Zene füleimnek...

A heti 2-3 ajánlóhoz nem sikerült mostanság tartani magam, szóval van mit bepótolni. :) Kezdem is egy olyan albummal, ami már elég régóta várakozik arra, hogy felkerüljön a blogomra. Hát, nem is húznám tovább az időt, jöjjön a Sonata Arctica harmadik nagylemeze.
A csapat tagjai az album idején: Tony Kakko (énekes, billentyűs), Jani Liimatainen (gitáros), Marko Paasikoski (basszusgitáros), Tommy Portimo (dobos). A zenekar segítségére volt még Jens Johansson is a Stratovariusból, aki több dalban billentyűs-szólót játszott el, míg Kakko az alapokkal foglalatoskodott. Mivel Kakko klónozni ugyebár nem tudta magát [:)], és továbbra is szerettek volna többféle billentyűs-betéteket a zenébe, így egy újabb billentyűs felvételén tanakodott a csapat (Kakko egyébként ezután már csak stúdióban játszott a billentyűkön). Jelentkezések szép számban érkeztek a zenekarhoz, meghallgatásra viszont csak ketten kaptak lehetőséget. Mivel a zenei tudással nem volt gond, így inkább személyiségjegyekben kezdték keresni a jelentkezők között a legalkalmasabbat, így kis időt el is töltött a csapat velük, iszogattak, és próbálták megismerni kicsit a jelentkezőt, hogy megtudják, mennyire illene a zenekar mentalitásához, személyiségéhez. A választás végül Henrik Klingenberg-re esett, aki a Winterheart's Guild turnéján csatlakozott is a csapathoz. Henrik jó választásnak bizonyult, hisz azóta is részét képezi a zenekarnak (a következő albumon, a 2004-es Reckoning Night-on már ő is együtt dolgozott a srácokkal).

Tracklist:

01. Abandoned, Pleased, Brainwashed, Exploited
02. Gravenimage
03. The Cage
04. Silver Tongue
05. The Misery
06. Victoria's Secret
07. Champagne Bath
08. Broken
09. The Rest of the Sun Belongs to Me [Japanese Edition Bonus Track]
10. The Ruins of My Life
11. Draw Me

A Sonata Arctica - én úgy érzem - eléggé rétegzenét játszik, ugyanis tapasztalatból írom, hogy nem minden metálszerető kedveli ezt a stílust, amit ők képviselnek... :/ Nekem különösebben bajom nincs vele, szívesen hallgatom, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy túlzottan nem rajongom érte én sem. Régen egy barátom ismertetett meg velük, de ha ez nem történik, nem valószínű, hogy önszántamból hallgatni kezdtem volna a zenéjüket. A For The Sake of Revenge c. live-albumukat hallgattam akkoriban sokat; ezen volt rajta pl. erről a lemezről a Gravenimage, a Victoria's Secret és a The Cage is, amelyek eredetileg is a Winterheart's Guild lemezen jelentek meg, így ez most pláne nem állt tőlem távol.
Igazán nagy kedvenceket viszont nem igazán találtam az albumon, és ezt sajnálom is... :( Ezen még annyi szeretem-dal se volt, mint az Eclipticán, amiről már korábban blogoltam.
Szerintem a legjobb dal a lemezen:

