Zene füleimnek...

Mielőtt még a The Rasmus a feledés homályába merülne - teljesen méltatlanul -, ideje, hogy érkezzen róla is egy újabb bejegyzés.A The Rasmus tagjai 1994-ben, 16 évesen kezdték a zenélést. Céljuk az volt, hogy valami újat nyújtsanak az akkori skandináv zenei élet berkein belül. Igazi áttörést 2001-ben sikerült produkálniuk. A finn banda zenéjével elkezdte célba venni a környező országokat, majd a "Dead Letters" albumukkal már egész Európát sikerült meghódítaniuk - gondoljunk csak az "In the Shadows" c. dalukra, amit a rádiók nálunk is előszeretettel játszottak/játszanak. :)
Az énekes, Lauri Ylönen elmondása alapján az előző stúdiólemezük után egyfajta mélypontra kerültek, magánéletileg is. Én úgy érzem, nem sikerült nekik megismételni a korai sikereket - legalábbis, ami az album felkapottságát illeti. Ez a "Black Roses" lemezük (amely a 7. stúdióalbumuk is egyben) a "csapat eddigi legjobb albuma"-ként lett beharangozva, és lehet is benne valami: nekem is sokkal jobban tetszett, mint amiről korábban már írtam, a "Dead Letters", ami viszont akkoriban tényleg még a csapból is folyt... Ahhoz képest nem értem, ezt az albumot miért nem kapták annyira fel látványosan, pedig megérdemelte volna... Igaz, vannak rajta jó felvételek, vannak kicsit unalmasabb, sablonosabbak is (a sablonosakat magukhoz viszonyítva értem...). Az viszont tagadhatatlan, hogy Lauri hangja is és maga a zene is egyedi, kellemes, dallamos, "nyugis", és valljuk be: sokszor épp erre van szüksége az embernek...
Idén áprilisban megjelent a nyolcadik korongjuk is "The Rasmus" címmel. Amint kellően rongyosra hallgattam, érkezik majd arról is egy bejegyzés. :)

Tracklist:

01. Livin' in a World without You
02. Ten black Roses
03. Ghost of Love
04. Justify
05. Your Forgiveness
06. Run to You
07. You got it Wrong
08. Lost and Lonely
09. The Fight
10. Dangerous Kind
11. Live Forever
12. Yesterday You threw away Tomorrow (Bonus Track)
13. Livin' in a World without You (acoustic version) (Bonus Track)

Számomra a kezdés volt itt iszonyat erős... Nincsenek rá szavak, mennyire szeretem ezt a dalt (a záró akusztikus verzióval együtt, amitől a torkom is összeszorul....), ezért hát mást nem is tudnék választani kiemelt dalként a lemezről:

The Rasmus - Livin' in a World without You

Osztályzat: 10/9

Maradjunk továbbra is a hazaiaknál. A Roadról már írtam néhány bejegyzést, így hát magáról a bandáról most már nem is ejtenék szót.
A "Második harapás" 2006 márciusában látott napvilágot, és (ahogy a cím is mutatja) a második lemeze a csapatnak.
Engem párom ismertetett meg a zenéjükkel anno, és milyen jól tette! :) Azóta hallgatom őket, töretlenül... =)

Tracklist:

01. Olivazöld
02. 1000 lépés
03. Karamell
04. Második harapás
05. Birthday Song
06. Te vagy a jó
07. Afrika
08. Ne mondd
09. A szív alatt
10. Nézz rám
11. Táncolj a tűzben
12. Ha bírod még
13. Live in PeCsa - 2005.04.16 (Bonus Track)

A lemez egyik legérdekesebb és vitathatatlanul legsarkalatosabb része a "A szív alatt", amiben egy meg sem született gyerek szól a szüleihez (leginkább az anyjához). Egyfajta abortusz-ellenes felszólalásnak is tekinthető, amivel egyébként egyet is értenék, ha minden nő csak és kizárólag azért vetetné el a gyerekét, mert nem kell neki... Azonban ez a dal talán sértő lehet azokra nézve, akiknek nem volt más választásuk (pl. súlyos betegen született volna a gyerek, és azért történt a beavatkozás...).
Mindenesetre ezen napokig lehetne vitatkozni, a lényeg az, hogy szerintem ez egy nagyon jól megírt dal, és egyet is értek vele, amennyiben abból a szemszögből nézzük, hogy sokan felelőtlenül esnek teherbe (sokszor még gyerekfejjel...), aztán nem vállalják a következményt... Az ilyenek tényleg nem anyának valók...

