] (Japanese edition bonus track)
15. Sweet Things [Acoustic] (Japanese edition bonus track)
+ 15. Only You (Internation iTunes Store bonus track)

Igyekeztem az összes, Going to Hell albumhoz köthető új dalt összegyűjteni a számlistán - az Only You-ért kár lett volna, ez pl. nekem baromira tetszik, még így is, hogy kicsit elektronikusan is bele lett nyúlva ebbe a dalba.
És hát az az igazság, hogy rengeteg kedvencem lett a lemezről, nem is csoda, hogy ennyire piros lett most a tracklist is. :) A zúzósabbak közül az első, lemeznyitó dal mindenképpen favorit, ahogyan a címadó Going to Hell, és a kórusban-éneklős Heaven Knows is (bár ez nem akkora kedvenc, mint a többi). Aztán itt a House on a Hill - ez volt a legelső dal a lemezről, amit muszáj volt addig hallgatnom, míg már a teljes szöveget kívülről nem fújtam, és a könyökömön nem jött már ki az egész (bár még most sem unom! Ha bezárnának egy üres szobába, és egész nap ezt kellene nonstop 24h-ban hallgatni, még örülnék is neki - és nem vagyok mazochista! :D). Ez a sötét, borongós, gitáros intrója egyből megvett kilóra. A Sweet Things-ben leginkább a lassú részeket szeretem, ahol bekapcsolódik Taylorral egyenértékű vokalistaként Ben Phillips, a csapat gitárosa is. A Dear Sister rövid, szomorú, de groteszk módon kellemes dalocska is egyben. Az Absolution-ről nem tudok rosszat mondani, itt is az intro ritmusa elég uralkodó, beszippantja pillanatok alatt az embert. :) A bridge-ről és a refrénről nem is beszélve (és tulajdonképpen ennyiből is áll a dal, szóval ezzel így mindent el is mondtam... :DD). Ezt különösen nagyon szeretem. A Blame Me-re az "érdekes" és a csapattól "szokatlan" jelzőket használnám, persze mindegyiket a szó pozitív értelmében. A Burn (a Dear Sister-hez hasonlóan) elég rövidkére sikerült, egyfajta átkötő-szerepet tölt be a lemezen, de ez is iszonyat tetszik, a maga gitár-akusztik valójában. :) Amit pedig még kiemelnék így szavakban is, az a Waiting for a Friend. Zenei vonatkozásban maximálisan kellemes kis gitáros-folkos dal.
Így, a bejegyzés végén nem is maradt más hátra, mint linkelni a legjobb dalt. Most megérdemelné a Going to Hell, az Absolution, sőt még a Burn is, hogy legjobb dalként kiemeljem, mert tagadhatatlanul azok. Mégis egy negyedikre esett a választásom, mégpedig azért, mert a legnagyobb hatást az összes dal közül ez gyakorolta rám. Nálam ez a legjobb:

The Pretty Reckless - House on a Hill

Ez még az előző albumuknál is sokkal jobban tetszett, tőlem megkapja a lemez a maxpontot. Határozottan belelendültek - bízom benne, hogy a folytatás is hasonlóan ütős lesz. :)

Osztályzat: 10/10

Ma csak egy villámposztra van időm, és energiám is (aerobic után vagyok, meg amúgy is már este van, és elég tevékeny nap áll mögöttem - csoda, hogy az ujjaim mozognak még a billentyűzeten... :'D).
A napjainkra már csak egytagúra redukálódott amerikai rockcsapat, a Breaking Benjamin sorsa továbbra sincs eldöntve: miután a zenekar énekese, Benjamin Burnley egészségügyi okokból kénytelen volt háttérbe vonulni, és ezalatt csapattársai az ő megkérdezése nélkül döntöttek a zenekar ügyeiben, Burnley kitette társait a zenekarból, és pert indított a zenekar nevének további birtoklásáért. A pert végül megnyerte; Burnley eltökélt szándéka volt, hogy akár egyedül is tovább viszi a Breaking Benjamint, ez mégsem tűnik úgy: 2010 óta (a jogi vitákat, és a dobos tavalyi távozását leszámítva) nagy a csend a banda háza táján...
Én most "a békeidőkből" hoztam a zenekar második nagylemezét ajánlóként, 2004 júniusából. Ekkor még együtt zenéltek: Benjamin Burnley (énekes, ritmusgitáros), Aaron Fink (szólógitáros), Mark Klepaski (basszusgitáros), Jeremy Hummel (dobos).

