A Triviumról már hallottam korábban is (tavaly év végén a HammerWorldben is volt velük egy kétoldalas interjú), akkor meg is hallgattam egy-két régebbi számukat, de annyira nem fogott meg... Aztán nemrég facebook-on osztotta meg egy barátom (köszi, Jani! ^^) a zenekar "Silence in the Snow" c. dalát, ami aztán annyira megtetszett, hogy azóta már számtalanszor meghallgattam oda-vissza az egész lemezt is. :) És most érkezik is róla az ajánló...
A Trivium 1999-ben alakult a floridai Orlando-ban. Nevük egy középkori tanítási rendszerből, a Hét szabad művészetből (Septem Artes Liberates) fakad, ennek az egyik csoportja a Trivium, ami a szóval, szöveggel foglalkozó tudományokat foglalta magába (a "hármas utat"): nyelvtan, retorika, dialektika. A zenekar "hármas útja" a metalcore, a melodic death metal és a thrash metal, ezt a három stílust igyekszenek már a kezdetektől fogva ötvözni a zenéjükben.
Minden egy főiskolai tehetségkutatóval kezdődött, ahol az énekes, Matt Heafy egy Metallica-dalt adott elő (No Leaf Clover). A Trivium akkori énekese/basszerosa, Brad Lewter figyelt fel a fiúra, és hívta meg frissen alakult zenekarukba, akkor még szólógitárosnak. Matt csatlakozását követően 2 hét múlva Brad a távozás mezejére lépett, így kialakult az akkori végleges felállás: Matt Heafy (szólóének, szólógitár, ritmusgitár), Brent Young (ritmusgitár, basszusgitár, háttérvokál), Travis Smith (dobok, ütős hangszerek).
Első demójukat 2003 elején készítették el, ezt követte első stúdiókorongjuk (szintén 2003-ban) Ember to Inferno címmel. A lemez felkeltette a Roadrunner figyelmét is, akik ezután szerződést is kötöttek a zenekarral, és azóta ennél a kiadónál jelennek meg a Trivium-albumok.
Aztán, ahogy az lenni szokott, csere cserét követett a tagok sorában: mára az eredeti felállásból már csak Heafy zenél a Triviumban.
A Silence in the Snow album (ami sorban a 7. nagylemezük) is épp egy tagcsere után készült: a 2014-ben csatlakozott Mat Madiro (aki egyébként akkor már a zenekar harmadik dobosa volt) tavaly kilépett a bandából, így számára ez volt az első és egyetlen Trivium-album, amin zenélt. A csapat jelenlegi dobosa Paul Wandtke, aki 2015 decemberében került a zenekarba.
Abból a szempontból is kilóg ez a lemez a sorból, hogy ez volt az első olyan korongjuk, amelyen nem szerepel egyetlen harsh vokállal operáló dal sem. Ezt a rajongók is sérelmezték, erre azonban úgy reagált a zenekar énekese a HammerWorld-nek adott interjújában, hogy "(...) ezekhez a számokhoz egyszerűen nem passzol az üvöltés, nincs rá szükség bennük. Ezek így jók, ahogy vannak. Akik az üvöltős témákat szeretik, azok nyugodtan hallgassák a régi Trivium albumokat (...). Tudtam, hogy lesz emiatt felzúdulás, de ez a mi zenekarunk, és azt kell játszanunk, amit mi jónak tartunk. Ha valaki emiatt hátat fordít a Triviumnak, akkor ez van. Sajnálom."
Megjelent: 2015.10.02.
Tagok az album készültekor:
Matt Heafy (szólóének, ritmusgitár)
Corey Beaulieu (szólógitár)
Paolo Gregoletto (basszusgitár)
Mat Madiro (dobok, ütőshangszerek)
Tracklist:
01. Snøfall
02. Silence in the Snow
03. Blind Leading the Blind
04. Dead and Gone
05. The Ghost That's Haunting You
06. Pull Me from the Void
07. Until the World Goes Cold
08. Rise Above the Tides
09. The Thing That's Killing Me
10. Beneath the Sun
11. Breathe in the Flames
12. Cease All Your Fire (Special Edition Track)
13. The Darkness of My Mind (Special Edition Track)
Nekem összehasonlítási alapom nincs, ez az első album a Triviumtól, amit hallgattam. Így elsőre viszont határozottan tetszett. :) Úgy ültem le hallgatni, hogy nem voltak előítéleteim, nem volt mit várjak (bár a címadó dal, amit legelőször hallottam erről a lemezről, elég magasra tette a lécet, az biztos...).
