A Pokolgép egyike azoknak a zenekaroknak, akiknek a zenéjétől valahogy mindig tartok egy kicsit, mert amiket eddig "régi nagyjainktól" hallottam (legyen szó tényleg bármelyik régóta fennálló magyar zenekarról), mindig azt érzem, hogy nem az én ízlésvilágom, egyszerűen nem érzem magamhoz közelinek a zenéjüket. És hát a Pokolgéppel is ez volt eddig a bajom. Az sem véletlen, hogy eddig csak egyetlen lemezükről, a Pokoli színjátékról írtam - na, az finoman szólva sem lett a szívem csücske - , és azt is csak az időutazós rovatom keretein belül, máshogy nem sikerült rávennem magam (és itt kell megjegyeznem: még idén, év végére tervezek egy újabb kört ebből a rovatból a blogra, már csak azért is, mert legutóbb közel 3 éve volt ilyen, és bizony azóta sem hallgattam igazán "régi", klasszikusnak mondható lemezeket, ami meg már kicsit kezd is hiányozni a kalandor, kísérletezgető énemnek :) ).
Magánéleti dolgokról azt hiszem, jó ideje nem írtam, de nem is igazán szeretném túlragozni: a lényeg az, hogy az év eleji szakításom óta ismét párkapcsolatban élek, már több, mint fél éve, és gyakorlatilag ezt a mai albumot is Neki köszönhetem. Ő ugyanis Pokolgépen, Ossian-on, Kalapácson, P.Mobilon és hasonlókon nevelkedett, úgyhogy mai napig ilyeneket hallgat, és bizony már halványan érződik is, hogy lassan engem is kezd megfertőzni ezzel. :)) Nála hallottam erről a Metálbomba albumról a "Véssétek fel" c. számot is legelőször - és első hallásra szerelem volt. :) Azt is kár lenne tagadnom, hogy elsődlegesen az énekes, Tóth Attila erős, fogós énekhangja ragadta meg a figyelmemet. Aztán itthon leültem, elkezdtem hallgatni a teljes albumot, és őszintén: ez valami zseniális. *-* Én komolyan nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom írni Pokolgép-albumról. Óriási, hatalmas, giga-mega pozitív csalódás volt ez számomra.
Megjelent: 2016.01.11.
Tagok:
Tóth Attila (ének)
Kukovecz Gábor (gitár, vokál)
Pintér Csaba (basszusgitár, vokál)
Z. Kiss Zalán (gitár, vokál)
Kleineisel Márk (dob)
Tracklist:
01. Az álarc lehull
02. Szemtől szembe
03. Metálbomba
04. Ringben
05. Szeretném, ha szeretnének (Ady Endre)
06. Ne köss belém!
07. Szabadon és még szabadabban
08. Acélkemény
09. Véssétek fel
10. Emlékszem
Valamilyen szinten kicsit azért sajnálom a zenekart... Az előző nagylemezük 2007-ben jelent meg (Pokoli mesék), azóta pedig kivártak egy újabb stúdiólemezzel, mondván, hogy nem akarnak valami sebtiben összedobott "izét" a rajongóik elé tárni. Ennek ellenére is a régi rajongók nagy része fanyalog az új album hallatán, van aki a szövegeket fikázza, más a Rudán Joe-t 2010-ben (10 év után) leváltó Tóth Attila énekes énekteljesítményére panaszkodik. Számomra igazából mindkét kifogás alapjában teljesen érthetetlen. Pláne ami Attila hangját illeti: minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy egy metálzenekar énekeseként helyt álljon, sokan megirigyelhetnék ezt az orgánumot, ami neki van. És hát azt is elismerhetjük, hogy nem lehet könnyű, hogy egy ilyen ismert és elismert zenekar új énekeseként hozza az elvárt szintet. A szövegeket ért támadásoknak is csak részben tudok igazat adni. Tény, hogy vannak elég "érdekes megoldások"... Itt van pl. a Ringben c. daluk, ami alapból egy pörgős kis metálmuzsika, viszont pont a refrén miatt nekem kicsit paródiaszagúra sikeredett. :D
"Az életem boxmeccs, új menet vár a ringben,
Edzett vagyok, gyúrok egy életen át.