Tracklist:

01. So Cold
02. Simple Design
03. Follow
04. Firefly
05. Break My Fall
06. Forget It
07. Sooner or Later
08. Breakdown
09. Away
10. Believe
11. Rain

Érdekesen vannak elosztva a számok az albumon: nekem pont a első és utolsó track az, ami leginkább tetszik, és az, ami pont a lemez középső dala, a "Forget It". :) Ezeken kívül pedig csak egyetlen olyat találtam, ami az átlagnál csöppet jobban tetszett. Kevés ez így, én nagyon átlagosnak érzem ezt most. :( Ha olyan jó lett volna a folytatás is, mint a kezdés, semmi gond nem lenne... Így viszont én maradok ennél a dalnál, számomra ez a legjobb az albumról:

Breaking Benjamin - So Cold

Osztályzat: 10/5,5

Néhány bejegyzéssel ezelőtt már volt szó a blogon a 5FDP 2013-as, "kétkötetes" albumának első lemezéről. Most megérett rá az idő, hogy posztoljak egyet a másodikról is. :)
A Vol.2-lemez közel 4 hónappal az első "rész" után jelent meg, 2013 novemberében, a csapat ötödik stúdió- korongjaként. 
Mint ahogy az előző 5FDP-albumnál már leírtam: a zenekar kezdetben nem tervezett kapásból két albumot kiadni, mondhatni véletlenül alakult így; mikor ugyanis a dalszerzésen/felvételen volt a sor, túl sok jó dal-ötletük volt, ami nem fért volna rá egyetlen lemezre, így elhatározták, hogy egy "sorozatos" lemezt fognak kiadni, két részletben, hogy ne kelljen szelektálniuk a dalok közül, mindegyiket ki tudják adni.

Tracklist: 

01. Here to Die
02. Weight Beneath My Sin
03. Wrecking Ball
04. Battle Born
05. Cradle to the Grave
06. Matter of Time
07. The Agony of Regret
08. Cold
09. Let This Go
10. My Heart Lied
11. A Day in My Life
12. House of the Rising Sun (cover)

Szuverén véleményem (ezúttal is), de én úgy gondolom, bőven elég lett volna 1 lemez, arra is simán ráfértek volna az említésre érdemesebb felvételek... Emiatt is nagyon tartok attól, hogy eljön majd az idő, mikor a Five Finger Death Punch is csak tucatzenét fog gyártani, futószalagon, vagy jobb esetben csak saját magát fogja ismételgetni... De ez inkább ne igazolódjon be...
No, hát a leginkább tetsző dalok ezúttal is kijelölve. Azt sajnálom csak, hogy különösebben nagy kedvencem nem igazán van a lemezről. :( Bár azt azért mindenképpen el kell ismerni, hogy a "House of the Rising Sun" c. amerikai népdal-feldolgozásuk nagyon-nagyon jól sikerült (és külön megemlítendő, hogy a dalszöveget jócskán átírták, igazából csak félsorok maradtak meg az eredetiből - ez nekem kifejezetten szimpatikus, hogy nem lemásolni akarták az eredetit, hanem feldolgozni, tehát hozzátenni a magukét is :) ).
Megmagyarázni nem tudom, de az egyedüli, ami a többinél jobban megfogott, az a "Cradle to the Grave". Így hát ezt is választottam, mint a lemez legjobbját:

Five Finger Death Punch - Cradle to the Grave

Ez még a Vol.1-nél is gyengébb lett... Sőt, számomra eddig ez a leggyengébb 5FDP-lemez (fura, hogy a 2009-es lemezük óta nekem egyre kevésbé tetszenek a kiadott anyagaik, minden lemezük kevesebb fél ponttal, mint az előző... o.O). Pedig én nagyon szurkolok a srácoknak, alapjában tetszik, amit csinálnak, és nagyon bízom benne, hogy a legközelebbi lemezük megtöri ezt a tendenciát, és 7 pontnál mindenképpen többet fogok tudni adni rá... :/

Osztályzat: 10/7,5

Sokat tanakodtam, hogy írjak-e egyáltalán bármit is erről a lemezről. Aztán úgy döntöttem, hogy írok, bár erre igazából csak 1 dalnyi okom volt...
De nézzük is meg pontosan, hogy ki/mi is az az Óriás?
2005-ben Egyedi Péter gitáros-énekes és Örményi Gábor basszeros az előző zenekaruk, az Annabarbi feloszlása után gondolt egy nagyot, hogy ők bizony folytatják a csapatban zenélést, és meg is alapították az Óriást. Örömzenélgetésnek indult; dobosként megfordult náluk a Kispál és a Borzból Michael Zwecker és az Isten Háta Mögött-dobos Hortobágyi László. Aztán 2007-ben állandó tagként csatlakozott hozzájuk Nagy Dávid dobos (aki azóta is tagja a zenekarnak), és el is kezdték felvenni legelső nagylemezüket, ami 2008-ban "Jön" címmel, szerzői kiadásban meg is jelent.

Tracklist:

01. Az a kellő hő
02. Ólompehely
03. Az anyag elég
04. Mind' a helyére
05. Üdv itt újra a szárazon
06. Ollózó
07. Nem szól
08. Fát dönteni
09. Szívnyitó
10. Szájon át
11. Ahol jó

Ne utáljatok nagyon érte, de szerintem ez az album úgy alle az égvilágon semmiről nem szól... Oké, hogy alternatív zene, és ugyebár alterzene esetében a dalszövegből is kisbicskával kell kihámozgatni, hogy mit is akar mondani (ha akar egyáltalán), és mindenki azt ért bele, amit akar, de itt én komolyan semmi értelmet nem találtam... Pedig alapjában szeretem az altert. De ez tényleg csak örömzenélgetésnek tekinthető, bár nekem még ilyen szinten sem igazán tetszett...
Én tényleg megpróbáltam, nagyon kerestem a dalok között olyat, amit megszerethetnék, de nem igazán találtam... Egyedül talán a "Mind' a helyére" c. szerzeményüket tudnám kiemelni, de ennek is inkább a refrén-dallam az, ami megfogott. Aztán itt az "Az a kellő hő" - na mondjuk még ez is egészen jó lett, tetszik. Igazából ami kicsit is tetszett, azt már jelöltem is a számlistán, de még így is csak ennyit találtam... :( 
Az a dal pedig, ami miatt egyáltalán megírtam ezt a bejegyzést, az a "Fát dönteni". :) Ezt viszont nagyon szeretem! ^^ Még évekkel ezelőtt láttam youtube-on a videóját ennek a számnak, és egyből beleszerettem, pedig nem mintha ez bármi értelmesről szólna... :D Mégis annyira tetszik! Egyik ismerősöm emlegette akkoriban ezt a dalt állandóan, és egy délután én is rákerestem, hogy tudjam már, hogy miről beszél. :D Aztán azóta én is hallgatom. :D
Legjobb dalként mi mást is tudnék kiemelni, menjünk hát fát dönteni - de szigorúan csak úgy, hogy senki se féljen. ;)

