Zene füleimnek...

Érdekes, hogy már 2003 is milyen régnek számít... Meg az is, hogy nemsokára 2012-t írunk... o.O
A lényeg, hogy maradunk még mindig a "régi" albumoknál. Most ez az album volt nálam terítéken egy ideig. Ennek egyik oka az, hogy egyik legkedvencebb kedvenc főiskolai tanáromnak a "Someday" a csengőhang a mobilján...:D (Csak sajna mindig olyan hamar felveszi, pedig hallgatnám még tovább is... :P Így hát muszáj voltam elővájni ezt a lemezt, és hallgatni erről... :( :DD).
A Nickelback-ről már egy másik albumuk kapcsán írtam, így ezt átugranám most. Igazából magáról a lemezről sem tudok mit írni. Összességében nem egy nagy eresztés, viszont vannak tetszetős darabok rajta. És ami mindenképpen pozitívum számomra, hogy minden albumukról tudok olyan dalt választani, amit szívesen elgitároznék/énekelnék. =) (Erről ilyen pl. a "Should've listened")

Tracklist:

01. Flat on the Floor
02. Do this anymore
03. Someday
04. Believe it or not
05. Feelin' Way too damn Good
06. Because of You
07. Figured You out
08. Should've listened
09. Throw Yourself away
10. Another Hole in the Head
11. See You at the Show

Kedvencem a lemezről:
Nickelback - Someday
Okot nem tudok. Talán mert mikor páromtól anno megkaptam a lemezt, ez volt az első kedvenc. :) Azóta is nagyon szeretem. ^^
(A videóhoz megjegyzésként: nincs mese, Chad a szőkesége ellenére is baromi jó pasi... *.* - mert hogy ez nem éppen zsánerem. *áradozás vége* :D A történeti része pedig veszélyesen jó; tipikusan olyan, amit mindenképpen végignéz az ember, hogy megtudja, mi lesz ennek a vége. Több ilyen kellene még.)
 
 

Osztályzat: 10/7

Ilyet se nagyon csináltam még, hogy koliból, hét közben blogoljak. :) Főleg így, hogy holnap zh-zok... :D De 3 óra közgáz tanulás után asszem kijár egy kis blogolás is. ^^ Lehet, nem leszek épp a helyzet magaslatán (máskor se mindig...:DD), mert kicsit hulla vagyok , de azért vágjunk bele. ;)
No, a Tankcsapdát ugyebár senkinek sem kell bemutatni... és rock-berkekben igazából az albumot sem - nem is nagyon akarom én bő lére ereszteni a bejegyzést, csak azért pár gondolatot mégis... Egy vérbeli klasszikus lemezről van szó a banda fénykorából. Tény és való, hogy ez más, mint a későbbiek. Szabadszájú, pörgős, odab*szós. Sok ismerősöm bírálja őket (meg nem csak ismerősök: neten is sok ilyen véleménybe botlani), hogy miért nem tudnak már ilyen zenéket gyártani - meg hogy némely szövegrészt ismételgetnek a későbbi dalaikban is. Én viszont határozottan kitartok amellett, hogy nem lettek ők azóta sem jobbak, sem rosszabbak, csak haladnak a korral, és igyekeznek mindig kicsit valami újjal meglepni a hallgatóközönséget. :) Hogy ne legyen unalmas. Mert akkor meg lehet, hogy már az lenne a baj...
Úgy 1 hónapja kezdtem megint hallgatni ezt a lemezt, de olyan volt, mintha valami teljesen szokatlant, teljesen újat hallgatnék, pedig már azelőtt is ismertem valamennyire ezeket a dalokat (de persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy én úgy 12-13 éves korom előtt abszolút nem hallgattam ilyeneket, így utólag kell pótolnom mindent... 2001-ben, a lemez megjelenésekor pedig még csak 10 éves voltam, így vajmi kevés közöm volt még akkoriban ehhez a zenéhez (= ).
Az "Akinek látsz" az egyik legkedvencebb darab az albumról. Annyira, de annyira jó, hogy tényleg nincsenek rá szavak. Az ütem, a szöveg, a tartalom és minden nagyon a helyén van. És végre valaki, akinek nem a külső az elsődleges...

"(...) Közben a szemét techno-sztárok dalára ropja a
buta tyúkod a pasikkal, ma az egyikkel meg el, holnap a másikkal,
tényleg annyira hülye, hiába jó az eleje, hogy mire a végére érsz,
rájössz, hogy semennyi ész nem szorult bele, jobb ha
a kocsidat tele tankolod a kútnál és hazamész."