Ahogy éveim telnek, érzem, izmosabb lelkem,
tükrömből terminátorként nézek rám."
Tudok viszont ennek az ellentétére is példákat hozni, most csak egyet emelnék ki, amiben bár szintén akadna kivetnivaló (de hát könyörgöm: ki ír manapság teljesen tökéletes és kifogástalan dalszövegeket/verseket? -.-), de mindentől eltekintve nekem ez nagy kedvenc:
"Szabadon és még szabadabban
élek, megküzdök a vágyaimért,
tudom, lassan kihaló fajként
rácsok közé zárnak tébolyult elmék.
Szabadon és még szabadabban,
nem hagyom elvenni álmaimat,
nem kérek gyűlölt vagy imádott eszmét:
tudom, ő hozza milliók vesztét."
(Szabadon és még szabadabban)
(A HammerWorldnek adott interjújukban elmondták, hogy ebben a dalukban az egyik barátjuk, Kanyó Balázs versét is felhasználták; azt nem tudom, hogy teljes mértékben, vagy azért tettek hozzá saját írást is, de ezt leszámítva is ez az egyik legjobb dalszöveggel rendelkező daluk a lemezen.)
A szövegezésen egyébként nem szokásom lovagolni különösebben (ezt már a blogon is észrevehettétek, hogy nem szoktam ilyeneken fennakadni); számomra az fontosabb, hogy a zenészek lehetőleg ne amatőr szinten használják a hangszereiket, a zenei alap rendben legyen, fogósak legyenek a riffek és a dallamok, mintsem, hogy most a szóhasználaton akadjak fenn. Ez van, lehet, hogy én vagyok túl birka emiatt egyeseknek, de nekem bizony sikeresen el tudnak adni egy kevésbé tökéletes szövegezéssel is egy dalt, ha az alap megvesz kilóra. :) Ha a zenei alap egy köpedelem, felőlem lehet akármilyen művészi precizitással megalkotott dalszövege is annak a számnak, akkor se fogom szeretni. Úgyhogy én nem fogom a szöveg alapján kritizálni most a Pokolgépet sem, mert a zenészek bizony nagyon tehetségesek, az énekes hangja számomra egész egyszerűen lehengerlő (nem is hozhattak volna ennél jobb döntést, mint hogy Attilát válasszák be maguk közé énekesnek), a dalok hangszerelése, dallama, ritmusa kifogástalan, én ennél többet nem is vártam/várok el tőlük.
Ha már a zenészeknél tartunk: a zenekar legfrissebb tagja Kleineisel Márk dobos, 2014-ben került a zenekarba - mégpedig úgy, hogy a Pokolgép Facebook-felhívására jelentkezett, amiben dobost kerestek a csapatba. Márk elődje Veress Márton volt, aki 3 év után távozott a Pokolgépből, és bár először csak ideiglenes dobost kerestek az ő helyére, végül úgy alakult, hogy Márk állandó tag maradt, mivel Marci úgy döntött, hogy mégiscsak Amerikában marad a tanulmányai végeztével is, és a svéd Armageddon zenekarban vállalt tagságot dobosként.
Ez egyébként nagyon dicséretes, hogy Kukoveczék, mint régi motorosok, azért engedik érvényesülni a zenekarukban a fiatal generációt is (elvégre Márk is még csak a húszas évei elején jár - és nem ő az első huszonéves tag a zenekarban), elismerik az ő tehetségüket is. :) Úgyhogy emiatt is jár egy hatalmas pirospont nekik.