"M'ért szül a világ olyan anyát,
ki szíve alatt gyilkolja meg saját magzatát...?"
(A szív alatt)

Egy másik érdekes momentum pedig a lemezen a KFT együttes "Afrika" c. dalának feldolgozása. Nekem ez ebben a formában is tetszik, engem meggyőztek (és a dal elején a kisgyerek is nagyon aranyos). :))
Mindent összevetve: a lemez tele van érzelmekkel - szenvedélyes, pörgős, néhol árad belőle a düh és a keserűség - és úgy érzi az ember, hogy ez az album mind a 13 dalával együtt egy dinamitköteg, ami szinte már várja, hogy meggyújtsák, és robbanhasson... Nálam robbant is.

Bár, több dal is méltó lenne rá, hogy kiemeljem az album legjobb dalaként (pl. "A szív alatt" vagy a "Ne mondd" is, simán...), hozzám mégis ez áll a legközelebb:

Road - Nézz rám

Osztályzat: 10/8,5

Alig bírok beszélni (bedagadt mandula, láz, és hasonló finomságok... mert hát miért is ne lenne mindig valami bajom... -.-), az ujjaim és a füleim viszont viszonylag még használhatóak, úgyhogy jöjjön egy újabb poszt egy számomra nagyon kedves bandától, ami nem más, mint a Dalriada. 
Az 1998-ban alakult csapat (2003 óta "Echo of Dalriada" névvel zenéltek) a Kikelet album elkészülte után cserélte le nevét, és ha nem tévedek (és a borító sem =) ), akkor a megjelenés már "Dalriada" néven történt, tehát vehetjük a "Dalriada" első lemezének is [egyébként pedig ez a 3. stúdiólemezük]. Részemről jó ötletnek tartom, hogy rövidítettek rajta, sokkal jobban hangzik így kimondva is - bár, azt túlzottan nem szeretem, mikor útközben vált egy csapat nevet... :/ De hát ez már így alakult...
A Dalriada nagyobb ismertségre "A walesi bárdok" ballada feldolgozása kapcsán tett szert 2003-ban, és azóta is minden lemezükön minimum egy ballada-feldolgozás hallható, többnyire valamilyen ismert magyar műből. Ilyen pl. ezen, a Kikelet albumon 9. track-ként hallható "Szondi két apródja", amely a ballada második fele (az első része az előző albumukon, a Jégbontón szerepel, amiről szintén fogok majd posztolni később).
Számomra az első dal, amellyel megismertem a csapatot, az a Vérző Ima volt (a legelső stúdiókorongjukról, a Fergetegről), a második pedig erről az albumról a fentebb már említett balladarész-feldolgozás. Mennyivel könnyebb lett volna anno megtanulni ezeket az írásokat a suliban is, ha ezek a feldolgozások már akkor elkészültek volna... :) Persze, elég valószínű, hogy egy általános iskolás gyerek még nem Dalriádát fog hallgatni, de én pl. a Szondi két apródját már kívülről fújom, szóval tényleg jól működik ez a tanulási módszer... :D
Az a helyzet, hogy bár az Ígéret-lemezük még mindig szívemcsücske, de ez a korábbi alkotásuk is iszonyúan tetszik. Nagyon szeretem a zenéjüket: magyaros, énekelhető, emellett pedig kíméletlenül be(le)dübörög az ember hallójáratain. Abszolút egyik kedvenc hazai csapatom.