Tetszik ez a fajta társadalomkritika, a divatról, műkajáról, üresfejű műnőkről... Csak az a kár, hogy ez a mondandó pont a célcsoporthoz nem jut el. :/
A "Föld és ég"-hez nekem személyes emlékeim fűződnek. Párom idézte még anno a dal végét. Újra csak azt tudom mondani, hogy ez is a tökéletesség egyik mintapéldánya, és le a kalappal Lukács Laci szövegei előtt.

"Se a füst, se a por, se a nők, se a bor, 
Se a szív, se az ész, se a terv, se a kész,
Se a nappal, se az éj, nincs semmilyen szenvedély,
Ami nálad jobban kell, és ez soha nem múlik el!"

A "Mindig péntek"-nek a szenvedélyessége tetszik (a dallam mellett, persze). Az "Ez a ház" pedig egy tipikusan ismert és közkedvelt dal a lemezről.
No de lassan be is fejezem a kiemelést, mert ezt napestig tudnám folytatni. :D
Inkább ugorjunk kicsit, jöjjön a tracklist, aztán a kedvenc. ;)

Tracklist:

01. Vigyetek haza!
02. Agyarország
03. Mindig péntek
04. Ez az a ház
05. Akinek látsz
06. Föld és ég
07. Üdvözöl a Pokol
08. A világ disco
09. Itt vannak a Tankok
10. Meg kell halnom
11. Nem ver át
12. Aki nem vak
13. Megkapod, ami jár

Hát, így kell ezt csinálni. ;)
(Igen, tudom, hogy azt írtam, hogy nem lesz hosszú a poszt, de hát így sikerült... :'D)
Albumkedvenc:
Tankcsapda - Föld és ég
(Legfőképp az emlékek miatt. Hogy már lassan 4 éve együtt vagyunk párommal, és tényleg nem múlik el - és teljesen soha nem is fog, történhet akármi. =) )

Osztályzat: 10/9

Majdnem 1 hónap késéssel írom ezt a posztot - előbb is akartam már életjelet adni, de hát a főiskolás élet már csak ilyen, még az életjelet is elnyomja... -.- :/ (Persze, csak annál, aki komolyan veszi... Én meg kénytelen vagyok.)
Az elmúlt hetekben egykori kedvenc bandám, a Depresszió új albumát vettem górcső alá. Igazából meg is lepett, mikor láttam, hogy megjelent, hisz a korábbiakkal ellentétben nem volt kismillió helyen "beharangozva", és semmiféle anyag nem jelent meg róla korábban.
Nagyon tartottam tőle; mikor megjelent, erősen gondolkodtam rajta, hogy kell-e ez nekem egyáltalán... :/ Mert oké, jó volt az előző album is, de már valahogy nem olyan ütős, mint azelőtt. Aztán mégiscsak meghallgattam... Aztán csak hallgattam, meg hallgattam, heteken keresztül (szinte csak ezt). És jó. :) Valahogy hangzás-minőségben is, hangszerelésileg is több, mint amit az előző korongon kaptunk. Kerültek azért erre is viszonylag gyenge darabok (mármint szövegileg és zeneiekben - de minőségre ezek is hibátlanok), amiket annyira nem tudok értékelni, de a legtöbb azért ott van. ;)
"...kár még temetni minket..." - énekli Feri rögtön a második trackben. Ha a zenei munkásságukra értjük, tényleg kár őket temetni, mert ezzel most - legalábbis szerintem - valamelyest bizonyították, hogy tudnak ők még régi Depi lenni. :) Köszönöm nekik, hogy most egy kis darabkát visszakaptam az igazi Depresszióból. "Az öröm beszél" szerintem nagyon emlékeztet az "Egy életen át"-albumukon található dalokhoz (és a korábbiakhoz), és az "Ellensúly" is megvett kilóra - tényleg kellemes meglepetés volt, na... :) Most egyelőre visszaszívok minden negatívat, amit az utóbbi időben írtam róluk. Nagyon remélem, hogy ezen a vonalon haladnak tovább, mert ez jó.
Bár a Depresszió sem a sziporkázó szövegei miatt híres, mégis a "Te vagy a szerem" refrénje pl. roppant frappáns. ;)

"Te vagy a SZER, te vagy az ELEM,
amitől energiát kapok, ha újra vár a küzdelem.
Te vagy a SZER, te vagy az ELEM,
én a függőség vagyok, kölcsönös az érzelem."