A felvételek módja is változott: a stúdióban való rögzítés helyett a zenekar saját maga vette fel a hanganyagot, amit aztán egy stúdióban készre gyúrtak össze. Ehhez képest igazán jól szól az új anyag, úgyhogy fogalmam sincs, hogy hozták ezt így össze, de szerintem maradjanak ennél a módszernél. :)
A borítóval és a kiadóval kapcsolatban, hát kicsit kinevettem magam így utólag. :D Ugyanis neten keresgéltem megfelelő borítót ehhez a bejegyzéshez, de mindenhol csak ezt a "Metalbomb"-verziót találtam, én meg nem akartam külföldi kiadás borítóját ide betenni. Aztán persze leesett, hogy nem két kiadás készült ebből a lemezből (egy idegen nyelvű és egy magyar), hanem ez az egy... :D És hogy gyakorlatilag ez is "Metálbomba", csak olyan kreatívan oldották meg, hogy ki van ugye hangsúlyozva az angolra lefordított cím, a "Metalbomb", ugyanakkor az egyik gyújtózsinór az A betűn az ékezetet szimbolizálja, a másik pedig a szó végén az A-betűt formázza meg szikrákból. :) Lehet, másnak ez tök evidens, de nekem azért kellett pár perc, mire ezt megláttam a borítón (ezúton is gratulálok magamnak)... :D Az pedig, hogy angol cím is fel van tüntetve a borítón, betudható annak, hogy a zenekar ezen albumát egy német kiadó, a Gegentrend Records gondozta. A kiadóval Kukovecz Gábor gitáros/zenekarvezető egyik barátja hozta össze a csapatot, ebből alakult aztán ez az együttműködés. Ezzel Kukoveczék nem titkolt célja az is volt, hogy a külföldi rajongóikhoz is könnyebben eljusson ez a lemez, a nemzetközi terjesztésnek hála, valamint hogy így akár külföldön is koncertezhessenek.
No és most már asszem ideje lesz rátérni a dalokra is. :) Ugyebár elsőként a "Véssétek fel" lett számomra nagy-nagy kedvenc az albumról. Lehet lerágott csontnak nevezni ezt a "csak a metál", "metál az életem", "metál mindhalálig" stb. végkicsengését a dalnak, én viszont inkább egyfajta ars poeticának nevezném - és ha belegondolunk, eléggé valóságszagú is ez. Aki már ilyen hosszú ideje elkötelezetten metálzenét játszik (Kukovecz esetén aktívan ugyebár 1980 óta), el is hiszem neki, ha már az életének szerves részét képzi a metál.
Másik kedvenc a "Szabadon és még szabadabban". Fentebb már említettem, hogy mennyire tetszik ennek a daluknak a szövege, emellett pedig a zene is igazán formabontóra sikerült, különösen a refrénben alkalmazott megoldás ötcsillagos nálam.
A lemez egyik legtorokszorítóbb pillanata az "Emlékszem". Nosztalgikus felhanggal, lírai hangszereléssel dolgozik, és bár elég egyszerű a refrén dallama is, mégis katartikus, pláne úgy 1:40-től, mikor a háttérénekesek kórusa is bekapcsolódik.
A címadó dal, a "Metálbomba" is kellemes meglepetés volt. Több, mint 6 perc hosszú, de egy másodpercig sem hagyott unatkozni. :) A végén pedig Attila szólózása a hangjával - azért nem semmi (ezek után már meg sem lep senkit, ha azt mondom, hogy ő egyébként színházi darabokban is szokott énekelni, szóval gondolom ott pláne jól jön neki, hogy ilyen magas hangokat is ki tud vágni).
Egy Ady Endre vers is felkerült a lemezre, megzenésítve (a "Szeretném, ha szeretnének") - erre valószínűleg még maga Ady is büszke lenne. :) Olyan fülbemászó dallamot sikerült adniuk ennek a költeménynek, hogy aki eddig nem szerette ezt a verset (ha van ilyen), ezek után valószínűleg szeretni fogja... :D
A "Ne köss belém"-ben a csapat a magyarsággal kapcsolatos érzéseiket fogalmazza meg, olyan témákat boncolgatva, mint a kivándorlás kérdése, és hogy milyen a mai világban magyarnak lenni,
"Jégszemed kiégett fényében
földemre halál vár,
értelmem messze elűzne,
de itt szült meg jó anyám.