Sonata Arctica - Gravenimage

Osztályzat: 10/7

Kicsit fejfájósan, de újra itt vagyok, hogy valami olyanról blogoljak, amiről eddig még nem, és megkockáztatom, hogy nem is túl sokan ismerik őket kishazánkban, szóval nem is árt, ha most kicsit felhívom a csapatra a figyelmet. :)
A "Theory of a Deadman" néven munkálkodó kanadai rockcsapat 2001 óta létezik. Nekem kicsit olyan Nickelback és Hoobastank keveréke a csapat, nem igazán mondanám őket egyedinek, bár kétségkívül kellemes zenét játszanak. Vegyítik az akusztikus, country, post-grunge és alternatív elemeket, próbálkoznak azért rendesen, hogy megtalálják a saját hangjukat, ami másabb, mint a többi hasonló csapat, de ez manapság valljuk be, nem túl egyszerű feladat... :/
Egyébként nem is csoda, hogy ennyire hasonlít a zenéjük a Nickelback-hez: anno a Nickelback-frontember, Chad Kroeger fedezte fel őket. A Theory of a Deadman énekese, Tyler Connolly egy partin adta oda Chad-nek az "Invisible Man" dal demóverzióját, mert szerette volna, ha Chad lesz a zenekar mentora, producere (ez a dal később az első, self-titled nagylemezükön meg is jelent). Kroeger ezután lehetőségéhez mérten próbált segíteni a feltörekvő tehetségnek: mikor a Nickelback "Hero" c. dalánál a srácok befürödtek a tervezett gitárossal, és új ember után kellett nézni, Chad Tylert hívta segítségül, aki beállt gitárosnak a dal erejéig és a videoklipben is szerepel (lecsekkoltam: tényleg ott gitározik a videóban is, szemből nézve bal szélen :) ). Majd miután Chad megalapította saját kiadóját, a 604 Records-ot, a Theory of a Deadman volt az első, akikkel lemezszerződést írt alá (2002-ben meg is jelent a lemezük).
A csapat neve az egyik dalukból, a The Last Song-ból származik: ez egy emberről szól, aki öngyilkosságot készül elkövetni.
A Gasoline albumuk készültekor a csapat tagjai voltak: Tyler Connolly (szóló ének, szólógitár), Dave Brenner (ritmusgitár, háttérvokál), Dean Back (basszusgitár, háttérvokál), Brent Fritz (dob, háttérvokál). Kivétel a "Santa Monica" c. daluk, ebben ugyanis Daniel Adair dobolt.

Tracklist:

01. Hating Hollywood
02. No Way Out
03. No Surprise
04. Quiver
05. Santa Monica
06. Better Off
07. Say Goodbye
08. Hello Lonely (Walk Away from this)
09. Me & My Girl
10. Since You've Been Gone
11. Hell Just Ain't the Same
12. Save the Best for Last
13. In the Middle

A Gasoline a második nagylemezük. Az album dalait egy videojáték is felhasználta, a Fahrenheit (Indigo Prophecy néven is megjelent ez a játék). A lemezt az USA-ban a Roadrunner Records is kiadta, néhány dalt kissé cenzúrázva, hogy elkerülhessék a "Parental Advisory" matricát (ez egyfajta "szülői figyelmeztetés", hogy pl. trágárkodnak a lemezen, túlzottan is szókimondóak).
A csapatnak eddig 4 stúdiólemeze készült el, legutóbbi 2011-ben. Nálam a Gasoline volt az első, egészen pontosan a Santa Monica c. daluk, bár már őszintén megvallva, gőzöm sincs, hogy hol hallottam ezt a dalukat először. :)
Bár nagyon tetszik a Better Off, a No Surprise, és a Save the Best for Last sem rossz, nálam mégis ez maradt a favorit:

Theory of a Deadman - Santa Monica

 Számomra nagyon átlagosra sikeredett ez a lemez... Úgyhogy most csak 7, de bízom benne, hogy a későbbi lemezeikre (vagy akár a bemutatkozó korongjukra) majd többet fogok tudni adni.