(Direkt emeltem ki ezeket a szavakat, összeolvasva még több értelme van. ^^)
Persze, azért annyira ne szaladjon el az a bizonyos ló, mert 10*-os éppen ez sem lett, de mindenképpen jobb, mint az előző, több kedvencet találtam rajta. A "Jön a reggel" pl. már első hallásra megfogott. Talán ez az album legnyugisabb pontja, és sokaknak talán épp ezért nem tetszik, de mégis: számomra a zene és a szöveg is egész egyszerűen mestermunka.
(Azért ez az optikai csalódásos D betű a borítón is nagyon ötletes. ;) )

Tracklist:

01. Te vagy a szerem
02. Az öröm beszél
03. Ellensúly
04. Térden vagy talpon
05. Túl messze
06. Ezen az állomáson
07. Egyformább
08. Megyek előre
09. Tisztelet
10. Álom az álomban
11. Második vér
12. Jön a reggel

Akár "utolsókból lesznek az elsők" kijelentéssel választhatnám a 12-es track-et is kedvencnek (mellesleg tényleg kedvenc), de mégis inkább egy pörgősebb dalt emelek most ki, hátha sok csalódott régi rajongónak - velem együtt - ismét megjön ettől a Depresszióhoz a kedve. :) Tegyetek vele egy próbát. ;)

Depresszió - Ellensúly

Osztályzat: 10/8,5

Örömmel jelentem: több, mint 4 év hallgatás után kedvenc hollandjaink visszatértek. ^^ Mit ne mondjak, érdemes volt rájuk ennyit várni. :))
Legutóbbi lemezük 2007-ben jött ki, azt eléggé imádtam, és már nagyon vártam, hogy mikor jön már a következő. Nos, idén márciusban bekövetkezett, amire vártunk: egy vadiúj, 12 dalból álló, közel 1 órás korongot jelentettek meg - ékes példája ez annak, hogy a jó munkához idő kell. Bár a csapat már '96-ban elkezdett körvonalazódni, a The Unforgiving mégis csak az ötödik stúdióalbumuk - a csapat nem egy olyan fajta, hogy évente dobják piacra az újabbnál újabb cd-iket, mint más zenekarok. Ők inkább kivárnak, és a megfelelő pillanatban bombaként robbannak. ;)
Nos, a robbanás bekövetkezett. :) Érdekesség, hogy az album alapjául a szintén a "The Unforgiving" (magyarra lefordítva: A könyörtelen) címet viselő képregény szolgált - valami ilyesmi sejthető a borítóról is, mert ez is híven tükrözi a témát, emellett a dalok tartalmilag is kötődnek hozzá. Szerintem ez egy igazán jó kezdeményezés - ilyenkor sajnálom nagyon, hogy ilyen gyatra az angolom... :/ (Magyar csapatok, előadók is csinálhatnának ilyet, már nem azért...)
Ugyanakkor még egy örömhír: kevéssel az album megjelenése után, március végén megszületett Sharon den Adel énekesnő és Robert Westerholt gitáros harmadik gyereke. Üröm az örömben, hogy emiatt a tavaszra tervezett turnékat le kellett mondaniuk, viszont most ősszel pótolták.
Hetek óta hallgatom, és nem tudok betelni vele. Minden dalt egytől egyig, elejétől a végéig szeretek. Ráadásul nem mondható el esetükben az, hogy az idő múlásával teljesen átalakultak volna, vagy romlana a zenekar minősége, teljesítménye - bár az is igaz, hogy csupán néhány dalt hallottam a régebbi lemezeikről. :) Az előzőről viszont már blogoltam is, és ahhoz képest én csak fejlődést látok, visszaesést semmiképpen.
Elkerülhetetlen, hogy hasonlítgatni kezdjek, mert nekem néhol kicsit "régi Nightwish"-es volt. Pl. az "Iron"-ban 03:28-től ez a monológ és az utána lévő keményebb metálszólam kifejezetten őket idézi. Ettől eltekintve viszont tényleg nagyon eredeti, és tetszik, hogy most sok igazán dallamos és pörgős metálnóta került a lemezre, és kicsit túlléptek a líraiságukon, romantikusságukon is (egyedül a "Fire and Ice" és a "Lost" ilyen, ahol kicsit megnyugszanak a kedélyek, lassul az iram).
De a szavak helyett inkább beszéljen maga a lemez. :) Amennyit hallottam eddig a Within Temptation-ből/-ről, nálam eddig magasan ez a korong viszi a prímet. Viszont a régebbi albumaikkal még adós vagyok blogolás szempontjából, így azokat még mindenképpen ki fogom vesézni. ;)

Tracklist:

01. Why not Me
02. Shot in the Dark
03. In the Middle of the Night
04. Faster
05. Fire and Ice
06. Iron
07. Where is the Edge
08. Sinéad
09. Lost
10. Murder
11. A Demon's Fate
12. Stairway to the Skies