"Szent e földnek minden rögje,
minden virága,
szent e földnek maroknyi népe,
s népének álma.
Vérben úszó, vad időkben
magára maradt,
s vállalta a legnehezebbet:
igaznak maradt."
(Szentföld)

Tracklist:

01. Búcsúzó
02. Kikelet
03. Vándor-fohász
04. Táltosének
05. Néma harangok
06. Szentföld
07. Tűzhozó
08. Tavasz dala
09. Szondi két apródja (II.rész)

Bár, csak 9 dal került fel a lemezre, de mindegyik bőven 4 perc fölött van (sőt, a 8. track pl. több mint 7 perces). Ebben az esetben most kifejezetten tetszik ez a folyamatosság, hogy inkább hosszabb és kevesebb, mintsem sok rövid és csapongó dal kerüljön fel.
Bár, nem jelöltem be kiemelkedő dalként, de a Vándor-fohászban van az egyik kedvenc részem 01:25-től... Annyira szép (a zene és a szöveg egyaránt)... Igen, az ilyen "húzásai" miatt (is) szeretem én őket.
Most is lenne több olyan is, amit annyira szívesen linkelnék (a ballada-feldolgozás mindenkinek kötelező! :P a "Néma harangok" meg csak azért, mert én nagyon-nagyon szeretem, főleg 02:15-től), de ezúttal is csak egyetlen dalt fogok ajánlani, ami nem más mint:

Dalriada - Szentföld

Osztályzat: 10/8,5

Fáradok. Úgy mindenféle értelemben. Van mostanában egy csomó gondom, és csak hab a tortán, hogy (főleg emiatt a blogom miatt is) mindig csak a sz@rt kapom... Mert egyesek egyszerűen nem képesek felfogni, hogy ez egy afféle személyes blog, hisz ha kritikai blog lenne, akkor csak a száraz tényekre szorítkoznék és a kőkemény szakmai kritikámra (amilyenem nekem nincs is, hisz nem vagyok szakértő...), és semmilyen személyes vonatkozást nem csempésznék bele... És őszintén: már kicsit kezd elegem lenni. Mert olyan világot élünk, hogy egy blogot se lehet anélkül vezetni, hogy ne "gyökéreznék" le az embert, vagy ne anyáznának... Nem kell egyetérteni velem, csak ha nem tetszik, egyszerűen tűnj el innen, mindketten jobban járunk... -.- Ha meg véleményt írsz a bejegyzésemhez, úgy gondolom, kulturált módon is meg lehet tenni, sértegetés nélkül...
Míg csak egy csöppnyi erőm/időm is van erre, folytatni fogom a blog vezetését, úgyhogy rossz hír, hogy a kötekedős, rosszmájú ide tévedők nem érnek célt a piszkálódásukkal. A blog marad, eszem ágában sincs törölni, vagy abbahagyni a posztolást. Túl sok időt és munkát öltem bele ezalatt a több mint 2 év alatt...

Úgyhogy jöjjön a következő album, ami már a megjelenés óta terítéken van nálam. :) Az Eluveitie-val szemben kicsit elfogult vagyok: akármit csináljanak, én maximálisan vevő vagyok rá. =) Igaz, nálam még mindig a "Slania" album viszi a prímet (második helyen pedig az "Everything remains as it never was" áll), viszont ezen az új korongon sincsenek ám rossz dalok, sőt ellenkezőleg: több kedvenc is van - de erről majd később. :)
A "Helvetios" - a banda ötödik stúdiólemeze - egyben koncepcióalbum is (az Eluveitie történetében az első), tehát a dalok szövegileg egyetlen kerek egész történetet alkotnak. A lemez dalaiban a gall háború kerül megéneklésre, mégpedig a mai Svájc egykori kelta lakói, az ókori helvétek szemszögéből.
Ami zavar, az az, hogy a dalok zöme zeneileg legalábbis nagyon 1 kaptafára készült... :/ Hiányzik a népi hangszerek hangsúlyosabb kiemelése is. Az Eluveitie-nak eddig ez volt az egyik ütőkártyája, hogy képesek voltak hangulatos, szinte csupán népi hangszerekkel készült dalokat is készíteni. Nos, erre a lemezre csak 2 ilyen típusú felvétel került fel (a "Hope" és az "Epilogue"), ebből az egyik a lemez lezárására szolgál (és a kettő közül leginkább ezt szerettem meg). A másik észrevételem pedig, hogy mintha kicsit kevés lenne a női énekkel készített dal is az albumon... Én nagyon szeretem Anna Murphy hangját, aki egyébként hangszeren is játszik, méghozzá tekerőlanton, viszont leginkább vokálosként szeretném hallani még többet. :) Borzasztóan keveslem, hogy a lemezre a 17 trackből csak kettő olyan dal került fel, ahol Anna énekesnőként remekelhet ("A Rose for Epona", "Alesia"), a többi alkalommal csak háttérvokálosként van jelen.