Óriás - Fát dönteni

Osztályzat: 10/5,5

Már régóta szeretnék erről az albumról írni, hetek óta halogatom, egyrészt azért, mert ha blogoltam róla, utána félre kéne tennem, hogy egy új albumba kezdjek bele... És ezt nem nagyon akartam, mert egyszerűen imádom, szinte napi szinten hallgatom. :) Nem túlzás azt állítani, hogy a WT egyik legeslegjobb lemeze (sőt talán a legjobb). Előre látom, hogy a bejegyzésem végén a "legjobb dal" kiválasztásánál óóóriási bajban leszek, mert kapásból ötöt minimum ki tudnék emelni, mint kedvencemet. :) A bőség zavara...
A "The Silent Force" c. album a Within Temptation 3. nagylemeze (a blogomon pedig ez már az 5. album tőlük - lassan teljes lesz a diszkográfia :) ). Valahogy nem lep meg, hogy 1 héttel a megjelenését követően az album már el is érte az aranylemez-szintet Hollandiában, Belgiumban és Finnországban. :)
A lemez címéről a csapat énekesnője, Sharon beszélt egy interjúban: a "The Silent Force" elnevezést egy 19. századi holland író, Louis Couperus "The Hidden Force" c. könyvéből vették, és a lemez dalai is többé-kevésbé kapcsolódnak valamilyen szempontból a könyvhöz. (Könyvmolyként imádom, hogy ennyi irodalmi vonatkozása van az albumoknak. ^^)
Az album dalai közül néhány szerepel egy videojáték soundtrackjében is, mégpedig a "Knights of the Temple: Infernal Crusade"-ban. A "Stand My Ground" c. szerzeményüket pedig a "Blood and Chocolate" c. film trailerjében promótálták.
Napjainkra már több személyi változás is történt a csapatban, a "The Silent Force"-on viszont még együtt dolgozott: Sharon den Adel (ének), Robert Westerholt (gitár), Ruud Jolie (gitár), Martijn Spierenburg (billentyűk), Jeroen van Veen (basszusgitár), Stephen van Haestregt (dobok).

Tracklist:

01. Intro
02. See Who I Am
03. Jillian (I'd Give My Heart)
04. Stand My Ground
05. Pale
06. Forsaken
07. Angels
08. Memories
09. Aquarius
10. It's the Fear
11. Somewhere

Hát, ennek a kijelölésnek így sok értelme nem volt, egyetlen dal sem volt, amit szívesen kihagytam volna a jelölésből, szóval ez van, ki lettek most is jelölve a kedvenceim... :'D Tényleg totál döntésképtelenség van. Leginkább 6 dal van, amit különösképpen nagyon megszerettem, de ezek között ember legyen a talpán, aki sorrendet tud állítani. :D A Pale-t leginkább az introja és az első verse viszi; teljesen megalapozza az egész dal hangulatát, én nagyon szeretem. :) A Jillian-ről mindig az Epica ugrik be, leginkább az intro és a refrén miatt. Az Angels-t valószínűleg többen is hallották már, olyanok, akik egyébként nem hallgatnak Within Temptation-dalokat, ugyanis ez eléggé felkapott és ismert szám tőlük (emlékszem, mikor anno a "The Heart of Everything" albumukra voltam rákattanva, és youtube-on böngésztem, akkor mindig feljött az Angels is, ezt akkor hallottam először). A Stand My Ground és a Forsaken olyan tipikus Within-dal; előbbinél a bridge-részt szeretem nagyon, utóbbinál meg inkább a refrént, és a dal utolsó kb. fél percét. :) Viszont összességében is nagyon rendben van mindkét dal. Végül, de nem utolsó sorban pedig itt az Aquarius, aminek minden egyes másodpercét imádom, annyira borongós, dark az egész... Talán az Evanescence "Tourniquet"-jéhez tudnám hasonlítani, nekem most így hirtelen ez ugrott be róla.
...de nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a kedvenc dal - nyilván az imént említettek közül. Igazából totál mindegy, melyiket linkelem, épp ugyanannyira jó mindegyik, de mivel ezúttal is csak egyet lehet, így legyen ez:

Within Temptation - Forsaken

Nekem ez most nagyon-nagyon tetszett. :) Eddig a The Unforgiving volt tőlük 10*-os (és a The Heart of Everything 9,5*), de ez a lemez is legalább annyira jó. Mestermű. Sok-sok ilyet kérünk még! :)

Osztályzat: 10/10