Osztályzat: 10/7

Túl egy különösen mozgalmas melós napon (kaptam elő-nőnapi meg szülinapi köszöntést is, utóbbit temérdeket... :)) ), kicsit fáradtan bár, de itt vagyok, hogy újra ajánljak valami jót - lehetőleg. :) Hát, a "jó", mint olyan, elég szubjektív, de azért remélem, sikerül az UnSun (szerintem elég kicsiny) rajongótáborát legalább pár fővel növelni. :)
Jöjjön is először egy kis bandaismertetés.
Az UnSun egy lengyel csapat, 2006-ban alakultak, a "The End of Life" a debütáló lemezük. Zenéjük leginkább a gótikus metál műfajába sorolható, de abból is inkább az a könnyedebb kategória. A Skillethez hasonlóan a zenekar magját itt is egy házaspár alkotja: Maurycy "Mauser" Stefanowicz gitáros és Anna "Aya" Stefanowicz, az együttes énekesnője. A lemezen még rajtuk kívül Filip "Heinrich" Halucha basszeros és Wawrzyniec "Vaaver" Dramowicz dobos dolgozott (ők 2006-tól alkották a csapat részét, egészen a 2010-es kiválásukig).
Unseen néven kezdték a pályafutásukat, aztán UnSun-ra módosították nevüket, mert úgy érezték, ez jobban tükrözi azt a zeneiséget, amit ők képviselnek, ezt a death metal hatásokra építkező, dallamos vokállal bíró különös elegyet. Zenei stílusuk több zenekaréra is hajaz: a Within Temptation, The Gathering, Evanescence, Nightwish, Lacuna Coil, Avril Lavigne - és akármennyire meglepő, valóban felfedezhetőek a dalaikban mindegyik zenekar egy-egy apró kis vonása. Olyan mintha az UnSun 6 előadóból gyúrt volna össze egyet. :)

Tracklist:

01. Whispers
02. Lost Innocence
03. Blinced By Hatred
04. Face The Truth
05. The Other Side
06. Destiny
07. Memories
08. Bring Me To Heaven
09. On The Edge
10. Closer To Death
11. Indifference

Mit ne mondjak, elég hétköznapi módon bukkantam rá a csapatra: még a lemez megjelenése táján valamikor láttam a "Whispers" videoklipjét. Utána sokat hallgattam ezt a dalt, talán ezért is érzem úgy, mert picit talán már ráuntam, hogy azért van ennél jobb szerzemény is az albumon. Nem is kevés. :)
Igazából én úgy kezdtem hallgatni ezt a lemezt, hogy ez bizony eléggé tucatzene, nem is nagyon vártam én többet ennél. Aztán minél többször hallgattam, annál inkább meghazudtoltam magam: nem lehet tucatzene az, aminek a hallgatása közben jól érzem magam, észre sem veszem, hogy már négyszer lement az album (true story!), csak azt, hogy már rekedt vagyok, annyit énekeltem... :D
A "kedvenc dal" titulusért szinte az összes pirossal kiemelt dal indulhatna, simán. :D De hogy szűkítsük a kört: ami nálam számításba jöhetett, az a fent említett "Whispers", "Lost Innocence", "Face The Truth", "Memories" és a "Closer To Death". Nem volt könnyű választani, de most legyen ez:

UnSun - Lost Innocence

Ez a lemez tele van olyan dalokkal, amit én személy szerint nagyon szívesen hallgatok újra, meg újra, meg újra... Mert teljesen jól össze lettek rakva: keményen szól ott, ahol kell, lágy, ahol meg erre van szükség. Azt pedig ne felejtsük el, hogy első lemezről beszélünk, a 2000-es években, amikor már igen ám csak fel kell kötni az alsóját annak, aki a zeneiparba készül betörni. Bár tagadhatatlanul még keresniük kell kicsit a saját hangjukat, de úgy érzem, nem lesz ezzel gond, idővel ki fogják alakítani a saját imázsukat, hangzásukat. Ezek a dalok mindenesetre nagyon jók lettek. Emiatt mindenféle ellenérzés nélkül tudom ezt a lemezt egy nagyon erős kilencesre értékelni, bízva a szintén erős folytatásban... 