Tracklist:

01. Prologue
02. Helvetios
03. Luxtos
04. Home
05. Santonian Shores
06. Scorched Earth
07. Meet the Enemy
08. Neverland
09. A Rose for Epona
10. Havoc
11. The Uprising
12. Hope
13. The Siege
14. Alesia
15. Tullianum
16. Uxellodunon
17. Epilogue

Nagyon reménykedem benne, hogy rájönnek majd ők is egy idő után, hogy Annának ennél több szerepet kellene kiosztani: hisz számtalan olyan death, pagan, folk, viking stb. banda van, ahol a hörgésre alapoznak és a férfi énekre, én pedig pl. külföldi, énekesnővel rendelkező folk bandát nem is nagyon ismerek... Ebben -is- tudnának mások lenni, és mégsem használják ezt ki... sajnos....
Persze, akadnak olyanok, akik már anno, mikor előfutárként megjelent az albumról a "A Rose for Epona", máris fújolni kezdtek, és követelték vissza Chrigelt mint központi vokálost (hisz a dalok zömében ő énekel/hörög), engem viszont már akkor is elvarázsolt ez a dal. Egyszerűen imádom mai napig. Emellett nagyon nagy kedvenc az "Alesia" és a "Luxtos" is (ezeknek a meghallgatása is kötelező ám! :) ), de örök favoritom a lemezről mégiscsak ez (már ahogy a dal kezdődik, az is annyira gyönyörű... *-* és minden alkalommal, mikor tehetem Annával együtt énekelem az egészet :D). Talán hörgésből még tényleg elkelt volna egy leheletnyi a dalban, de számomra így is mestermunka.