Magyarul olvasok, beszélek,
kevesen értik, belül mit érzek
hínár közt űzött farkasként
ne üss, ne rúgj, ne marj belém."
(Ne köss belém)
Próbáltam csak a legnagyobb kedvenceket kiemelni a lemezről (de a kimaradt 4 dal is olyan, hogy nem érzem töltelékdalnak egyiket sem, van létjogosultságuk a lemezen, és én is szívesen hallgatom ezeket is). Amit pedig az egyik legértékesebb dalnak tartok az egész albumról, az a "Szabadon és még szabadabban". Talán érdemes lenne azt is megfontolni, hogy Kanyó Balázst társ-szerzőnek bevenni, már ami a dalszövegeket illeti - mert ez a dal bizony mestermű lett, mind szövegét, mind hangszerelését tekintve. Sok-sok ilyet kérek még. :)
Pokolgép - Szabadon és még szabadabban
Biztosan sokan nem fognak velem egyetérteni a pontszámot illetően - viszont lent a szavazásnál meg tudtok vétózni. :) [Nem hiába van ott a szavazás minden bejegyzésem végén, komolyan érdekel, nektek mennyire tetszenek ezek az albumok, amikről írni szoktam. Plusz ha valaki bővebben ki szeretné fejteni a véleményét, bátran hagyjon hozzászólást is a bejegyzés végén, csak megkérlek rá titeket, mindezt kulturáltan, a többiek véleményének tiszteletben tartásával tegyétek.]
Nos, nálam ez a lemez kedvenc lett, nincs is itt mit tovább ragozni. :) Vannak gyenge pontjai ennek az albumnak is, ezt aláírom, viszont mindent összevetve, nekem ez borzasztóan tetszett így is, úgyhogy megelőlegezem a bizalmat részemről a zenekar felé, és kap egy maxpontot. Amennyire tartottam tőlük, most legalább annyira valószínű az is, hogy Pokolgép-rajongó lesz egyszer belőlem, ha ezen az ösvényen haladnak tovább, amit ezzel az albummal most kitapostak. :)
Nagyon bánom, hogy lemaradtam erről a korongról, mikor tavaly júniusban a HammerWorld magazin mellékleteként osztogatták... (Pechemre én meg épp tavaly júliustól lettem rendszeres HW vásárló, mikor a Dalriada "Áldás" lemeze volt a melléklet - nem is tagadom, hogy nekem ez volt a legnagyobb húzóerő az egészben, nem is maga az újság. Aztán azóta rászoktam a magazinra is, úgyhogy veszem és olvasgatom rendületlenül. :) ).
Kicsit elfáradva így a nap végén jöjjön egy kis frissítés. Mondjuk a Volbeat formájában... :)
Oké, ígérem, fogok váltani is, mert mostanában zsinórban hozom a modern/elektronikus hard rock, hardcore, alter rock lemezeket - egyébként nem szándékosan. :) Egyszerűen csak mostanában zömében ilyeneket hallgattam, erre van most igényem (de így elnézve azokat a lemezeket, amiket már rongyosra hallgattam az utóbbi időkben és még nem blogoltam róluk - lesz itt elég vegyes felhozatal... :) ).
Azt hiszem, most jött el az a pont, mikor már egyre kevésbé nevezhetjük bármiféle rocknak azt, amit a Panic! at the Disco művel. Anno rajongtam ezért a formációért, sőt még az előző "Too Weird to Live, Too Rare to Die" lemezük is nagy durranás volt (legalábbis nálam mindenképpen)... Aztán jött ez az idei lemez...
Kommentek