Osztályzat: 10/9

Ismét csak nem tudom, hogy mit is írhatnék még a Kárpátiáról, amit eddig még nem írtam, és mindenképpen kellene... Különösebben nem kell őket ajánlgatni sem, mert biztosan szinte már mindenki összefutott itt-ott a zenéjükkel. Van, akinek ellenszenves a csapat, mások meg szeretik - én igazából a zenéjükkel tök jól elvagyok, szívesen hallgatok Kárpátiát (alapjáraton békés ember vagyok, ezért nem tudok sokszor velük azonosulni... pedig még koncertjükön is voltam, nem is egyszer).
A dalaikat viszont továbbra is szeretem. Erre bizonyíték, hogy ez már a 7.lemezajánló tőlük a blogomon (és egyben a 9.albumuk a Kárpátia-diszkográfiában). Ez is ritka egyébként, hogy egy zenekar évente minimum 1 (olykor 2) albumot adjon ki. Ennek köszönhetően pedig 2003-tól, az első "Hol vagytok, székelyek?" c. albumuktól számítva napjainkra már 15 lemezzel büszkélkedhetnek, így hát nem is csoda, hogy a Kárpátia hazánk legismertebb nemzeti rock csapata...

Tracklist:

01. Lóra termett
02. Szép helyek
03. Látod, hazám
04. Isten veled
05. Piszkos Fred
06. Ballada
07. Falu rossza
08. Esküszünk, mi székelyek
09. Verbunk
10. Vadász
11. Civitas Fortissima
12. Varjúdombi köszöntő
13. Kun Miatyánk

Ez a lemez most több szempontból is tetszett.
Elsődlegesen: kicsit úgy érzem, hogy irodalomra nevel. :) Vagy legalábbis próbál. Ugyanis a "Piszkos Fred" c. dal alapja Rejtő Jenő regényei: a dalban feltűnő Tuskó Hopkins, Fülig Jimmy, Senki Alfonz, Tüskés Vanek mind-mind Rejtő-regényhősök. Megjegyzem, szerintem baromi jó kis dalt sikerült összerittyenteniük ebből. :) Imádom benne a hegedűt, harmonikát, meg hogy ilyen "kalóz-rock"-osra sikerült. :)) Nagyon jó, hogy olykor más oldaláról is bemutatkozik a Kárpátia, és rácsempésznek az új albumokra egy-egy ilyen kicsit másabb, különlegesebb dalt is. Lehet rájuk mondani akármit, de azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy csupa tehetséges ember alkotja a zenekart.
Szívemnek kedves a "Szép helyek" c. dal is. Bár másról szól, de nekem ezt juttatja eszembe: anno volt egy kedvenc helyünk tesómmal, egy erdős résszel és gyümölcsössel övezett, majdnem kiszáradt kis patak. A partján álló fák koronája mindig a keskeny kis patak fölé borultak, így még a legnagyobb napsütésben is árnyékos volt és csupa madárcsicsergés. Ide gyakran kisétáltunk, elücsörögtünk ott, és mi ezt hívtuk "A Szép Hely"-nek. :) Máshogy nem tudom kifejezni: a béke szigete volt ez nekünk. Szóval erről a dalról mindig a mi Szép Helyünk jut eszembe, ahová, mióta felnőttünk, nem is igazán járunk már ki... Kár. :(
A dalok hűek a hagyományainkhoz is: példának itt a "Verbunk", ami szövegbéli változtatások nélkül Kossuth-nótákat bújtat Kárpátia-köntösbe. Én ezt is támogatandónak tartom, nagyon szeretem, mikor népdalokat dolgoz fel, akár a Kárpátia, akár más magyar együttes, akinek a stílusától, műfajától nem áll messze ez a dolog. 
A "Civitas Fortisimma" is egy érdekes pontja a lemeznek, és ez is történelmünk egy jelentős darabkáját dolgozza fel. Balogh Erika szaval a dal elején (az ő hangja mindig a Született feleségek c. sorozat Bree-jére emlékeztet, ugyanis ezt a karaktert ő szinkronizálta). Maga a kifejezés egyébként azt jelenti, hogy "a legbátrabb város". Ezt a titulust Balassagyarmat érdemelte ki: "1919. január 29-én a balassagyarmati polgárok [köztük katonák, vasutasok, és más civilek] Vizy Zsigmond százados katonáihoz csatlakozva fegyvert fogtak, s kiverték a megszálló cseheket, akik az Ipoly völgyében vezető vasútvonal megszerzésével, az alakuló Csehszlovákia határainak még délebbre tolásával próbálkoztak." (olvasható a Wikipédia "Trianoni békeszerződés" c. lapján; szögletes zárójelben saját megjegyzésem). Ez a dal is ennek a hősies cselekedetnek állít emléket, amelynek köszönhetően Balassagyarmat Magyarország része maradhatott. Balogh Erika szavalatában meg is fogalmazódik az a költői kérdés: "Hogy mi lehetett volna, ha követőkre talál! És minden város bátran sarkára áll!" No igen, lehet, hogy akkor feleennyi területet csatoltak volna el hazánktól...
Végül, de nem utolsó sorban szót érdemel még a "Kun Miatyánk". Annyira különleges és szép ez a dal... 
Ez a kunszentmiklósi, kiigazított változat (a Wikipédia "Kunok" c. lapjáról; a Kárpátia is ezt a szöveget használta fel a dalban):