Eluveitie - A Rose for Epona

Osztályzat: 10/9

Túl egy melós-tanulós napon (és holnap ismét munka...) már csak a zene segíthet... Úgyhogy most System-mel töltődöm... :) ...És ha így alakult, írok is róla pár szót.
A System of a Down (vagy "SOAD") 1994-ben alakult. Pályafutásuk alatt 5 stúdiókorongot adtak ki (a Toxicity sorban a 2.). 2006 augusztusában feloszlottak, bár ezt senki sem mondta ki, inkább elintézték annyival, hogy "határozatlan időre szünetet tartanak"... Ez idő alatt a banda énekese, Serj Tankian szólókarrierbe kezdett, napjainkra 2 lemezt adott ki. A csapat több, mint 4 évnyi hallgatás után, 2010-ben újraegyesült, elsősorban egy koncertsorozat kedvéért, az okot pedig ők maguk úgy határozták meg, hogy szeretnének ismét együtt zenélni. Arról, hogy ennek lett/lesz-e valamilyen "mellékterméke", szóval hogy szeretnének-e új albumot is kiadni, arról nincsenek híreim, de ha valaki tudna valamit, értesítsen. :)) A már így is elég nagy rajongótáborral bíró csapat mindenesetre nem csinálna rossz üzletet, ha ismét saját dalok gyártására adnák a fejüket, hisz ez az újra együtt zenélés is teljesen felvillanyozta a régi System-fanokat, és őszintén: én is kíváncsi lennék rájuk, hogy ennyi idő múltán mennyire lennének képesek megismételni a korábbi albumaik sikerét. Igaz, én már csak a leállás után jutottam el odáig, hogy megnézem már magamnak ezt a csapatot, de amit eddig hallottam tőlük, az mindenképpen tetszetős...
Mint pl. a szóban forgó Toxicity album... Ha nem is csupa olyan dal került rá, ami szívem csücske lett, de azért mégis sikerült megkedvelnem egynémely track-et, szóval már megérte meghallgatnom. :)
Érdekesség, hogy a csapat a lemez megjelenése előtti napon egy ingyenes köszönetkoncertet szeretett volna tartani, helyszínül pedig egy parkolót választottak, ahol kb. 3500 ember fért volna el. Ennek ellenére a helyszínen cirka 7-10 ezer rajongó jelent meg (csoda? a mai világban mi van már ingyér'? kb. semmi...  :D ha a kedvenc együttese koncertjéről van szó, jóhogy elmegy rá az ember, pláne ha ingyen van... ), így a koncertet már meg sem tartották, és mikor kiderült, hogy nem lesz koncert - amiről ugye előzetesen senkit sem tájékoztattak, mivel a helyszínen derült ki, ilyen körülmények között nem tudják megtartani - , a feldühödött rajongók elözönlötték a színpadot, tönkretették a csapat felszerelését, és további 6 órán át tartott még a zavargás. És mindezt egy koncert miatt... (Én komolyan nem értem, miért hagyták abba a zenélést, mikor ennyien és ennyire szerették őket...) 
Furcsa egybeesés, hogy a lemez 2001. szeptember 4-én jelent meg, pontosan 1 héttel a New York-ot ért terrortámadás (9/11) előtt. Emiatt több kritika is érte a bandát, főleg a Chop Suey! kapcsán, amit politikailag kifogásolhatónak tartottak - ennek ellenére ez is sikeresnek bizonyult, ugyanis még Grammy jelölést is kapott. A szerencsétlen kezdet után azonban szépen kikerekedett a SOAD lemezének története: szép eredményeket ért el a különböző lemezeladási és egyéb listákon.
No de elég is ennyi az adatokból, nézzük át a számlistát... :)

Tracklist:

01. Prison Song
02. Needles
03. Deer Dance
04. Jet Pilot
05. X
06. Chop Suey!
07. Bounce
08. Forest
09. ATWA
10. Science
11. Shimmy
12. Toxicity
13. Psycho
14. Aerials

Ha azt állítanám, hogy eddig egyetlen System-dalt sem hallottam, akkor hazudnék: kb. általános suli hetedikes lehettem, amikor a szomszéd srác mutatott egy videót, amiben a "Chop Suey!"-re bohóckodik két srác... :D Akkor még kicsit idegenkedtem ettől a zenétől, és mindig ez a videó jutott az eszembe róla (akit érdekel; ez volt az... :D https://www.youtube.com/watch?v=Rl8E5UcZ-fY). Aztán később nagyon jóba lettem egy sráccal, és neki pl. ez volt az egyik kedvenc dala, egyszer linkelte is neten, akkor már kezdtem vele megbarátkozni, főleg hogy akkoriban kezdett el leginkább húzni a zenei ízlésem a rock/metál irányába. Később pedig rákattantam, hogy én márpedig ismerni akarom a SOAD zenéjét, ezért be is szereztem tőlük ezt a lemezt, amin a Chop Suey! is rajta van. :D Ma vájtam elő ismét az albumot, és jó volt újra hallani ezeket a dalokat. ^^ (Azt leszámítva, hogy pl. a Petőfi Rádió szokta játszani ezt a dalt, a múltkor is hallottam, és teljesen le voltam döbbenve... o.O :D)
Most pedig más már nem is maradt hátra, mint hogy ajánljak valamit erről a korongról, mondjuk annak, aki még annyira nem ismeri őket, de szeretné. :)
A már sokat emlegetett Chop Suey! mellett amit még mindenképpen ajánlanék, az a Deer Dance. Imádom! *-*
Ami viszont tényleg olyan, hogy ha meghallom, biztos, hogy Serj-el együtt éneklem, :D az a:

System of a Down - Toxicity

Osztályzat: 10/8