Igazából, én nem értem, hogy miért a Faster-ből és a Sinéad-ből készítettek eddig videót (utóbbi videótól egyenesen rosszul vagyok -.- egy állítólagos metál csapatnak hogy lehet ilyen videót kiadni a kezei közül?! ez a táncikálós diszkós beütés... hát fúj -.-). Még szerencse, hogy nem szoktam az album első klippes dala alapján ítélkezni, mert akkor most biztos nem is hallgatom meg az albumot, és a pontszám sem annyi lenne, mint amennyit most kapni fog (kezdetben idegenkedtem is tőle, hogy oké, hogy W.T., és általában jók a zenéik, de mi van ha most nem?)... Pedig tényleg vannak ezeknél a klippeseknél milliószor jobb dalok is az albumon... Mint pl. a Shot in the Dark, vagy rögtön utána az In the Middle of the Night... A Where is the Edge pedig veszélyes :P (egyébként most látom, hogy ebből is készült már videó, bár a hitelessége némi kérdést felvet...). Mikor legelőször véletlenszerűen ezt a dalt indítottam el a lemezről, napokig ezt dúdolászgattam magamban. :D
Ami viszont a szívem legcsücskebb csücske (:'D), az mindenképpen ez. Első hallásra megragadott, és azóta sem enged. ^^

Within Temptation - A Demon's Fate

Meglepő lehet, hogy bár ilyen kevés dalt emeltem csak ki a lemezről, mégis ennyi pontot érdemel nálam. Ennek az az oka, hogy most tényleg csak a legeslegjobbakat jelöltem meg pirossal, és ez még nem jelenti, hogy a többi nem jó - csak egy bizonyos mércével mérve, amit a többi track alapján felállítottam, ezek mégsem ütik meg azt a szintet. :) Ennek ellenére egyik dalnál sem éreztem úgy egyszer sem, hogy tovább kellene léptetnem a cd-t, ezért is pontoztam fel ennyire. Mert szívesen hallgatom mindegyik tracket (na jó, talán az elsőt, az intrót kivéve, de gondolom, ez érthető is... :P :D).

Osztályzat: 10/10

Egyike azoknak az albumoknak, melyekhez fontos emlékeim fűződnek. Ezt a lemezt pl. az egyik legcsodálatosabb embertől kaptam, akit valaha is ismertem (és akivel, még ha csak rövid ideig is, de közös volt a jelenünk, és hittük, hogy a jövőnk is). Az albumról egyetlen dalt sem tudok úgy meghallgatni, hogy ne jutna ő az eszembe, aki mai napig legjobb barátom. :) Eddig sem mondhatni, hogy túlzottan érzelemmenetesen értékeltem az albumokat, de most meg pláne nem fog ez menni. :D
Maga a lemez nem egy nagy eresztés. Vannak rajta egész jó kis darabok, de így összességében csak egy erős középmezőny. Az a tipikus "amerikai punk-rock" - se több, se kevesebb.
Az egész jó darabok sorába tudnám sorolni pl. a Thrillert. Az elején mindig elmosolyodok a "welcome, szia"-n :D (persze Jay-Z nem ezt mondja, csak teljesen így hangzik). Ezen is Vele kezdtünk poénkodni, aztán azóta mindig belehallom a "sziát". :D
A szerelem viszont mindenképpen a Thnks fr th mmrs-zal kezdődött: zenecsatornán láttam a videót anno, aztán Pete Wentz-fan lettem (ő a banda gitárosa)... :D Később megkaptam a lemezt, és eléggé ráfüggtem a többi dalra is. :)) Viszont már jóideje nem hallgattam, de blogolni mindenképpen szerettem volna róla, így hát ismét előszedtem.

Tracklist:

01. Thriller (ft. Jay-Z)
02. The Take Over, the Breaks Over
03. This Ain't a Scene, it's an Arms Race
04. I'm Like a Lawyer with the Way I'm Always...
05. Hum Hallelujah
06. Golden
07. Thnks fr th Mmrs
08. Don't You Know Who I Think I Am?
09. The (After) Life of the Party
10. The Carpal Tunnel of Love
11. Bang the Doldrums
12. Fame < Infamy
13. You're Crashing, but You're No Wave
14. I've Got All This Rising in my Ears and None on my Fingers

Bár tényleg nagyjából egyforma szinten szeretem a kiemelt trackeket, mégis a 7.-et választom, mint kiemelkedő dalt. :) (Pedig pl. nagyon-nagyon jó a 3. és a 12. is).
Ennek okai, amit már fentebb is említettem, hogy ez volt az első, na meg ez a hozzá készült videó is haláli. :) De talán ez a beszédes cím az, ami leginkább hozzájárult, hogy kiemeljem. Ezt akár én is mondhatnám Neki: "Köszönet az emlékekért."

Fall Out Boy - Thnks fr th Mmrs

Osztályzat: 10/7