"Bezén attamaz kenze kikte
szenlészen szen adon
dösön szen küklön
niciegen gerde, ali kikte
bezen akomezne oknemezne
bergezge pitbütör küngön
ill bezen menemezne
neszen bezde jermez
bezge utrogergene
illme bezne al gyamanna
kutkor bezne al gyamanna
szen börsön bo kacsalli
bo cson igye tengere.
Ámen."

 Az egész zenei alap is teljesen visszaadja ezt a török-vonulatát: a kunok ugyanis török nyelvű népek alkotta törzsszövetség volt a 11. században. Orosz, magyar, lengyel, bizánci és délszláv területeket támadtak, mígnem a 13. században a mongolok támadásának köszönhetően a törzsszövetség felbomlott. A kunok egy kisebb csapata ezután Magyarországon telepedett le, és beolvadtak a népességbe.
Ez a dal tényleg nagyon szépséges, részemről köszönöm az élményt.

Abszolút mértékben elmondható tehát, hogy bár mennyiségileg a zenekar szinte ontja magából a lemezeket, mégsem megy a mennyiség a minőség rovására, sőt inkább egyre különlegesebbek, profibbak és kifinomultabbak a lemezek, amit a csapat a kezei közül kiad. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad.

"Bárhol is vagy most, legyen könnyebb neked.
Búcsúzzunk: isten veled!"
(Isten veled)

Legjobb dalként többet is ki tudnék most emelni: Szép helyek, Ballada, Civitas Fortissima. De mivel ezúttal is csak 1 lehet a befutó, így ezt választottam, a szomorú témája ellenére is:

Kárpátia - Szép helyek

Osztályzat: 10/8,5

Első gondolatom a lemez kapcsán, hogy frappáns cím, de hogy milyen hosszú....! o.O A második meg az volt (a lemez alapos, oda-vissza meghallgatása után), hogy egész jó dalok vannak ezen az albumon. Bár leginkább most is csak 2-3 dalnak sikerült hozzám közelebb férkőznie, ami azért 15 dalból nem túl sok... :/
A "The Wrong Side of Heaven..." a 4. stúdiókorongja a 5FDP-nak, tavaly július végén jelent meg. Az albumnak "folytatása" is következett, egy "Vol.2" lemez ugyanezen a címen, ezt tavaly novemberében adták ki (reményeim szerint hamarosan majd erről is ejtek néhány szót).
A zenekar tagjai:
- Ivan Moody (énekes)
- Zoltan Bathory (ritmusgitáros)
- Chris Kael (basszusgitáros)
- Jason Hook (szólógitáros)
- Jeremy Spencer (dobos)

Tracklist:

01. Lift Me Up (ft. Rob Halford)
02. Watch You Bleed
03. You
04. Wrong Side of Heaven
05. Burn MF
06. I.M.Sin
07. Anywhere But Here (ft. Maria Brink)
08. Dot Your Eyes
09. M.I.N.E (End This Way)
10. Mama Said Knock You Out (ft. Tech N9ne) (LL Cool J cover)
11. Diary of a Deadman
12. I.M.Sin (ft. Max Cavalera) /Deluxe Edition Bonus Track/
13. Anywhere But Here (duet with Maria Brink) /Deluxe Edition Bonus Track/
14. Dot Your Eyes (ft. Jamey Jasta) /Deluxe Edition Bonus Track/

A magyar gyökerekkel rendelkező, régóta már Amerikában tevékenykedő Báthory Zoltán, a csapat megalapítója azt nyilatkozta, hogy eleinte nem akartak ők dupla lemezt csinálni ebből, de tele voltak jó ötletekkel, aztán miután elkészült 12-13 dal, és még mindig jobbnál jobb dalötletek jutottak eszükbe, így egymásra néztek, és azt kérdezték, hogy miért is állnának meg itt? Aztán írták, komponálták tovább a dalokat, és mikor már a 24.-nél jártak, akkor fogalmazódott meg bennük, hogy ez már 2 lemezre való anyag, így ebből bizony dupla album lesz. Képtelenek voltak a sok jó közül kiválogatni egy lemeznyi dalt, így inkább kiadták az összeset, 2 külön cédére bontva. Elmondása szerint ezek a dalok a legjobbak, amiket valaha is írtak. Persze, egy zenésznek nyilván többnyire mindig az a legjobb, amit épp kiad a kezei közül, mert hát azért erre is törekednek, hogy a jónál is jobbak legyenek minden egyes kiadott albummal, de én, mint hallgató, azért ezzel tudnék vitatkozni... Szuper dalok ezek is, de azért egyetlen Far From Home-hoz fogható, igazán lélekig hatoló dal sincs ezen... Sőt még egy The Pride, My Own Hell vagy Succubus sincs... Nekem még mindig a "War Is The Answer" a kedvenc 5FDP lemezem, és ezen (sajnos vagy nem sajnos, de) ez a lemezük sem tudott változtatni.
Pedig korábbiakkal ellentétben ezúttal még vendégzenészeket is felvonultattak a dalokban. Kezdésnek - ami (megjegyzem) egy elég jó kezdése a lemeznek - a Lift Me Up-ban vokálozik a Judas Priest énekese, Rob Halford. Az "Anywhere But Here"-ben az In This Moment énekesnőjét, Maria Brinket hallhatjuk vokálozni (a 7. trackben csak kisebb háttérvokál-részek jutottak neki, a 13.-ban viszont már teljes értékű duettpartnere Ivan-nak). A "Mama Said Knock You Out"-ban egy rapper, Tech N9ne volt a srácok segítségére - ez a dal egyébként egy feldolgozás, és szó nincs rá, mennyire ég és föld a kettő. :D Hát, részemről egyértelműen a 5FDP verziója a befutó... Picit maradt az eredetiből is benne, egy-egy hiphop vonás, egyébként viszont teljesen 5FDP-os lett. :)
A deluxe verzión még található két további dal, amin nem csak a csapat tagjai dolgoztak. Az egyik ilyen az "I.M.Sin" másik verziója, ahol Max Cavalera működött közre: Cavalerát többek között a Sepultura alapítótagjaként (és mára már csak ex-tagjaként) ismerhetjük. A lemez utolsó dalán pedig a Hatebreed-vokalista Jamey Jasta dolgozott a csapattal.
Rátérve a legjobb dalra... Hát, nem voltam túl biztos a dolgomban... Ami nálam szóba jöhetett, az a "Lift Me Up", az "Anywhere But Here" (a 13.track), a "M.I.N.E." és a "Wrong Side of Heaven"... Ezek közül pedig kis tanakodás után, szerintem ez a legjobb:

Five Finger Death Punch - Lift Me Up (ft. Rob Halford)

Osztályzat: 10/8