A "Silence in the Snow" egyébként nem egy friss szerzemény: eredetileg 2007-ben írták meg ezt a dalt, és a 2008-as "Shogun" c. albumukon szerepelt volna, de aztán mégsem került rá, mert nem passzolt az akkori lemez dalai közé.
Matt hangját is szokás fikázni: nem tudom, szerintem semmi baj nincs vele, teljesen illik ehhez a stílushoz, amit ők képviselnek (egyébként a HW-interjúban erről is mesélt Matt, hogy énektanár segítségét is igénybe vette az ügy érdekében) - bár állításuk szerint kizárt őket egy-egy stílusba/műfajba bekategorizálni, ami már csak ezt az albumot végighallgatva is érthető, ez is eléggé színesre sikeredett: a klasszikus metal mellett szimfonikus hatások is érvényesülnek itt-ott, természetesen a heavy metal és a hard rock fő irányvonala mellett - és bár bevallottan a Metallica az egyik példaképük, ez bizony a zenéjükön is érződik kicsit. (Erre talán a legjobb példa a Breathe In The Flames, ami egy gyöngyszem a lemezen amúgy is, a Metallica-íz meg csak még különlegesebbé teszi.)
A címadó dal mellett sok-sok kellemes pillanat volt számomra a lemezen. Rögtön a harmadik track is, aminek főként a verséje is picit a Volbeat-et idézi nekem (egyébként róluk is tervezek ajánlót írni, méghozzá hamarosan), a dallamvezetés és az ének tekintetében is.
A The Ghost That's Haunting You-t is megszerettem, a refrénjét főleg (ez meg picit Amorphis-os; ha élesebb lenne a refrén alatt hallható gitártéma, akkor meg még inkább az lenne). A végén a szólóban a gitárszekció kitesz magáért...
De talán nem annyira, mint a nagy kedvenc, a Rise Above the Tides-ban, úgy a dal közepénél. Ha folytatnám a hasonlítgatás, erre meg azt mondanám, hogy a Bullet For My Valentine-t idézi, de azt hiszem, most már inkább befejezem ezt... :D Az viszont tény, hogy a srácok ezen a lemezen rengeteg arcukat mutatják meg. (...És még azt nem is írtam, hogy a Beneath the Sun meg elég erőteljesen a Machine Head "Halo"-jára hajaz, legalábbis egy ponton szerintem mindenképpen. Érdemes meghallgatni a Halo-t úgy 1:11-től, és a Trivium szerzeményét 0:55-től. Csak úgy érdekességként. :) )
Kiemelkedő még számomra a lemezen a Pull Me from the Void, ez is teljesen más hangvételben szólal meg, mint a többi, és imádom ezt a kettősséget benne, hogy míg a verse feszített tempóban adja az ütemet, a refrén belassul.
Hát, szép színes lett ez a tracklist is... :D Pedig tényleg igyekszem ilyenkor a legjobbakra koncentrálni, de úgy érzem, nem lett volna fair, ha bármelyiket kihagyom a jelölésből. Úgyhogy ez lett a végeredmény... :D
Egészen biztos vagyok, hogy nem most hallottam utoljára ezt a lemezt, és a Triviumot sem. :) Roppantmód kíváncsi vagyok rá, milyen az, mikor nem csak clean vokál van a dalokban, és nem csak a dolgok melodikus részére fektetik a hangsúlyt, hanem kicsit a pokol is elszabadul...
Az én személyes kedvencem (ami tényleg a best of kategória, és bármelyiket örömmel emelném most ki a bejegyzés végén) a Silence in the Snow, a Rise Above the Tides, a Breathe in the Flames, a Pull Me from the Void, és a The Ghost That's Haunting You. Ezt a lajstromot pedig nehéz szívvel erre az egyre redukáltam le:
Trivium - Silence in the Snow
Eddig megjelent klippes dalok:
10/9
Bővebben a zenekarról:
http://www.trivium.org
https://www.facebook.com/Trivium
Kommentek